A mai nap imádsága:
Uram! Olyan bizalmatlan ez a világ, s olyan jó megtapasztalni, amikor olyanokkal találkozhatom, akik bizalmat adnak nekem! Add Uram, hogy mégsem emberekben bizakodjak, hanem Benned higgyek, mert Nélküled nemcsak más botlik el, de magam is elvesznék! Ámen.
Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.
1 Jn 4,16b-18
Nincs kultúra, amely ne keresett volna választ a halál utáni létre, s nincs ember, aki életében legalább egyszer ne gondolkodott volna el azon: Mi lesz, ha már nem leszek? Kultuszok nőttek ki a halál tövében, mert minél többet tapasztalunk ebből a világból - jót is meg rosszat is - annál inkább hajlandóak vagyunk elfogadni a sejtést: a végső megoldás a halálban illetve azután van... Ezért vannak a "jajj-istenemezések", s ezért nincs hitetlen ember a zuhanó repülőgépen. Emberlétünk legsötétebb határkövénél (már) világosan látjuk, mi is az élet értelme, mi az, ami fontos, s mi az, ami nem, de sajnos nem mindenkinek adatik meg a visszafordulás lehetősége. Akik viszont átélték a halálközeliség élményét - gondoljunk csak a klinikai halálból visszatértek egy részének visszaemlékezéseire -, azok alapvetően másképp látják a világot, sőt egészen másképpen élik az életüket, mint azelőtt. Mit láttak, mit éreztek, mit tanultak meg, amit korábban nem?
János apostol - a "szeretett tanítvány", ahogyan magát emlegeti írásaiban - jelenések-könyvbéli vízióival igencsak megbolygatja azok értelmét, akik lélekben nyitottak a nem látható világra. Volt, van, és mindig is lesz igen sok fatális félreértés az ott leírtakkal kapcsolatban! Az isteni üzenet lényege azonban nem az, hogy miként lesz majd az "odaát", hanem az, hogy miként éljük mindennapjainkat itt és most. Az evangélium jó híre, hogy itt "lent" egészen más (lesz) az életünk (minősége), ha tudjuk, hogy van ott egy világ "fent"... Ha jól körülnézünk ebben a világban, akkor kiderül, hogy nemcsak darabjaira hullott szét az utolsó században, de egyre többen vannak, akik rádöbbennek, hogy az élet értelme az egység. Egységre-jutás a környezettel, a társammal, a másik emberrel... s természetesen magával az Egy Istennel is. Megtapasztalhatjuk a páli megállapítás igazságát: "Ahol megsokasodik a bűn, ott megsokasodik a kegyelem is."
Bizalommal tekinteni az ítélet napja felé nem hurrá-optimizmust jelent: "Tudom, hogy úgyis megúszom!", hanem félelem-nélküliséget. Hiszen sírbagörbülő életem végén nem belecsapódok a nemlét sötétségébe, hanem - s ez az igazi örömüzenet - belesimulhatok az Isten tenyerébe... S, ott már nincs hiányunk semmiben, ott minden ami elkezdődött bennünk, az befejeződik, s minden, amit elveszítettünk s most nagyon hiányzik, az beteljesül.
Előítéletek...
A mai nap imádsága:
URam! Naponta ítélek meg emberi történéseket, minősítek sorsokat, jóllehet egyedül Te, az Élet-adó Isten vagy, Aki ezt megteheti. Add, hogy tudjak tanulni hibáimból, s ne merevedjek meg a mának tapasztalásaiban, hanem tudjak kedvedre formálódni a holnapban! Ámen
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?
Mt 7,1-3
"Az első benyomásnak sosincs második esélye!" - mondják, s ez így igaz: első impresszióink alapján mérjük fel embertársunkat. Ilyenkor történik meg a "beskatulyázás", a másik megfelelő helyre tétele értékítéletünk fiókrendszerében. Az elő-ítélkezést valami borzasztó negatív tulajdonságnak tartják, jóllehet az ilyetén "előzetes felmérésnek" nem lebecsülhető védelmi funkciója is van.
Aki első benyomásait rugalmasan félre tudja tenni, az "nagy lélek", s valami olyasmit tud, amit csak kevesen. A baj ott kezdődik, amikor valaki nem tud megszabadulni az előítéleteitől, aki merev, s nem tud változtatni korábbi álláspontján, aki nem akarja beismerni sem magának, sem másnak, hogy bizony tévedett. (Hiába, büszke teremtés az ember, kár hogy többnyire csak hamisan-büszkék vagyunk!)
Jézus URunk nem a vizsgálódás/megvizsgálás ellen szól, hanem az ítélkezést, a másik elítélését, "leírását" tartja veszélyes tulajdonságnak. Ez ugyanis nem egyszerűen karakterhiba, sokkal több annál! Idővel ugyanis a másiknak fenntartott skatulyába, maga az ítélkező kerül bele. Aki mindenkit "leszól", aki mindenkit csak kritizál, aki azt hiszi, hogy mindenkinél jobban látja a dolgokat - aki "osztja az észt" - idővel maga is kritika tárgyává válik.
Ha felebarátainknak csak a hibáira, gyengeségeire vagyunk kíváncsiak, s az erényeik, jó tulajdonságaik nem érdekelnek minket, akkor jobban tesszük, ha elvonulunk a világ elől, s kicsit magunkba nézünk: Nemde azért bosszant minket a másikban egy bizonyos rossz tulajdonság, mert magunk sem tudunk szabadulni ugyanabból? Nem szabad elfelejtenünk aztsem, hogy nincs ember, aki kedvelné a bizalmatlanságot, hiszen még a gonosztevők is egyfajta bizalommal vannak egymás iránt... A bizalom viszont bizalmat szül, de ennek is megvan a kihordási ideje. Aki mindenkiben bízik, az senkiben sem bízik igazán.
Az ember általában ítélkezik, az Isten viszont ítél. Megadja azt mindenkinek, ami "jár" neki. A személyválogatás-nélküli szeretetet, de azt is, hogy az életvezetési tragédiák következményeit hordozni kell. Ebben a földi létben mindenféleképpen! Feloldozást adhat az Isten a bűn terhe alól, de végleges megoldást csak az "odaátban" ad... Ezért fontos odafigyelnünk, mit tanít nekünk Jézus URunk!
Házasság és válás...
URam! Add, hogy felkészülhessünk döntéseinkre, s kimondott igenünk igen maradhasson! Ámen
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Lk 16,18
A párválasztás, a házasság témája "kemény dió", de a válásé méginkább! Nemcsak régmúltban, ma is nehezen kezelhető probléma ez keresztény körökben. Ha jól megfigyeljük az evangéliumokat - hiszen azokban találhatjuk a jézusi intelmeket, tanításokat, az apostoli iratok már csak értelmezték a Mester tanítását -, akkor gyorsan kiderül, hogy Krisztus URunk nem a válás ellen, hanem annak hamis lelkülete ellen szól.
A zsidó ill. a korabeli keleti gondolkodásban a házasság "intézménye" egy szerződés volt a sok között. Minden jog a férfit illetett, aki (valódi adás-vétel keretében) vásárolta meg asszonyát a családfőtől, és amikor már nem felelt meg igényeinek, szükségleteinek vagy ízlésének - bizonyos szerződési záradékok figyelembevételével - visszaszolgáltatta neki. A házasság a jegyesek szülei között megkötött szerződés volt; a nőt pedig sem az elfogadáskor, sem az elbocsátáskor nem kérdezték meg(!).
Jézus vitatja e törvény jogos voltát, és arra emlékeztet, hogy a férfinak és a nőnek e tekintetben egyenlő jogai vannak. A feleség megválasztása nem véletlenszerű, hanem személyes döntésen és egyetértésen alapuló választás, amely természeténél fogva visszavonhatatlan. Ezért a válólevéllel történő elbocsátás önkényes és igazságtalan, amelyet Mózes csak népének érzéketlensége és keményszívűsége miatt tűrt el, illetve foglalt törvénybe. Ez az eljárás visszautasítandó, mert nem tartja tiszteletben a nő méltóságát. Jézus támadja a kornak ezeket a visszaéléseit, azaz gyakorlatilag azt a kizsákmányolást, amelyet a házasság intézménye a férfinak a nővel szemben megengedett, és a házastárs kiválasztását visszavezeti eredeti formájára és arra a szerepre, amelyet a teremtő jelölt ki neki. Isten nem az férfiember szórakozására teremtette az asszonyt, hanem azért, hogy életének nélkülözhetetlen segítője legyen (Genezis 2,18). A nőnek a teremtés terve szerint mindvégig egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel bíró (munka/segítő-)társként nem pedig szolgálóként/cselédként kell férje mellett állnia. A férfi nem viheti őt házába úgy, mint valamiféle munkaeszközt, hanem testvérként kell befogadnia (vö. Mt 23,8). Az embernek csak akkor szabad asszonyt választania, ha szereti őt, és ha életük eggyé tud kovácsolódni. (Gen 2,24).
A keresztény házasság a mózesi, speciális törvényektől eltérően azért "felbonthatatlan", mert a házasság nem érdekalapú üzletkötés vagy szerződés, amelyet az ember a következmények vállalásával akkor bont fel, amikor akar, hanem a szeretet választása, amelytől idegen minden zavaró hatás, a megoszlás vagy a szakítás. Bármit tesznek is a házastársak gyakorlati téren, Isten előtt érvényben marad a közöttük levő kötelék, mert nincs mód a lelkiismeretben és az Isten előtt vállalt kötelezettségek és feladatok megszüntetésére. Máté evangéliumában az apostolok bizony keserűen veszik tudomásul a házassággal kapcsolatos új helyzetet, amellyel szinte már nem is érdemes szembesülni... Így szólt azért Jézus: "Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” Erre így szóltak hozzá tanítványai: „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni.” (Mt 19,9-10).
Jézus tanítása szerint a válás - amelyet az ősi törvény nagyon könnyen megengedett -, egyszerűen merénylet a házastársi állapot ellen. Ha az ember elbocsátja vagy elhagyja feleségét, nincs joga ahhoz, hogy új feleséget válasszon magának, és az elbocsátott asszonynak sem szabad újra férjhez mennie: mert mindkét eset házasságtörésnek számít, amelyet az ókori és főként a zsidó törvény a cselekedet súlyos voltát jelző megkövezéssel büntetett. (A zsidó törvények szerint ugyanis a házasságtörés a tulajdonjog megsértése, és ezért megbocsáthatatlan bűnnek tekintették.) Ugyanakkor a szeretetben való hűtlenség és a szeretet törvényének megsértése szinte ismeretlen fogalom volt. Jézus a házasságot visszahelyezi alapjára, a szeretetben foganó választásra és ennek elválaszthatatlan következményeire: az egységre, a folytonosságra és a felbonthatatlanságra.
A család és a házas állapot elhagyása mindig bűnös cselekedet; ugyanakkor az evangélium mégsem antropológiai értekezés, és nem is abszolút értelemben vett házassági erkölcstan. Csupán a páros lét etikai elveit jelzi, de ezeknek az elveknek konkrét alkalmazása sajnos nem található meg az evangéliumban. Az evangéliumi beszéd világos, de meghatározott történelmi helyzetet tart szem előtt.
Mivel a házasságot esendő emberek kötik, ezért ebbe a választásba is "becsúszhatnak" tévedések, előre nem látott események ugyanúgy, mint minden másfajta emberi döntésbe. Előfordulhat olyan elhibázott házasság, amelyért a felek nem vonhatóak felelősségre, és olyan is, amelyben ha vannak is vétkek, a helyzetet már nem lehet megjavítani. Ha az ember ilyen esetekben Jézus szavait idézi az immár tarthatatlan döntés "szentesítésére" - nyilvánvalóan visszaélést követ el(!). Jézus tehát a válóperes lelkület ellen harcol, de nem biztos, hogy ugyanilyen módon harcol a válás ellen is, amikor ez az egyetlen út egy sosem létezett vagy megromlott szeretetkapcsolat felmondásához és az új döntés bátor vállalásához.
Jézus azért avatkozott bele a dologba, hogy megmentse a nő és a férfi méltóságát, és nem azért, hogy elviselhetetlen igát rakjon rájuk. A házastársak evangéliumát nem írták meg; de az evangéliumokból megtanulhatjuk, hogyan válhatunk ill. kerülhetünk vissza Isten kegyelme révén abba a méltóságteljes állapotba, amire elhívattunk. Isten nyilvánvalóan azt akarja, hogy az ember a házasságban vagy azon kívül is boldog legyen, és hogy önző vagy egyoldalú, önző választási megoldások ne zavarják meg a család, gyermekeink nyugalmát és békéjét...
Hűtlenség...
Jó lelkiismeretért.
A mai nap imádsága:
Uram! Ítéld meg az emberlelkeket, hogy Hozzád találjanak, s békességet nyerjenek maguknak. Ámen.
Nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne,
és semmi titok, ami napfényre ne jutna.
Mk 4,22
A Deák Ferenc-i vezérelv a politikában, "hazudni nem szabad" igencsak erejét veszítette a 20. században, nemkülönben a 21-ikben itthon és külföldön egyaránt. Helyette a Niklas Luhmann-i "politikai értékduál" dominál, azaz: "mindent megtenni, hogy hatalmon maradjak (ne kerüljek ellenzékbe), s mindent megtenni, hogy hatalomra kerüljek (azaz ne maradjak ellenzékben)". Így aztán naponta hallom és látom bizonyosságát az igének: "nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne"... Titkosítani az igazságot, hasonló ahhoz, amikor viaszpecséttel zárják le Jézus sírját... ami Istentől jön, annak isteni ereje van, ami embertől, az pedig idővel elmúlik - jól tudta ezt már kétezer évvel ezelőtt Nikodémus is, mint egyik vezető embere a főtanácsnak.
Mosolygunk vagy bosszankodunk az ötlettelen, banális és rövidzárlatos hazugságokon úgy a politikában, mint a hétköznapjainkban, amikor valaki valamit nem csinál meg vagy magyarázkodik, mert megcsinált olyat, amit nem kellett volna. Emberi kapcsolatok milliói terhelődnek mocskos kis hazugságokkal és vérlázító disznóságokkal. Azt még csak érti az ember, hogy aki Istentől távol él, annak nincsenek erkölcsi dillemái, hazudjon-e vagy sem... De annak, aki vasárnapról vasárnapra Isten közelében tudja magát és eljár az adott felekezet, adott templomába, miért "sikerül" ugyanúgy hazudnia, mint az istentelen embernek, ez már komoly teológiai gondolatokat is felvethet.
Gyaníthatóan a félelem áll a háttérben. Aki fél, az emberként fél. Pulzusa, vérnyomása, hormonszintjeinek kilengései függetlenek hitétől, meggyőződésétől vagy éppen világképétől - ha nagyon fél, akkor emberként rettegi a most pillanatát, s közeljövő perceit. Aki fél, az a sötétségben van, s tudjuk, hogy a lelki sötétség sokkal félelmetesebb, mint fizikai. Akinek az Isten fényessége helyett a félhomály adja a biztonságot, annak szavai is felemásak, s az az igazság, aminek a fele hazugság, az összességében nem lehet az igazság, csakis hazugság. Nagyon sok a lusta és az irígy ember. (Nem véletlenül, az irigység a hét főbűn egyike!) Ők még nem tapasztalták meg, hogy mit jelent Isten közelében élni. Ők a legnyomorultabbjai a teremttetségnek, mert számukra a materiális szürkeség fokozatai jelintik életük "szivárványát" de, még soha nem élték át a Fény tisztaságát, mely ha rávetítődik életünkre, szerteárad belőle az Isten szövetségének szivárványhídja fölfelé és mindenki felé.
Vélemény...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy először az eszem járjon, s csak utána a szám! Add, hogy ne indulatból szóljak, hanem szeretetből! Istenem, óvj meg engem a hiábavaló gondolatoktól, az önigazolás kísértéseiből ments ki engem! Ámen
"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.
Mt 7,1
Könnyen mondunk ítéletet. Ha csak egyszerű véleménynyilvánításról lenne szó... sajnos ettől sokkal rosszab a helyzet! Ítélkezünk, s ez töbnyire előítéleteken alapul. Pedig a dolgok soha nem feketék vagy fehérek, s hogy milyen színű az igazság, azt sem lehet kideríteni, ha valaki piros vagy éppen rózsaszínű szemüveget hord. Megbomlott erkölcsű, megélhetési - nem újságírók, hanem megélhetési firkászok vagy ahogyan egy politikus fogalmazott a kilencvenes évek elején: bértollnokok - igyekeznek formálni az olvasó véleményét, jóllehet a korrekt információközlés lenne a feladatuk. Ők segítenek sztárokat csinálni, a névtelen senkikből, akiket ketrecbe zárnak, hogy bámulja őket a világ... mutogatják őket, mint a középkori piacok mutatványosai tették azt egy-egy egzotikus állattal - egy-egy majommal. Az a szomorú, hogy a médiának aztán mégis sikerül olyan bálványt csinálni ezekből az emberekből, hogy szavukra sokan odafigyelnek. Ők lesznek a véleményformálók, a megmondóemberek, s címlapokon nyilatkoznak arról, hogy melyik a legjobb alsónadrág másnap pedig arról szólnak környezetvédelmi szakértőként, hogy mi legyen az energiapolitikai álláspont.
Szomorú, hogy keresztény emberek között is akadnak bőven olyanok, akik nem a maguk álláspontját, hanem mások ítéleteit, előítéleteit ismételgetik. Ha elfogadjuk azt, hogy minden ember egy külön világ a teremtettségeben - s az is -, akkor kiderül az is, hogy mindenki egy kicsit másképpen látja ugyanazt, azaz, mindenkinek kötelessége, hogy maga alkosson véleményt mindenről. Mindenkinek magának kell kialakítani a készséget, a helyes döntésre, megfogalmaznia, mi a jó, s mi a rossz. Ez nem megy máról holnapra, ez lassú folyamat. Sokat kell hozzá látni és olvasni. Kedves professzorom, akivel együtt éveken át egy teológiai szakfolyóiratot szerkeszthettem, tanította nekünk a teológián: "Az evangélikus lelkész minden elolvashat, megnézhet, sőt el is kell olvasnia, meg is kell néznie, hogy maga tudjon véleményt mondani a világ dolgairól." Egy másik professzorom pedig azt mondta: "Az a fiatal, aki gondolkodás nélkül vesz át véleményt másoktól - legyenek azok, szülők, tanárok papok vagy politikusok - az nem is fiatal. A fiatalok feladata minden korban az, hogy mindent átgondoljanak. Sajnos sokszor nem gondolkodnak, hanem inkább kipróbálják... cigaretta, ital, kábítószer.
Helyes véleményt, ítéletet hozni csak akkor tudunk, ha van mérték az életünkben. A mértéktelen ember mindig viszonyít - "realtivizál". "Bajnak baj, de mihez képest?" - s bagatelizál súlyos kérdéseket. Korunk szellemi pestise ez... Ha nincs mérték, ha nincs irány, akkor a kellemetlenséget tragédiának élik meg, s a bajt kellemetlenségnek, s így aztán nem tesznek ellene semmit. Aki azonban mértéket ad gondolatainak, az értéket teremt. Az egyetlen hiteles, minden korban és helyzetben érvényes mérték Jézus Krisztus. Az Ő szeretete nem viszonylagos, nem áltató, nem hamis, hanem önfeláldozó. Őt kell minden helyzetbe belehívni, odaképzelni: Ő itt és most mit mondana? Ő mit tenne? - s a helyes válasz nyilvánvalóvá válik. Az ilyen, azaz krisztusi ember nem ítélkezik, mert tudja, hogy ez nem az ő dolga, hanem az Istené.
