Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Jézus felhatalmaz, hogy beszélj másoknak róla-Légy alázatos, különben elesel

2018. október 29. 10:49 - Andre Lowoa




Jézus felhatalmaz, hogy beszélj másoknak róla


"Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mt 9,12-13)



Egy barátom valamikor egy szekta tagja volt, és azt mesélte, hogy soha egyszer sem érzett félelmet, mikor másoknak beszélt a hitéről. De mióta keresztény lett, azt mondja, félelem tölti el, valahányszor meg akarja osztani hitét másokkal.

Nagyon hatásos, ha emlékezetünkbe véssük, hogy "a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak." (Ef 6,12)

Az ellen nem akarja, hogy megosszuk hitünket másokkal, s ezért félelmet ültet el szívünkben. De Istentől nem a szolgaság lelkét kaptuk, hogy a félelem rabszolgái legyünk. Azért tölt meg minket szentlelkével, hogy kimutathassuk, az Ő gyermekei vagyunk, és ő "Abbá, Atya". (Róm 8,15)

Sam Rainer, a Rainer Kutatóintézetből (www.rainerresearch.com) érdekes kutatási eredményre jutott. Azt állítja, a nem hívő amerikaiaknak csak öt százaléka utasítja el teljes mértékben az evangéliumot, ellenséges érzelmű a keresztényekkel szemben, vagy támadóan beszél velük és róluk. Ezek a "keményvonalas hitetlenek" 8 millió embert tesznek ki Sam becslése szerint. A többi 152 millió hitetlen sokkal nyitottabb az evangélium meghallására.

Ha tényleg ez a helyzet, akkor valószínű, hogy az evangéliumra nyitott emberrel találkozunk össze, és mindazok a dolgok, amiktől gyakran félünk, csak a nem hívők nagyon kis hányadával találkozva fognak bekövetkezni - ha egyáltalán bekövetkeznek.

Ha arra kerül a sor, hogy az erősen ellenálló hitetlenekhez kell szólnunk, Sam Rainer szerint fel kell készülnünk rá, hogy meg tudjuk védeni hitünket és válaszolni tudjunk a keresztényekről kialakult téveszmékre. Ugyanakkor arra is készen kell állnunk, hogy megértéssel kezeljük a másokban, a kereszténységgel szemben kialakult sérelmeket és dühöt.

Legelsősorban - és ez igaz mindenkire, akivel Jézusról beszélni akarunk - valamilyen kapcsolatot kell kialakítanunk azokkal, akik nem hívőnek tartják magukat. Mikor vallási vezetők aggodalmukat fejezték ki, hogy Jézus a nem hívőkkel barátkozik, ő így szólt: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek...nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mt 9,12-13)

Mai imádban:
- Kérd Istent, hogy fedje fel, ki az a két ember, akivel akarja, hogy beszélj Jézusról.
- Kérd, hogy készítse fel szívüket, hogy meghallhassák az evangéliumot.
- Kérd, hogy készítse fel a te szívedet is, hogy szólhass hozzájuk.

Majd, hittel telve, lépj túl félelmeiden és hidd el, Jézus már elkészítette az "isteni találkozót", amikor beszélhetsz velük Jézusról. Most pedig figyelj az imádra kapott válaszokra.

Legyen veled az Isten mikor megosztod hitedet másokkal.




Légy alázatos, különben elesel

,,Az Istenfélelem (az Istenben való hit és az iránta való tisztelet és engedelmesség) által tanulhatjuk meg, hogyan tudjuk az életünket jól élni; először tanuld meg az alázatot, majd megtapasztalod a dicsőséget."  (Példabeszédek 15:33, The Message fordítás)

A bölcs emberek alázatosak maradnak. Az alázat és a taníthatóság összetartoznak. Légy alázatos, különben elesel.

Az alázat ott kezdődik, hogy egyszerűen felismered, te nem vagy Isten. Amikor feszült vagy, ismételd el magadban többször, hogy ,,Isten az Isten, és nem én.”

Ez az alázat. Ha nem ismered fel, hogy te nem vagy Isten, akkor nem vagy alázatos ember.

A Biblia azt mondja, hogy ,,Isten ellenáll a büszke embernek, de az alázatosnak kegyelmet ad.” (Jakab 4:6)

Akarsz bölcsebb emberré válni?

Akkor ismerd meg Istent még jobban. Mert akkor bölcsebb leszel a kapcsolataid építésében, jobban tudsz bánni a pénzzel, jobban tudod kezelni a konfliktusokat, könnyebben találsz megoldást a problémákra, és jobban meg tudsz birkózni az élet különféle kihívásaival.

A Biblia ezt mondja: ,,Az Istenfélelem (az Istenben való hit és az iránta való tisztelet és engedelmesség) által tanulhatjuk meg, hogyan tudjuk az életünket jól élni; először tanuld meg az alázatot, majd megtapasztalod a dicsőséget.” (Példabeszédek 15:33, The Message ford.)

Az alázat azt jelenti, hogy bárkitől tudsz tanulni. Ugyanis nem tudsz mindent. És senki sem tud mindent. Ezért fontos, hogy taníthatók és alázatosak maradjunk, és hogy tanuljunk egész életünkben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segíthet csökkenteni a benned lévő feszültséget az, ha emlékezteted magad, hogy Isten az Isten, és nem te?
  • Mit tanított meg neked Isten, amit soha nem lettél volna képes megtanulni alázat nélkül?
  • Az életed mely területén van a leginkább szükséged bölcsességre?




komment
süti beállítások módosítása