Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Írország nagy többséggel megszavazta, hogy töröljék az alkotmányból az istenkáromlás büntetését

2018. október 27. 21:05 - Andre Lowoa

Az exit pollok szerint a megjelentek több mint kétharmada megszavazta, hogy töröljék az ír alkotmányból az istenkáromlás tiltását. Júniusban írtunk róla, hogy népszavazásra kerülhet sor Írországban egy sor olyan kérdésről, amikről az ír alaptörvény meglehetősen középkori módon rendelkezik. A…

Tovább
komment

Én nem fogok állni és nézni, miközben ti tönkreteszitek az életeteket, ami a tietek lehetne egy egész örökkévalóságon át 20181028

2018. október 27. 18:52 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, amikor az emberek megpróbálják kideríteni, hogy Isten melyik gyermekének szeretném elvinni Irgalmamat – a válasz: mindegyiknek. Én nem teszek különbséget, mert szeretek minden megszületett lelket, mindegyiket, akiket Atyám megteremtett. Egyetlen lélek sem zárható ki ebből a…

Tovább
komment

A bátor emberek megoldják a konfliktusaikat-A bennünk élő tanúságtevő-A félelem ellenszere az igazság-Az örökkévaló gondolkodás ereje-Az élethosszig tartó tanulás útja ezzel a választással kezdődik-Isten akarata és a képességeid

2018. október 27. 10:40 - Andre Lowoa

A bátor emberek megoldják a konfliktusaikat   „Mert nem a félelemnek és a gyávaságnak lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2 Timóteus 1:7 NLT, második kiadás) Miért szeretné Isten tőlünk, hogy békében éljünk mindenkivel?  Mert a megoldatlan…

Tovább
komment

Egzisztencia.../Szabadságért - testben és lélekben./ Tálentumok.../Törekvéseink.../Új élet.../Üdvösség...

2018. október 27. 05:13 - Andre Lowoa

Egzisztencia... A mai nap imádsága: URam! Te látod, hogy mennyit gondolkodunk a holnapról. Add, hogy ne győzzön le minket a jövőtől való félelem, hanem Gondviselő Jóságod által hitünk győzedelmeskedjék aggodalmaskodó gondolatainkon! Ámen     Ti se kérdezzétek tehát, hogy mit egyetek, vagy mit…

Tovább
komment

A kitartás ereje-Áttörés-Ez biztos!-Isten akaratával összhangban imádkozni-Ki a te Saulod?-Őrizd meg a helyes hozzáállást!

2018. október 27. 00:49 - Andre Lowoa

A kitartás ereje „Boldog ember az, aki… kitart.” (Jakab 1:12)Láttál már kerek talapzaton álló felfújható bohócot? Ha leütöd, rögtön visszapattan nagy, széles vigyorral az arcán! Állhatatosság: ez egy hatalmas eszköz! A Biblia azt mondja: „Boldog ember az, aki kitart”. Pált megkorbácsolták,…

Tovább
komment
süti beállítások módosítása