Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. augusztus 18. 08:40 - Andre Lowoa

A golgotai kereszt azt tanítja, hogy Isten mennyire szeretett minket, akik megvetettük Őt. Isten Báránya ott függött a kereszten és meghalt értünk rettenetes kínok és szenvedések között. A bűneinkért fizetni kellett! Ő bűnhődött, mint engesztelő áldozat az egész világ bűneiért. Ő bűnhődött a te bűnödért is, és Ő bűnhődött az én bűneimért is. Az Úr mindent megtett, hogy megmentsen és üdvözítsen minket. Fogadd el Őt. Ha megvallod bűneidet, és neki átadod az életedet, irgalmat nyersz. Csak Jézus Krisztus az, aki igazán, és örökre boldoggá tud tenni, és csak Ő tud téged üdvözíteni.


A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, a halálban pedig megelevenít.


Aki az Isten országán dolgozik, nem az igazságszolgáltatás, hanem a könyörület jegyében áll. Nem ítél, hanem szeret. (Hamvas Béla)


„Aki takargatja vétkeit, annak nem lesz jó vége, aki pedig megvallja és elhagyja, az irgalmat nyer.” (Péld 28,13)

A bűn bűnt szül, a hazugság pedig hazugságot. Hányszor lehettünk már tanúi ennek. Aki a bűnt újabb bűnnel akarja megoldani és a hazugságot hazugsággal elfedni, az egy „ördögi körbe” lép be, ahonnan nincs kiút. Hiszen a végtelenségig hatványozódik a bűn és a hazugság. Mai igénk a megoldást adja meg. Igen, ki lehet ebből lépni. Aki megvallja és elhagyja bűnét, vétkeit, az irgalmat nyer. Micsoda evangélium, hogy nekünk nem kell görgetnünk magunk előtt bűneink és hazugságaink következményeit, hanem letehetjük Jézus elé, akinél irgalmat találunk!
(Menyes Gyula)



Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.

Goethe


Az igazság a jellemben van. Krisztus nem egyszerűen csak az igazságot mondta, Ő volt az igazság maga, a maga teljességében.



 Az örökélet annyi: örökre az Úrral lenni.



„Az Úr a te oltalmad.” (Zsolt 91,9)

„Biztos jövő!” – olvasom egy biztosítótársaság reklámját. Ha havonta befizetek bizonyos összeget, akkor annak fejében… Mit is kapok? Biztos jövőt? A zsoltáros tőmondata: hitvallás. Bizonyosan nem egyszerűen, sablonosan kimondott gondolat, hanem megküzdött, megtapasztalt valóság. Sok viszontagság közepette tapasztalta meg Izráel ennek a mondatnak az igazságát. Nem volt könnyű elfogadni, sokan akkor sem tudták, akárcsak ma. De ez a több évszázad messzeségéből hangzó hitvallás ma is arról a tényről beszél, amelyet Jézus hozzánk is közel akar hozni. Isten nélkül nincs se jelen, se jövő, se oltalom.
(Beke Mátyás)



Csak egy mód van rá, hogy ne féljünk az emberektől, ne féljünk a haláltól, ne féljünk a gonosztól, és ne féljünk a természet elemi erőitől - és ez a mód az, hogy ne féljünk Istentől, hanem szeressük őt. (Lev Tolsztoj)



„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyára a sertéseket őrizni. Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”
Lukács evangéliuma 15,11-32


A IDŐSEBB FIÚ TÁVOZÁSA

„Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki.”

Az idősebb fiú nincs otthon, amikor az apa átöleli és kegyelmébe fogadja fiatalabb fiát. Nemcsak a fiatalabb fiú veszett el, aki otthonát elhagyva távoli országba kereste boldogságát, de aki odahaza maradt, abból is elveszett ember lett. Külsőleg mindent megtett, ami egy jó fiú dolga, ám belsejében elcsatangolt apjától. Tette a dolgát, mindennap keményen dolgozott, teljesítette minden kötelezettségét, de egyre boldogtalanabb lett, és egyre jobban elveszett a szabadsága. Ez az elveszettség az - melyre a bírálat és az ítélkezés, a harag és a neheztelés, a keserűség és a féltékenység jellemző -, ami annyira veszélyes az emberi lélekre nézve.
Kifelé az idősebbik fiú hibátlan. De amikor öccse hazatértekor szembe találja magát apja örömével, a sötét erő feltör belőle. Hirtelen szembetűnik haragos, büszke, barátságtalan és önző természete, mely addig rejtve maradt. Annak megtapasztalása, hogy az ember nem képes osztozni mások örömében, a haragos szív megtapasztalása. Az idősebb fiú nem tudott belépni a házba és osztozni apja örömében. Belső panasza megbénította és hagyta, hogy a sötétség elborítsa.
Minél többet elmélkedem a bennem élő idősebb fiúról, annál jobban felismerem, hogy valójában milyen mélyen gyökerezik ez a fajta elveszettség, s hogy milyen nehéz innen hazatérni.
Neheztelésem nem ismerhető fel könnyen, olyasvalami, ami rátapad erkölcsi tisztaságom „fonákjára”. Hát nem jó engedelmesnek, kötelességtudónak, dolgosnak és önfeláldozónak lenni? Úgy tűnik ugyanis, hogy haragom és vádjaim rejtélyes módon összefonódnak ezekkel az erényes magatartásformákkal. Hisz abban a pillanatban, amikor legnagylelkűbb lényemből szeretnék cselekedni, saját haragomba vagy neheztelésembe botlok. Éppen akkor kezdem megszállottan igényelni, hogy szeressenek, amikor a legönzetlenebb akarok lenni. Éppen amikor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jól oldjak meg egy feladatot, akkor kapom rajta magam, hogy azon rágódom: mások miért nem adnak bele mindent? Amikor már úgy érzem, képes vagyok legyőzni a kísértést, akkor elkezdem irigyelni azokat, akik megadták magukat neki. Úgy tűnik, hogy ahol a tiszta erkölcsös énem munkálkodik, ott rögtön megjelenik bennem a haragos vádaskodó is.
Ezen a ponton szembe kell néznem valódi szegénységemmel: Teljesen képtelen vagyok kigyomlálni magamból a haragot. De hogyan szabadulhatnék meg a haragtól anélkül, hogy az erényeket is eldobnám? Hazatérhet-e a bennem élő idősebb fiú? Hogyan térhetek vissza, amikor a harag foglya vagyok, amikor a féltékenység csapdájába estem, amikor be vagyok börtönözve a szolgaságnak megélt engedelmességbe és kötelességbe?
Nyilvánvaló, hogy én, egyedül, nem találhatok rá önmagamra. Így szembesülve az önmegváltás lehetetlenségével, már értem Jézusnak Nikodémushoz intézett szavait: „Ne csodálkozz azon, amikor azt mondom: fentről kell újjá születnetek”. Valóban, valaminek történnie kell, amit én magam nem válthatok ki. Nem születhetek újjá alulról, azaz saját erőmből, saját elmémből, saját lélektani meglátásaim által. Csak felülről jövő segítséggel gyógyulhatok meg, fölülről, ahonnan Isten lenyújtja kezét. Ami nekem lehetetlen, az Istennek lehetséges. „Istennel minden lehetséges.”


A IDŐSEBB FIÚ VISSZATÉRÉSE

„Az idősebbik […] megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte […] Azt mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mer ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Az idősebbik fiú dühében így panaszkodik apjának: „…nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki.” Ebből kitűnik, hogy az idősebbik fiúnak nincs öccse többé. És apja sincs. Mindkettő idegenné vált számára. Bűnös öccsére megvetéssel néz le, apjára, a rabszolgatartóra, félelemmel néz fel. Ebből látom, milyen elveszett az idősebb fiú. Idegen lett saját házában. Minden elveszti természetességét, minden gyanússá, zavarttá, kiszámítottá válik. Nincs többé bizalom.
Van kiút? Nem hiszem, hogy lenne - legalábbis az én oldalamról nézve. Sokszor úgy tűnik, hogy minél jobban próbálok kiszabadulni a sötétségből, annál jobban besötétedik. Fényre van szükségem, de annak a fénynek le kell győznie sötétségemet, és ezt én nem idézhetem elő. Egyedül nem vagyok képes elhagyni haragom földjét. Nem tudom magam hazavezetni. Igazi szabadságomat nem tákolhatom össze magam számára. Azt kapnom kell. Elveszett vagyok.

A példázatban az apa az idősebbik fiú elé is ugyanúgy kimegy, mint a fiatalabb elé, behívja őt, és azt mondja: „Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.”
Ezekre a szavakra kell figyelnem és hagynom, hogy áthassák lényem belsejét. Isten szeretett gyermeke vagyok.

A fiú bántó és keserű szemrehányásaira nem elítélő válasz jön. Nincs visszavágás vagy vádaskodás. Az apa nem védekezik, még csak megjegyzést sem fűz az idősebbik fiú viselkedéséhez. Azzal, hogy azt mondja: „te mindig itt vagy velem”, túllép mindenfajta értékítéleten, hogy fiával való bensőséges viszonyát hangsúlyozza. Az apa megkülönböztetés nélküli szeretetének kimutatása kizárja annak lehetőségét, hogy a fiatalabb fiút jobban szereti, mint az idősebbet. „Mindenem a tiéd”, mondja neki. Nem lehet ennél világosabb megfogalmazása az apa fia iránt érzett határtalan szeretetének.
Az apa nem hasonlítja össze a két fiút. Mindkettőjüket teljes szeretettel szereti, és szeretetét egyéni útjuknak megfelelően fejezi ki.
Abba kell hagynom minden összehasonlítást, rivalizálást és versengést, és megadnom magam az Atya szeretetének. Amíg kint maradok a sötétben, addig megmaradok az összehasonlítgatásból eredő haragos vádaskodásnál. Isten hív, hogy térjek haza, lépjek be fényébe és fedezzem fel, hogy ott minden embert egyedi és teljes szeretet övez.

A tékozló fiú története valójában annak az Istennek a története, aki elmegy, hogy megkeressen, és addig nem nyugszik, míg meg nem talál.
Bár Isten maga elénk fut, hogy megtaláljon és hazavigyen bennünket, nekünk nemcsak azt kell felismernünk, hogy elveszettek vagyunk, hanem arra is fel kell készülnünk, hogy megtaláljanak és hazavigyenek minket.
Bizalom nélkül nem engedhetem, hogy megtaláljanak. A bizalom az a mély, belső meggyőződés, hogy Atyám hazavár. Mindaddig, amíg kételkedem abban, hogy érdemes rámtalálni, és leértékelem magam azzal, hogy úgy gondolom, kevesebb szeretetet kapok, mint öcsém, addig jó Atyám nem találhat rám. A bizalomnak még az elveszettség érzésénél is erősebbnek kell lennie.
A bizalom mellett a hálának is jelen kell lennie - a harag ellentétének. A harag és a hála nem létezhet egyszerre, mert az előbbi megakadályozza, hogy az életet ajándéknak lássuk és éljük meg. Haragom azt sugallja nekem, hogy nem azt kapom, amit érdemelek. Ez mindig irigységben ölt testet. A hála azonban túlmegy „enyémen” és „tieden”, és azt az igazságot hirdeti, hogy az egész élet színtiszta ajándék: mindent, ami vagyok és ami az enyém, a szeretet ajándékaként kaptam. Azt, hogy hálás vagyok, választhatom akkor is, amikor az érzéseimet még mindig a sértődöttség és harag hatja át. A hála - csakúgy, mint a szeretet -, nem érzelem. Mindig van választási lehetőség a harag és a hála között, mert Isten megjelent nekem a sötétségben, hívott, hogy mielőbb térjek haza, és szeretetteljes hangon kijelentette: „Te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.” Mindaz, ami vagyok és minden, amim van, színtiszta ajándék. Minden ajándék, amit elismerek, újabbhoz és újabbhoz vezet.
A bizalomhoz és a hálához egyaránt szükség van a bátorságra, hogy kockázatot vállaljunk, mert a bizalmatlanság és a harag - hogy hatalmában tartson - egyfolytában arra figyelmeztet, milyen veszélyes felhagynom az óvatos mérlegeléssel és a jövő elméleti úton történő kifürkészésével. Sokszor nagyot kell előrelépnem hitemben, hogy esélyt adjak a bizalomnak és a hálának.

A hitben való előrelépés mindig olyan szeretetet jelent, amelyben nem várom el, hogy viszontszeressenek; anélkül adok, hogy kapni szeretnék; anélkül hívok meg valakit, hogy visszahívást remélnék; s anélkül ölelek valakit, hogy ölelést kérnék. Minden alkalommal, amikor egy kis előrelépést teszek, megpillantom azt, Aki felém szalad és meghív örömébe, abba az örömbe, melyben nemcsak magamat találom meg, hanem testvéremet is.



FIAM, EGYETLEN KINCSEM VAGY

Fiam, egyetlen kincsem vagy,
Szeretetem túlárad irántad.
Fiam, barátként állok itt,
Hogy veled maradjak az idők végéig.

Minden dal, ami elér,
Azt suttogja szerelmem tiéd!
Fénylő hangok, dallamok
Tengerében ott vagyok!

Fiam, az életed nagy kincs, fiam,
Tudnod kell ez mindig igaz marad -
Fiam, akkor is hogyha félsz,
Amikor elborít a sötétség.

Minden dal, ami elér,
Azt suttogja szerelmem tiéd!
Fénylő hangok, dallamok
Tengerében ott vagyok!



Ha nincsen egy barátod, aki figyelmeztet a hibáidra, fizess meg erre egy ellenséget.

Don Bosco


Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt. (Wass Albert)



„Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma van itt; hanem jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket!” (Jer 7,4–5)

Egy ember – Jeremiás, Isten sokat szenvedett prófétája – odaáll az Úr temploma elé, és nagyon kemény beszédet mond. Izrael népe formálisan volt vallásos. Nemde ismerős ez ma is? Eljárunk a templomba, de úgy jövünk ki, hogy lelkünkben nem ment végbe változás, szívünket bezártuk a Szentlélek előtt, és csak a rítusokat gyakoroltuk, de nem vagyunk bizonyságtevői Krisztusnak. Jeremiás ma is odaállhatna templomaink elé. Nem nekünk kell cselekedni a templomban, nem azáltal leszünk jó emberek, hogy megtesszük az előírásokat, miközben szívünk hideg marad. Hanem ha hagyjuk, hogy Isten végezze el az áldott munkát bennünk! Akkor fogunk másként kijönni, mint ahogy bementünk, s megújulnak általa útjaink és tetteink.
(Kőháti Dóra)



Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. (Márk 2:17)

Mit jelent ez a mondat ránk nézve? Azt, hogy kevesen tartják betegnek magukat, kevesen érzik azt, hogy a bűn tönkretenne bármit is életükben. A másik véglet az, amikor már gyógyíthatatlannak látja magát az ember. Ilyen vagyok, nem tudok és nem is akarok megváltozni – mondta egyszer fülem hallatára valaki a saját bűnös dolgaira. Ez olyan, mint amikor valaki beteg, elmehetne az orvoshoz, bevehetné a megfelelő gyógyszert, de nem akarja, mert jól érzi magát jelenlegi nem éppen rózsás helyzetében, állapotában. A bűn nevű romboló lelki betegségben is el lehet kényelmesedni, le lehet mondani a gyógyulásról. Ennek az az oka, hogy az ilyen ember nem tudja, még csak nem is sejti, hogy milyen az egészséges élet...

Napi Ige és gondolat

komment
süti beállítások módosítása