Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Szent II. János Pál gondolatai

2018. december 10. 07:34 - Andre Lowoa

Az ember képtelen szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszíti az élete, ha nem kap, nem talál szeretetet, nem vehet benne részt, és ha a szeretet nem lehet a sajátja.


Az emberi embrió vagy magzat kísérleti anyagként való használata bűncselekmény az emberi méltóság ellen.


Az emberi szabadsággal szemben Isten „gyenge” akart maradni.


Emlékszem, amikor a Redemptor hominis kezdetű első enciklikámat írtam, több mint húsz évvel ezelőtt, elmélkedéseimet mintegy végigkísérte a napjaink embere által átélt félelem kérdése. E félelem számos forrása közül az egyet külön is kiemeltem: az ember állandó fenyegetettséget érez saját alkotásai, saját kezének s különösen saját értelmének és akarati törekvéseinek művei részéről. Úgy tűnik, hogy ma, az új évezred kezdetén ez az érzés még erősebb. Túl gyakran fordul elő ugyanis, hogy az, amit az ember a gondolkodás és a technika új lehetőségeinek köszönhetően létrehoz, egyfajta „elidegenedésen” megy át – ha nem is teljesen, de bizonyos mértékben kicsúszik alkotói ellenőrzése alól, és szembefordul az emberrel.


Ha a forrást keresed, felfelé kell haladnod, az árral szemben. Keresd hát, kutasd, ne hátrálj meg, tudod, hogy itt kell lennie valahol – Hol vagy, forrás?... Hol vagy, forrás?


Lelki életemben ifjú éveimtől kezdve fontos helye volt ennek az imádságnak. A rózsafüzér elkísért engem örömben és megpróbáltatásokban egyaránt. Sok – sok gondomat bíztam rá, és mindig bátorítást találtam benne.


Ma Krisztus kifejezetten azt kéri tőletek, hogy fogadjátok be Máriát a „házatokba”, fogadjátok őt értékeitek közé, hogy megtanuljátok Tőle az odahallgatás belső készségét; azt az alázatos és nagylelkű magatartást, amely annyira jellemző volt Rá, aki elsőként lett Isten munkatársa az üdvösség művében. Ő az, aki a maga anyai szolgálatával nevel és formál benneteket mindaddig, amíg Krisztus teljesen ki nem alakul bennetek.


Megvédeni és segíteni az embert, minden embert: ez az evangélium hirdetésének elengedhetetlen feltétele.


Minden őszinte megtérés kezdete Istennek a bűnösre vetett pillantása.


Szemlélni Krisztus arcát, éspedig Máriával együttszemlélni – ez az a program, amelyet a harmadik évezred hajnalán az Egyháznak adtam, amikor arra szólítottam föl, hogy az új evangelizáció lelkesedésével evezzen a mélyre a történelem tengerén.




http://www.rakospalotaifoplebania.hu/taxonomy/term/10
komment
süti beállítások módosítása