Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A Biblia mindig egy lépéssel a tudomány előtt jár-A csendességhez való megfelelő hozzáállás-Értsd meg a haragodat

2018. szeptember 21. 10:02 - Andre Lowoa

A Biblia mindig egy lépéssel a tudomány előtt jár


 „Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fenn az égben! Dicsérjék az Úr nevét, mert ő parancsolt, és azok létrejöttek, mindörökre a helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el.” (Zsolt. 148:4-6.)

Bizonyára hallottad már valakitől, hogy a Biblia nem tartalmaz a tudománnyal összeegyeztethető tényeket. Ez a valaki tévedett, vagy soha nem tanulmányozta sem a Bibliát, sem semmilyen tudományágat.

Isten hozta létre a tudományok törvényeit, és Isten biztosra ment: az Ő szava soha nem ütközik ezekkel a szabályokkal.

Johannes Kepler, a híres matematikus és csillagász ezt mondta egyszer: „A tudomány Isten gondolatainak újragondolása.” Más szavakkal: Isten létrehozta a fizika törvényeit, és mi felfedezhetjük őket.

A Biblia nem egy tudományos ténytár. Nem azért tanulmányozod, hogy rakétát építs, nem is használ tudományos nyelvezetet. Ugyanakkor soha nem téved! Soha, egyszer sem az 1600 év alatt, mely a keletkezéséhez kellett. Valójában mindig egy lépéssel a tudományok előtt járt.

Vegyük sorra:

  • Évezredekkel ezelőtt az emberek azt gondolták, hogy a Föld lapos. Isten 2600 évvel ezelőtt jelentett ki az Ézsaiás 40:22-ben, hogy ő az egész földgolyó ura.
  • Szintén évezredekkel ezelőtt az emberek úgy vélték, a Földet valaki vagy valami tartja. A görögök szerint Atlasz, az egyiptomiak szerint öt oszlop, míg a hinduk szerint óriási elefántok. A Biblia soha nem állított ilyesmit.
  • Az emberek abban is hittek, hogy a csillagok száma véges, de a Biblia a Jeremiás 33:22-ben leírja, hogy lehetetlen összeszámolni őket.

1861-ben megjelent egy nagyon híres könyv: „51 megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy a Biblia tudományosan pontatlan”. Ma már nem találunk olyan tudóst, aki ezek a közül a megdönthetetlen bizonyítékok közül akár csak eggyel is egyetértene. Mindet megcáfolták.

A Bibliában ez áll: „Dicsérjék őt az egek egei, még a vizek is ott fenn az égben! Dicsérjék az Úr nevét, mert ő parancsolt, és azok létrejöttek, mindörökre a helyükre állította őket, rendelkezést adott, melytől nem térnek el.” (Zsolt. 148:4-6.)

A termodinamika második törvénye nem ma, és nem holnap – mindig működőképes. Azért, mert Isten hozta létre.

Az igazság nem változik.

Beszéljétek meg!

  • Milyen igazságokat olvashatunk a Bibliában, amelyeket a körülötted lévő világ támaszt alá? Szánj időt ezek felismerésére!
  • Hogyan válaszolsz, amikor valaki a tudományokkal állítja szembe a Bibliát? Hogyan válaszolna Isten?
  • Miért fontos, hogy érveljünk a Biblia tudományos pontossága mellett?


A csendességhez való megfelelő hozzáállás

 

"Az Úr nem azokat a dolgokat nézi, amiket az ember néz. Az ember azt nézi, ami kívülről látható, de az Úr a szívet nézi. "(I Sámuel 16:7, NIV ford.)

Talán megérted, hogy a lelki növekedéshez fontos a naponkénti elcsendesedés, és motivált is vagy rá, de vajon hogyan fogod megtenni?

A helyes hozzáállással kell kezdened. Isten szemében sokkal többet jelent az, hogy hogyan teszel valamit, mint az, hogy mit teszel. Egyszer Isten azt mondta Sámuelnek, hogy "Az Úr nem azokat a dolgokat nézi, amiket az ember néz. Az ember azt nézi, ami kívülről látható, de az Úr a szívet nézi." (I Sámuel 16:7, NIV ford.) Nagyon is lehetséges jó dolgot tenni rossz hozzáállással. 

Amikor Isten elé jössz csendességedben, hogy találkozz vele, a következő hozzáállásra van szükséged:

- Várakozás: Gyere Istenhez előretekintéssel és lelkesedéssel! Számíts arra, hogy közösségben leszel vele, és, hogy az együtt töltött időből áldást nyersz majd. Így várakozott Dávid is: "Istenem, Te vagy az Istenem, komolyan kereslek téged." (Zsoltárok 63:1, szabad ford.)

- Hódolat: Ne ess csak úgy bele Isten jelenlétébe, hanem készítsd fel a szívedet azzal, hogy elcsendesedsz előtte, és hagyod, hogy a csend kiűzze a világgal kapcsolatos gondolataidat. Figyelj Habakkuk prófétára: "Isten az ő szent templomában van, csendesedjen el előtte az egész világ." (Habakkuk 2:20, lásd Zsoltárok 89:7-et is) Isten elé jönni nem olyan, mint foci meccsre menni vagy máshogy szórakozni. 

- Éberség: Először is ébredj fel. Ne felejtsd el, hogy a Teremtővel, a Föld és Ég alkotójával, az emberiség megváltójával fogsz találkozni. Légy kipihent és éber. A legjobb felkészülés egy reggeli csendességhez már az előző este elkezdődik. Inkább pihenj le korábban, hogy kipihent legyél az Istennel való találkozáskor másnap reggel. Megérdemli a figyelmedet.

- Az engedelmességre való törekvés: Nem jöhetsz úgy a csendességre, hogy válogatsz, hogy mit fogsz és mit nem fogsz megtenni, hanem úgy, hogy bármit, és mindent meg fogsz tenni, amit Isten szeretne, ha megtennél. Jézus ezt mondja: "Mindenki, aki azt választja, hogy megteszi Isten akaratát, meg fogja tudni, hogy amit mondok Istentől jön-e vagy magamtól mondom." (János 7:17, szabad ford.) Tehát gyere te is úgy Istenhez, hogy eldöntöd, hogy tenni fogod akaratát bármi is legyen az.

Beszéljetek róla: 

  • Ha nagyon lelkes lennél a csendességet illetően, akkor mennyiben változna az meg, hogy milyen gyakran és mennyi időt töltesz Istennel?
  • Milyen időpont, hely lenne a legalkalmasabb arra, hogy a legnagyobb tiszteletet és figyelmet add Istennek?
  • Honnan fogod tudni, hogy mi Isten akarata és mit szeretne ha tennél?




Értsd meg a haragodat

„Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le!" (Zsoltárok 4:4)


Meg kell hogy értsük, hogy nincs különbség a bűnös harag és a jogos harag között; a helyénvaló harag és a nem helyénvaló harag között; a segítő harag és a fájdalmas harag között.

A harag nem feltétlenül alaptalan. Nem mindig rossz. Ami megkülönbözteti, az az, hogy miért lettél haragos és hogy mit teszel ezekkel az érzésekkel.

Kérdezd meg magadtól: „Miért vagyok mérges? Mi akasztott ki annyira?"

Nagyon fontos, hogy megértsük azt, hogy a harag sosem a probléma gyökere. Mindig van egy mélyebb ok. A harag szimplán egy érzelmi reakció az egyik fő érzelemre a három közül. Ha szeretnéd megérteni a haragodat, meg kell találnod azt, hogy a három közül melyik érzelem kerített hatalmába. Az is lehet, hogy a három kombinációja. Fontos, hogy tudjuk ezt, mert sokkal egyszerűbb a probléma gyökerét kezelni, mint a haragot. Ha haragos vagy, az azért van, mert:

1. Megbántottak - vagy testileg, vagy érzelmileg.
2. Csalódott vagy - Úgy tűnik, hogy a dolgok nem úgy jönnek össze, ahogy te akarod.
3. Félsz valamitől - fenyegetve vagy bizonytalannak érzed magad.

Ha a valódi okra koncentrálsz, egyszerűbb kontrollálni a haragodat.

Az a helyzet, hogy nem tudod eltüntetni a fájdalmat, a csalódást és a félelmet az életedből. Ezek elkerülhetetlenek. De megtanulhatod kezelni ezeket anélkül, hogy kiakadnál. A harag egy választás. És ha mérges vagy, az azért van, mert ezt választottad.

Lehet, hogy azt mondod: "Nem érted! Ha mérges vagyok, egyszerűen nem tudom kontrollálni a haragomat!" Keresztényként azonban velünk van Krisztus ereje, amely segít megfékezni a haragunkat.



 

komment
süti beállítások módosítása