1. A napokban említette valaki azt a katolikus körökben elfogadott véleményt, hogy korunk Mária kora, hiszen 1830-tól több Mária-jelenés volt, és hogy ezek mennyire fontosak a hívek számára, Isten őmiattuk adta meg ezeket a csodákat. Nos, vitathatatlan, hogy az Egyház által elismert négy csoda:…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 23:34

Gyermekem, a gonosz minden erőfeszítést meg fog tenni, hogy arra ösztönözzön minden lelket, beleértve azokat is, akik a legközelebb állnak Fiam Szívéhez, hogy utasítsák el és tagadják meg az Ő Második Eljövetelét. Éppúgy, ahogyan a gonosz harcolt Ellenem, Isten Anyja ellen a Jézus születése előtti…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 18:30

  “Nem tudod, hogy semmi vagy nélkülem? Egy üres edény, melyet semmivel sem lehet kielégíteni … De ahhoz, hogy szilárdan Bennem maradjon, a léleknek kommunikálnia kell Velem, szeretetét folyamatosan ki kell nyilvánítania, és a hálaadását ki kell fejeznie. Különben…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 17:48

"Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, Szemeim elöl nem fognak elmenekülni....Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek vetve. A mások kárán nyert…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 16:25

  Mi értelme tovább imádkozni, amikor nincs válasz?   "Éppen ezért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért..." (Efézus 6,18b, NLT ford., második kiadás) A Biblia így ír az Efézus 6,18-ban: "Éppen ezért legyetek…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 10:17

Emlékezz a legjobbra, felejtsd el a többit  "Megköszönöm Istennek minden alkalommal, amikor rátok emlékezek." (Filippi 1:3) Mire emlékezel emberekkel kapcsolatban - a jó vagy a rossz élményekre? Pál apostol azt mondta: "Szeretnék a jó dolgokra emlékezni az emberekről, a jó alkalmakra…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 10:15

  A gyermekeidnek szüksége van az irgalmasságodra "Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől jön." (1János 4:7/a) Ha tudni szeretnéd, hogyan legyél jó szülő és hogyan építs erős családot, nem az interneten vagy egy könyvesboltban kell keresgélned. Nem kell mást…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 10:14

Aki jó akar lenni, nem mondhat le arról a kiváltságról, hogy igazságtalanság érje.H.G. WellsAz összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.Albert Einstein „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 05:44

Böjt... A mai nap imádsága: URam! Add, hogy mindenben Te legyél számomra az első, s életem ritmusát ne az anyag, hanem a Te Szentlelked diktálja! Ámen     Jézus ezt mondta nekik: "Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény,…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 05:16

OLTÁROM VAGY   1990. április 24. Szeretetedre hagyatkozom, a Te szereteted pihenjen rajtunk! Úgy éljen mibennünk szereteted, mint eddig még sohasem! Kedvesem, azért adtam neked mindent, hogy közelebb vonjalak magamhoz, és alkalmassá tegyelek arra, hogy velem légy! Azért adtam neked…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 04:24

  A látomás ereje   „Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.” (Jóel 3:1)   Egy fiú egyszer megkérdezte Michelangelót, hogy miért dolgozik olyan elszántan azon a márványtömbön, amiből aztán egyik…

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 00:42

Szerző: Andre Lowoa  2018.08.09. 00:19