Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Lépj a hit útjára - Isten ütemezése szerint-Ne hagyd, hogy legyőzzenek a félelmeid

2018. november 23. 10:28 - Andre Lowoa

 

Lépj a hit útjára - Isten ütemezése szerint

"Isten nem a félelemnek és gyávaságnak lelkét adta nekünk, hanem a szeretet és önfegyelem erejét" (2. Timóteus 1:7, NLT fordítás)

Amikor Istentől kapunk egy ötletet - egy igét - azt három részben adja.

Először, elmondja, hogy mit fog tenni, aztán azt, hogyan fogja megtenni és végül közli, hogy mikor.

A legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek, hogy meghallgatják az első részt és a többiről megfeledkeznek. Elfogadjuk Isten ötletét, aztán útra kelünk és megpróbáljuk elvégezni, mintha őt nem is érdekelné, hogyan kerül végrehajtásra. Megpróbálunk a saját fejünk után menni és végül minden dugába dől. Nem ismerjük az ütemezést, épp ezért rohanunk.

Három évvel a Saddleback Gyülekezet indulása előtt egy másik gyülekezet plántálásával próbálkoztam. Riverside-ban voltam - Kaliforniában - és Isten szólt a szívemhez, hogy indítanom kellene egy gyülekezetet. Ezért kibéreltem a Canyon Hill-i Középiskolát és készen is álltam. Úgy körülbelül egy hónappal azelőtt, hogy neki álltunk volna, Isten azt mondta: "Jó ötlet, de ez rossz helyszín és az időpont sem jó. Ne tedd, mert ennek nem vagyok részese." Így hát töröltem a terveimet és visszamentem Fort Worth-be, majd a következő három évben a mester diplomám megszerzésén dolgoztam. Azután Isten azt mondta: "Most, ide kell menned" és a Saddleback-völgybe helyezett engem, ahol a Saddleback Gyülekezet plántálásában kezdtünk.

Hogyan ismerheted meg Isten ütemtervét? Isten elkezdi egymás mellé helyezni az összes részletet. Ezt azonban meg kell várnod! Aztán amikor Isten azt mondja: "Indulj!", cselekedned kell. Ezen a ponton a hit útjára kell lépned.

A hit útjára lépni elképzelhető, hogy lehetetlenségnek tűnik amikor nagy problémákkal találod szembe magad. Lehet, hogy meg kell hoznod néhány nehéz döntést. 1975-ben volt néhány komoly egészségügyi problémám, amik miatt elküldtek egy szívspecialistához és egy idegsebészhez is. Féltem, bátortalan voltam és depressziós is. Egyik reggel aztán felhívott egy idegen és azt mondta: "Nem ismerlek téged, de tudom, hogy van néhány egészségügyi problémád. Azért hívtalak fel, mert úgy éreztem Isten azt szeretné, ha megosztanám veled ezt a verset." Ezen az emberen keresztül Isten adott nekem egy igét és emlékeztetett arra, hogyan munkálkodik az életemben.

Ez a vers a 2. Timóteus 1:7 volt és ez az a vers, amire most talán valamelyikőtöknek szüksége van. Isten a következőt ígéri nektek: "Isten nem a félelemnek és gyávaságnak lelkét adta nekünk, hanem a szeretet és önfegyelem erejét" (NLT fordítás).

Isten mindannyiunk életében dolgozni akar - ez az ő mindenkire vonatkozó igéje. Viszont ő személyre szóló igékkel akar dolgozni kifejezetten a te életeden is. Isten ma is tesz még csodákat? Naná hogy tesz. Azonban mindent az ő időzítése és akarata szerint. Hidd el, hogy Isten a te életedben is munkálkodik, csak kérd az ígéreteit és indulj el az ő erejével!

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Emlékezz vissza egy olyan időpontra, amikor Isten adott számodra egy igét - amiben kért vagy utasított valamire. Hogyan reagáltál erre? Mit csináltál utána?
  • Miért nehéz számodra, hogy megvárd az Isten által elrendelt időt?
  • Milyen nagy problémával nézel ma szembe, ami távol tart attól, hogy hitben el tudj indulni? Imádkozz és kérd Istent, hogy adjon hitet, hogy bízva az ő erejében el tudj indulni a hit útján!






Ne hagyd, hogy legyőzzenek a félelmeid

 

Aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít. 2 Kor 1:11

 

Isten vigyáz rád, úgyhogy ne higgy a félelmeidnek. Ez döntés kérdése, bízz Istenben, ne hagyd, hogy legyőzzenek a félelmeid.

A 2 Korinthus 1:10 azt mondja: "Aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít"

Isten azt ígéri a követőinek, hogy bármi is történjék, ő azon munkálkodik, hogy jót hozzon ki belőle - ha szeretjük és követjük őt. Ha hívő vagy, azt mondja a Biblia, hogy minden ami veled történik, az jó célt szolgál az életedben. Nem minden dolog jó, de jó célt szolgál.

Ez azt jelenti, hogy nem kell a félelmeinkre hallgatnunk. Nincs nehézség, dilemma, veszteség vagy katasztrófa egy hívő életében, amiből ne tudna Isten végül valami jót kihozni. Nincs miért félni a jövőtől.

A félelmeid felfedik, hogy hol nem bízol Istenben. Ma írj egy listát a félelmeidről, és kérd Istent, hogy segítsen megmutatni, hogy miért vannak ezek az életedben. Aztán kérd, hogy bizalommal helyettesítse a félelmeidet.

A következő lépés fontos: várd el Istentől, hogy elkezdjen segíteni neked bízni. Aztán figyeld, hogyan segít.

Beszéljetek róla:

  • Milyen félelmeidet ismerted fel?
  • Miért van az, hogy egyes területeken bízol Istenben, más területeken pedig nem?
  • Mikor láttad Istent érvényesülni, amikor azt hitted, hogy nem fog cselekedni?







 

komment
süti beállítások módosítása