Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Áldd meg a gyermekeket!-Felélesztheted a lángot!-Jogos harag-Légy kedves!-Ne csak imádkozz, hallgass is!-Tedd, amit szeretsz, szeresd, amit csinálsz!

2018. november 08. 00:38 - Andre Lowoa

Áldd meg a gyermekeket!

„…kisgyermekeket vittek hozzá [Jézushoz]…” (Márk 10:13)
A Biblia azt mondja: „Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket” (Márk 10:16). Érdekes módon Jézus ezelőtt éppen a válásra vonatkozó tanítását mondta el. Talán azért jegyzi fel a Biblia ezt ilyen sorrendben, hogy érzékeltesse: az összetört otthonokban összetört gyermekek nőnek. A gyermekek túl gyakran kerülnek a szülők haragjának kereszttüzébe. Néha egyenesen fegyvernek használjuk őket egymás ellen. Erről azok az öbölháborús híradások jutnak eszembe, amelyek olyan fiatal férfiakról és nőkről tudósítottak, akiket véletlenül saját bajtársaik öltek meg a harcokban. A katonák ezt úgy hívják: „friendly fire” [„baráti tűz”]*. Ugyan mi „baráti” van abban, ha valaki elvérzik egy idegen ország forró homokján? Mire akarok rámutatni? A válásnak csak a legutolsó lehetőségnek szabadna lennie, nem az első alternatívának. Úgy tudunk növekedni a kegyelemben, ha adunk és megbocsátunk, meghalunk az önérdek számára, és házastársunkat helyezzük az első helyre. A Biblia azt mondja, hogy az ilyen szeretet „…soha el nem múlik…” (1Korinthus 13:8). Jézus, aki a felnőttek problémáival foglalkozott, megszakította nagyon is zsúfolt napirendjét, hogy megáldja a gyermekeket. Nem ad nekik tanácsot, csak megérinti őket, mert az érintésben hatalmas erő van. Tisztelegjünk most mindazok előtt a csodálatos emberek előtt, akik gyermekekkel foglalkoznak, mert ez nagy hivatás. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy megérintsük a kicsiny életeket reményteli szavakkal és barátságos mosollyal. Könnyen lehet, hogy sokuk számára ez az egyetlen, amit kapnak. Ne okozzunk nekik fájdalmat, mert ők a jövő! Ezzel olyan házat építesz, amiben egy napon neked kell élned. Mi volt a gond a tanítványokkal? Ki mondta nekik, hogy túl elfoglaltak ahhoz, hogy szeressék a gyermekeket, törődjenek velük, és áldássá legyenek számukra? Megszólított ma Isten ezzel az áhítattal? * A „baráti tűz”/„baráti támadás” hivatalosan nem szerepel a magyar katonai szaknyelvben, bár egyre gyakrabban használják a saját vagy szövetséges csapatok elleni (véletlen) támadás egyszerűsített megnevezésére.




Felélesztheted a lángot!

„Férfiak… szeressétek feleségeteket!” (Efézus 5:25)

Ha jobban érdekel az, hogy a magad kedvében járj, mint az, hogy a feleséged kedvében, akkor bajban van a házasságod. A legtöbb házasság egyetlen ok miatt megy tönkre: ez pedig az önzés. „Csak még egy pár hónapot kérek. Ha befejezem ezt a projektet, akkor minden visszatér a normális kerékvágásba.” Hány feleség hallotta már ezt a férjétől, amikor megpróbálta tudtára adni, hogy több figyelemre és együtt töltött időre van szüksége? És mi történik? Az a projekt véget ér, és a férj beleveti magát valami másba, ami ugyanúgy teljes embert kíván. Így aztán, mivel a feleség szükségei betöltetlenek maradnak, reménytelenség és neheztelés köszönt be, a feleség pedig védőfalak mögé húzódik. Ezen a ponton a férfiak általában semmit sem értenek. Ilyen dolgokat mondanak: „Keményen dolgozom. Pénzt hozok haza. Nem körülötted forgok.” És aztán a legnagyobb: „Ezt mind érted teszem”. De a felesége nem egy üzleti ügyhöz ment hozzá, nem egy teli pénztárcához, ő a férjéhez ment feleségül. Márpedig a világon semmi sincs, amivel a férj helyettesíthetné önmagát a felesége életében, nem számít, mi mindent ad neki. Ezért van az, hogy vannak házaspárok, akik ugyan kevesebbel rendelkeznek, mégsem szenvednek semmiben hiányt, mert ők ott vannak egymásnak. Míg másoknak megvan mindenük, és még sincs semmijük. És ha egyszer a falak felépülnek, nehéz áttörni rajtuk. Ami pedig még rosszabb, a válási statisztikák azt bizonyítják, hogy nagyon kevés férfinak van elég türelme ahhoz, hogy a falakat lebontsa. Ilyenkor kezdenek más nőkhöz vonzódni – pedig a szeretet lángja le tudná olvasztani azt a falat. Ha elkezded onnan, ahol éppen most tartasz, és elkötelezed magad arra, hogy újra szeretni fogod a feleségedet [vagy férjedet], akkor Isten segíteni fog abban, hogy újraéleszd azt a tüzet.




Jogos harag

„Haragudhattok, de ne vétkezzetek” (Efezus 4:26)

A harag kezelésének van jó és van rossz módja is. Mózes rosszul kezelte a haragját, és emiatt nem mehetett be az ígéret földjére. Jézus megfelelő módon kezelte a haragját, amikor azok ellen fordította, akik kihasználták a szegényeket, és kiűzte őket a templomból. A „haragudhattok, de ne vétkezzetek” ige azt jelenti, hogy ahelyett, hogy csak panaszkodnál egy probléma miatt, tenned kell valamit ellene. Ahelyett, hogy magadban füstölögnél a körülötted élőkben örök szorongást keltve, vizsgáld meg, mi a haragod gyökere, és fejezd azt ki megfelelő módon. Dr. Jack Hyles lelkész írt arról, hogy a fiának egy olyan kötelező olvasmányt jelöltek ki az iskolában, ami tele volt csúnya beszéddel és kétértelmű helyzetekkel. Minél jobban beleolvasott Dr. Hyles a könyvbe, annál haragosabb lett. Végül bement az iskola igazgatójához, és udvariasan, de határozottan azt mondta: „A fiam nem fogja elolvasni ezt a könyvet. Kijelölnek neki helyette egy másikat, és nem fog rosszabb jegyet kapni emiatt”. Az igazgató meglepődve vitatkozni próbált Dr. Hyles-szal: „De…” – fogott hozzá, ám Dr. Hyles félbeszakította. Csendesen, de komolyan ezt mondta: „Semmi de, semmi és, semmi ha. Nem fogják rákényszeríteni, hogy elolvassa ezt a könyvet, hanem kijelölnek számára egy másikat. Világos?” Az igazgató így válaszolt: „Rendben van, Dr. Hyles, de nem értem, mire ez a felhajtás. Végtére is a könyv nyelvezete nem rosszabb, mint amiket a mosdók falán olvasunk.” Dr. Hyles mosolyogva így felelt: „Rendben, amikor azok a firkák kötelező olvasmányok lesznek, majd visszajövök.”

„Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű!” (Ézsaiás 5:20)

Tudtad, hogy Isten is szokott haragos lenni? A Biblia elmondja: „megharagudott azért az Úr Salamonra, mivel elfordult szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki kétszer is megjelent neki” (1Királyok 11:9). A változás gyakran a jogos haraggal kezdődik. Arisztotelész mondta: „Haragra gerjedni akárki képes, mert ez nem olyan nehéz dolog; de hogy arra haragudjunk, akire kell, ez nem olyan könnyű.” De lehetséges! Az, aki folyton dühbe gurul, ostoba, de aki sohasem haragszik semmiért, abból hiányzik az erkölcsi bátorság. Henry Ward Beecher mondta: „Aki nem tud haragos lenni, nem tudja azt sem, hogyan kell jónak lenni. Aki nem tudja, milyen az, amikor a lelked legmélyéig megráz a felháborodás a gonoszság miatt, az vagy egy élősködő vagy elvetemült ember.” Van négy dolog, ami miatt jogos, ha haragszunk: 1) A szexőrült és káromkodással teli média és filmipar, amely idősek és fiatalok elméjét egyaránt szennyezi. 2) A gyáva politikusok, akik azt teszik, ami politikai szempontból célszerű ahelyett, hogy azt tennék, ami erkölcsileg helyes. 3) Amikor másokat igazságtalanság ér bőrük színe vagy gazdasági helyzetük miatt. 4) Amikor gyermekünk nyíltan szembeszegül velünk. De hallgasd meg a figyelmeztetést is: „haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal” (Efezus 4:26). Ezért egyértelműen magyarázd el az otthonod rendszabályait, következetesen tartsd be ezeket a szabályokat, de ugyanakkor fejezd ki gyermeked felé, hogy szereted őt, és csakis a javát akarod. Lehet, hogy ezt most még nem érti, de később értékelni fogja.

 



Légy kedves!

„… legyetek egymás iránt gyengédek…” (Róma 12:10)

Néha az eredményességünkkel és a kemény munkával mentegetjük, ha a szeretet, szívesség, jóság, türelem, és a Lélek más gyümölcsei hiányoznak az életünkből. Ez azonban ellentmond Krisztus tanításának. Ő azt mondja: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük…” (Máté 7:12). Mikor segítettél valakin legutóbb úgy, hogy nem vártál semmilyen viszonzást? Teréz anya mondta: „Az a nap, amikor nem vagyunk szeretettel mások felé, nem éri meg, hogy megéljük”. A szeretetnek életmóddá kell válnia, egy rögzült magatartásformává, minden napra vonatkozó elkötelezettséggé. William Barclay mondta: „Sokkal több embert hozott be az egyházba a valódi krisztusi szeretet kedvessége, mint a világ összes teológiai érvelése; és sokkal több embert űzött el az egyházból a magukat keresztyéneknek nevezők keményszívűsége és utálatossága, mint a világ összes kételye.”

Elgondolkodtál már valaha azon, hogy azokat az apró bosszúságokat, amik utadba akadnak nap mint nap, éppen Isten küldi, hogy alkalmad legyen Krisztushoz hasonlóbbá válni? Évekkel ezelőtt ezt írta Chuck Swindoll: „Mi tesz az Úr azért, hogy kiszélesítse látóhatáromat és segítsen meglátni, milyen önző is vagyok? Nagyon egyszerű: négy csintalan gyereket ad nekem, akik rálépnek a lábujjamra, összekoszolják a ruhájukat, kiöntik a tejet, összemaszatolják az autó ablakát, és ragacsos cukorkákat ejtenek a szőnyegre… önzetlennek lenni nagy csapás lényünk legbelső lényegére. Azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk lemondani saját kényelmünkről, előjogainkról, időbeosztásunkról, álmainkról valaki más javára. Ez az, ami visszavezet minket Krisztushoz.”





Ne csak imádkozz, hallgass is!

„… ahogy hallok, úgy ítélek…” (János 5:30 NKJV)

Gondolkodtál már valaha azon, hogy lehet az, hogy Jézus soha, egyetlenegyszer sem hibázott? Ő azt mondja: „a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz… Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem” (János 5:19-20,30).

Jézus gyakran egész éjszaka imádkozott, de kevés imádságát jegyezték fel. Miért? Mert ő nemcsak beszélt az Atyához, arra is időt szánt, hogy hallgassa Őt, és útmutatást kapjon. Jézus imádkozott hegytetőkön és kertekben, imádkozott kint az utcán is, az előtt a ház előtt, ahol az előző éjszakát töltötte. Nem kétséges, hogy ha lett volna autója, akkor imádkozott volna munkába menet vezetés közben is. Az imádság és az Atyára figyelés olyan természetes volt számára, mint a lélegzetvétel; ez volt az a lelki oxigén, ami szárnyakat adott neki. Amikor a Biblia azt mondja: „Szüntelenül imádkozzatok!” (1Thesszalonika 5:17), ez azt jelenti, hogy maradjunk mindig kapcsolatban Istennel, legyünk lelkileg érzékenyek, és legyünk ráhangolódva Lelkének halk hangjára a bensőnkben. Ehhez arra van szükség, hogy elménk és szívünk ne legyen tele mindenfélével.

Hála Istennek azért, hogy megérthetjük, kik vagyunk mi Krisztusban, és milyen hatalommal bírunk hívőkként. De az imádság több, mint „bátran járulni a trón elé” (ld. Zsidók 4:16). Az a fajta imádság általában arról szól, amit mi szeretnénk. Ez a fajta imádság pedig arról szól, amit Isten akar! Nos, mivel Isten készítette el az életedhez a tervet, nem gondolod, hogy bölcs dolog lenne elcsendesedni előtte, hogy beszélhessen róla?





Tedd, amit szeretsz, szeresd, amit csinálsz!

„Osztatlan szívet adok majd nekik…” (Ezékiel 11:19 NIV)
A sikeres emberek engedik, hogy az Istentől kapott tehetségük és vágyuk irányítsa az életüket. Egy dologra összpontosítanak, és osztatlan szívvel élnek. Isten nem azért adott neked tehetséget valamilyen területen, hogy majd azt kérje, valami másra add oda magad. Mindig van lehetőség a tehetségünk és a szenvedélyeink összehangolására, ha megvan a bátorságunk ahhoz, hogy megkeressük életünk célját, és vállaljuk a kockázatokat. Po Bronson, a What Should I Do With My Life? [Mihez kellene kezdenem az életemmel?] című könyv szerzője ezt írja: „Meg vagyok győződve róla, hogy a jövő üzleti sikere azzal a kérdéssel kezdődik: Mihez kellene kezdenem az életemmel? Igen, így van… az emberek nem azért érnek el sikereket, mert felkapott ágazatokba vándorolnak vagy felvesznek egy bizonyos karrier-építő sémát vagy jelmondatot. Boldogulásuk annak köszönhető, hogy arra a kérdésre összpontosítanak, kik ők valójában, és olyan munkát választanak, amit igazán szeretnek (és ezáltal olyan termékeny és alkotó erőket szabadítanak fel, amilyet soha nem is képzeltek volna).” Carly Fiorina mondta: „Szeresd, amit csinálsz, vagy ne csináld… Döntsd el, hogy azért csinálsz valamit, mert bele tudod adni a szívedet csakúgy, mint az elmédet. Azért dönts így, mert ez az egész valódat megragadja.”
Ne légy másvalaki álmainak a rabszolgája, mert ha magadévá teszel egy álmot, az fog birtokolni téged. Ha valaki más álmának rabszolgája vagy, az hamar rémálommá változik. Pál azt írja: „…ezek egymáshoz hasonlítgatják magukat… micsoda tudatlanság… Mi csak azzal dicsekszünk, ami az Istentől kapott munka határain belül történt…” (2Korinthus 10:12-13 NLT). Ha most össze vagy zavarodva, szem elől tévesztetted a célt, vagy csak körbe-körbe jársz, imádkozz így: „Uram, adj nekem tiszta látást, és osztatlan szívet!” Az ilyen imára Isten válaszol.
komment
süti beállítások módosítása