Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A bűn mindent megrongált-A konfliktus megoldásához igazíts látásmódodon!-Isten megsokszorozza, amit Neki adunk

2018. november 05. 10:15 - Andre Lowoa

A bűn mindent megrongált

 

 “Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róma 8:22)


Semmi sem működik tökéletesen, mert az emberiség sorozatosan rossz döntéseket hozott.

Minden megtört, semmi sem működik hibátlanul a földön. A bűn mindent megrontott.

Mindent összetört. A bűn mindent megmérgezett. A bűn mindent elrontott, tönkretett. A bűn mindent megsebzett - minden kapcsolatot, ötletet, álmot és emberi testet. A bűn mindent megérintett.

A Példabeszédek könyvében Salamon az életed hat dimenziójáról ír, amelyet a bűn megfertőzött. A következő néhány napban ezeket fogjuk átnézni.

  1.     Az első következmény a természeti katasztrófák és eldeformáltságok.

Nem élünk már az Éden kertjében. Ahogyan John Milton írta egy világhírű művében, "A paradicsom elveszett." Romlott világban élünk, és ennek eredményeként hurrikánok, tájfunok, kiszámíthatatlan időjárás, földrengések, szárazság és áradások sújtanak bennünket.

Döbbenetes számomra, hogy a biztosítók mindezeket az eseményeket Isten cselekedetének nevezik (angolul: Act of God), ugyanakkor Jézus születésével kapcsolatban ez nem merül fel. Más szavakkal, Istentől csak negatív dolgok érkeznek felénk? Isten nem akarja, hogy a fent említett szerencsétlenségek megtörténjenek a földön. Ugyanúgy felzaklatják ezek Őt, mint minket. A föld viszont megrongálódott, mikor a bűn megszennyezett mindent. 

A Bibliában, Róma 8:20-ban a következőt olvassuk: „A teremtett világ megzavarodott.” (CEV fordítás) Minden elvesztette az eredeti célját. Minden elromlott, a te DNS-ed, a szüleid DNS-e és az ő szüleik DNS-e is. Észrevetted már, hogy a tested nem működik tökéletesen? Ha tökéletesen működne, nem volna szükség orvosokra.

  1.     A második következmény a fizikai elmúlás és halál.

Nem létezett halál ezen a bolygón, míg a bűn be nem tette a lábát közénk. A Példabeszédek 8:8-ban azt olvassuk, hogy tudjuk, hogy "Nem irányíthatjuk a szelet és ugyanígy a halálunk napját sem tudjuk meghatározni." (Szabad fordítás) Tudjuk, hogy a halál elkerülhetetlen, mégis megpróbáljuk megállítani. Rengeteget teszünk azért is, hogy késleltessük az elmúlást. 

Van viszont egy öröm hírünk: Isten nem akarja azt, hogy örökké élj ezen a bolygón. Azt szeretné, hogy örök életed legyen egy tökéletes helyen, nem egy bűn által tönkretett világban.

„Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban, elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.” (1Kor 15:42-43)


Beszéljetek róla

  • Miért olyan nehéz még hívőként is elfogadni testünk romlandóságát és halálát?
  • Mit gondolsz, milyen felelősségünk van keresztényekként a környezetünkért?


A konfliktus megoldásához igazíts látásmódodon!


 

„Ne csak a saját érdekeiteket keressétek, hanem másokkal is törődjetek. Ugyanaz a jellem legyen bennetek, ami Jézus Krisztusban is megvolt.” (Filippi 2,4-5 NLT fordítás, második kiadás)

look-through-god-colored-glasses.jpg

Ha valakivel rendezni szeretnél egy konfliktust, először saját hibáddal kell számot vetned a kialakult problémában. Azután meg kell hallgatnod a másik fél szempontját és sérelmét.

Úgy gondoljuk, hogy eszmék fölött vitázunk. Ám vitáink valójában érzelmi indíttatásúak. Valahányszor konfliktus üti fel a fejét, valaki megsérül érzelmileg, megbántódik, megalázottnak érzi magát. A konfliktust nem az eltérő nézetek, hanem az azok mögött meghúzódó érzelmek idézik elő.

Sérült emberek sértenek meg másokat. Minél sérültebbek az emberek, annál indulatosabban lépnek fel mindenki mással szemben. Azok az emberek, akik nem hordoznak magukban sérelmeket, nem bántanak másokat. A szeretetteljes emberek kedvesek másokkal szemben. A vidám emberek örömöt sugároznak mások felé. A béketűrő emberek mindenki mással is békességben vannak. Ám akik sérültek belül, azok bántani fognak másokat. Ők intrikálnak.

Ha kötődni akarsz az emberekhez, akkor az ő igényeiket, az ő nehézségeiket és az ő érdekeiket kell előtérbe helyezned. Ha jó kereskedő akarsz lenni, akkor nem a saját termékedből, hanem a vásárlói keresletből, elszenvedett kárból és a vásárló érdekeiből indulsz ki. Ha jó professzor, pásztor vagy bármi más szeretnél lenni, akkor az emberek szükségleteivel, nehézségeivel és érdekeivel kezded.

A Filippi 2,4-5 így ír: „Ne csak a saját érdekeiteket keressétek, hanem másokkal is törődjetek. Ugyanaz a jellem legyen bennetek, ami Jézus Krisztusban is megvolt.” (NLT fordítás, második kiadás).

Gyakran annyira el vagy foglalva azzal, hogy egy konfliktusban megpróbáld megértetni helyzetedet a másik féllel, hogy te nem hallgatod meg az ő érveit? Túlságosan el vagy telve a magad mondandójával, miközben nem hallgatod meg a másikat, és végeredményben csak egyre inkább eltávolodtok egymástól.

Ezért szánt szándékkal át kell állítanod látásmódodat saját szükségleteidről a másikéra. A konfliktus megoldása ott kezdődik, milyen módon tekintünk a helyzetre. A „tekint” szó kifejezésére a Filippi 2,4 a görög „scopos” szót használja. Ebből származnak a mikroszkóp és teleszkóp szavaink.

A „scopos” jelentése összpontosítani. A következő igeszakasz azt taglalja, hogy hozzáállásod ugyanolyan legyen, mint Jézus Krisztusé. Akkor hasonlítasz legjobban Jézusra, ha inkább összpontosítasz másvalaki fájdalmaira, mintsem a magadéra.

Van egy régi kínai közmondás, mely így szól: „Keresd a mások megértését, mielőtt azt keresnéd, hogy megértsenek.” Ha figyelmed középpontjában a másik fél igényei állnak, nem pedig a tieid, akkor képes leszel jobban átlátni a helyzetet, és közelebb kerülsz a konfliktus megoldásához.

Beszéljetek róla:

  • Milyen példát mutatott nekünk Jézus, hogy mások érdekeit keressük először?
  • Milyen a gyakorlatban, amikor érdeklődést mutatsz mások szükségletei iránt?
  • Mielőtt belefognál a konfliktus megoldásába, hogyan kell ráhangolnod magad, hogy készen állj a másik felet is meghallgatni, és rá összpontosítani?


Isten megsokszorozza, amit Neki adunk

"Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek URa. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok." (Mal.3:10)

Ha Istennek adod az idődet, Ő megsokszorozza. Ha a pénzedet vagy az energiádat áldozod neki, Ő azokat is megsokszorozza. Ahogy már írtam korábban, ez olyan, mint a vetés. A földművelők tudják, hogy a magot be kell áldozni, föld alá kell temetni; fel kell áldozni őket ahhoz, hogy bármi jó származzon belőlük.

Nem jó, ha a magot csak a zsákban tartod, abból nem fejlődik semmi jó, de, ha elülteted, akkor megsokszorozódik. Például, ha csak egy dinnyemagot elültetsz, egy rakat dinnye lesz belőle többszáz maggal. Ugyanígy Isten is megsokszorozza, bármit adsz Neki.

Mi a kulcsa ennek a magvetésnek? A hit.

De meg kell értenünk a különbséget a hit és az alkudozás közt. Alkudozás az, mikor azt mondod: "Istenem, csak segíts lezárni ezt az ügyet és neked adom egy részét". Isten nem így működik. Ő hitet vár. Azt akarja, hogy hittel áldozzunk, nem tudva, hogy visszaad-e bármit is; azután hagyjuk, hogy Ő hadd találja ki, hogy fizeti vissza.

Az egyik legnagyobb lecke, amit Kay-el, feleségemmel megtanultunk, hogy nem tudsz olyan sokat adni Istennek, aminél ne tudna többet visszaadni neked. Akármennyit adsz neki, Ő megsokszorozza. Házasságunk alatt eddig három különböző alkalommal is azt mondta nekünk az Úr, hogy adjuk oda minden félretett pénzünket. Mindháromszor engedelmeskedtünk és Isten mindhárom alkalommal sokkal többet adott nekünk vissza.

Sose felejtem el az egyik imaházépítő időszakunkat. Kay és én imádkoztunk, hogy mennyit adjunk és Isten azt mondta adjunk annyit, ami kb. egy évi fizetésnek felelt meg. Fogalmam sem volt, hogy fogunk egy egész évet fizetés nélkül leélni, de engedelmeskedtünk.

Körülbelül egy hónappal később megláttuk Isten tervét, mikor egy kiadó felkeresett, hogy írjak egy könyvet és 100.000$ előleget ajánlottak érte. Ez a könyv lett a "The Purpose Driven Church" (magyarul: Céltudatos Gyülekezet).

Jézus ígértet tesz nekünk a Lukács 18:29-30-ban: "Bizony, mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, hogy ne kapná vissza sokszorosát már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet".

"legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (1 Kor. 15:58)




komment
süti beállítások módosítása