„Felment József … Betlehembe… mert Dávid házából és nemzetségéből való volt.” (Lukács 2:4)
Nézzünk szembe a valósággal: vannak olyan időszakok az életben, amikor azt kívánjuk, bárcsak másik családba születtünk volna. George Burns így élcelődött: „A boldogság azt jelenti, hogy van egy nagy, gondoskodó, összetartó családod – egy másik városban!” Félretéve a tréfát, a családod, amely körülvesz, nem a véletlennek köszönhető. Isten azt mondta Jeremiásnak: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek [elkülönítettelek egy bizonyos célra]” (Jeremiás 1:5).
Hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy Jézus családja alatt csak a Mennyei Atyát értjük. De volt földi családja is; méghozzá olyan, amelyik nem mindig értette meg Őt. Isten arra használta Jézus családját, hogy formálja őt, és sorsa felé terelgesse, pontosan oda, ahol meg kellett születnie. „Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt… és történt, hogy amíg ott voltak, eljött Mária szülésének ideje” (Lukács 2:4,6). Figyeld meg ezeket a szavakat: „eljött az ideje”. Isten naptárában nincs véletlen egybeesés vagy zűrzavar. Ő a legapróbb részletekig megtervezi az életünket. Az mondja: „Amit elterveztem, azt meg is teszem” (Ézsaiás 46:11 NIV).
Jézus valószínűleg ács lett, mert ez volt József foglalkozása, és elsőszülött fiúi kötelességei miatt feltehetően harminc éves koráig várt, mielőtt nyilvános szolgálatát megkezdte. Azt kérdezed: „Mit jelent mindez számomra?” Egyszerűen fogalmazva: Isten arra fogja használni a családodat, hogy felkészítsen téged arra a megbízatásra, amit számodra kijelölt. Azért helyezett oda, hogy formáljon téged, és önmagához egyre hasonlóbbá tegyen – remélhetőleg istenfélő példaképek és szeretetteljes kapcsolatok által. De még ha egy olyan családba is születtél, amelynek tagjai rosszul töltik be szerepüket, és egymástól érzelmileg eltávolodtak, Ő akkor is képes az átkot áldásra fordítani, mert szeret téged (5Mózes 23:6).
„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken…” (Lukács 2:8)
A karácsonyi történet így hangzik: „Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: »Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik jászolban.«” (Lukács 2:8-12). Tűnődtél már valaha azon, hogy az angyal miért a pásztorokhoz, a társadalmi ranglétra legaljának számító foglalkozás gyakorlóihoz szólt először? Gondold végig: ha a vallási vezetőkhöz szólt volna, nekik utána kellett volna nézniük a teológiai szakkönyvekben, és tanácskozniuk kellett volna a gyülekezetek vezetőségeivel. Ha ünnepelt személyiségeknek jelent volna meg, nekik ellenőrizniük kellett volna a nézettséget. Ha vállalatvezetőknek jelent volna meg, azoknak egyeztetniük kellett volna az időbeosztásukat, és ellenőrizni a táblázataikat. Ezért adta hírül a világtörténelem legnagyobb hírét azoknak, akiknek nem volt fejszéjük, amit meg kellett volna élesíteni, nem volt jó hírnevük, amit meg kellett volna védeni, és nem volt szamárlétrájuk, amit meg kellett volna mászni. Ezeknek az embereknek alázatos szívük, nyitott gondolkodásuk és egyszerű, gyermeki hitük volt. Érted már a lényeget? Betlehem mellett van egy templom, amely Jézus születésének helyét jelzi. Az oltár alatt van egy barlang, ahol egy szimbolikus csillag van a padlóba vésve. Be lehet menni ebbe a barlangba, de van egy feltétele: le kell térdelni hozzá. Az ajtó olyan alacsony, hogy állva nem lehet bemenni rajta! Isten ma is így dolgozik. Bármilyen hétköznapi helyen megtalálhatod – de térdre kell borulnod ahhoz, hogy találkozz vele.
„Közel van az Úr a megtört szívűekhez…” (Zsoltárok 34:19)
Ha Karácsonykor egyedül találod magad, mindaz a látvány és minden hang, ami valaha örömet jelentett, most csak fokozza a szomorúság és veszteség érzését. Nincs semmilyen varázslat, nincs semmilyen recept arra, hogy gyorsan jobban legyél; ahhoz, hogy fel tudd dolgozni mindazt, amit elvesztettél, idő kell, és Isten soha el nem múló kegyelme. Íme azonban három gondolat, ami a segítségedre lehet.
1) Ne feltételezz! Ne hidd el azt a mítoszt, hogy mindenki másnak tökéletes karácsonya van, miközben te szenvedsz. Valójában mind megtapasztaljuk a vásárlás, szórakozás és ajándékozás valóságtól elrugaszkodott követeléseit és nyomását. Ez pedig a nagy szívfájdalmak idején a legrosszabb. Ezért érzünk olyan nagy megkönnyebbülést, amikor az ünnep véget ér. 2) Ez is csak egy nap a 365-ből. Meg tudsz birkózni ezzel a 24 órával is, hiszen Isten megígérte, hogy erőt ad minden napodhoz (ld. 5Mózes 33:25). 3) Ne magadra koncentrálj! Indulj el mások felé! Nézz körül, nincs-e a környezetedben egy nélkülöző család vagy egy fájdalmakat hordozó ismerős, aki örülne, ha egy órát veled tölthetne. Valószínűleg ehhez van most legkevésbé kedved, de hidd el, gyógyhatása van, helyreállítja látásmódodat, a jóllét és hála új érzését hozza. 4) Teremts új hagyományokat, főleg akkor, ha a régiektől csak még rosszabbul érzed magad! „… ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a célé felé” (Filippi 3:13).
Ha magányosnak érzed magad, íme egy ima számodra: „Uram, te tudod, mennyire fáj ma a szívem. Igéd azt mondja, hogy Te közel vagy az összetört szívűekhez. Hadd érezzem közelségedet! Légy valóságosabb számomra, mint a külső tevékenységek, és mint az üresség belül. Segíts közelebb jutnom Hozzád, és így hadd legyen olyan ez a karácsonyom, mint eddig soha egyetlen sem!”
„Hitben járunk, nem látásban.” (2Korinthus 5:7)
A jó vezetők beismerik, hogy vannak idők, amikor ők sem biztosak a dolgukban; amikor nem tudnak mindent, amit szeretnének. Sőt, ha igazán őszinték, akkor azt is elismerik: „Örülök, hogy az emberek, akiket vezetnem kell, nem tudják, hogy mennyi mindent nem tudok!” Akár vezető vagy, akár követő, a Biblia azt mondja: „hitben járunk, nem látásban.” De valljuk be őszintén, van, amikor tudjuk, hogy mi Isten akarata, csak nekünk nem tetszik. Ezért imádkozunk, azt remélve, hogy majd meggondolja magát és áldását adja a mi akaratunkra. Ez azonban nem fog megtörténni. Isten nem áldhat meg, ha engedetlenek vagyunk. A zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.” (Zsidók 11:8). Amikor Istent követed, legtöbbször úgy fogsz elindulni, hogy nem tudsz annyit, amennyit szeretnél. Tanácsadók, tanulmányozó csoportok, siker eléréséhez írt kézikönyvek, bizottságok, üzleti tervek és prognózisok segíthetnek. Mégis lesz olyan, amikor el kell hagynod a komfortzónádat, és el kell indulnod abba az irányba, ahová Isten küld. Választ kapsz minden kérdésre, és tisztázódik minden aggodalmad? Nem. Ahogy az autó fényszórói sem világítanak el a kanyaron túlra, Isten is mindig csak annyi információt fog megadni, amennyit éppen akkor tudnod kell. Egyedül így lehet élni! Ez tőle való függésben tart, segít emlékezni arra, hogy ki a főnök, és ki érdemli az elismerést a sikeredért. Egyébként pedig egy életen át tanuljuk, hogyan ismerjük fel Isten vezetését, szóval ne csüggedj!
Jézus az út
„Én vagyok az út…” (János 14:6)
A judaizmus úgy tekint a megváltásra, mint ítéletnapra, amikor is a döntés az erkölcsösségen alapul. A hinduk többszöri újjászületést várnak, amely során lelkük bejárja a világmindenséget. A buddhisták a Négy Nemes Igazság és a Nemes Nyolclépcsős Út szerint vezetik életüket. A muzulmánok a Hit Öt Oszlopa alapján érdemlik ki útjukat Allahhoz. Sok filozófus a halál utáni életről úgy vélekedik, hogy az rejtett és ismeretlen, „egy nagy ugrás a sötétbe”. Vannak, akik Jézust egy kalap alá veszik Mózessel, Mohameddel, Konfuciusszal és más vallási tanítókkal. Jézus viszont ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam” (János 14:6). Sokan tiltakoznak. „Minden út a mennybe vezet” – mondják. De hogy lenne ez lehetséges? A buddhisták a nirvánát várják, ami nem kevesebb, mint 547 reinkarnáció után érhető el. A keresztyének egy életben és egy halálban hisznek, és egy Istennel töltött örökkévalóságban. A humanisták nem ismerik el az élet Teremtőjét. Jézus azt állítja, hogy Ő az élet forrása. A spiritiszták a tenyeredből olvasnak. A keresztyének a Bibliát kérdezik. A hinduk többistenhívők és személytelen istenségben gondolkodnak. Krisztus követői hiszik, hogy „…csak egy Isten van” (1Korinthus 8:4 NLT). Minden nem keresztyén vallás azt mondja: „Meg tudod váltani magad”. Jézus azt mondja: „Kereszthalálom vált meg téged”. Nem vezet minden út Rómába, nem minden hajó megy Ausztráliába, és nem minden repülő landol Londonban. Nem minden út vezet Istenhez. Jézus megjelölt egy egyedülálló utat, érvénytelenné téve az önmegváltást. Világosan megmutatott egy különleges ösvényt, melyet nem az emberi erőfeszítés kövezett ki. Egyetlen különleges meghívást kínál, amelyben Ő végzi a munkát, mi pedig bízunk Benne, Ő meghal, és mi élünk. Ő hív, és mi hisszük, hogy: „Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött” (János 6:29).
Karácsonyi lelkület
„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak!” (Kolossé 3:13)
Vannak emberek, akik számára a karácsony nem az ünnep örömét jelenti, hanem depressziót. Néhány esetben ennek az az oka, hogy családjukat darabokra törte egy válás, és az emlékek túl fájdalmasak. S. I. McMillen és David Stern társszerzők írnak Elkerülhető betegségek című könyvükben azokról a károkról, melyeket mi okozunk saját magunknak azzal, ha utálunk valakit, vagy nem vagyunk hajlandók megbocsátani. „Abban a pillanatban, amikor elkezdek gyűlölni egy embert, a rabszolgája leszek. Ő irányítja a gondolataimat, ő uralja az érzéseimet, még az álmaimat is. A vérkeringésemet állandóan stresszhormonok árasztják el, és kimerítik szervezetemet… bárhová megyek, mindenütt üldöz az, akit gyűlölök.” Amikor a családod összejön karácsonykor, talán van köztük valaki, akit nem kedvelsz, vagy akinek nem bocsátottál meg. Ha így van, emlékezz arra, hogy Jézus azért jött e világra, hogy szeresse a szeretetleneket, és megbocsásson az arra méltatlanoknak. A „kegyelem” szó azt jelenti: „meg nem érdemelt, meg nem szolgált és ki nem érdemelhető kegy”. Krisztus ki fogja mosni szívedből a haragot és a neheztelést, ha engeded neki. Ha valakivel nem szívesen találkoznál a családi karácsonyon, javaslunk egy imádságot: „Uram, megvallom, hogy nem kedvelem …-t, és rettegek a vele való találkozástól. Segíts, hogy megbocsássak, és kegyelmes legyek hozzá. Hadd áradjon át rajtam Krisztus szeretete ezen a karácsonyon. Jézus nevében imádkozom. Ámen.” Azt mondod, az illető nem érdemli meg a bocsánatot? Lehet, de te sem érdemelted meg Isten szeretetét és bocsánatát. Jézus azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket… És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” (Lukács 6:27–28,31). Ilyen a karácsonyi lelkület!
Ne szóld le magad!
„Jézus erre megkérdezte tőle: »Mi a neved?«” Lukács 8:30
Emlékszel a Szentírásban a démonoktól megszállt emberre? „Jézus… megkérdezte tőle: »Mi a neved?« Az így felelt: »Légió!” – mert sok ördög költözött bele.” (A római légió 6000 főnyi gyalogságból állt.) A „Légió” nem az ember igazi neve volt, ezt csak úgy ráaggatták. De ő már olyan régóta küzdött a problémájával, hogy elfogadta ezt a nevet, és az állapotával határozta meg magát.
Talán te is felcímkézted már magad: a neved „Dagi”, ha súlyfelesleggel küzdesz; vagy „áldozat”, ha mások bántalmaztak vagy kihasználtak. Talán „kudarc” néven tekintesz magadra, mert elváltál, vagy gyermekeid rossz útra tértek. Ha így van, itt az ideje elhagyni a negatív címkéket, és úgy tekinteni magadra, amilyennek Isten lát. Jézus megszabadította ezt a megkínzott embert, visszaadta neki önértékelését, és visszahelyezte családjába. Veled is ugyanezt akarja tenni! A sátán egyik végletből a másikba rángat. Vagy arra vesz rá, hogy dicsekvő, vagy arra, hogy szégyenlős légy; vagy azt akarja elérni, hogy azt gondold magadról, te vagy a tuti, vagy arról próbál meggyőzni, hogy értéktelen vagy. Ne dőlj be neki! Az alacsony önértékelés gyakran alázatnak álcázza magát, pedig valójában ez Isten Igéjének elutasítása, mely biztosít arról, hogy mindenre van erőd Krisztusban, aki megerősít (ld. Filippi 4:13). Nem számít, mások hogyan szólítanak, csak az számít, te minek nevezed magad!
Összegzésül: „Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre” (2Korinthus 9:8).
„Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott.” (Lukács 5:16)
A szokás hatalom. Mi alakítjuk ki szokásainkat, majd szokásaink alakítanak minket. Nos, ebben az évben felhagysz-e azzal, hogy csupán beszélsz róla, ahelyett, hogy valóban szokásoddá tennéd, hogy minden nap időt tölts imádságban Istennel? Ha szeretnél Jézusra hasonlítani, el kell kezdened rendszeresen imádkozni, mert ő gyakran „visszavonult a pusztába, és imádkozott.” Ne engedd, hogy a „puszta” szó megfélemlítsen! Ha egyszer Isten jelenléte tudatosul benned, az ő társaságát fogod előnyben részesíteni mindenki máséval szemben. Ne ijedj meg a „visszavonult” szótól sem! Kapcsold csak ki a tévét, a számítógépet és a mobiltelefont, és csodálatos felfedezésre tehetsz szert: „...teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon” (Zsoltárok 16:11). John Wesley mondta: „Olyan sok dolgom van, hogy több órát kell imádkoznom, mielőtt el tudom végezni.” Luther Márton azt mondta: „Az ima a legfontosabb dolog az életemben. Ha csak egy napra elhanyagolnám, elveszíteném hitem tüzét.” Ahogy William Walford énekíró fogalmazott: „Imádság édes órája, imádság édes órája, amely kiszólít engem a világ aggodalmaiból, és meghív Atyám trónjához, ahol ismerik minden vágyamat és szükségemet. A bánat és gyász idején lelkem gyakran lelt megnyugvásra, és megmenekült a kísértő csapdájából, mert te újra eljöttél, imádságnak édes órája.” Amikor a tanítványok az imádságról kérdezték Jézust, ő így kezdte tanítását: „Amikor imádkoztok...” (Lukács 11:2). Feltételezte róluk, hogy rendszeresen fordítanak időt imádságra. Feltételezheti ugyanezt rólad is?
„… napjában háromszor térden állva imádkozott…” (Dániel 6:11)
Péter, akit Isten egyháza felépítésére használt, és János, akit arra használt Isten, hogy megírja a Jelenések könyvét, napi teendőik között időt szakítottak az imádkozásra. „Péter és János felment a templomba, a délutáni imádkozás idejére, délután három órára” (ApCsel 3:1). Pál apostol, aki az Újszövetség nagy részét írta, azt mondta: „szüntelenül imádkozzatok” (1Thesszalonika 5:17). Dániel imádkozási szokása olyan jól ismert volt, hogy ellenségei felhasználták arra, hogy tőrbe csalják. „Dániel… napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta. Azok az emberek pedig odasiettek, és ott találták Dánielt, amint Istenéhez könyörgött és esedezett.” (Dániel 6:11-12). Ennyi a történet? Nem, hiszen Dániel imádságai befogták az oroszlánok száját, és arra bírtak rá egy pogány királyt, hogy ezt mondja: „Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából. Ennek a Dánielnek aztán jó dolga volt…” (Dániel 6:27-29). A zsoltáros azt írta: „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen” (Zsoltárok 91:1). Amint rátalálsz saját „titkos kamrádra”, és elkezded rendszeresen igénybe venni, egy bizonyos kisugárzás veszi majd körül. Egyre jobban megszereted, és végül életed legfontosabb helyévé válik. Az imádság ereje felülmúlja a számításokat. Semmi sincs az imádság hatótávolságán kívül, ha Isten akarata szerinti dolgot kérünk.
„De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára.” (Zsoltárok 66:19)
A zsoltáros írja: „Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr. De Isten meghallgatott, figyelt imádságom szavára” (Zsoltárok 66:18-19). Azok a jellemhibák, melyeknek kijavításán dolgozol, és az időnkénti botlásaid nem zárnak ki Isten áldásaiból. Az a bűn, amit melengetsz, az teszi ezt. Az imádságban az első dolog, amiről Isten beszélni akar veled, általában az utolsó, amiről te beszélni szeretnél vele – nevezetesen: az a bűn, amit nem akarsz elengedni. Ez az, ami távol tart az imádságtól. Amikor Ádám vétkezett, elrejtőzött Isten elől, ezt mondva: „Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok…” (1Mózes 3:10). Billy Graham mondta: „A keresztyén embert az imádkozás iránti éhségnek kellene jellemeznie. Vágynia kellene imádkozni. Egy egészséges gyereket nem kell kényszeríteni arra, hogy egyen. Ételre van szükségünk az életfenntartáshoz, a mozgáshoz, a jó vérkeringéshez, az egészséghez, a munkához. Ugyanígy van ez a lelki egészséggel is. Aki lelkileg egészséges, éhezi Isten Igéjét és az imádságot. Egy kislány elkövetett valamit. Mikor az édesanyja felfedezte, és elkezdte kérdezgetni a kislányt, a gyermek arcáról azonnal eltűnt a mosoly, helyébe sötét felhő borult, amint azt mondta: »Most nincs kedvem beszélgetni, anya.« Így van ez velünk is, amikor a bűn megrontja közösségünket az Úrral, nem akarunk beszélgetni vele.” Így hát, ha ma úgy érzed, hogy nincs kedved imádkozni, ez nagy valószínűséggel arra mutat, hogy imádkoznod kellene.
