Új Paradicsom,

Igazság,
 
 
Keresztes Imahadjárat,
Nagyfigyelmeztetés,
Föld megújulása,
megtévesztés,
Antikrisztus,
 
 
 
 
 
"Drága szeretett leányom, a változás folyamata nagyon hamar elkezdődik.

Oly sok ember fogja végre megérteni a világon élete értelmét, és hogy mi fontos és mi nem.

Ezt az előttetek álló időszakot úgy kell tekinteni, mint a földi Új Paradicsomra való felkészülés időszakát. Ettől nem kell félni.

Azoknak, akik ismernek Engem, azt kell mondanom, hogy nektek teljesen meg kell bíznotok Bennem. Azok számára, akik nem ismernek Engem, az Igazság első alkalommal lesz kinyilatkoztatva.

Tanítványaimnak most el kell kezdeniük a Keresztes Imahadjárat imáinak imádkozását, beleértve a 43. imát* is, hogy a lelkek megmeneküljenek a Nagyfigyelmeztetés alatt, és hogy a Föld megújulása Legszentebb Akaratomnak megfelelően valósuljon majd meg.

Amint hamarosan az Igazság kinyilatkoztatásra kerül, Szent Üzeneteimet mindenhol terjeszteni kell. Amikor ez megtörténik, sokan lesznek éberek a megtévesztésekkel szemben, melyekkel szembesülni fognak országukban. Meg fogják tanulni, hogy hogyan ismerjék fel az Antikrisztust, és képesek lesznek felfegyverezni magukat kínzásai ellen.

Most itt az ideje, hogy egyesítsétek magatokat Szentséges Szívemmel.

Amennyiben ti egységben vagytok Velem, mindenkor védve lesztek.

Jézusotok

 

*(43) - Mentsd meg a lelkeket a Nagyfigyelmeztetés alatt

Ó Istenünk, Mindenható Atya,

 Szeretett Fiad, Jézus Krisztus Nevében, és kereszthaláláról való megemlékezés alkalmából kérlek, hogy szabadíts meg minket bűneinktől.

 Könyörgöm Hozzád, mentsd meg azokat a lelkeket, akik nem tudják saját magukat megmenteni, és akik lehet, hogy halálos bűnben halnak meg a Nagyfigyelmeztetés alatt.

Szeretett Fiad engesztelő szenvedése által bocsáss meg azoknak, akik képtelenek a Megváltást keresni, mert nem fognak elég sokáig élni ahhoz, hogy Jézus, a te Fiad Irgalmát kérhessék, hogy a bűntől szabadítsa meg őket. Ámen."


Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/a-valtozas-folyamata-nagyon-hamar-elkezdodik/

"Testvéreim! 

Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje az minden hívőnek: először is a zsidóknak, azután a pogányoknak. Isten igazsága nyilvánul meg ugyanis benne, amelyet a hívő a hittel nyer el, amint írva van: „Az igaz a hitből él.” Isten büntetése eléri az égből az emberek minden istentelenségét, mivel Isten tanítását rosszindulatból elfojtják. Ami ugyanis megtudható Istenről, az világos előttük. Isten maga gondoskodott arról, hogy őt megismerhessék. Ami ugyanis benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel felismerhető.
Éppen ezért nincs mentség azok számára, akik felismerték ugyan az Istent, de nem dicsőítették Istenként, és nem adtak hálát neki.
Belevesztek okoskodásaikba, és ítélőképességük elhomályosult. Azzal kérkedtek, hogy bölcsek, de oktalanná váltak. A halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, madarak, négylábúak, sőt csúszómászók bálványozásával.
Ezért Isten szívük vágya szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd gyalázzák meg saját testüket. Hiszen Isten igazságát felcserélték a maguk hamis elképzelésével, és inkább a teremtményeknek hódoltak és szolgáltak, mint a teremtő Istennek, aki áldott mindörökké. Ámen.
Ez az Isten igéje. 
Róm 1,16-25

VÁLASZOS ZSOLTÁR 
Válasz: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek. 2a. vers.
Előénekes: Isten dicsőségét az egek hirdetik, * a mennybolt vallja kezének művét.
Ezt harsogja át egyik nap a másiknak, * erre oktatja éj az éjszakát.
Hívek: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek.
E: Nem olyan hang ez, nem olyan beszéd, * hogy meg ne értenéd szavát.
Minden földre elhat szózatuk, * a földkerekség végéig eljut igéjük.
H: Istenünk dicsőségét * hirdetik az egek. 
Zsolt 18,2-5

ALLELUJA
Isten szava élő és átható, * megítéli a gondolatot és szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből 
Jézus elítéli azokat, akik a külső látszatra sokat adnak, de a belső, lelki tisztasággal nem törődnek. 
Egyik beszéde alkalmával meghívta Jézust egy farizeus, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett.
Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: „Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!”
Ezek az evangélium igéi. 
Lk 11,37-41"

Szerző: Andre Lowoa  2018.10.16. 17:44