Keresztet hordozó embertásainkért.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Adj bölcs és tiszta szívet. Add, hogy meglássam embertársaim életében a Tőled kapott feladataimat! Ámen.
Aki Istentől született, az vigyáz magára, és a gonosz meg sem érinti. 1Jn 5,18
Antoine de Saint-Exupéry írja "A kis herceg"-ben: "jól csak a szívével lát az ember". A könyvecske világsikerének oka nem más, mint az igazi, azaz biblikus, vagyis istenes értékek közvetítése az író zsenialitása által. A pilóta-író is tudta, meg mindannyian tudjuk, hogy az emberi szívben rengeteg a szándék, sajnos ezek többnyire gonoszak. (Lásd az özönvíz előtti helyzetet: "megsokasodott a gonoszság" vagy "gonosz az ember szívének szándéka ifjúkora óta".) A mi életünket is sokan megkeserítik: önzésükkel, kivagyiságukkal, hatalmaskodásukkal. De ne áltassuk magunkat, mi magunk is okozunk nehéz perceket másoknak. Szeretetlenkedünk nap mint nap eleget... türelmetlenségünkkel, szolgálatra képtelenségünkkel, magyarázkodásainkkal, melyekkel kibújunk a feladatok alól. Megtesszük azt, ami a kötelességünk, de amit az Isten vár el tőlünk - azt elhanyagoljuk.
Sokféle az emberi szándék. Ki az, aki pontosan tudja, hogy mi mozgatja az embertársaink életét? Ki látja mi van a szív szándéka mögött? Csak az, Aki a szívek Alkotója. A szem ugyan a lélek tükre és sokmindent elárul, de az igazi mozgató okokat csakis Isten látja. Ha Saint-Exupéry tanácsát megfogadva, buszon és vonaton megpróbálunk a "szívünkkel látni"... utazó társaink tekintetében sok érdekességet fedezhetünk fel... életek körvonalazódnak előttünk: bajok és kellemetlenségek, tragédiák és persze mindennapi, pillanatos örömök is. Meg-megsejthetünk valamit az élet óriási terheiből, s bele-beleérezhetünk mások, a mienkéhez hasonló - félelmeibe is.
"Sok lúd disznót győz" - mondja a nagyon is földi, népi bölcsesség, de ez az igazság érvényes "lelki területen" is, a szív szándékaira is. Hiába a készség a jóra, a szépre - a sok önzés, aggodalmaskodás végül is legyőzi azt. Nem elégséges a vágyakozás, kell valamilyen plusz erő, ami megsegíti a gyenge akarásunkat. Ez a segítség az ÚR maga. Ő az "Erő, a Tanács" lelke. Egyedüli menekvés, egyedüli megoldás, hogy békességre jussunk a béketlen világban, ahol hordozzuk mi is a magunk keresztjét: Reá hagyatkozni, és a hit bátorságával belesimulni az Ő terveibe...
Aki Istentől született, az vigyáz magára, és a gonosz meg sem érinti. 1Jn 5,18
Antoine de Saint-Exupéry írja "A kis herceg"-ben: "jól csak a szívével lát az ember". A könyvecske világsikerének oka nem más, mint az igazi, azaz biblikus, vagyis istenes értékek közvetítése az író zsenialitása által. A pilóta-író is tudta, meg mindannyian tudjuk, hogy az emberi szívben rengeteg a szándék, sajnos ezek többnyire gonoszak. (Lásd az özönvíz előtti helyzetet: "megsokasodott a gonoszság" vagy "gonosz az ember szívének szándéka ifjúkora óta".) A mi életünket is sokan megkeserítik: önzésükkel, kivagyiságukkal, hatalmaskodásukkal. De ne áltassuk magunkat, mi magunk is okozunk nehéz perceket másoknak. Szeretetlenkedünk nap mint nap eleget... türelmetlenségünkkel, szolgálatra képtelenségünkkel, magyarázkodásainkkal, melyekkel kibújunk a feladatok alól. Megtesszük azt, ami a kötelességünk, de amit az Isten vár el tőlünk - azt elhanyagoljuk.
Sokféle az emberi szándék. Ki az, aki pontosan tudja, hogy mi mozgatja az embertársaink életét? Ki látja mi van a szív szándéka mögött? Csak az, Aki a szívek Alkotója. A szem ugyan a lélek tükre és sokmindent elárul, de az igazi mozgató okokat csakis Isten látja. Ha Saint-Exupéry tanácsát megfogadva, buszon és vonaton megpróbálunk a "szívünkkel látni"... utazó társaink tekintetében sok érdekességet fedezhetünk fel... életek körvonalazódnak előttünk: bajok és kellemetlenségek, tragédiák és persze mindennapi, pillanatos örömök is. Meg-megsejthetünk valamit az élet óriási terheiből, s bele-beleérezhetünk mások, a mienkéhez hasonló - félelmeibe is.
"Sok lúd disznót győz" - mondja a nagyon is földi, népi bölcsesség, de ez az igazság érvényes "lelki területen" is, a szív szándékaira is. Hiába a készség a jóra, a szépre - a sok önzés, aggodalmaskodás végül is legyőzi azt. Nem elégséges a vágyakozás, kell valamilyen plusz erő, ami megsegíti a gyenge akarásunkat. Ez a segítség az ÚR maga. Ő az "Erő, a Tanács" lelke. Egyedüli menekvés, egyedüli megoldás, hogy békességre jussunk a béketlen világban, ahol hordozzuk mi is a magunk keresztjét: Reá hagyatkozni, és a hit bátorságával belesimulni az Ő terveibe...
A mai nap imádsága:
Uram! Hiszek, kérlek segíts hitetlenségemben! Ámen.
Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki.
Mk 1,13
Negyven másodperc, negyven perc, negyven nap, negyven hónap, negyven év... mindenki életében vannak olyan szakaszok, amikor kísértések rabja. Csillogó álmok és égető vágyak bolond világa ez, melynek ereje óriási, hiszen fejetetejére állíthat minden meglévő józanságot. Sokan estek már áldozatul saját kívánságaiknak, s a sort nem a mai ember zárja -, ha lesz világ, akkor a holnaputánban is akadnak bőven, akik önzésük gödrébe esnek... A kenyér, a karrier (sztárság), a hatalom csábítása ahogyan Jézus korában, ma is nemcsak lélekdeformáló, de lélek-söprő erő. Kikerülni ezeket a helyzeteket nem tudja a ma embere sem, de megállni benne, ellentmondani neki igen - ha nincs egyedül.
Nemcsak negyven másodperc, de négytized másodperc is képes megváltoztatni egy egész emberéletet. Egy százharminc kilométeres szabályosan közlekedő gépjármű az autópályán majd tizenöt métert tesz meg ennyi idő alatt... Néhány másodperces kábítószer-okozta "flesback" így tragédiát okozhat, de egy pillanatra a fáradtságtól elbóbiskolva a volán mögött is végzetes lehet - nemcsak vezetőre, de közlekedésben résztvevő vétlen szereplők számára is...
Nos, a világ tele van vadállatokkal és akadnak benne szolgálatkész angyalok is. A kérdés, hogy életvezetésünk garanciáját a magunk bölcsességében vagy az Isten gondviselésében látjuk-e? Ha azt gondoljuk, hogy nincs szükségünk kegyelemre, akkor büszkeségünkért nagy árat fizetünk, ha azonban elfogadjuk a Legfelső Vezetést, akkor nem bukunk el. Megállni az életben nem könnyű, de lehetséges. Ha nem így lenne, akkor nem lennének lélekben is gerinces emberek, nem lennének az Isten szeretetéről bizonyságtevő szentéletűek, s talán nem lenne egyház sem...
Amíg ebben a világban létezünk, eladdig a kísértések is, mint vérszomjas kopók, velünk tartanak. De nemcsak ők tartanak velünk, Isten is kíséri az Őt szeretőket, s nem hagy el belőlük egyetlen egyet sem! Ez az evangélium, amire alapozva lehetséges számunkra - a nehézségek ellenére is - a derűs életvezetés. Vezetni akkor tudunk, ha magunk is vezetettek vagyunk. Az élet alapigazsága, hogy aki nem vezetett, az elvész, akit pedig Felülről angyalok terelgetnek/irányítanak, az eljut a Célba, a tér és idő nélküli Isten Örök Országába...
Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki.
Mk 1,13
Negyven másodperc, negyven perc, negyven nap, negyven hónap, negyven év... mindenki életében vannak olyan szakaszok, amikor kísértések rabja. Csillogó álmok és égető vágyak bolond világa ez, melynek ereje óriási, hiszen fejetetejére állíthat minden meglévő józanságot. Sokan estek már áldozatul saját kívánságaiknak, s a sort nem a mai ember zárja -, ha lesz világ, akkor a holnaputánban is akadnak bőven, akik önzésük gödrébe esnek... A kenyér, a karrier (sztárság), a hatalom csábítása ahogyan Jézus korában, ma is nemcsak lélekdeformáló, de lélek-söprő erő. Kikerülni ezeket a helyzeteket nem tudja a ma embere sem, de megállni benne, ellentmondani neki igen - ha nincs egyedül.
Nemcsak negyven másodperc, de négytized másodperc is képes megváltoztatni egy egész emberéletet. Egy százharminc kilométeres szabályosan közlekedő gépjármű az autópályán majd tizenöt métert tesz meg ennyi idő alatt... Néhány másodperces kábítószer-okozta "flesback" így tragédiát okozhat, de egy pillanatra a fáradtságtól elbóbiskolva a volán mögött is végzetes lehet - nemcsak vezetőre, de közlekedésben résztvevő vétlen szereplők számára is...
Nos, a világ tele van vadállatokkal és akadnak benne szolgálatkész angyalok is. A kérdés, hogy életvezetésünk garanciáját a magunk bölcsességében vagy az Isten gondviselésében látjuk-e? Ha azt gondoljuk, hogy nincs szükségünk kegyelemre, akkor büszkeségünkért nagy árat fizetünk, ha azonban elfogadjuk a Legfelső Vezetést, akkor nem bukunk el. Megállni az életben nem könnyű, de lehetséges. Ha nem így lenne, akkor nem lennének lélekben is gerinces emberek, nem lennének az Isten szeretetéről bizonyságtevő szentéletűek, s talán nem lenne egyház sem...
Amíg ebben a világban létezünk, eladdig a kísértések is, mint vérszomjas kopók, velünk tartanak. De nemcsak ők tartanak velünk, Isten is kíséri az Őt szeretőket, s nem hagy el belőlük egyetlen egyet sem! Ez az evangélium, amire alapozva lehetséges számunkra - a nehézségek ellenére is - a derűs életvezetés. Vezetni akkor tudunk, ha magunk is vezetettek vagyunk. Az élet alapigazsága, hogy aki nem vezetett, az elvész, akit pedig Felülről angyalok terelgetnek/irányítanak, az eljut a Célba, a tér és idő nélküli Isten Örök Országába...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy naponként visszatérhessek Hozzád, s megtapasztalhassam kegyelmed békéjét! Ámen
Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között,
Gal 1,13-16
Megváltoztatható-e az ember? Nemcsak az egyes, hanem úgy általában az ember. Megvan-e mindenkiben a készség, hogy rablóból pandúr legyen avagy kutyából nem lesz sosem szalonna? Tudjuk: "ami az emberek számára lehetetlen, az Istennek lehetséges", de ha Isten azt szeretné, hogy mindenki megtérjen, akkor miért nem tér meg mindenki? Mert ugye minden korban vannak elvetemült istentelenek, akik csak nevükben emberek, de lélekben sokkal inkább hasonlítanak az ördöghöz...
A megtérés arról szól, hogy visszatalálunk Istenhez, ahol elkezdődhet valami új, de a Magvető példázatából tudjuk, nem minden reménytkeltő kezdet végződik biblikus sikerrel: harmincszoros, hatvanszoros, százszoros terméshozatallal. "Saul, akit Paulusnak is hívnak" - Pál apostolnak volt egy zsidó és egy római neve, hiszen római polgár is volt - egy különleges eset az egyháztörténelemben. Nem volt Jézus tanítványa, mégis apostolként (az apostol szó a görögben küldöttet jelent) szerepel. Író apostolként tartják számon, hiszen aktív levelezése az Újszövetség 27 könyvéből 13-at ad ki. Érdekes nyomon követni, hogy a farizeusi irányt követő fiatal Saul rabbi milyen eltökélten, rajongással, fizikai kényszer alkalmazásával is üldözte - és itt pontosítsunk(!) -, nem a keresztényeket "úgy általában", hanem a zsidók közül krisztuskövetővé váltakat. (A fanatikus zsidó Saul nem is üldözhette volna a nemzsidó, ún. pogány-keresztényeket, hiszen azok a római jog védelme alatt álltak.) A szélsőségesen gondolkodó zsidó Saul, tehát messiáshívő zsidó lesz - a damaszkuszi élménye/megtérése után. Hirtelen nem hagy el minden zsidó hagyományt, személyiségében hordozza még azokat, talán ezért is említi Lukács evangélista (a történész) ApCsel-ben 17-szer Saulként, s 134-szer Pálként...
Saul irányt vált. Rájött arra, hogy nem neki, hanem azoknak van igaza, akiket eddig üldözött, s a vérszomjas üldözőből - Isten kegyelme révén - azoknak vezetőjévé válik. Magát mégis a pogányok apostolaként is említi, mert ez a rendkívül intelligens Saul jól tudja, hogy nagyon is visszataszító és ineffektív lenne, ha azok között a zsidó honfitársai között szolgálna, akiket fizikai erőszakkal egykor megfenyített, s talán meg is öletett...
Megváltoztatható-e az ember? A mi emberi elképzelésünk mintájára bizonnyal nem. Isten azonban képes mindenkit a saját "mintájára/elképzelésére" megváltoztatni. Mivel Isten az embert szeretetből szeretetre teremtette, ezért szabadságot is adott neki, melyben szabad döntést hozhat... Ki ilyet, hoz, ki meg amolyat! Isten végtelen kegyelme az, hogy mindenki megkapja a döntési lehetőséget - ki ekkor, ki meg akkor: Isten útjai kifürkészhetetlenek -, de a döntés rajtunk áll. Ezért mondjuk a szereztetési igében is "sokakért kiontatik, bűnök bocsánatára", azaz nem mindenkiért. Isten ki akarja békíteni Önmagával a 21. századi "latrokat" is, de hogy az ügyeletes istentelenek mit válaszolnak majd az Ő hívására - ez Isten titka marad...
Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között,
Gal 1,13-16
Megváltoztatható-e az ember? Nemcsak az egyes, hanem úgy általában az ember. Megvan-e mindenkiben a készség, hogy rablóból pandúr legyen avagy kutyából nem lesz sosem szalonna? Tudjuk: "ami az emberek számára lehetetlen, az Istennek lehetséges", de ha Isten azt szeretné, hogy mindenki megtérjen, akkor miért nem tér meg mindenki? Mert ugye minden korban vannak elvetemült istentelenek, akik csak nevükben emberek, de lélekben sokkal inkább hasonlítanak az ördöghöz...
A megtérés arról szól, hogy visszatalálunk Istenhez, ahol elkezdődhet valami új, de a Magvető példázatából tudjuk, nem minden reménytkeltő kezdet végződik biblikus sikerrel: harmincszoros, hatvanszoros, százszoros terméshozatallal. "Saul, akit Paulusnak is hívnak" - Pál apostolnak volt egy zsidó és egy római neve, hiszen római polgár is volt - egy különleges eset az egyháztörténelemben. Nem volt Jézus tanítványa, mégis apostolként (az apostol szó a görögben küldöttet jelent) szerepel. Író apostolként tartják számon, hiszen aktív levelezése az Újszövetség 27 könyvéből 13-at ad ki. Érdekes nyomon követni, hogy a farizeusi irányt követő fiatal Saul rabbi milyen eltökélten, rajongással, fizikai kényszer alkalmazásával is üldözte - és itt pontosítsunk(!) -, nem a keresztényeket "úgy általában", hanem a zsidók közül krisztuskövetővé váltakat. (A fanatikus zsidó Saul nem is üldözhette volna a nemzsidó, ún. pogány-keresztényeket, hiszen azok a római jog védelme alatt álltak.) A szélsőségesen gondolkodó zsidó Saul, tehát messiáshívő zsidó lesz - a damaszkuszi élménye/megtérése után. Hirtelen nem hagy el minden zsidó hagyományt, személyiségében hordozza még azokat, talán ezért is említi Lukács evangélista (a történész) ApCsel-ben 17-szer Saulként, s 134-szer Pálként...
Saul irányt vált. Rájött arra, hogy nem neki, hanem azoknak van igaza, akiket eddig üldözött, s a vérszomjas üldözőből - Isten kegyelme révén - azoknak vezetőjévé válik. Magát mégis a pogányok apostolaként is említi, mert ez a rendkívül intelligens Saul jól tudja, hogy nagyon is visszataszító és ineffektív lenne, ha azok között a zsidó honfitársai között szolgálna, akiket fizikai erőszakkal egykor megfenyített, s talán meg is öletett...
Megváltoztatható-e az ember? A mi emberi elképzelésünk mintájára bizonnyal nem. Isten azonban képes mindenkit a saját "mintájára/elképzelésére" megváltoztatni. Mivel Isten az embert szeretetből szeretetre teremtette, ezért szabadságot is adott neki, melyben szabad döntést hozhat... Ki ilyet, hoz, ki meg amolyat! Isten végtelen kegyelme az, hogy mindenki megkapja a döntési lehetőséget - ki ekkor, ki meg akkor: Isten útjai kifürkészhetetlenek -, de a döntés rajtunk áll. Ezért mondjuk a szereztetési igében is "sokakért kiontatik, bűnök bocsánatára", azaz nem mindenkiért. Isten ki akarja békíteni Önmagával a 21. századi "latrokat" is, de hogy az ügyeletes istentelenek mit válaszolnak majd az Ő hívására - ez Isten titka marad...
Öröm...
A mai nap imádsága:
Uram! Lelkemet üdítsd fel, szívemet vidámítsd! Ámen
De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.
Lk 10,20
Akár a régi korok embere, akár a maiak - csúcstecnológia ide vagy oda - gyerektől az aggastyánig élénk az érdeklődésük a csodák iránt. A be nem teljesült nagy csodák utáni vágy mélyen a lelkünkben él, talán éppen ezért különösen is boldogok vagyunk, ha egészen kicsinyke csodácskákat élhetünk át . A tanítványok "igazi" csodákat élhettek át. Az "extra naturam"-élményeikről lelkesen számolnak be Mesterüknek... Jézus pedig helyére teszi a "dolgokat". Bármennyire is fontos a tanítványok számára a személyes élmény, a gyógyítás csodájában való részesedés, Akitől kapták a mandátumot, Az mondja: "Inkább örüljetek annak, hogy..." S itt egy tényt közöl.
A tények meghamisításának korát éljük. Ha nem így lenne, akkor hinni lehetne a könyveknek, a filmeknek, de a hiteles alkotás, az igazság mérlegén is megálló szavak hiányoznak világunkból. Ezért van az, hogy teli van pénztárcánk a legkülönfélébb plasztik-kártyákkal és hozzájuk tartozó PIN-kódokkal (személy-azonosítási-i számokkal), hogy mindenhol és rögtön igazolhassuk: Én én vagyok... S aki igazolta hogy tisztességes állampolgára e hazának, azt akkor is illik elfogadni, ha a tények pontosan az ellenkezőjét mutatják. Aki pedig a veleszületett józan "paraszti eszével" ítéli meg a dolgok állását, azt gyakran tudatlannak, demokrácia-ellenesnek, toleranciaia-hiányosnak vagy éppen "fóbiásnak" titulálják... Nem csoda, ha híjával vagyunk az őszinte örömöknek.
De minek örüljünk, ha nem annak, hogy végre sikerült, ha nem annak, hogy "Na végre elértem!" A láthatónak az igazi értéke mindig akkor válik nyilvánvalóvá, ha azt a nemláthatók távlatába helyezzük. Ezért fontos tudni, hogy a siker, annak átélése is ajándék. Azért ajándék, mert nem megérdemelt. Hiszen más is megérdemelte volna, hiszen más is küzdött érte, más is áldozatott hozott érte... de valamiért az eredmény mégsem koronázta meg akarását.
Minden evilági, nagyon fontosnak tűnő dolog felett van az, ami a legfontosabb - erre hívja fel a tanítványok figyelmét Jézus: Arra ti., hogy Isten számon tart minket. S ennél a képnél maradva: Mindannyiunk mennyei állampolgárságra jogosító irata ott lapulnak Mennyei Atyánk "íróasztalán"... Jogunk lenne belépni - az Ő mérhetetlen szeretete okán, de a határon (Halál), elkérik az útlevelet, az iratokat... S ha nincs nálunk, nincs belépés. Ezért fontos elfogadni idelenn azt, amit Isten onnan fentről küldeni próbál nekünk - olykor egy egész életen át... hiába. (Magvető példázta.)
De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.
Lk 10,20
Akár a régi korok embere, akár a maiak - csúcstecnológia ide vagy oda - gyerektől az aggastyánig élénk az érdeklődésük a csodák iránt. A be nem teljesült nagy csodák utáni vágy mélyen a lelkünkben él, talán éppen ezért különösen is boldogok vagyunk, ha egészen kicsinyke csodácskákat élhetünk át . A tanítványok "igazi" csodákat élhettek át. Az "extra naturam"-élményeikről lelkesen számolnak be Mesterüknek... Jézus pedig helyére teszi a "dolgokat". Bármennyire is fontos a tanítványok számára a személyes élmény, a gyógyítás csodájában való részesedés, Akitől kapták a mandátumot, Az mondja: "Inkább örüljetek annak, hogy..." S itt egy tényt közöl.
A tények meghamisításának korát éljük. Ha nem így lenne, akkor hinni lehetne a könyveknek, a filmeknek, de a hiteles alkotás, az igazság mérlegén is megálló szavak hiányoznak világunkból. Ezért van az, hogy teli van pénztárcánk a legkülönfélébb plasztik-kártyákkal és hozzájuk tartozó PIN-kódokkal (személy-azonosítási-i számokkal), hogy mindenhol és rögtön igazolhassuk: Én én vagyok... S aki igazolta hogy tisztességes állampolgára e hazának, azt akkor is illik elfogadni, ha a tények pontosan az ellenkezőjét mutatják. Aki pedig a veleszületett józan "paraszti eszével" ítéli meg a dolgok állását, azt gyakran tudatlannak, demokrácia-ellenesnek, toleranciaia-hiányosnak vagy éppen "fóbiásnak" titulálják... Nem csoda, ha híjával vagyunk az őszinte örömöknek.
De minek örüljünk, ha nem annak, hogy végre sikerült, ha nem annak, hogy "Na végre elértem!" A láthatónak az igazi értéke mindig akkor válik nyilvánvalóvá, ha azt a nemláthatók távlatába helyezzük. Ezért fontos tudni, hogy a siker, annak átélése is ajándék. Azért ajándék, mert nem megérdemelt. Hiszen más is megérdemelte volna, hiszen más is küzdött érte, más is áldozatott hozott érte... de valamiért az eredmény mégsem koronázta meg akarását.
Minden evilági, nagyon fontosnak tűnő dolog felett van az, ami a legfontosabb - erre hívja fel a tanítványok figyelmét Jézus: Arra ti., hogy Isten számon tart minket. S ennél a képnél maradva: Mindannyiunk mennyei állampolgárságra jogosító irata ott lapulnak Mennyei Atyánk "íróasztalán"... Jogunk lenne belépni - az Ő mérhetetlen szeretete okán, de a határon (Halál), elkérik az útlevelet, az iratokat... S ha nincs nálunk, nincs belépés. Ezért fontos elfogadni idelenn azt, amit Isten onnan fentről küldeni próbál nekünk - olykor egy egész életen át... hiába. (Magvető példázta.)
Parancsolatok...
A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy a Tőled kapott szeretettel betölthessem parancsolataidat, s hogy elrejtettségeddel soha ne kérkedjek, hanem erőt merítve belőle másokért élhessek! Ámen
Jézus mondja: "Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat..."
Jn 14,15
Talán egyik legcsúnyább "jövevényszavunk": a muszáj... Amikor a hajdúk az ökröket a bécsi vásárra hajtották - természetesen már akkor is "időre" kellett teljesíteni -, gyakran mondogatták/hallották a "muszáj"-t, ami a német "muss sein"-ból (kell lenni) származik. Gyaníthatóan a "K und K"-időben, azaz a "kaiserliche und königliche"(császári és királyi)-időben besorozott katonák is alaposan megtanulták mi az a muss sein, azaz a "muszáj", hasonlatosan a "kuss" -hoz, ami a csöndben lenni igének a felszólító alakja.
Magam is katona lévén - 18 hónap Lenti, magát katona helyrebillenti! (Mondogatták ezt nekünk teológusoknak a "nagytudású" őrmesterek) - megtapasztaltam, hogy a parancsot muszáj végrehajtani, mert ha nem, abból csak baja származik a katonának. "A katona ne gondolkodjon, hanem hajtsa végre a parancsot!" - vezérelv irányította a közkatonák unalmas hétköznapjait. Így van ez minden hadseregben/erőszakszervezetben, a gondolkodás szabályzógombját a fejekben minimumra tekerik, hiszen úgy "normálisan" egyik ember nem ugrik neki a másiknak, úgy "normálisan" egyik ember nem akarja megölni a másikat...
Aki Jézus jó katonájaként akar szolgálni, annak más "szolgálati szabályzatot" kell megtanulnia. A Krisztus-követők seregében a parancs soha nem muszáj-szagú, ha igen, akkor az nem jézusi, hanem emberi elvárásokra alapozódik. Jézus "parancsa" kérés, lehetőség a kiteljesedő életre. A krisztusi normáknak való megfelelés igénye nem a megtorlástól való félelemből fakad, hanem annak a felismeréséből, hogy szeretni jó dolog, s nincs léleknyugtatóbb, mintha valaki a jó szolgálatában állva képes áldozatot hozni a másik emberért. Áldozatot vállalni pedig elsősorban nem az afrikai éhezőkért kell, hanem a közvetlen közelünkben élőkért... férjünkért, feleségünkért, gyermekeinkért, szüleinkért, azokért, akik közvetlen közelünkben élnek. Őértük áldozatot vállalni mindig nehezebb, hiszen olyan természetesnek éljük meg, hogy ők "vannak", életünk részei... Pedig nem természetes! Ajándékai ők az ÚRIstennek...
Szeretni az tud igazán, aki maga is szeretve van. Ez az igazság érvényesül a keresztények életében is. Ha elfogadjuk a JóIsten kegyelmei ajándékait naponta, akkor magunk is készekké válunk arra, hogy nem "muszájból", hanem önként betöltsük a Krisztus szeretet-törvényét...
Jézus mondja: "Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat..."
Jn 14,15
Talán egyik legcsúnyább "jövevényszavunk": a muszáj... Amikor a hajdúk az ökröket a bécsi vásárra hajtották - természetesen már akkor is "időre" kellett teljesíteni -, gyakran mondogatták/hallották a "muszáj"-t, ami a német "muss sein"-ból (kell lenni) származik. Gyaníthatóan a "K und K"-időben, azaz a "kaiserliche und königliche"(császári és királyi)-időben besorozott katonák is alaposan megtanulták mi az a muss sein, azaz a "muszáj", hasonlatosan a "kuss" -hoz, ami a csöndben lenni igének a felszólító alakja.
Magam is katona lévén - 18 hónap Lenti, magát katona helyrebillenti! (Mondogatták ezt nekünk teológusoknak a "nagytudású" őrmesterek) - megtapasztaltam, hogy a parancsot muszáj végrehajtani, mert ha nem, abból csak baja származik a katonának. "A katona ne gondolkodjon, hanem hajtsa végre a parancsot!" - vezérelv irányította a közkatonák unalmas hétköznapjait. Így van ez minden hadseregben/erőszakszervezetben, a gondolkodás szabályzógombját a fejekben minimumra tekerik, hiszen úgy "normálisan" egyik ember nem ugrik neki a másiknak, úgy "normálisan" egyik ember nem akarja megölni a másikat...
Aki Jézus jó katonájaként akar szolgálni, annak más "szolgálati szabályzatot" kell megtanulnia. A Krisztus-követők seregében a parancs soha nem muszáj-szagú, ha igen, akkor az nem jézusi, hanem emberi elvárásokra alapozódik. Jézus "parancsa" kérés, lehetőség a kiteljesedő életre. A krisztusi normáknak való megfelelés igénye nem a megtorlástól való félelemből fakad, hanem annak a felismeréséből, hogy szeretni jó dolog, s nincs léleknyugtatóbb, mintha valaki a jó szolgálatában állva képes áldozatot hozni a másik emberért. Áldozatot vállalni pedig elsősorban nem az afrikai éhezőkért kell, hanem a közvetlen közelünkben élőkért... férjünkért, feleségünkért, gyermekeinkért, szüleinkért, azokért, akik közvetlen közelünkben élnek. Őértük áldozatot vállalni mindig nehezebb, hiszen olyan természetesnek éljük meg, hogy ők "vannak", életünk részei... Pedig nem természetes! Ajándékai ők az ÚRIstennek...
Szeretni az tud igazán, aki maga is szeretve van. Ez az igazság érvényesül a keresztények életében is. Ha elfogadjuk a JóIsten kegyelmei ajándékait naponta, akkor magunk is készekké válunk arra, hogy nem "muszájból", hanem önként betöltsük a Krisztus szeretet-törvényét...
Vezetés...
A mai nap imádsága:
URam! Vezess mindannyiunkat, hogy el ne tévedjünk, miközben másokat vezetünk ott, ahová rendeltél minket! Ámen
Emberfia! Prófétálj Izráel pásztorairól! Prófétálj, és mondd meg a pásztoroknak: Így szól az én Uram, az ÚR: Jaj Izráel pásztorainak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak?
Ez 34,2
A pásztorolás nem könnyű feladat... Sokan bele is rokkannak/buknak - felekezeti hovatartozástól függetlenül. Hiába a papi rend szentsége - ahogyan azt a katolikus egyházban hiszik, s tanítják -, az sem véd meg attól, hogy el ne deformálódjon a pásztor személyisége. S ha valaki azt hinné, hogy nincsen pedofil egyházi személy a protestáns papok, az ultraortodox rabbik vagy az iszlám vallási vezetők között - az túlságosan jóhiszemű, esetleg prekoncepciói vannak, s ráadásul tájékozatlan is. Sajnos a mai helyzetkép - egyházon belül és kívül is, de ez utóbbi ne vigasztaljon senkit - azt mutatja, hogy a vezetők nagyon sokszor a saját érdekeiket az általuk vezetett közösség érdekei elé helyezik. Mivel az ószövetségben a papi/kultikus vezetés egyben a politikai vezetést is jelentette, ezért Ezékiel próféta nemcsak a papokra gondol megítélő szavaival, hanem mindenkire, aki "vezető pozícióban" van...
A nyájnak viszonylag egyszerű igényei vannak: a nyáj szeretne jóllakottan, biztonságban legelészni - azaz az adott közösség az élet normalitását kívánja élni. A testi lelki megelégedettség meghozza a maga gyümölcseit, ahogyan az is, ha pásztor ide-oda terelgeti/kergeti a nyáját, ígéretekkel "stresszelve" szegény báránykákat, hogy majd holnap zöldebb lesz a fű, s holnap majd mindenkinek jut a friss forrásvízből...
Míg a magas politikában működik az "én jobban tudom, mint ti"-elv, a lelkipásztorolásban csak az érhet el eredményeket, aki maga is vezetetten él. A lelkipásztor feladata ugyanis az, hogy Istenhez vezessen. Nem ideológiát, dogmatikát, hitelveket kell tanítania, szimpatikusan prezentálva azokat az adott közösségnek, hanem hitelesen megélve az evangéliumot, példát kell adnia. Perfekt lelkipásztor nem létezik, de elég jó - hála Istennek(!) - azért olykor-olykor akad. A lelkipásztor is bárány - a JóIsten báránykája -, csak neki a nyakában ott csilingel egy csengő - a többiek okulására, s biztatására. Kiváltság is ez, de ugyanakkor nagy teher is, hiszen minden mozdulatra megszólal a csengő...
Amíg nyáj (emberi közösség) lesz, addig vezetésre is szükség lesz. A jó vezetők nem maguktól válnak azzá, hanem nevelődnek/növelődnek a jó földben. A sziklás talajról, a bogáncsok közül, az útszélről ritkán kerülnek ki karizmatikus, hiteles vezetők, azok értékcentrikus családokban növekednek. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a család az alapja mindennek. Mert aki nem törődik szülői elhívásával, annak gyermeke bármilyen magasra is jut, bármilyen nagy bársonyszékbe is ül, a hatalom kísértései közepette hamar elhitványul...
