A legszebb nap? A ma.
A legnagyobb akadály? A félelem.
A legkönnyebb? Tévedni.
Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? A munka.
A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.
A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.
A jóleső érzés? A belső béke.
A legjobb megoldás? Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? A hit.
A legfontosabb emberek? A szülők.
A legszebb a világon? A SZERETET.
Kalkuttai Teréz Anya
A mi kereszténységünknek egy nagy hibája van: az, hogy rajtunk van, ahelyett, hogy bennünk lenne.
A rossz szándékkal mondott igazság, többet árt, mint bármely hazugság!
kínai közmondás
A szenvedés kapcsolatba hoz minket azzal, ami valóban fontos. Az áldozat felszínre hozza elkötelezettségünket, és megerősíti a szeretetünket.
A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
Egyszer csak eljön az a pillanat, mikor a lelkemben ébred fel szavad, s nem értem, mégis a szívemmel tudom, az enyém vagy, s én a tiéd, Jézusom.
Energiát csakis attraktív és mosolygós ember képes adni környezetének. (Fekete István)
Isten mind a két kezével áld, az egyikkel kegyelmet oszt, a másikkal megszentelődést nyújt. Az egyik áldás csak a másikkal együtt nyerhető el. (Spurgeon)
A vendéglátás lényege mindig az ajándékozásban van: én, a házigazda mit adok a látogatónak. Mindezt pedig nem azért teszem, hogy elkápráztassam a teljesítményemmel, hanem mert fontos számomra a személye. A vendég így valóban örömöt hoz a házba. Az apostol úgy ír erről a vendégszeretetről, mint ami a Krisztus halálának és feltámadásának a gyümölcse. Nem véletlenül. A vendégszeretetet ugyanis nem lehet megkövetelni, hanem az kizárólag Isten szeretetének következménye. Abból a derűből fakad, hogy mi is vendégek, szeretett személyek vagyunk Urunk házában. (Eszlényi Ákos)
A kisfiú és az apja jelenik meg előttem. A kisfiú rossz fát tett a tűzre. Az apa ezt nagyon jól tudja, de most a fiától szeretné hallani. Maga elé állítja, azt kéri, hogy nézzen a szemébe, és vallja be férfiasan, hogy mit tett. A fiú szégyenkezik. Nem mer apja szemébe nézni. Aztán lassan mégis az apjára tekint. Nincs kibúvó, nincs mellébeszélés, az apa mindent tud. Csak a bocsánatkérés marad és a remény, hogy az apja megbocsát, hogy az apja szereti őt. (Heinemann Ildikó)
Mindenben megsejthető a boldogság: a bánatban, amely együttérzővé tesz, kinyitja szívedet testvéreid előtt; az örömben, amelyet másokkal megosztasz. Ott rejtőzik az erőfeszítésben, amelyet egy hegycsúcs meghódításakor vállalsz, a lebegésben és ellazulásban, amikor a tengerben úszol, a séta örömében. Mindenütt, ahol valóban élet van, ott megtalálható a boldogság nyoma is.
Anselm Grün
Vannak emberek, akik a bűn gyötrelmétől szabadulni szeretnének, de a gyönyöreit nem akarják feláldozni.
Egyszerre csak pompás gyaloghintót vittek el háza előtt, a gyaloghintóban magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. „Milyen hatalmas ez a hivatalnok” – gondolta. „Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!” Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett gyaloghintón cipelték, és a nép reszketett tőle és gyűlölte és földig hajolt előtte, amerre csak járt.
A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyúan kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről. „Milyen hatalmas a nap!” – gondolta. „Bárcsak nap lehetnék!” Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá.
Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és földműves közé, így a nap sokat veszített erejéből. „Milyen hatalmas az a viharfelhő!” – gondolta. „Bárcsak viharfelhő lehetnék!” Ezután hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére.
Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. A szél volt az. „Milyen hatalmas a szél” – gondolta. „Bárcsak szél lehetnék!” Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a háztetőkről, kicsavarta tövestől a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített.
Hanem egyszerre csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan igyekezett is elfújni, csak állt rendületlenül. Hatalmas szikla volt az. „Milyen hatalmas ez a szikla!” – gondolta. „Bárcsak szikla lehetnék!” Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon.
Ahogy ott állt, egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. „Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? – kérdi. Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.