Kassab Adonis

Az ünnepek beköszönte előtt az iráni hatóságok széles körű razziát tartottak a muszlim hitről áttért perzsa keresztény közösségek köreiben. Az iráni biztonsági erők több száz keresztényt tartóztattak le az adventi időszakban.

 

 

Tizenegy városban, közel háromszáz embert tartóztattak le az iráni hatóságok a karácsonyi ünnepek előtti hetekben. A titkosszolgálat emberei kihallgatták a fogvatartottakat, majd egy nyilatkozatot kellett aláírniuk, amivel tanúsítják,  hogy felhagynak a keresztény hit terjesztésével, cserébe pedig szabadon eltávozhatnak.

Figyelmeztetésnek szánta az iráni rendőrség a keresztények ellen indított letartóztatási hullámot. Céljuk a megfélemlítés volt – mondta Mansour Borgji, a Vallásszabadság Védelméért Alapítvány igazgatója.

Borgji szerint a hatóságok célja, hogy megfélemlítsék az embereket és eltántorítsák a missziós tevékenységektől.

A múlthéten száztizennégy embert tartóztattak le, november végén pedig száznegyvenkettőt. A hatósági razziák tizenegy várost érintett – mondta Borgji.

A World Watch Monitor információi szerint, a letartóztatott emberek többségét néhány óra elteltével szabadon engedték azzal a feltétellel, hogy nem teremt kapcsolatot többi keresztény ismerősével és feladja a missziós tevékenységét.

A fogvatartottak szerint az iráni titkosszolgálat alkalmazottjai a helyi közösségek tagjairól és a közösségi életről faggatták őket.

A Mehr hírügynökség szerint több tucat keresztényt még mindig fogva tartanak, többségük kettős állampolgár.

Iránban hivatalosan is elismert vallási közösségként szerepelnek az asszír és az örmény keresztények. A történelmi egyházaknak  biztosítva vannak a vallásgyakorláshoz szükséges jogok. A két felekezet még parlamenti képviselettel is rendelkezik.

Iránban évente több tízezer muszlim keresztelkedik meg és veszi fel a keresztény vallást. A hatóságok nem nézik jó szemmel a főkét evangélikus lelkészek misszióját. A perzsa állam  törvénykezése a Saría, vagyis az iszlám jogon alapszik, ami megtiltja a muszlim hívőknek, hogy elhagyják az iszlám vallást. Aki ezt megszegi, akár az életével is fizethet.

S4C.news – Kassab Adonis

Kép:Linga.org