Jézus születése

 

Karácsony az új életről szól.

 

Életet sokféleképpen lehet adni, ki milyen hivatást kapott, azt kell maradéktalanul betöltenie. Az élet a születéssel kezdődik, és az örök életbe torkollik. Addig sokszor és sokfélképpen kapunk,  és adunk életet. Az életadás egyenlő önmagam oda ajándékozásával ott, ahol vagyok, ahova az élet állított. A lényeg a hűség.

 


Minden élet  Isten ajándéka, az új  élet hatványozottan hívja fel a figyelmünket,  hogy Isten bízik bennünk. Nem vette  le rólunk a kezét.

 


Ha az Isten megajándékoz egy családot  egy újszülöttel, akkor új élet, remény  születik, és új energiák szabadulnak fel.  Minden másként van az „ajándék”  megérkezése nyomán.

 


Megfiatalodik a család, a megszokott élet  új értelmet kap, hiszen itt van ő,  aki új alapokra helyezi az életet, megváltozik  a napirend, minden körülötte forog. Az  életadás örömében mindenki osztozik egy  kicsit a családban.

 

 

 

Erdélyben, a gyermeket váró anyát, nem  várandósnak, nem állapotosnak mondják, hanem  azt mondják róla, hogy „jövője  van”. Az új élet biztosítja a jövőt,  nemcsak a családnak, de az egész közösségnek.

 

 

A gyermek Isten ajándéka, még akkor  is, ha sokszor lemondással, sőt komoly  lemondással jár. Az élet, az új élet  a legnagyobb ajándék, amit Istentől kaphatunk.

 

 

Létünk fennmaradásának záloga a gyermek,  erről mintha elfeledkeztünk volna az utóbbi  évtizedekben, sokan segítettek ebben a felejtésben.  Karácsony erre is felhívja a figyelmünket.  Isten munkatársainak választott minket, barátainak,  akik nélkül nem valósulhat meg az Ő  műve.

 

 

Az élet, az új élet értékére,  annak örömére tekinthetünk minden karácsonykor,  amikor a gyermek az Isten Gyermek részt  kér szegényes világunkból. Meg akarja osztani  életét velünk. Vágyódik közénk jönni.

 

 

 

Mária kimondja a sorsdöntő igéket. „Íme, az Úr szolgáló leánya legyen  nekem a te igéd szerint”. Az angyalok  szent Bernát szerint lélegzetvisszafojtva várják  ezt a kijelentést.

 

 

Máriának sem volt könnyű igent  mondani az életre,arra az életre, mely  megváltoztatta az emberiség egész történelmét.  Mária ugyan olyan ember volt mint mi,  a bűnt kivéve, tele kérdésekkel, bizonytalansággal,  félelmekkel.

 

 

 

A különbség, hogy ő feltétel  nélkül bízott Istenben. Boldog vagy Mária,  mert hittél, olvassuk a  Szentírásban,  Mária a hit prototípusa, nekünk csak  őt kell követnünk, ha célba szeretnénk  érni.

 

 

„Íme a szűz fogan és fiút szül, s nevét Emmánuelnek fogják hívni. Iz 7,14 Ami azt jelenti velünk az Isten. Nem vagyunk egyedül, az Isten lakást vett az emberek világában.

 

 

 

Ne félj magadhoz venni Máriát, hangzik az angyal szózata Józsefnek mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiút fog szülni és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

 

 


Mit jelent megszabadulni a bűntől? „Szent  népnek hívják majd őket, az Úr megváltottjainak,  keresett városnak neveznek.” Iz 62,12 Olyan embernek lenni,  olyan közösségnek, ahol jó lenni, ahol  otthon lehet az ember.

 

 

 

„Ékes korona leszel az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened tenyerén. Nem mondanak többé elhagyottnak, és országodat nem mondják többé pusztaságnak. Iz 62,4

Mert Isten lakik benne.

 

 

Fiam vagy, én ma szültelek téged. Én Atyja leszek, ő pedig a fiam lesz. Zsid 1,5

Isten lakást vesz közöttünk. Az Isten  Fia egy lesz közülünk, hozzá csak  nyitott szívvel, és engedelmes lélekkel  közeledhetünk, ha valóban meg akarjuk érteni.

 

 


Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk; és az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét: Csodálatos, Tanácsadó, Erős Isten. Iz 9,5

 

 

 

„Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme. Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége. Dávid trónján és királysága fölött, hogy megszilárdítsa és megerősítse azt joggal és igazsággal, mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt. Iz9,6 9,6

 

 


Minden, ami bizonytalan volt,  most határozott irányt és célt kapott,  szabad út nyílt az ember számára az  Örökkévaló felé. Ez az út nem kényszerít,  hívogat, felkínálja az életet, és cserébe  életet kér, olyan életet mely gyönyörűséggel  teljes.

 

 


Életre, örök életre vagyunk teremtve, ez a legmélyebb meggyőződés kitörölhetetlen vágyként él minden ember lelkében. A betlehemi Gyermek elhozta, azt a bizonyosságot, hogy hivatalosak vagyunk az örök életre.

 

 

 

Számomra akkor kezdődik az örök  élet, amikor, önmagam helyett kezdek Őreá  figyelni. Ezt tették a pásztorok, és  öröm költözött a szívükbe.

Szerző: Andre Lowoa  2018.12.23. 08:05