Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Biztonság.../Elismerés - jutalom.../Feladataink.../Kapcsolataink.../Látás...

2018. december 03. 04:20 - Andre Lowoa

Biztonság...

A mai nap imádsága:
Uram! Te vagy életünk egyetlen biztonsága, kérünk Téged, szereteteddel óvj meg minket minden gonosztól! Ámen


Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert ti magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra; és nem fognak megmenekülni.
1 Thessz 5,1-3

Mindannyian szeretjük a kiszámíthatóságot... Leginkább pedig akkor gyötrődünk, ha változás előtt állunk, de nem tudjuk, hogy mikor történik meg velünk az, amit várunk. Az igazi lényeges dolgok többnyire kiszámíthatatlanok: Így nem tudjuk, mikor fogunk magunknak párt találni, nem tudjuk mikor születnek majd gyermekeink, azt pedig még hozzávetőlegesen sem tudjuk megbecsülni, hogy mikor ér véget az életünk. Pedig, milyen jó lenne - gondolják egyesek -, ha tudnánk, hogy mennyi még a hátralévő időnk! Az igazság azonban az, hogy mint a vizsgára készülő rossz diák, aki az idő múltával egyre csak aggódik, de nem készül a megmérettetésre, ugyanúgy mi sem használnánk ki a "hátralévő" időt... Pál jól mondja: "Az idő(k) gonosz(ak)!"

Életünk homokszem-napjai gyorsan peregnek, s mi nem azzal fekszünk, s kelünk: a tolvaj ezen az éjszakán bizonnyal "meglátogat" minket. Persze "opcióként" ott van tudatunk mélyén ez a lehetőség is, ezért bezárjuk az ajtónkat, esetleg rácsot tetetünk az ablakunkra - ha éppen úgy látjuk jónak - és ha nagyon sok pénzünk lenne, akkor bizonyára nem a párnánk alatt, hanem valamelyik biztonságos bankba helyeznénk azt el. Nos Jézus Krisztus visszajövetelével is így vagyunk: várjuk-várjuk, de a "Jövel Uram Jézus!"-kéréseink mellett gyakrabban imádkozunk még plusz időért, hiszen oly sok még az elintéznivalónk ebben az emberéletben... Ezért mondjuk, hogy Jézus visszajövetelével nem késlekedik, hanem "jövésben" van, de az megérkezése még várat magára, mert (még!) tart a kegyelmi idő. Valljuk meg őszintén, annyira nem is bánjuk...

Ugyanakkor jeleket látunk. Hála a JóIstennek, hogy nagy fegyveres konfliktus, melybe nemzetek tucatja kavarodott volna bele, az utóbbi jó hatvan esztendőben nem volt -, s ne is legyen a jövőben. (Talán az internet jó értelemben vett inter-nacionálitása, s inter-perszonalitása jó kommunikációs esélyeket ad a jövőben, hogy ne ásassanak (lövész)árkokat velünk...) Azt azonban látnunk kell, hogy az ember hatalomszomja mintsem változott, sőt a modern technika minden eszközét, melyek a bizalmat erősíthetnénk, pontosan a bizalmatlanság szolgálatába állítják. Így ellenőriznek minden telefonbeszélgetést, internet-adatforgalmat, s rögzítik az emberek mozgását a térfigyelő kamerákkal. Ha egy társadalom nem a bizalmi elvre, hanem a kontrollra épül, akkor az a társadalom hamar totalitáriussá válhat. Hiába az önnyugtató kijelentés: mindez a biztonságot szolgálja. A biztonságot az egyén és a nagyközösség számára is a méltóságteljes élet biztosíthatja - nem pedig a kontroll...

Aki embertestvért lát az ellenségben is, az nemcsak beemeli a másikat a közösségbe, de Istenhez is emeli, s aki az Isten vonzását így megérzi, az felfedezheti magán az istenképűséget, s annak megfelelően kezdi el élni életét, örömmel beolvadva a teremtett világ harmóniájába.




Elismerés - jutalom...

URam! Köszönöm, hogy megsokszorozod a bennem lévő gyenge akarást, s nem buzgalmam által elért sikereimet nézed, hanem kegyelmed által ítéled meg életemet! Ámen

Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.
Zsid 10,35

Év vége közeledtével minden cégnél, vállalatnál elkezdődik egy számvetés: mi mennyire volt sikeres az elmúlt esztendőben, sikerült-e elérni vagy legalább megközelíteni a kitűzött célt vagy sem... Ha igen, akkor nem marad el a jutalom - az egy másik kérdés, hogy nem mindig azok kapják a prémiumot, akik valójában megdolgoztak az eredményért. Az élet már csak ilyen - sokszor igazságtalan!

Ha pofont - átvitt értelemben is - kap valaki, s azt megérdemelte, akkor elégedett a lélek: "Lám, mindenki csak azt kapja, amit megérdemelt!" -, de ha az a pofon igazságtalanul csattan el, akkor igencsak felháborodunk, ha pedig mi vagyunk annak elszenvedői, akkor fájdalmunkban, önsajnálatunkban érthető módon nagyon felháborodunk.

A keresztény életet sokan úgy képzelik el, ha valaki hisz, akkor vele nem történhet semmi baj - elvégre a Gondviselőnek mindenkire gondja van, az Istennek különben is az a dolga, hogy angyalaival vigyázzon ránk -, pedig a kereszténység egészen másról szól! Nem a baj- és küzedelem-mentes életről, a szenvedés hiányáról, hanem arról, hogy tudom, miért fáradozom, s tudom, hogy erőfeszítéseimnek értelme van. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy Jézus URunk egy igen különleges magatartásra buzdít: "Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a köntösödet elveszi, ne tagadd meg az ingedet sem." Lk 6,27-29

Ma igénk is arra buzdít, hogy ne veszítsük el bizalmunkat Isten iránt, mert annak nagy jutalma van... Isten bízni sokkal nehezebb, mint emberekben reménykedni, de, aki Istenben hisz, az nem csalódik, mert az Élet URa igazságosan jutalmaz. Igaz, nem mindig és nem úgy, ahogyan mi azt gondoljuk, de a hívő ember meggyőződése, hogy az élet még nem ér véget a halállal, csak itt a földön befejeződik. A hívő ember azt is tudja, hogy Isten nem csak a látható, de a láthatatlan világnak is az URa, s úgy a véges időben, mint az Isten országában remélt végtelenben: jutalmaz.

Az, hogy odaát mi lesz a jutalma azoknak, akik itt a földi életükben szerették az Istent, s igyekeztek megtartani a parancsait - teljes egészében nem látjuk, de hogy itt a földön mit kapnak azok, akik Jézust követik, s az Ő tanítását meg is cselekszik, azt elég jól körbehatárolhatjuk! Azok, akik felvállalják a krisztuskövető élet következetességét, lelküknek békességet nyernek - ezzel sok-sok hiábavalóságot könnyen elhagynak az életben, melyek egyébként is csak a test és a lélek romlását munkálják -, hitben testvéreket, az életben önzetlen segítőket kapnak gyámolításul, s a legfontosabb jutalom, mely minden prémiumot, elismerő/kitüntető oklevelet felülmúl: kegyelmet! Ez nem csaj az elkövetet életvezetési hibák korrigálásának lehetőségét foglalja magában itt és most, de majd egykoron átemel ebből a világból oda, az Isten világába...





Feladataink...

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy bölcsüljek Általad, s életem kis és nagy csodáiból legalább részben megérthessem akaratodat! Ámen


Jézus mondja: Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Mt 7,21

Nincs nehezebb, de szebb feladat sem életünkben, mint a gyermeknevelés. A testi szükségleteikről való gondoskodáson túl egész emberségünket igénybevevő kihívás az, hogy megtanítsuk őket a helyes emberszeretetre, s legalább 20-25 éven át eléjük éljük az élet szeretetébe szőtt tudásunkat, az "okos istentiszteletet". Mert túl azon, hogy szeretjük őket, s viszontszeretnek ők is, különlegesen szép, életünk kiteljesedését munkáló hivatás, valakit az Isten országa felé terelgetni. Aki csak hallomásból, közhelyes kijelentésekből szedegeti össze egyház-, s Isten-képének mozaikdarabjait, az úgy véli, az Isten-felé terelgetés elsődleges feladata a papé, a lelkészé, a prédikátoré. Valóban fontos, hogy a plébános vagy a lelkész lelki-pásztora is legyen övéinek, de a felelősség - s ez furcsán hangzik -, de elsősorban nem az ő vállukon nyugszik! Felelőssége az egyházi embernek "csak" abban van - s ez egyáltalán nem kevés, kínlódnak is eleget a vélt és valós elvárások miatt -, hogy legjobb tudása és meggyőződése szerint segítse az Isten országát keresőket. Az istenes dolgokat illetően azonban a gyermekek számára a leghitelesebb emberek nem a papok és a hittantanárok, hanem a szülők. Ezért van az, hogy a szülői feladatát hanyagul ellátók egy életre megkeseríthetik az utódok életét... A szülői magatartás ugyanis alapvetően befolyásolja a gyermekek Isten-felfogásának alakulását, fejlődését.

Kezdő szülőként talán még nem is tudatosul bennünk, hogy mennyi mindent adhatunk, s mi mindent vehetünk el gyermekeinktől. A szülői hivatását felelősséggel megélő édesapa és édesanya olyan lelki fegyverzetet adhat gyermekük kezébe, mely egy életen át biztonságot teremt számukra. Az elhívatott szülő pajzs a kisgyermek számára, s egyben példa is, hogy ha majd felnőtté válik, akkor ő is pajzsként állhasson meg övéi számára. Mert minden generációnak meg kell vívni az élet-csatákat, egzisztenciális küzdelem nélkül nincs Isten-ismeret, s önmagunkkal való harc nélkül nincs bölcsülés se! S ha nem jutunk el az isteni kegyelem felismerésére... az súlyos következményekkel jár!

A Mester szavai nem elítélőek, de komoly elgondolkodásra inspirálóak. MIről is van szó? Arról, hogy nem a beszédben jeleskedők, az elméleteket gyártók, az aktuálisan favorizált megmondóemberek mennek be a mennyek országába, hanem csak azok, akik cselekszik a mennyei Atya akaratát! Ez pedig elég nyilvánvaló, hogy mit jelent: az Élet szolgálatát, az Isten partnereként. Ebben rejlik az emberlétünk méltósága, ebben fogható meg néhányévtizedes ittlétünk tartalma, ez ad örömöt és teremt békét nyugtalankodó, folyamatosan biztonságot kereső lelkünkben...





Kapcsolataink...


A mai nap imádsága:
Uram! Engedd, hogy szereteted szabadságában élhessem a mai napomat is! Ámen


Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.
Rm 13,8

Adósnak lenni az egyik legfeszültségkeltőbb állapot. Nem az adósság nagysága az, ami nyomasztja az embert, hanem annak a lehetősége, hogy a jövőben bármi történhet, ami megakadályozza a kötelezettség teljesítését. Megtanulni, megtanítani, hogy "csak addig nyújtozkodj, amíg a takaród ér" - az egyik legnehezebb vállalkozás. Túl a házépítés/otthonteremtés speciális középeurópai embertpróbáló hullámhegyein, s völgyein, tapasztalatból mondhatom: Az átlag ember mindig egy fél számmal nagyobb egzisztenciát álmodik magának, mint amit a tehetsége, pénztárcája enged...

Ugyanakkor nemcsak az anyagiak tartozásterhe termeli fölöslegesen stresszhormonjainkat. A legnagyobb kövek lelkiismeretünk hátizsákjában azok, melyek kapcsolataink rendezetlensége miatt kerültek oda. Ezeket az idő múlásával mintha jobban vonzaná föld... minél régebben hordozzuk őket, s minél inkább kilátástalanabb a helyrehozatal, a jóvátétel lehetősége, annál inkább nyomasztanak, terhelik gerincünket. A hátizsák (értsd: élet) terheitől csakis az Isten képes megszabadítani. Nem csoda, a kezünkkel nem is tudjuk megoldani a zsákot, nemkülönben valami aktuálisan "nagyon fontos" mindig lefoglalja mindkettőt.

Nem tartozni semmivel az egyik legfelemelőbb érzés. Amikor tanulunk valamit, s ellenértékként éveket áldozunk fel véges életünkből, s egyszercsak kezünkbe adják a bizonyítványt, a diplomát, örömünk szinte határtalan. Hasonló az öröm akkor is, ha Isten leveszi rólunk hátizsákunk gyötrő terhét. Ez a felszabadító, misztikus pillanat egyetlen érzést szül: a hálát. Hálásak vagyunk a Teremtőnknek a létünkért, a múltunkért, s jelenünkért, azért, hogy reménységgel tekinthetünk a jövőbe - amitől féltünk. A hála legjobb kifejezője a szeretet. Augustinus mondja: "Szeress, s tégy amit akarsz!" Ebben benne foglaltatik minden. Az evangélium öröme, a szabadság íze, sőt a törvény betöltésének csodája is. Amikor az embert a legnagyobb Erő, az Isten szeretete kötözi meg, akkor érzi át igazán, mi is az igazi szabadság...






Látás...

A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adok Neked azért, hogy láthatok - valóságosan és átvitt értelemben is... Mégis sokszor úgy élek, mintha nem világosítottad volna meg értelmemet, mintha nem lenne Igéd útmutató fény az életemben. Uram, ne vond meg kegyelmedet ezután se, s korrigáld tévedéseimet! Ámen


Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.
Kol 1,12

Mathis Neithart-Gothart (Grünewald) 1510 környékén mintegy harmincévesen megfesti az isenheimi szárnyasoltár képeit. Szimbólumgazdagságán, ecsetkezelési perfekcióján túl teológiai mondanivalója is fergetes... A feltámadás-jelenetben megfogalmazza az egész gótika alapgondolatát: Isten világosság...

A látható fényen keresztül kapjuk információink túlnyomó részét. Míg halláskárosodással lehetséges az életbenmaradás, a látás hiánya alapvetően behatárolja túlélési esélyeinket. Egy témájában megrázó film-előzetes (Vakság) néhány filmkockája is átéreztetheti velünk, milyen következményei vannak annak, ha valaki a látását veszíti el. Az eladdigi tájékozódási pontok egyik pillanatról a másikra érvényüket veszítik... a viszonylagos rendet a kétségbeesés káosza váltja.

De mi van akkor, ha látunk ugyan, de mégis úgy élünk, mintha nem látnánk? Az Isten különböző kultúrákban megnyilvánuló és más kultúrákba átívelő egyetemes szimbóluma a fény. A fény ugyanis az élettel egyenlő! Ahol azonban a sötétség uralkodik, ott pusztul a fényre berendezkedett élet. Jóllehet létezik élet a sötétségben is, de az ember világosságra teremtetett! Így aztán még inkább tragikus, ha az ember mégsem a világosságot, hanem a sötétséget választja...

A sötétség átvitt értelemben is borzasztó jelentéstartalommal bír. Aki szellemiségében "sötét", azt kibillenteni vagy "átnevelni" a tudás-fény szeretetére meglehetősen nehéz, olykor reménytelen vállalkozás - Isten persze itt is tehet csodákat, s fordíthat meg életeket. Ez az evangélium (eü-angelion=jó hír) örömhíre...

Nyilvánvaló - vagy azzá kellene hogy váljon -, az Isten világosságának megtapasztalása nem fizikai valóságot jelent, hanem lelki élményt. Olyat, melynek iránya a transzcendencia felé mutat, de gyümölcsei itt ebben a világban érnek be: jóság, türelem, állhatatosság, s mindenekelőtt s fölött a szeretet.

Elszomorító, hogy túlnyomórészt még mindig a dogmatikus gondolkodás uralkodó a vallásokban. Csüggesztő látni, hogy még mindig csak itt tartunk... hogy a vallást még most is fel lehet használni emberek százmillióinak manipulációjára, s a vallásháborúk lehetősége nem a középkorban megrekedt szellemtörténeti fejlődés-csökevény, hanem mai "modern korunk" releváns valósága.

Mit lehet tenni? Akkor, amikor látjuk, hogy a vallás, s azok hivatalos képviselői világiabbak a világiaknál? Amikor a hiteltvesztett prominensek sorába beleérthetjük nemcsak az egyházi, de az egyházias embereket is, azokat, akik szóban a szeretet egyetemességét hangoztatják, de életükkel a szeretetlenség prédikátorai...

Talán csak annyit, hogy nem titkoljuk el, igyekszünk kinyilvánítani a gótika igazságát: az Isten Világosság. S ez a Világosság egyszer mindent "napvilágra" hoz... s akkor kiderül, hogy kit milyen érdek vezérel, s ki kinek a szolgája: a Sötétségnek vagy a Világosságnak...

komment
süti beállítások módosítása