Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Meg fogom ítélni az Élőket és a Holtakat, és csak az arra méltók léphetnek be Királyságomba. 20171210

2018. december 09. 17:07 - Andre Lowoa

Második Eljövetelemet már várják, és azok, akik azt vallják, hogy ismerik az Igazságot, amely Atyám Könyvében foglaltatik, tudni fogják, hogy az nem tartalmaz valótlanságot.

Ismét eljövök, amint az meg volt jövendölve, és ez az idő szinte már elérkezett hozzátok.

Meg fogom ítélni az Élőket és a Holtakat, és csak az arra méltók léphetnek be Királyságomba.

Az is meg volt jövendölve, hogy a gonosz egy háborút készít elő a Földön, hogy Atyám ellen harcoljon a lelkekért.

Ez jó hír. Visszatérésem Megdicsőülésem pillanata lesz, mely megújítja majd mindazokat, akik szeretnek Engem, és ők új életet fognak kezdeni, egy nagy, pompás időszakot, ahol Fényben és Szeretetben fognak örvendezni.

Kérlek benneteket, ne féljetek.

Én nagy Szeretettel jövök.

Én nagy Ajándékkal jövök.

Meg fogom ítélni az Élőket és a Holtakat, és csak az arra méltók léphetnek be Királyságomba.

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/meg-fogom-itelni-az-eloket-es-a-holtakat-es-csak-az-arra-meltok-lephetnek-be-kiralysagomba/

"Menj föl egy magas hegyre, te, ki jó hírt viszel Sionnak, emeld föl erősen hangodat, te, aki jó hírt viszel Jeruzsálemnek. Emeld föl hangodat! Ne félj! Hirdesd Júda városainak: „Íme, a ti Istenetek! Isten, az Úr, íme, eljön hatalommal, karjával mindent uralma alá vet. Vele van győzelmének jutalma, és színe előtt a bőséges zsákmány. Úgy legelteti nyáját, mint a pásztor. Karjaiba veszi bárányait, ölében hordozza őket, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti.”
Ez az Isten igéje.
Iz 40,1-5.9-11"


SZENTLECKE Szent Péter apostol második leveléből
Mi új eget és új földet várunk.
Szeretteim!
Főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket: az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap. Az Úr nem késik ígéretével, mint ahogy némelyek késedelmesnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem azt, hogy mindenki bűnbánatot tartson. Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elpusztulnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik.
Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek. Hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. Mi az ő ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját. Szeretteim, minthogy ezt várjuk, azon legyetek, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket.
Ez az Isten igéje.

2Pét 3,8-14
“Izrael
11Prófétákat is támasztottam fiaitok között, nazirokat ifjaitok között. Vajon nem így van, Izrael fiai? – mondja az Úr. 12De ti a nazirokat borral itattátok, a prófétáknak megparancsoltátok: „Ne jövendöljetek!” 13Nos hát, rátok nehezedem, ahogy a kévével rakott szekér a földre nehezedik. 14Nem lesz menedéke a gyors futónak, az erős mit sem kezdhet erejével, a bátor nem menti meg életét. 15Az íjász nem áll helyt, a fürge lábú nem tud elmenekülni, s a lovas sem menti meg életét. 16A hősök között a legbátrabb is ruhátlanul menekül azon a napon – mondja az Úr.”
“A prófétai meghívásnak nem lehet ellenállni
7Valóban, az Isten, az Úr nem tesz semmit anélkül, hogy szándékát el ne árulná szolgáinak, a prófétáknak. 8Ki ne félne, ha ordít az oroszlán? Ki nejövendölne, ha szól az Úr, az Isten?”
komment
süti beállítások módosítása