Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

"Istenségem ellenére betegnek érzem magam és undorodom az ember bűneitől, amint azok a Szemem előtt felsorakoznak." 20180114

2019. január 13. 18:18 - Andre Lowoa

"Drága szeretett leányom, rövid az idő a Nagyfigyelmeztetésre való felkészülésre. Ez egy olyan időszak, amikor nem számít, hogy az üldöztetés milyen fájdalmas, nektek mindent figyelmen kívül kell hagynotok, kivéve Szent Szavamat.

Mivel az előkészületek elkezdődnek, ne engedjétek, szeretett Követőim, hogy bárki is megállítson benneteket, miközben a lelketeket felkészítitek, és imádkozzatok azokért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt halálos bűnben fognak meghalni.

...

A bűn kárt tett a Földben, amelyen jártok, és ezt látni lehet a betegségben, a szennyeződésben és a kormányaitok közötti korrupcióban. A bűn foltja olyannyira beborítja a Földet, hogy az már undorító és aljas dologgá vált Atyám Szemében. Neki, aki a világot egy olyan helynek teremtette, ahol gyermekeit táplálhatja, megszakad a Szíve.

Atyám haragos is, és az igazságszolgáltatás mérlege most megbillent. Büntetését nem lehet megállítani, ahol az már szükségessé vált."

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/istensegem-ellenere-betegnek-erzem-magam-es-undorodom-az-ember-buneitol/

-----
Római katolikus:
"VÁLASZOS ZSOLTÁR 
Válasz: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. 7b. tónus.
Előénekes: Várva vártam az Urat, * és ő lehajolt hozzám.
Új éneket adott az ajkamra, * Istenünknek zengő éneket.
Hívek: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Sem véres, sem ételáldozat nem kellett neked, * fülemet azonban megnyitottad.
Nem követeltél égő- és engesztelő áldozatot, * így szóltam akkor: „Íme, eljövök.”
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: A könyvtekercsben rólam írva áll, * hogy akaratodat teljesítsem.
Erre vágyom, Istenem, * törvényed szívemet örömmel tölti el.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
E: Igazságodat hirdetem a nagy közösségben, * ajkam el nem hallgat, Uram, jól tudod.
H: Íme, eljövök, Uram, * hogy teljesítsem azt, amit kívánsz. 
Zsolt 39,2 és 4ab.7-8a.8b-9.10
...
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből 
Testvéreim! A test nem a kicsapongásért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt.
Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Aki azonban az Úrral egyesül, egy lélek vele.
Kerüljétek a testiség bűnét! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testén kívül van, de a kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatoké? Nagy volt a ti váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben! 
Ez az Isten igéje. 
1Kor 6,13c-15a.17-20"
------
Görög katolikus: 
" 10 Jézus így szólt hozzájuk: "Hozzatok a most fogott halakból!"

11 Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló."

-----
"3 ... Figyelmeztesd őket, hogy ezt hagyják abba, és ne foglalkozzanak kitalált történetekkel és a családjuk bizonytalan eredetével! Ezek a dolgok csak arra jók, hogy vitatkozzanak rajtuk, és Isten üdvözítő tervének megvalósulását nem szolgálják. Isten tervei ugyanis hit által valósulnak meg. Azért mondom ezt, hogy a hívőkben felébredjen az isteni szeretet, amely a tiszta szívből, a jó lelkiismeretből és a képmutatástól mentes hitből fakad.

Néhányan azonban letértek erről az útról, és haszontalan dolgokat tanítanak.Ezek másokat akarnak a Törvényre[a]tanítani, de valójában maguk sem értik, amiről beszélnek, sőt, még azt sem, amiről azt állítják, hogy abban egészen biztosak.

Tudjuk, hogy a Törvény jó, ha helyesen alkalmazzák. Azt is tudjuk, hogy a Törvényt nem azokra kell alkalmazni, akik igazságosan élnek, hanem azokra, akik törvényszegők, lázadók, istentelenek, bűnözők, hitetlen gonoszok, elvetemültek, apagyilkosok, anyagyilkosok, emberölők,10 paráznák, homoszexuálisok, emberrablók, hazugok, hamisan tanúskodók, vagy más olyan dolgot tesznek, ami az egészséges tanítással ellenkezik. 11 Ez a tanítás pedig része annak a dicsőséges örömüzenetnek, amely áldott Istenünktől származik, s amelynek hirdetésével engem megbízott. ..."
----- 

Tóra:
-----
komment
süti beállítások módosítása