„…azért jött Isten, hogy próbára tegyen benneteket…” (2Mózes 20:20)
Emlékszel a tesztekre, amiket az iskolában írattak veled? Sikerült vagy nem sikerült, de nem kerülhetted el őket. Az élet is így működik. Amikor az élet próbáiról van szó – előre fel kell készülnöd! Jézus azt mondta: „az okos ember… kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva… a bolond ember… homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütközött abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult.” (Máté 7:24-27). Az első ember sziklára építette a házát, mert tudta, hogy a kérdés nem az, hogy „ha”, hanem „mikor” fog jönni a vihar! A második ember homokra épített, mert így olcsó és könnyű volt számára. Amikor jött a vihar, az első ember háza megállt, a második ember háza összeomlott. Mire akar rámutatni Jézus? A tehetséged, a szakmai önéletrajzod, a hírneved talán eljuttat a csúcsra, de ha nincs szilárd jellemed, nem fogsz sokáig ottmaradni. Továbbá lehet, hogy meggyőződésed őszinte és összhangban van a körülötted élők gondolkodásmódjával, de ha nem Isten Igéjére alapul, össze fog omlani épp akkor, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. A Bibliában háromszor olvassuk: „Az igaz ember pedig hitből fog élni” (Róma 1:17). Amikor az élet próbái jönnek, képesnek kell lenned felállni, és azt mondani: „Lehet, hogy nincs mindenre válaszom, de ismerem Isten jellemét, és eddigi tetteit, és bízom Benne, hogy ezután is úgy fog cselekedni, ahogyan Igéjében megígérte!”
Isten ezt mondta népének: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, már negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívében: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?” (5Mózes 8:2). Az élet próbái megmutatják, hogyan fogadod az utasításokat, hogy mit tanultál, és hogyan fogsz cselekedni bármilyen körülmények között. Amit tanultál, az csupán elmélet, amíg ki nincs próbálva. Az élet pedig meg fog próbálni! Chuck Swindoll elmond egy történetet egy madárról, akit Chippynek hívtak: „Chippy, a törpepapagáj soha nem gondolta volna, hogy ez fog történni. Egyik pillanatban még békésen üldögél kalitkájában énekelgetve, a másik pillanatban valami beszippantotta, aztán csurom vizes lett, végül forró levegőt fújtak rá. A gond akkor kezdődött, amikor gazdája úgy döntött, hogy kiporszívózza a kalitkát. A hölgy benyomta a porszívócsövet a kalitkába, hogy felszippantsa a magokat és az elhullajtott tollakat a kalitka aljáról. Aztán megcsörrent a telefon. A nő ösztönösen megfordult, hogy felvegye. Épp csak annyit mondott: „halló”, amikor – sszippppppppp! Chippy felszívódott! Torkán akadt a szó, eldobta a telefont, és gyorsan kikapcsolta a porszívót. Torkában dobogó szívvel nyitotta ki a porzsákot. Ott volt Chippy – élve, de kábultan - , mindenütt nehéz fekete por borította. Gazdája megragadta, a fürdőszobába rohant vele, kinyitotta a csapot, és Chippyt a jéghideg víz alá tartotta, és tisztára csutakolta. Aztán azt tette, amit minden érző szívű papagájtulajdonos megtett volna: előkapta a hajszárítót, és ráeresztette az ázott, remegő kismadárra a forró levegőt.” Swindoll ezzel zárja történetét: „Chippy azóta nem sokat énekel”. Az élet próbára fog tenni, de ne engedd, hogy elrabolja az énekedet!
Emlékszel még arra az időre, amikor iskolába jártál? Amíg ti dolgozatot írtatok, a tanár csendben volt. A Biblia azt mondja: „Ekkor Jézus azonnal arra kényszerítette a tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra… Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt… Amikor meglátta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert ellenszelük van, a negyedik éjszakai őrváltás idején a tengeren járva közeledett feléjük… Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár… felkiáltottak… és megrettentek. Ő azonban azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!« ekkor beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban.” (Máté 6:45-51). Ez a történet a következőket tanítja nekünk: 1) Ha Isten akarata szerint élünk, ez időnként megköveteli, hogy viharokon menjünk át. „Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr” (Zsoltárok 34:20). 2) Attól, hogy nem látod Őt, Ő még lát téged. Soha nem kerülsz ki a látóköréből és gondoskodásából. 3) Soha nem fog olyan feladattal megbízni, amivel az Ő segítsége nélkül is boldogulni tudnál, tehát ne is próbálkozz egyedül! 4) Ha hagyod, a félelem elhomályosítja a gondolkodásodat, és nem fogod tudni felismerni Őt, amikor feléd jön. 5) Először hozzád fog szólni azután pedig a körülményekhez, melyek fenyegetnek. Amikor ez megtörténik, természetfeletti békességet fogsz megtapasztalni. 6) Ha hajód a vihar közepében van, tudd: a legjobb dolgok még ezután következnek! 7) Hajnal előtt legsötétebb az éjszaka. Örülj! A nap újra fel fog kelni, Isten nem hagy cserben!
Bűnvallás
„Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.” (Zsoltárok 32:5)
Amikor szándékosan vétkezünk, Isten uralma ellen lázadunk az életünkben – aztán pedig rosszul érezzük magunkat miatta. Ez a rossz érzés annak a bizonyítéka, hogy valóban Isten megváltott gyermeke vagy – különben a bűn nem zavarna. Képzelj el egy tizenévest, aki ezt mondja az apjának: „Igazán sajnálom, de elvettem a hitelkártyádat és azzal fizettem, amikor elmentem sörözni a haverokkal.” Nos, lehet, hogy az apa észre sem vette volna, főleg, ha nem egy könyvelő típus. De a fiú nyugtalan lelkiismerete felszínre hozta a témát, és így a fiú ezt mondta: „Apa, nem kellett volna sört vennem; nem kellett volna hazudnom a koromról; nem kellett volna a te hitelkártyádat használnom mindehhez. Bíztál bennem, és én csalódást okoztam. Sajnálom, ígérem, többé nem fordul elő.” Ez bűnvallás. Ezt kell tennünk nekünk is imádságainkban. A bűnvallásként fordított görög szó eredetileg azt jelenti: „egyetérteni Istennel.” Amikor megvalljuk bűneinket, egyetértünk Istennel az életünkben lévő bűnre vonatkozóan, elfogadjuk igaznak, amit Igéjében és Szentlelke által kijelentett nekünk. Amikor megvalljuk, vagyis kimondjuk a bűneinket, Isten megbocsát és megtisztít. Igen, a bűnvallás gyakran fájdalmas, de csak így lehet mennyei Atyánkkal való kapcsolatunk tiszta, nyílt és szoros. Nem mintha Isten nem szeretne minket, ha vétkezünk, de mi nem érezzük többé, hogy bátran közeledhetünk hozzá. Van valamilyen bűn, amit meg kellene vallanod? „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (1János 1:9).
Hogy vagy, kedves lelkipásztor?
„Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy… nem megy-e el megkeresni az eltévedtet?” Máté 18:12
Jézus egyik példázatában egy utazót kiraboltak, és félholtan otthagytak a jerikói úton. „Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.” (Lukács 10:31–32). Elég hidegszívűnek tűnik, nem? De mi van, ha nem azért nem foglalkoztak azzal az emberrel, mert nem volt bennük együttérzés, hanem mert késésben voltak egy bibliaóráról vagy egy bizottsági ülésről? Ez igazolná őket? Egy lelkipásztor így ír: „Csak akkor értettem meg igazán ezt a példázatot, mikor már évek óta a szolgálatban voltam. Oly sok ember mellett mentem el, akiknek jól jött volna a segítségem, de mivel túlságosan lekötöttek a gyülekezeti ügyek, az út szélén heverő összetört életek nem fértek bele a napirendembe. A szeretet nem hatékony, nem lehet beütemezni. Ez a szenvedő ember azonban nem várhatott három hetet arra, hogy időpontot kapjon, vagy arra, hogy a samaritánus elindítson egy hasonló áldozatokkal foglalkozó csoportterápiát.” Az élet legértékesebb tapasztalatai ritkán érkeznek szépen csomagolva. Váratlan találkozásokban, emberek kritikus időszakaiban találunk rájuk. Vannak emberek, akik nem emlékeznek legutóbbi prédikációdra, de a legapróbb részletekig fel tudják idézni, mit mondtál nekik a kórházban, vagy tavaly egy kávé mellett, mert az személyesen érintette őket. Nagy tévedés azt gondolni, hogy a sokakért végzett szolgálat igazolja, ha nem törődsz azokkal, akiket csak személyesen lehet elérni. Jézus azt mondta: „Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet?” (Máté 18:12). Amikor Péter azt mondta, „Uram… szeretlek téged”, Jézus azt felelte: „Őrizd az én juhaimat!” (János 21:16). Ma neked is ezt mondja, kedves lelkipásztor!
„A jó pásztor életét adja a juhokért.” János 10:11
Néha a lelkipásztorok elbújnak zsúfolt időbeosztásuk mögé, így próbálják elkerülni, hogy szemtől szemben nemet kelljen mondaniuk az embereknek. Jézus tudta, mikor menjen bele valamibe, és mikor ne. Tanulj tőle! Soha nem leszel képes hatékonyan segíteni, ha kötelességednek érzed, hogy mindig minden szükséget te tölts be. Ezt Isten sem kéri tőled. Csak annyit vár el, hogy arra reagálj, amit ő küld az utadba.
Egy lelkész mondta: „Sosem fogom elfelejteni pályaválasztási tanácsadóm arcát, amikor meghallotta, hogy lelkészi szolgálatba készülök. »De hát maga nem is szereti az embereket!« Emlékszem, arra gondoltam: »Na és? A lelkészi szolgálat a prédikálásról szól és a gyülekezet soha nem látott magasságokba vezetése a feladat. Nem kell aggódnom az egyes személyek miatt.« De ez egy mítosz. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy ne váljunk annyira program-orientálttá, hogy elmeneküljünk az elől az ember elől, akit Isten küld utunkba. Megdöbbentő, hogy a bürokrácia mennyi mindent megtesz a rendszer megváltoztatására, ahelyett, hogy egyszer kivételt tenne, ami könnyen megoldaná a problémát. A személyes szükségek túlságosan fontosak ahhoz, hogy ne segítsünk valamilyen program rugalmatlansága miatt. Vannak, akik azt gondolják, hogy ha elkezdjük felvállalni a személyes problémák kezelését, azok aztán úgy szaporodnak, mint a nyulak. Ráadásul a programok épp azért léteznek, hogy megvédjenek a túlterheltségtől, nem? Nem! A »lelkészi szolgálat mítosza«, mely azt mondja, »amit megteszel egyért, azt meg kell tenned mindenkiért« tökéletes recept a kiégésre.” Jézus ideje nagy részét személyes problémák kezelésével töltötte, és azt mondta: „a jó pásztor életét adja a juhokért” (János 10:11). De ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, helyet kell hagynod az életedben a váratlan dolgoknak.
„A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok…” >Ézsaiás 30:15
Isten azt mondja: „A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok…” (Ézsaiás 30:15). Ha az emberek elvárásai érzelmileg és lelkileg kiszipolyoznak, könnyen eltompulunk az emberi érzelmek széles skálájára. Bár talán megkönnyebbülésnek tűnik, ha szabadok vagyunk a negatív érzésektől, a pozitív érzések ugyanígy eltűnnek, mert már nem érzünk semmit, se jót, se rosszat. Amikor ez történik, akkor nagy valószínűséggel olyan dolgok fognak irányítani, mint:
1) túlzsúfolt program;
2) rossz időbeosztás;
3) teljesítménykényszer;
4) nehézségek a határok felállításával és a nemet mondással;
5) romboló kapcsolatok és rossz szokások tolerálása;
6) feldolgozatlan gyász vagy fájdalom;
7) rossz célkitűzések.
Nos, mi a megoldás? „A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok.” Ahelyett, hogy erőnek erejével igyekeznél továbbmenni, állj meg, és beszélj Istennel arról, mi történik az életedben. Ha lehetetlen helyzeted miatt elszigeteltnek és túlterheltnek érzed magad, vedd Istent is számításba, imádkozz így: „Uram, segíts, hogy rád összpontosítsak! E mostani elfoglalt és stresszes időben segíts helyes fontossági sorrendet felállítani akaratod szerint, hogy szerinted való módon gondolkodjak, és engedjem, hogy Krisztus értelme megkapja jogos helyét az életemben. Igéd azt mondja, hogy békességet rendeltél számomra. Mivel te vagy az én erősségem és szabadításom, nem engedem meg magamnak, hogy zaklatott legyek vagy féljek. Köszönöm, hogy megőrzöd lelki nyugalmamat Krisztus Jézus által. Ámen.”
„Jöjjetek velem csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé.” Márk 6:31
Kétfajta fáradtság van. A kettő közötti különbség akkora, mint a tavaszi záporok gomolyfelhői és a tornádót előrejelző felhők között. Az egyik átmeneti és normális, a jól végzett munka eredménye, és a pihenési szakasz után újra folytatni tudjuk feladatunkat. A másik egy krónikus belső fáradtság, amely csak gyűlik-gyűlik hónapok alatt, és nem is mindig nyilvánul meg fizikai kimerültségben. Sőt, gyakran álcázza magát lázas tevékenykedésben és ösztönös viselkedésben, mint például:
1) Nem tudsz kikapcsolni és pihenni étkezés vagy kávézás közben.
2) Állandóan a hangpostát és az e-mailt figyeled.
3) Az éjjeliszekrényed tele van olyan kiadványokkal, melyek elvileg segítenek naprakésznek lenni, sőt előre gondolkodni.
4) Egyetlen napi szabadság is lehetetlennek tűnik.
5) Nem tartasz szünetet, még ünnepeken is dolgozol.
6) Nem tudsz aludni.
7) Minden szabad idődet olyan „menekülésszerű” cselekvések töltik ki, mint evés, ivás, költekezés vagy gondolkozás nélküli tévébámulás.
Wayne Muller mondta: „Ha nem pihenünk, eltévedünk. Megmérgez az a gondolkodásmód, hogy jó dolgokat csak szüntelen eltökéltséggel és fáradhatatlan erőlködéssel lehet elérni… hogy pihenésre vágyni életveszélyes.” Az igazság az, hogy ha lefoglal, hogy keményen dolgozz és fontosnak tűnj, nem leszel képes meghallani az Ő hangját, aki eredetileg elhívott feladatodra. Igen, Isten elvárja, hogy keményen dolgozz, de nem egészséged, családod vagy a vele töltött idő veszélyeztetése árán. Ha most ilyen helyzetben vagy, Jézus így szólít: „Gyere velem… és pihenj meg egy kissé!” Ha hosszú távon is végezni akarod feladatodat, akkor bölcsen teszed, ha hallgatsz rá!
„…Elfeledtette velem Isten…” (1Mózes 41:51)
József harmincéves volt, amikor Egyiptom kormányzója lett. Tizenhét volt, amikor eladták rabszolgának. Tizenhárom évig, miközben össze volt zavarodva és fájdalmat hordozott, megtartotta jellemességét és Isten iránti elkötelezettségét, és engedte, hogy küzdelmei győzelmessé tegyék. Szóval nem teheted meg, hogy csak úgy bedobod a törölközőt, önsajnálat-partit rendezel, vagy csak üldögélsz, és nem csinálsz semmit. József nem csak úgy elfelejtette, ami történt. Bárki is mondja neked: „Felejtsd el!”, az nem él a való világban. Mindez megtörtént, de Isten fel tudja használni arra, hogy általa gazdagítsa az életedet. Isten két fiút adott Józsefnek, és ő így nevezte el őket: Manassé, ami azt jelenti: „elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet”; és Efraim, ami azt jelenti: „gyümölcsözővé tett engem Isten nyomorúságom földjén”. Isten új kapcsolatokat adott Józsefnek a régiek helyébe. Az egyik oka annak, hogy a régi kapcsolatok rombolóan hathatnak rád az, hogy nem pótoltad őket újakkal. Még mindig azzal foglalkozol, aki vagy ami a rosszra emlékeztet. Isten segített Józsefnek, hogy elfelejtse a történtek fájdalmát. Az emlékek megmaradtak, de ennek ellenére tudott boldogulni. Ha Istennel jársz, az előtted lévő ígéret mindig nagyszerűbb, mint amilyen nagy a mögötted lévő fájdalom. De íme néhány „józsefi alapelv”, melyeket alkalmaznod kell életedben: 1) Nézz szembe vele, és ne próbálj úgy tenni, mintha meg sem történt volna! Isten meg fogja adni a kegyelmét ahhoz, hogy megbirkózz vele, de nem ahhoz, hogy letagadd. 2) Hidd el, hogy Isten „visszapótolja” neked az időt, a kapcsolatokat és a lehetőségeket, amelyeket elvesztettél! „Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska…” (Jóel 2:25). 3) Írd össze azokat az embereket, akik ártottak neked, bocsáss meg nekik, és bízd őket Istenre imádságban! „…és bocsássatok meg egymásnak…” (Kolossé 3:13). 4) Mondd meg Istennek, hogy készen állsz az újrakezdésre! És kezdd el ma!
„…ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul…” (2Korinthus 4:16)
Onnan tudod, hogy megöregedtél: ha a térdeid recsegnek, és nehezen becsatolni az övedet; ha olyan dolgokon vitatkozol, mint például melyik műfogsorragasztó a legjobb; ha egy hintaszékben üldögélsz, de már nincs erőd hintáztatni magad; ha mire meggyújtod az utolsó gyertyát a születésnapi tortádon, addigra az első már leég; ha többé már nem tartod mulatságosnak az öregedésről szóló vicceket. Az öregedés nem való a félénk szívűeknek, ezért a Biblia némi bepillantást ad nekünk, hogy ez mivel jár. Izsák látása megromlott (1Mózes 27:1). Dávid mindig fázott (1Királyok 1:1-4). Pál úgy beszél magáról, mint „én, az öreg Pál” (Filemon 9), és beszél az idős kor fizikai és lelki fájdalmairól – hogy cserbenhagyottnak, magányosnak érzi magát, hogy csalódott munkatársaiban, hogy el kell köszönnie barátaitól, akiket valószínűleg soha nem lát többé (2Timóteus 4:9-21). Valaki így írt erről: „Legutóbbi születésnapomra a nővérem ezt az üzenetet küldte: »A rossz hír az, hogy külső emberünk megromlik.« (Ugye említettem, hogy ő a nővérem, és szeretem arra emlékeztetni, hogy ő mindig idősebb lesz nálam!) Majd hozzátette: »A jó hír az, hogy „nem csüggedünk”… ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra« Ha minden porcikád recseg-ropog, a kezedet begörbíti az ízületi gyulladás, szemeid gyengék, lassan tudsz csak menni, alig hallasz, vagy a szíved a koleszterintől dobol, ne csüggedj! Isten már készíti az ünnepséget a mennybe érkezésed napjára, ahol többé nem leszel öreg, mert ott kortalanok élnek.”
„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből…” (5Mózes 6:5)
A modern élet a szerepjátékról szól. Egész életünket leéljük ugyanabban a szomszédságban, mégis alig ismerjük a szomszéd családot. Kilométerekre lévő gyülekezetbe ingázunk, járunk ki és be úgy, hogy nem ismernek minket, és soha nem kapcsolódunk be a szolgálatba. Az egyik tömeggel együtt dolgozunk, egy másikkal meg együtt játszunk. A titkos tevékenységek szinte korlátlan lehetősége áll előttünk. Mivel senki sem ismer minket más kontextusban, ezért mindegyikben újraalkothatjuk magunkat. Valaki azt mondta, hogy az életünk olyan, mint egy fiókos szekrény: külön fiók van minden egyes érdeklődési kör, érték vagy időtöltés számára – egy a munkának, egy a játéknak, és egy a gyülekezetnek. És mindegyikhez egy külön értékrend és saját nyelvezet tartozik. Minden új helyzetben kiegészítjük egy újabb fiókkal, hogy biztosítsuk a teljes célszerűséget és biztonságot. A jellem egysége és integritása helyett szerepeket játszunk.
De Isten nem fiókos szekrényt lát bennünk, különböző szerepek gyűjteményét. Ő a teljes embert látja. Az, aki akkor vagyok, amikor senki sem lát, ugyanaz számára, mint az, aki mások előtt vagyok. Isten azt kéri, hogy egységes legyen az életünk. Mégpedig azért, mert az élet másképp nem működik! Isten úgy teremtett minket, hogy egy akaratunk, egy elménk, egy szívünk, egy lelkünk van. Az csak az ellenség hazugsága, hogy „a kecske is jóllakhat, meg a káposzta is megmaradhat”, hiszen végül oda vezet, hogy lelkileg és érzelmileg darabokra hullik az életünk, és ami még rosszabb: eltávolodunk Istentől! Azt kérded, mi a válasz? A Biblia azt mondja: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!” Más szóval: Ne játssz szerepeket!
