Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Vianney Szent János gondolatai

2018. december 23. 08:03 - Andre Lowoa

A hitében jártas embernek mindig van két útmutatója: a jótanács és az engedelmesség.


A pokol gyökere Isten jósága. A kárhozottak ezt mondogatják: „Ó ha Isten nem szeretett volna bennünket annyira, nem gyötrődnénk most így, elviselhetőbb lenne a pokol…” De mert ennyire szeretett, elviselhetetlen ez a szenvedés!


Aki bűnben áll, állati szokásokat és tulajdonságokat ölt magára. Az állat, amelynek nincs esze, nem ismer mást, csak az ösztönét; ugyanígy van az ember is, ha állatokhoz teszi magát hasonlóvá: elveszti az eszét, és „hullájának” indulataitól engedi magát vezetni.


Ha egy kárhozott egyetlenegyszer tudná mondani: „Istenem, szeretlek!” – nem lenne többé kárhozott… De jaj, ez a szegény lélek elveszítette a képességét a szeretetre, pedig egykor megkapta, de nem tudta felhasználni. Szíve olyan, mint a kisajtolt szőlőfürt: nincs benne többé boldogság, béke, mert nincs benne szeretet!...


Íme, mily nagy a pap hatalma! A pap szava Istenné változtat egy darabka kenyeret. Ez több, mint világot teremteni.


Istentől szeretve, Istennel egyesülve élni! Élni Isten jelenlétében, élni a jó Istenért: milyen szép így az élet!... És milyen szép a halál!


Mit gondolnátok egy ember láttára, aki rőzsét gyűjt és máglyát rak belőle, s amikor kérdezik, hogy mit csinál, így válaszol: „Tüzet készítek, hogy elégjek rajta.” És mit mondanátok, ha ez az ember a tűzhöz lépne, és a lángokba vetné magát?... – Pedig a bűn elkövetésével ugyanezt tesszük!


Ó, gyermekeim! Mily hálátlanok vagyunk mi! A jó Isten nagyon komolyan boldoggá akar tenni minket! Csakis azért adta parancsait.


Semmi sincs olyan szép, mint a tiszta lélek! Ha az emberek ezt megértenék, nem veszíthetnék el tisztaságukat.


Testünk a pusztulás és a halál edénye; mégis inkább azon vagyunk, hogy ezt a testet elégítsük ki, mint hogy lelkünket gazdagítsuk, amely pedig olyan nagy, hogy semmi sincs hozzá fogható, semmi, de semmi.


Valahányszor lemondunk a magunk akaratáról, hogy valaki másénak engedelmeskedjünk, ha ez nem ütközik Isten törvényébe, nagy érdemeket szerzünk, amelyek egyedül Isten előtt ismeretesek.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/6
komment
süti beállítások módosítása