Négy lépés az aggódás elhagyásához

„Mindenféle aggodalmatokat, gondotokat adjátok Istennek, mert Ő gondot visel rátok.”
(1Pét 5:7, a NLT, 2. kiadású fordítása)

Felhagyni az aggódással, többet kíván, mint akaraterőt. Tudod, mert már próbáltad. Már gondoltad, hogy nem kellene aggódnod valami miatt, és még mindig aggódsz amiatt.

Ahhoz, hogy abbahagyd az aggódást, több kell az akaraterődnél. Négy dolog szükséges.

1. Meg kell ismerned Istent!

Máté evangéliuma 6. fejezetének 31-32. versében ezt mondja Jézus. „Akik nem ismerik Istent és az Ő munkáját, azok nyugtalankodnak ilyen dolgok felett.” (MSG-fordítás) Ha nincs kapcsolatod Istennel, a teljes okod megvan, hogy aggódj. Meg kell ismerned Istent! Hivőként van egy mennyei Atyád, aki megígérte, hogy gondot visel rád. Isten gyermeke vagy, és a gyermekeknek különös előjoguk van. Amikor aggódsz, Isten azt mondja, „A gyermekem vagy, miért viselkedsz úgy, mint egy árva?”

2. Istent kell az első helyre tenned az életed minden területén!

Máté evangéliuma 6. fejezetének 31-33. verse ezt mondja. „Semmit ne aggódjatok a felől, lesz-e elég ételetek vagy ruhátok… a ti mennyei Atyátok pontosan tudja, hogy szükségetek van ezekre, és megadja nektek, ha Őt teszitek az első helyre az életetekben, és úgy éltek, ahogy Ő akarja.” (TLB-fordítás) Bármikor, ha kiteszed Istent az életed középpontjából, és bármi mást teszel oda – nem számít, milyen jó dolog az –, aggódni fogsz.

3. Egy időben egy napot élj!

Azt mondja a Biblia, „Ne aggódjatok a holnapi napért, mert a holnapnak meglesz a maga aggodalma. Minden napnak elég a maga baja.” (Máté 6:34; NCV-fordítás) Ha a holnap felől aggódsz, nem tudod élvezni a mai napot. Elveszíted a ma áldását. Az rendben van, hogy tervezed a holnapot, de a mában kell élned. Ha mindig a holnapért aggódsz, maga alá temet a jövő. Isten fog adni neked kegyelmet és erőt, amikor majd szükséged lesz arra. Most azonban elég csak a mához szükséges erő.

4. Bíznod kell Isten gondviselésében!

„Mindenféle aggodalmatokat, gondotokat adjátok Istennek, mert Ő gondot visel rátok.” (1Pét 5:7; a NLT 2. kiadású fordítása) Hogyan tudod megtenni? Az egyik módja, hogy memorizálod Isten ígéretét a Bibliából. Olyan ez a hivők számára, mint egy biztosítási szerződés. Ha tudod, hogy valami biztosítva van, akkor nem aggódsz többé amiatt. Egy másik mód az imádkozás. Ha annyit imádkoznál a dolgokért, mint amennyit aggódsz azok miatt, sokkal kevesebbszer kellene aggódnod.

Mi az eredménye ennek a négy lépésnek? Hihetetlen békesség az elmédben. „Megtapasztaljátok Isten békességét, amely sokkal csodálatosabb, mint amit az emberi értelem képes lenne felfogni.” (Fil 4:7a; TLB-fordítás)

Imádkozd el ma ezt az imádságot!

„Drága Atyám! Beismerem, hogy gyakran elfelejtem, te velem vagy. Gyakran elfelejtem, hogy milyen vagy. Kérlek, bocsásd meg nekem. Szükségem van arra, hogy jobban megismerjelek. Szükségem van arra, hogy jobban megismerjem az Igédet és az ígéretedet. Segíts nekem, hogy az életem minden területén téged tegyelek az első helyre. Segíts, hogy egy időben csak egy napot éljek. Segíts, hogy ne aggódjam a holnap felől, ahelyett arra tudjak figyelni, hogy ma mit teszel az életemben. Akarok bízni az ígéretedben, hogy gondot viselsz a szükségletemről, pénzügyi, kapcsolati, fizikai, társadalmi, szellemi és érzelmi területen. Segíts, hogy jobban bízzam benned, és kevésbé aggódjam. Jézus nevében kérlek. Ámen.”





Öt jellemvonás, amelyre a kiemelkedő munkához szükséged van

 

"Bármit tesztek, teljes szívvel végezzétek, úgy, mintha az Úrnak végeznétek és nem embereknek." Kol 3:23, TEV fordítás

A Biblia öt tulajdonságot emel ki azoknál az embereknél, akik kitűnnek a munkájukban.

1. Azok az emberek, akik munkájukban kiemelkedőek, lelkesedéssel dolgoznak. Attól függetlenül, hogy a munka kicsi vagy nagy, adj bele mindent. A nagyszerű előadók mindig a lehető legjobban teljesítenek attól függetlenül, hogy mekkora a közönség: "Bármit tesztek, teljes szívvel végezzétek, úgy, mintha az Úrnak végeznétek és nem embereknek." (Kol 3:23, TEV fordítás)

2. A kiemelkedő emberek fejlesztik szakértelmüket. Soha nem állnak meg a fejlődésben, a növekedésben, a tanulásban és hozzáértésük fejlesztésében. "Ha életlen a balta és nem élezik meg, akkor több erőt kell kifejteni. Jobb előre tervezni" (Préd 10:10, TEV fordítás) Több kell a kiemelkedésre való vágyakozásnál - szakértelem kell! Emlékezz: Soha nem idővesztegetés, amikor élesíted a "baltádat".

3. A kiemelkedő emberek betartják az ígéretüket. Megbízhatóak, és biztosak lehetünk abban, hogy amit mondanak, azt meg fogják tenni. Azért emelkednek ki, mert jellemes emberekből kevés van manapság: "Sok ember hirdeti, hogy ő hűséges, de ki találhat megbízható embert?" (Péld 20:6)

4. A kiemelkedő emberek pozitívan állnak hozzá a dolgokhoz. Akkor is, amikor nyomás alatt vannak, ha változás éri őket, vagy megvalósíthatatlan elvárásokkal néznek szembe, nem engedik meg maguknak a negatív és rossz hozzáállást. "Panaszkodás és vitatkozás nélkül tegyetek mindent, hogy hibátlanok és tiszták legyetek, Isten hibátlan gyermekei egy tisztességtelen és romlott nemzedékben, amelyben ragyogtok, mint csillagok a világegyetemben, amint az élet Igéjére figyeltek." (Fil 2:14-16 NIV fordítás). És ne feledd: "Ha a felettesed haragra lobban ellened, ne mondj fel, mert a higgadtság még nagy hibákat is legyőz!" (Préd. 10:4, NLT fordítás)

5. A kiemelkedő emberek többet csinálnak, mint amennyit elvárnak tőlük. Ez egy olyan titok, amit minden sikeres ember felfedezett már. Soha nem leszel kiemelkedő, ha csak azt teszed, amit elvárnak tőled. Jézus ezt mondta: "Ha valaki ki akar használni téged, használd fel az alkalmat arra, hogy gyakorold a szolgai életet. Nem érvényesül többé az igazságosság elve. Élj nagyvonalúan." (Mt 5:40-42, MSG fordítás).

A Broadway költő, Oscar Hammerstein egyszer elmondott egy történetet arról, amikor a Szabadságszobor tetejét látta egy helikopterből. A látvány nagy hatással volt rá, mert a művész azokat a részeket is aprólékosan kidolgozta, amikről úgy gondolta, hogy senki se fogja látni. Valójában a Szabadságszobor úgy készült el, hogy senki se gondolta, hogy egy nap majd az ember képes lesz fölé repülni.

Beszéljünk róla:

* Amikor kísértést érzel arra, hogy kicsit elnagyolj bizonyos feladatokat, mert úgy gondolod, hogy "úgysem tudja meg soha senki", ne felejtsd el, hogy Isten néz és mindent lát, amit teszel. Add neki a tőled telhető legjobb teljesítményt ezen a héten!



Szerző: Andre Lowoa  2018.11.07. 10:42