Isten igazsága..
A mai nap imádsága:
Uram! Szabadíts meg terheimtől, hogy Neked szolgálhassak! Ámen
Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt.
2Thesz 1,6-7
Isten mindenkinek "megfizet", senki bűnét nem hagyja következmények nélkül... Az Isten azonban nem úgy, s nem olyan távlatokban gondolkodik, mint az ember. Akit sérelem ért, az szeretné, ha az őt károsítón háromszor is "elverné a port" a JóIsten. Emberi tulajdonság ez. Az ószövetségi törvények előírták, hogy az okozott kár megtérítésén túl jóvátételt is köteles fizetni - egyik zsidó, a másiknak. Amit Jézus kér, hogy ti. "ellenségedért imádkozz és tegyél jót vele", az a zsidó kazuisztikus gondolkodás számára teljesen elfogadhatatlan volt.
Jézus kijelentésein tájékozódva megtudhatjuk, hogy úgy a jók, mint a gonoszok, már itt a földön megkapják jutalmukat. Mivel isten ügye az ítélkezés, ezért jobban tesszük, ha nem avatkozunk bele a számonkérés mikéntjébe, s mikorjába. Egy biztos: Isten mielőtt megrázza a tiltott fát, megengedi, hogy az ember jó magasra másszon fel rá.
A "jutalom"-nak van mindig látható és láthatatlan vetülete. A cselekedetek következményei előbb-utóbb láthatóvá válnak. Vannak azonban soha napvilágra nem kerülő "ügyek" - s ez nem attól függ, hogy nyolcvan évre titkosítottak egy jelentést vagy sem. Isten nem titkosít egy emberöltőn át, mert egyrészt Ő maga a Titok, másrészt a lelkiismereti teher - minél korosabbá válik valaki, annál inkább - deformáló ereje egyre nyilvánvalóbbá válik.
Nyilvánvaló, hogy Pál a thesszalonikai testvéreket buzdítani kívánja, s ha buzdításába belekerül egy kevés ószövetségi mentalitás (az isten megfizet), ez teljességgel érthető, emberi tulajdonság. Ugyanakkor Pál azt is tudja - éppen a maga nehéz életéből -, hogy vannak terhek, amiket az Isten soha nem vesz le a vállunkról, azokat életünk végéig hordoznunk kell. De Isten kegyelme révén erőt is ad annak elhordozásához. Aki ezt a kegyelmi életet éli, az nem kéri számon az Istentől, hogy mikor fizet már meg a gonoszoknak, hanem hálát ad azért, hogy a (számára is) megérdemelt büntetéstől Jézus Krisztusért eltekint. Ennek felszabadító ereje az evangéliumi élet.
Kegyelemért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Irgalmazz nekünk, könyörülj rajtunk! Ámen.
Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.
1 Kor 15,10
Helyes önértékelés. Első lépés az egészséges lelki életben. Felborult erkölcsi rendű világunkban nemhogy önértékelési zavarokkal küszködik a társadalom jelentős része, de sokan olyannyira "elcsúsztak", hogy már önértékelésük sincs. Az "Ismerd meg önmagadat!" híres görög mondás is arra figyelmeztet: ismerd meg a benned "lakozó" Istent. Igazi önismeret tehát csak Isten előtt állva lehetséges. Minél mélyebben akarjuk magunkat megismerni, s felismerni helyünket a világban, annál kevésbbé tudunk állni, ha azt is tudni akarom ki vagyok, akkor Isten előtt térdelnem kell... imádság nélkül ugyanis nincs közeledés az Isten, a lét titkaihoz.
Pál tudja, hogy kicsoda. A zsidók oldaláról nézve aposztata (hitehagyott), a görögök szemében szórakoztató bolond, aki azonban meghallgatásra érdemesen adja elő meséit a feltámadt "emberfiáról", a lét igazságát keresők számára utat mutató apostol... önmaga szemében pedig "bűnösök között az első", aki "kárnak és szemétnek ítél mindent a Krisztusért". Számára egy dolog a fontos: Isten közelében lenni. Nem az számít, hogy ki volt, mivé válhatott volna, hanem csakis az fontos az életében, hogy a felfoghatatlanul nagy kegyelmet megtapasztalhatta a damaszkuszi úton, s nyilvánvalóvá vált a lelkileg összetört Saul számára, hogy ha élni akar, akkor csak Pálként mehet tovább...
Identitásválságban van a világ. Hiába tiltakozunk, a mi mikrovilágunk, hétköznapi életünk sem kivétel ez alól. Nem is tinédzser manapság az, akit nem az alternatív nevén szólítanak. De idősebbek közül is rengetegen vannak, akik álnevek mögé bújnak, nemcsak az internet virtuális világában, hanem a valóságosban is. Miért is? Mert nem tudnak azonosulni a saját életükkel! Hogyan is tudnának, amikor annak nagy össze-vissza szénaboglyája vétkekből, bűnökből, súlyos mulasztásokból, gyakran szexuális abberációkból áll... több mint elszomorító a statisztika a "családon?" (inkább egymástmarcangolók közössége!) belüli erőszakról... hogyan nőhet fel így, válhat emberré, egészséges lelkületűvő a következő generáció? Sehogy. Predesztinált a deviancia, prognosztizálható a szociális katasztrófa.
Amikor már nagyon elhatalmasodik a gonoszság, Isten kegyelmet gyakorol. A bűn trágyadombján gyönyörű, szentéletű virágok nyílnak, fölfelé mutató jelként. Aki látja elgondolkodik emberről, világról, s talán Istenről is. Mert a teremtett embert csak az töltheti el boldogsággal, ha Teremtőjében, általa létezik és fürdik Szeretete Napfényében. Csak így tudja élete szivárványszíneit természetességgel, örömmel szórni a világban...
Kísértés...
A mai nap imádsága:
URam! Erődre hagyatkozom! Ámen
Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni;
Jn 11,39b-40
"Nagy úr a törvény, de a szükség még nagyobb!" - tartja a népi szólás... Ez azt jelenti - másik közmondással kifejezve -, hogy a "szükség törvényt bont". Aki még nem volt szorult helyzetben, aki még nem élt át egzisztenciális - s most ne csak anyagi természetűre gondoljunk - krízist, annak nehéz értelmezni ezeket az igazságokat. Bizony a hiány az váratlan dolgokat képes előhozni az emberből, karakter-deformáló erejét alábecsülni balgaság!
A kísértés nem más, mint a hiány sikeres leküzdésének ÍGÉRETE. A kísértés azért veszélyes, mert megcsalja az embert: hamis vágyakozásunkban olyat várunk, aminek birtoklása számunkra nagyon fontosnak tűnik, de valójában mégsem az. Ez persze mindig csak utólag derül ki, amikor már "elbuktunk", amikor keserűen be kell ismernünk: már megint nem tudtunk kellő erőt összegyűjteni ahhoz, hogy megálljunk érzelmeink, gondolataink sodrásában.
A kísértés hasonló a délibábhoz: olyasmi látszik elérhetőnek, ami valójában nagyon távol van: így ígér a szex szerelemet, az érdek-haverság barátságot, az anyagiak birtoklása lelki megnyugvást, biztonságot. Az igazság az, hogy elrejtettséget, békességet csak Isten gondviselésébe vetett hitünk által vagyunk képesek megtapasztalni, az Ő kegyelme nélkül sikertígérő életvezetési stratégiánk nem csak hosszútávon, de rövidebb távon is kudarccal végződik.
A kísértésre általában kétféleképpen reagálnak: a többség egyszerűen "hagyja magát, hogy megtörténjék" - elvégre minek küzdeni olyasmi ellen, ami sokkal erősebb, mint én(?) -, a másik reakció - ez az egynegyed kiváltsága -, hogy nem az "itt-és-most-körülményekre" néz, hanem azokon átívelő távlatokra és következményekre. Ez adja aztán a megoldást, az erőt ahhoz, hogy a kísértés eredménytelen maradjon...
De hogyan tudunk a hétköznapok gyors döntéseket igénylő rohanásában eredményesen megállni a kísértések között? Először is úgy, ha nem veszítjük el értéklátásunkat, ha tudjuk, van nagyobb Erő is a kísértésnél... Aki erre az ERŐ-re tekint, vagyis Istenre néz, Őreá figyel, annak életében Jézus URunk tanítása termést hoz: harmicszorosat, hatvanszorosat, százszorosat...
Munka és kenyér...
URam! Köszönöm, hogy adtál két kezet, és értelmet, köszönöm, hogy dolgozhatom és alkothatok! Ámen
Mert akkor is, amikor nálatok voltunk, azt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek tétlenül élnek közöttetek, nem dolgoznak, hanem haszontalan dolgokat művelnek. Az ilyeneknek pedig megparancsoljuk, és a lelkükre kötjük a mi Urunk Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek.
2 Thessz 3,10-12
Már több mint öt éve tart az ún. gazdasági világválság, ami gyaníthatóan még jó darabig eltart. Ez nem a hozzá nem értő jóslása, hanem egyszerű megfigyelésen alapuló prognózis. A gazdaság - mint elvont fogalom -, az sosem volt válságban, csakis az ember! Nyilvánvaló, hogy a kríziseket soha nem a kisember okozza, hanem azok, akiknek az ember nem, csak a pénz számít...
Ez a mostani válság leginkább azokat terheli meg, akik dolgoznának ugyan, de amit tudnának, arra nincs kereslet, amit meg szeretnének, ahhoz meg nincs meg a kellő kvalifikációjuk. (Az oktatás általános színvonalára kell csak gondolni, ami persze megint csak emberi mulasztás-sorozatok "eredménye"!) Mindezt tetézi, hogy egyrészt lassan az ásóhoz és lapáthoz is számítógépes ismeretek szükségeltetnek... másrészt a szédületes technikai fejlődés lehetővé teszi, hogy egyre több területen gépekkel helyettesítsék az emberi munkát. Dél-Koreában a bankokat elkezdték bezárni, igyekeznek minden ügyintézést "online" elvégeztetni - a kedves végfelhasználóval... Sajnos efelé tartunk mi is! A leépítési/racionalizálási őrületek miatt kell sok helyütt sorban állni, ill. hosszú percekig hallgatni a telefonban a "für Elise"-ét...
Persze nem ismeretlen jelenség, hogy a technikai fejlődés következtében sokan elveszítik állásukat, évszázadok óta megfigyelhető ez a tendencia. Csakhogy eddig a technikai fejlődés legalább annyi munkahelyet teremtett, mint amennyit elvett. A globalizált gazdaságban azonban ez nem így van, ezért egyre sürgetőbbé válik, hogy megoldást találjanak a modernizáció miatt rohamosan növekvő munkanélküliség kérdésére! Európában, hivatalosan, mintegy 26millió munkanélküli van... A tragikus, hogy ezeknek a szerencsétlen embereknek a túlnyomó része dolgozni akar, még szomorúbb, hogy a legjobban sújtott korosztály a 35 éven alattiaké, akikben legtöbb lenne a kiaknázható munkaerő.
Nos, e rövid kitekintő után, már csak annyi a dolgunk, hogy megállapítsuk: Pál apostolnak most igaza van, az ne egyen, aki nem akar dolgozni! A munka viszont megbecsült kellene hogy legyen, mert ha a munkát - legyen az fizikai vagy szellemi -, nem becsülik, nem honorálják, akkor tkp. az azt becsülettel elvégző embert minősítik le. S ez már nem gazdasági, hanem etikai kérdés! Emberi méltóságról, kiteljesedésről csak akkor lenne szabad beszélni, ha a munkást nem olcsó robot-pótléknak, hanem embernek tekintenék a mindenkori vezetők... Tudom, ennek globális megvalósulására még jó ideig várnunk kell, s ha nem hinnénk a Gondviselő Istenben, akkor nagyon nehéz lenne mindezt kivárni...
A mai nap imádsága:
Uram! Számtalan nyomorúságot okoztunk már önmagunknak, mert eltértünk isteni akaratodtól. Istenünk! Add meg ennek a világnak, hogy ne perlekedjünk benne, hanem felismerjük egymásban a testvért, s egymást segítve, egymásra vigyázva élhessünk gyönyörű teremtett világodban, s áldjunk Téged! Ámen
Nem az ÚR keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.
Ézs 59,1-2
Manapság divattá vált kihangsúlyozni, ha valaki kereste Istent... Az igazság azonban az, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy megfoganunk ebben az anyagvilágban, keres minket az Isten - mindenhol, s mindenben... Persze mi is keresünk. Attól kezdődően, hogy kinyílik értelmünk erre a világra, kutatjuk az értelmét születésnek és halálnak, munkának és szerelemnek, és keressük a bizonyítékokat: Isten van, Isten szeret.
Aztán ha bizonyosságra is jutottunk - Isten van, Isten szeret -, elkezdődik az ún. "miért-korszak". Szeretnénk tudni, hogy Isten gondviselése miért olyan, amilyen, s miért kapjuk azt a sorstól, amit kapunk. Folyamatosan, célok vonzásában élünk, s ha elértük az egyiket, rögtön újabbat látunk magunk előtt. Olyan jó hálád adni Isten megtartó kegyelméért, amikor átszakítjuk valóságosan vagy csak képletesen a célszalagot, s olyan nehéz megköszönni, ha nem azt kapjuk, amit vártunk, ha nem úgy alakulnak dolgaink, ahogyan szerettük volna. Ilyenkor tesszük fel a jogosnak tartott kérdéseinket, s próbáljuk "sarokba szorítani" Istent: "De ezt meg miért kaptam, Uram? Hát ezt érdemlem, éppen én? S egyáltalán! ...Miért nem segítesz Atyám, ha egyszer ígérted?"
Isten nem süket, nem vak. Tudjuk, de mégis elfelejtjük: Ő mindent hall, s mindent lát. S nem azért nem szeret, mert nem akar szeretni, hanem azért, mert nem tud. Furcsa, de akkora hatalma van az embernek itt ebben a földi világban, hogy Teremtő Istenét "pályán kívülre" helyezheti, ignorálhatja. S ha Ő távol van tőlünk, akkor hogyan hallanánk meg a suttogó, szelíd hangját? S, hogyan segítene, ha nem hívjuk? Hogyan szabadíthatna meg, ha nekünk nagyon is tetszik az anyagvilág fogsága? Pedig a bűn rettenetes szenvedést okoz! Áldozatoknak, s vétkeseknek egyaránt... Csak idő kérdése, hogy mikor szakad ránk a lelkiismeretfurdalás! A bűnök elől ugyanis nincs menekvés, csak látszólag lehet megúszni a bűntetést... Legyen az kicsi vagy akár nagy bűn, az Isten "számlája" már úton van, egyszer megérkezik, s akkor ki kel egyenlíteni...
Mindannyian adósai vagyunk az Istennek. A bölcs még akkor diskurál Mennyei Urával, amikor még nem érkezett meg a Könyörtelen Végrehajtó. Ha ugyanis már megérkezett - ha pont került élet-mondatunk végére -, akkor nincs már korrekció, nincs magyarázkodás, mindenről pontosan el kell számolni... Ezért a bölcs nemcsak nézi a világot, de csodálatos fényeiben meg is látja az Istent, s imádságban elbeszélget Vele...
A mai nap imádsága:
URam! Megtartó törvényeidről számtalanszor megbizonyosodtunk, mégsem tudjuk azokat úgy betölteni, ahogyan szeretnénk. Segíts meg próbálkozásainkat, s a bennünk lévő gyenge akarást erősítsd a mai napon is! Ámen
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat."
Mt 5,17
Életért életet, szemért szemet, fogért fogat, kézért kezet, lábért lábat!... Fölösleges magyarázni(!) -, ennél keményebb, magasabb-elvárású, az egyén életét, testi épségét védő törvényt nem lehet hozni. Sok-sok évvel ezelőtt gyilkosságért szabadságvesztésüket töltő, mintegy fél tucat elítéltet kérdezett meg a sztárriporer: "Ha halálbüntetéssel sújtanák a szándékos emberölést, vajon az visszatartotta volna-e őket?" Nos a többség egyértelmű igennel válaszolt... Fejlett jogrendszerű államokban eltörölték a halálbüntetést - aminek elsősorban, jogtechnikai okai vannak, hogy az esetleges bírói tévedést korrigálhassák -, de történelmi tény, hogy a közösség, amióta világ a világ, önmaga védelmében mindig is alkalmazta a halálbüntetést. A "Ne ölj!" parancsolat az egyes embernek szól, akinek még van erkölcsi érzéke, döntési felelőssége, a személytelen tömegnek már nincs, még belátási képessége sem... De még mai hatályos jogrendszerünk is védelmet ad a jogos önvédelemnek!
Az ószövetségi zsidó nép ön-, s nemzetvédelmi stratégiájának eredményességét maga Izráel népének fennmaradása bizonyítja, de Isten előtt nincs se kiválóbb, se kiválasztott nép, Isten előtt csak ember van: lehet az zsidó vagy görög, kínai vagy afrikai, indián vagy indiai. Isten minden egyes embert egyformán szeret, s ezért mindegyiknek ugyanannyi a joga is mint a kötelessége, s nincsenek még egyenlőbbek - primus inter pares(!) -, akik elsők lehetnének az egyenlők között. A történelem pont azt példázza, hogy mindig is voltak, akik azt gondolták, hogy ők különbek a többieknél, s ezért több jog is illeti meg őket... Isten előtt azonban nincsenek se kékvérűek, se übermenschek, Isten előtt csak emberek vannak!
Lehet-e tehát még nagyobb védelmet biztosítani az egyénnek, s a közösségnek annál, hogy a kemény törvényeket betartatjuk? Jézus URunk maga mondja, hogy nem eltörölni, nem "überelni"akarja a régi törvényt, hanem betölteni. Azaz Isten egyént, a közösséget és életet védő törvényei jók, azoknak érvényt szerezni azonban csak egyféleképpen lehet: a szeretet által. Krisztus URunk itt nem a "fíleót" (kedvelve szeretni), hanem az "agapeót" (önfeláldozva szeretni) szót használja. A törvény betöltésének egyetlen útja a szeretet. A törvény ugyanis "csak" toleranciát vár el, de ellenszolgáltatás nélküli aktivitásra nem kötelez. Márpedig Isten akarata, hogy ti. egymás által emelődjünk - azaz jobbak lehessünk a mában, mint a tegnapban voltunk -, hogy felismerjék rajtunk azt, hogy Krisztushoz tartozunk csak egyféleképpen lehetséges, ha mi magunk törekszünk mások emelésére.
Ez azonban önerőből egyszerűen nem lehetséges. Szükségünk van plusz erőre, amit egyedül Isten adhat nekünk. A megbocsájtás ilyen erőforrás. Aki képes megbocsájtani, az valóban Krisztust követi, aki csak beszél róla, s elvárja, hogy mások megbocsássanak neki, de ő maga nem irgalmas másokhoz, azok csak azt hiszik magukról, hogy keresztények, de valójában semmi közük a krisztusi élethez... Lelkük rajta!
Választásaink...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy akaratod szerint döntsek, s ezzel mások és a magam javát is szolgáljam, a Te dicsőségedre! Ámen
Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az URat!
Jozsué 24,16b
Minden döntésünk befolyásolja jövőnket... Legyen az kicsi vagy nagy, a választás mindig teher. A kisgyermek számára nehéz a döntés, mit is játszon, és kivel; a tinédzser számára igen komoly gond, milyen ruhát vegyen fel egy-egy alkalomra; a pályaválasztás előtt álló tipródik, vajon a több ezer szakma/hivatás közül a megfelelőt, a neki illőt választotta-e; a fiatal felnőtt számára pedig szinte már elhordozhatatlan a teher: kit válasszon élete párjául? Aztán később is választások előtt állunk, hiába kívánjuk, nem spórolhatjuk meg sem a magánéleti- sem pedig a munkahelyi döntéseink kockázatát...
Az eszünk nagyon jól tudja, hogy Isten a Világmindenség URa, a szívünk olykor mégis fontosabbnak tart más dolgokat, s mivel többnyire nem az eszünkkel, hanem a szívünkkel döntünk, ezért csak idő kérdése, mikor hozzuk meg életünk egy-egy rossz döntését. Jozsué, a nép új vezetője véleményével abszolút kisebbségben volt, mégis nála volt az igazság! (Akkor hol a demokrácia? Vagy csupán fikció, utópia lenne ez is? A történelem gyakran bizonyította, hogy a kevesek igazsága volt az igazság - hősöket is csinált belőlük az utókor!)
Jozsué figyelmezteti a többséget: "Távol legyen tűlünk, hogy elhagyjuk az URat!" Tudja ugyanis, az ÚR jelenléte az egyedüli biztosítéka annak, hogy tiszta maradjon a szív, s ebbéli állapotában a lehető legjobb döntést képes legyen meghozni egyén és közösség számára. Ha nem az Isten lakozik a szívben, hamar beköltöznek oda önző gondolatok, szép terveket és közösségi célokat bomlasztó indulatok. Ezt nevezzük kísértésnek, amikor úgy látjuk, hisszük, gondoljuk, hogy az igazság egyedül nálunk van.
Az igazság azonban az, hogy valódi Igazsága egyedül csak az Istennek van. Amit mi igazságnak vélünk vagy akként birtokolunk, az a "nagy teremtett egészben" csak részigazság, ráadásul erre idővel - ha őszinték vagyunk önmagunkhoz -, magunk is rájövünk. Ezért távol kerülni az Istentől egyben azt is jelenti, hogy távol kerülünk az igazságtól... S akkor mi is az igazság? Az, hogy az Isten szeretete tartja egyben a világot - az emberi szeretetlenség ellenére is. Ha azonban az ember teljesen elfelejti, hogy "Istenre utalt lény", akkor nincs megállás a lejtőn, akkor kikerülhetetlen a rend, a közösség összeomlása. Ezért fontos újra és újra elmondanunk: "Távol legyen tűlünk, hogy elhagyjuk az URat!"
