Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Állóképesség-Értsd meg a Sátán szerepét!-Hagyd abba a neheztelést!-Mi süllyesztette el a Titanicot?

2018. szeptember 21. 00:39 - Andre Lowoa

Állóképesség


„Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe” (2Korinthus 4:8)

megalázás

Van egy mondás, ami már sokszor igaznak bizonyult: „Ami nem pusztít el, az erősebbé tesz.” Van másik négy mondás, melyekről viszont bebizonyosodott, hogy tévedések:

1) „Ha keresztyén leszel, minden problémád megszűnik.” Bárki is mondta ezt, biztosan nem a Szentírásból vette. Pál azt mondta: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk” (2Korinthus 4:8–9). 2) Minden problémára, amivel valaha is szembesülsz, találsz választ a Bibliában.” Isten ugyan sok mindent elmond nekünk Igéjében, de továbbra is azt várja tőlünk, hogy hitben járjunk, nem látásban (ld. 2Korinthus 5:7). Ez azt jelenti, hogy útmutatást kapunk a Szentírásból, érezzük a Szentlélek ösztönzését, és tanácsot kérünk istenfélő barátainktól.

3) „Ha problémáid vannak, akkor bizonyára nem vagy elég lelki ember.” Pont az ellenkezője igaz. A Sátán támadásai azt bizonyítják, hogy még nem győzött le, hogy fenyegetést jelentesz a sötétség birodalma számára, és hogy Isten akaratát cselekszed. Sőt, minél nagyobb a támadás, annál nagyobb áldás vár rád a túloldalán, tehát csak tarts ki!

4) „Ha egészséges bibliai tanítást hallgatsz, az automatikusan megoldja minden problémádat.” Kétségkívül segít megoldani a gondjaidat, de nem fogja helyetted megoldani. A te dolgod, hogy az Ige cselekvője és ne csupán hallgatója legyél (ld. Jakab 1:23). Pál azt írja: „Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.” (Efezus 6:10–11). Másként fogalmazva: állóképességre van szükséged.

„E világon nyomorúságtok lészen.” (János 16:33 Károli)

E világon nyomorúságotok lészen...

Két további ok, amiért fejlesztened kell magadban az állóképességet:

1) Ez tud megbirkózni a hosszan tartó betegséggel. Amikor a betegség elszívja testi-lelki erődet, akkor van szükséged az állóképességre. A Biblia azt mondja: „Az ember lelke elviseli a szenvedést, de ha a lélek összetörik, azt el lehet-e hordozni?” (Példabeszédek 18:14). Charles Spurgeont úgy ismerték, mint a prédikátorok fejedelme. Szolgálata óriási hatást gyakorolt Londonra, sőt egész Nagy-Britanniára. De olyan beteg volt, hogy sokszor kellett Dél-Franciaországban pihennie. Felesége, aki ikerfiaik születése után megnyomorodott, állóképességével emelkedett felül fizikai korlátain. Bár lebénult, az ágyból irányított egy példátlan nagyságú könyvterjesztést. Nagyrészt az ő állóképességének köszönhető, hogy Spurgeon könyvei most sokkal több ember könyvespolcán sorakoznak, mint bármely más igehirdető könyvei.

2) Ez segít leküzdeni az anyagi nehézségeket. Az állóképesség nagyszerű példája Müller György, aki Bristolban árvaházakat alapított. Ezernyi gyermek életét mentette meg, és mindezt hit által tette. Sokszor előfordult, hogy nem volt pénze ételt vásárolni, de sohasem panaszkodott. Inkább imádkozott. És hitére válaszul a világ minden részéről érkezett hozzá pénz, sokszor olyan emberektől, akiket nem is ismert. Müller a szentírási alapelv szerint élt: „[legyetek] a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róma 12:11–12).

„Egyszer Mirjám és Áron Mózes ellen beszélt…” (4Mózes 12:1)

A kitartás legyőzi a családi ellenállást. Amikor Mózes testvérei, Mirjám és Áron panaszkodtak amiatt, hogy öccsük különleges kapcsolatban van Istennel, Mózes ellenségeskedésük láttán is szelíd és alázatos maradt. David Livingstone is nagyszerű példáját adta a kitartásnak, amikor sokan mások feladták volna. Felesége, Mary annyi gondot okozott neki örökös panaszkodásával és kritikájával, hogy szinte lehetetlenné tette életét. A feszültség kettőjük között olyan nagyra nőtt, hogy Livingstone hazaküldte őt Angliába több mint tizenkét évre, miközben ő szenvedett, megsebesült és végül meg is halt Afrikában Krisztus ügyéért. Amikor Jézus szülővárosában, Názáretben szolgált azok felé, akik között felnőtt, néhányan megpróbálták őt lelökni egy szikláról. Tanításai és csodái ellenére a családja őrültnek tartotta. Fájt-e ez neki? Persze, hogy fájt. De nem hagyta, hogy a fájdalom megállítsa. Azt mondta: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig?” (Lukács 14:26–28). Amikor a családod ellenségesen áll hozzád, szeresd őket és imádkozz értük, mert Isten meg tudja változtatni a szívüket. Addig is, míg megteszi, te szolgáld továbbra is őt!

„Egyszer József álmot álmodott, elmondta testvéreinek, és emiatt még jobban meggyűlölték.” (1Mózes 37:5)

Tanulj meg...

A kitartás felülemelkedik a félreértésen és elutasításon. Néha azok az emberek, akiktől azt várnád, hogy támogatnak, igazából megpróbálnak alád tenni. Amikor Istentől olyan látást kapsz, amit ők nem tudnak hova tenni, azt mondják: „túl nagy falat ez neked”, és megpróbálnak lekisebbíteni az ő szintjükre. Józsefet testvérei eladták rabszolgának, aztán hazamentek, és azt mondták az apjuknak, hogy vadállat ölte meg. El tudod képzelni, hogy érezte magát József, ha valaki azt kérte, meséljen a családjáról? Dwight D. Eisenhower tábornok mondta: „A győzelem árát nem lehet lealkudni.” Sajnálatos módon az árulás ugyanolyan gyakran megtörténik a gyülekezetben, mint a világi közegben. Amikor Charles Spurgeon még csak a húszas évei elején járt, prédikációinak olyan nagy hallgatósága volt, hogy a tömeg nem fért el az épületben. Ezért összehívott harminc gyülekezeti vezetőt, és azt javasolta nekik, hogy építsenek egy 5500 főt befogadó termet. Állítólag azt mondta nekik, hogy ha bármelyikük is kételkedik ennek megvalósíthatóságában, akkor távozzon. És huszonhárman távoztak! De Spurgeon ragaszkodott Istentől kapott látásához. Makacsul kitartott, míg meg nem látta megvalósulását, és harmincöt évvel később éjjel-nappal tömegek töltötték meg a Metropolitan Tabernacle épületét, mely ez által a világtörténelemben az egyik legnagyobb hatást gyakorló istentiszteleti terem lett. Van az életedben olyan folyó, melyről úgy gondolod, nem lehet átkelni rajta? Vagy olyan hegy, melyet nem tudsz megmászni, sem alagutat fúrni át rajta? Isten meg tudja tenni azt, amire senki más nem képes!



Értsd meg a Sátán szerepét!

„Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.” (1János 4:4)

A Sátán egy bukott angyal, akinek nem volt elég, hogy dicsőítheti Istent, hanem el akarta foglalni a trónját. Az angyalok – akárcsak az emberek – arra lettek teremtve, hogy Istent szolgálják és dicsőítsék. Szabad akaratot is kaptak, hiszen enélkül hogyan tudtak volna dicsőíteni? A Sátán azonban ezt mondta: „Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez!” (Ézsaiás 14:14). Ezért aztán száműzetett a mennyből: „a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére” (Ézsaiás 14:15). A Sátán azóta sem változott. Most is olyan énközpontú, mint akkor volt, és most is ugyanúgy korlátai vannak, mint akkor. Még amikor a szíve jó volt, akkor is kisebb volt Istennél. Isten mindentudó, az angyalok csak annyit tudnak, amennyit Isten kijelent nekik. Isten mindenütt jelenvaló, az angyalok egyszerre csak egy helyen tudnak lenni. Isten mindenható, az angyaloknak csak akkora a hatalmuk, amekkorát Isten megenged nekik. Tehát a Sátán továbbra is Isten alárendeltje. Ráadásul minden alkalommal, amikor saját ügyét szeretné előmozdítani, végül Isten ügyét segíti elő. Erwin Lutzer lelkipásztor írja a The Serpent of Paradise [A paradicsomi kígyó] című könyvében: „A Sátán különböző szerepeket tölt be Isten végzésének és céljainak megfelelően… Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy félelmetes hatalma van, de reményt ad nekünk a tudat, hogy csak annyit gyakorolhat belőle, amennyit Isten megenged. Egész egyszerűen a Sátán nem szabad arra, hogy kedve szerint dúljon az emberek között.” A Sátán nem akarja, hogy ezt tudd, inkább azt szeretné elhitetni, hogy egy korlátlan erővel bíró, független hatalom. De ez nem igaz. Ezért szeretné, ha soha nem olvasnád el ezeket a szavakat: „Isten Lelke, aki benned van, hatalmasabb, mint az ördög” (1János 4:4 NCV).

„Tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön.” (2Korinthus 12:7)

A Sátán támadása közelebb vihet Istenhez. Ez történt Pállal is. Gondolj csak Pál életrajzára: személyesen találkozott a feltámadott Krisztussal; mennyei látomásokban volt része; Isten apostolnak választotta; bibliai könyveket írt. Betegeket gyógyított, beutazta a világot, és papírra vetette a világtörténelem legnagyszerűbb dokumentumait. Kevesen versenyezhetnének mindazzal, amit véghez vitt. Talán ezt tudta is. De Isten jobban szerette Pált annál, hogy hagyta volna, hogy a büszkeség tönkretegye őt. „Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam.” Nem tudjuk, milyen természetű volt ez a tövis, de a célját tudjuk: az volt a feladata hogy Pált alázatban tartsa. Az eredetét is megtudjuk: a Sátán küldötte. Lehetett ez a küldött valamilyen fájdalom, egy probléma, vagy éppen egy zavaró személy. Nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy a küldött Isten ellenőrzése alatt volt. Figyeld meg, mit ír ezután Pál: „Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Korinthus 12:8–10). Íme, egy igazság, ami minden megpróbáltatást lehetséges győzelemmé alakíthat át: a Sátán és seregei csupán eszközök Isten kezében arra, hogy téged megerősítsen.


Hagyd abba a neheztelést!

„A szeretet türelmes, jóságos… nem rója fel a rosszat.” (1Korinthus 13:4–5)

szeretet

A haragtartásnak nagy ára van, és ezt neked és a környezetedben élőknek kell megfizetni! Aki megbántott már nagy valószínűséggel továbblépett, el is felejtette, hogy megsértett, csak te cipeled magaddal továbbra is ezt a terhet. De valójában nem a sértő fél, hanem annak hibáztatása a probléma lényege. Amíg ezt meg nem érted és el nem fogadod, addig folyamatosan zaklatott leszel.
Ne engedd, hogy neheztelésed elmérgesedjen, és átforduljon:

1) Áldozat mentalitásba.
A másokra irányított negatív energia csak leapasztja erőforrásaidat, és megfoszt annak lehetőségétől, hogy kihasználd Istentől kapott képességeidet. Ne csapd be önmagad! Ne áldozd fel erődet a neheztelésre!

2) Keserűségbe.
A keserűség halálos méreg, egészen kis adag egész lényedet megmérgezi. A fájdalom, melyet őrizgetsz, megmételyezi mindennapi életed élményeit, tapasztalásait, még Istennel való kapcsolatodat is!

3) Elszigetelődésbe.
Nem öröm olyan valakinek a társaságában lenni, aki folyton másokat hibáztat, védekezően viselkedik, és tele van haraggal. Az emberek ezt megérzik, és veszélyesnek ítélik, ezért biztonságos távolban maradnak, nehogy célponttá váljanak abban az esetben, ha valami nem tetszene bennük. A keserűség őrizgetése tökéletes recept az elszigetelődésre, a saját magunk által gerjesztett magányra.

4) Negatív példába.
Talán azt gondolod, senkinek semmi köze ahhoz, ahogyan érzel. Talán – ha egy lakatlan szigeten élsz. A neheztelés fertőző betegség. „Ügyeljetek arra, hogy… a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön” (Zsidók 12:15).

5) A megbánás meghiúsulásába.
Őszinte megbánás és megbocsátás nem lehetséges addig, amíg nem vagy hajlandó szembenézni nehezteléseddel.

Ha még mindig másokat hibáztatsz, azzal kibújsz a felelősség alól. A rossz hozzáállás olyan, mint a defektet kapott kerék – amíg nem cseréled ki, nem jutsz sehová.




Mi süllyesztette el a Titanicot?

„Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk..." (1Korinthus 10:11)
A tudósok most azt mondják, hogy nem egyetlen hatalmas lék, hanem számos rés okozta a Titanic, a hatalmas és fényűző óceánjáró vesztét, mely 1912-ben, első Angliából New Yorkba vezető útján süllyedt el. Ezerötszáz ember halt meg aznap éjjel, a történelem legnagyobb hajószerencsétlenségében. Széles körben elfogadott nézet volt, hogy a hajó jéghegynek ütközött, amely hatalmas rést ütött az oldalán. Ám nemrégiben búvárok és tudósok nemzetközi csoportja hanghullámokat használva megvizsgálta a roncsot, mely az iszapba süllyedt 4 km mélyen. A következőt fedezték fel: a kár meglepően kicsi volt. Nem egyetlen hatalmas léket találtak, hanem hat viszonylag kis repedést, amely hat víz­záró rekesz mentén húzódott végig. „Minden, ami rosszul sülhetett el, valóban rosszul sült el" - mondta William Garzke hajóépítő mérnök, aki segített a csapatnak az elemzés­ben. Nos, mi süllyesztette el a Titanicot? Négy dolog - ami téged is a mélybe húzhat! Először, hogy azt hitték, sérthetetlenek, hogy ez velük nem történhet meg. Másodszor, hogy „elaludtak a kormánynál", és figyelmen kívül hagytak öt különböző figyelmeztető üzenetet. Harmadszor, hogy nem egy nagy, hanem több kis dolog okozta vesztét. Végül, a baj, ami elpusztította, rejtve volt a vízvonal alatt, észrevétlenül. A Biblia azt mondja: „Min­dez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk... Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1Korinthus 10:11-12). Nincs olyan ember - legyen bármilyen erős, bölcs, sikeres vagy erényes - aki sérthetetlen lenne, teljesen immúnis a bukással szemben. Tehát maradj közel Istenhez!
komment
süti beállítások módosítása