„Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak.” (5Mózes 33:27)
A második világháború idején Jill Briscoe hat éves volt, amikor családjával együtt kitelepítették az északnyugat-angliai tóvidékre. Egy különösen rémisztő éjszakát felidézve a következőt írja: „Fejünk felett vihar tombolt. Az esőcseppek, megannyi óriási könnycsepp, verték az ablakot, és dörgött az ég. Nem szerettem a vihart, és már elég idős voltam ahhoz, hogy megértsem, hogy egy még nagyobb vihar dühöng körülöttünk, egy olyan háború, amely kiterjedt az egész világra. De nagyon távolinak tűnt. A tűz meleget sugárzott, és apám nyugodtan ült a nagy székében. Hirtelen ráébredt, hogy megnyugtatásra van szükségem, letette az újságját, és mosolyogva így szólt csendes, de tekintélyt parancsoló hangján: ’Gyere ide, kicsi lány!’ Azután már biztonságban voltam a karjaiban, ahogy a vállára hajtottam a fejemet, és éreztem a szívdobbanását.
Visszatekintve látom, hogyan oltalmazott Mennyei Atyám az élet viharaiban. Amikor elborított a fájdalom édesanyám temetésén, Atyám jelenlétében kerestem megnyugvást. Amikor az aggodalom viharos szelei elsodorták önbizalmamat, ahogy fiatalok bandáival néztem szembe az utcán evangélizálva, felpillantottam, hogy lássam Atyám arcát. Amikor a félelem árja nőttön-nőtt, miközben a kórházban ijesztő vizsgálatok eredményeit vártam, éreztem, ahogy Mennyei Atyám azt mondja: ’Gyere ide, kicsi lány!’ Felmásztam az ölébe, odahajtottam a fejem a vállára, és azt mormoltam: ’Ez igazán nagyszerű hely számomra’. A Biblia azt mondja: „Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak.” Amikor az élet viharai elborítanak, mássz fel Mennyei Atyád karjaiba, érezd a szívverését, és légy nyugodt, Ő nagyobb, mint az a vihar, amivel szembenézel.
„Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak." (1Korinthus 11:1)
Ralph Waldo Emerson általában ezzel a kérdéssel üdvözölte Henry Dávid Thoreau-t: „Mit látsz tisztábban legutóbbi találkozásunk óta?" A néhai Fred Smith szintén szerette feltenni ezt a kérdést. Billy Graham, Zig Ziglar és Ken Blanchard életre szóló barátja, Smith egy egész vezetői generáció mentora volt. Ám, ami mégfontosabb: otthonában is tisztességes ember volt. Hitte, amit a Szentírás mond: „Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak... csodálatos tetteimet" (2Mózes 10:2 TLB). Fred lánya, Brenda megosztott velünk néhány igeverset, amit édesapjától tanult. Nézzük meg őket! „A szeretet soha el nem múlik..." (1Korinthus 13:8). Amikor Fred orvosai azt mondták róla, hogy haldoklik, Brenda ezt mondta: „Nem, hazaviszem, és élni fog". így is tett, és édesapja valóban tovább élt. Sok idős ember, aki „természetes okok miatt" hal meg, valójában a magányosságba hal bele. A szeretet még mindig a legegészségesebb környezet; Isten legnagyobb ajándéka számunkra, amit mi is továbbadhatunk másoknak, „...a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot" (Róma 5:3). Vedd észre a jót a rosszban! A megpróbáltatások hozhatnak jót is, rosszat is, attól függ, hogyan használod ki őket. Az A típusú emberek elvárják, hogy az élet az ő menetrendjük szerint haladjon, de a megpróbáltatásoknak saját ütemtervük van, és egyetlen ellenszerük a türelem. Ne égj ki, legyen mindig elég üzemanyagod! (Id. Róma 12:11). Egy nagyvállalat igazgatója megerősíti, hogy azok közül a mérnökök közül, akik úgy mennek nyugdíjba, hogy nincs semmilyen tervük arra, mivel foglalják el magukat a jövőben, sokan 16 hónapon belül meghalnak. Ha nem tudod, hogyan folytasd tovább az életet, tudat alatt engedélyt adsz magadnak a halálra. Fred Smith filozófiája ez volt: „Nem lehet alábbhagyni a munkával, akkor nem tudod tartani az iramot". Pál azt mondta: „Amíg élek... van még jó munka, amit elvégezhetek..." (Filippi 1:22 TM) Rád is vár még feladat.
íme, néhány másik igevers, amelyeket Brenda Smith az édesapjától tanult: van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél" (Példabeszédek 18:24). Amikor Fred először kórházba került, rengeteg jobbulást-kívánó jött el meglátogatni, de aztán mind elmaradoztak, mert nem tudták, mit mondjanak. Csak az igazi barátai maradtak ott mellette hosszútávon, ők támogatták. „Az Úr szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat" (Zsoltárok 34:16). A zsoltáros azt mondta: „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet" (Zsoltárok 40:1-2). Fred Smith azt mondta: „Sok éjszakán feküdtem ébren, nem tudtam sem mozdulni, sem elaludni; de... amikor már majdnem feladtam a reményt, az imádság visszaadta az erőmet". Egy pszichiáter, aki leendő űrhajósokkal beszélgetett, arról számolt be, hogy amikor a jelöltek átélték a teljes elszigeteltséget, sokan frusztráltak lettek, míg azoknak, akik tudtak imádkozni, és érezték Isten jelenlétét, sokkal kevesebb problémájuk volt. Az imádság működik, mikor minden más kudarcot vall - de ne várj vele az utolsó percig! „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak!" (Ézsaiás 46:4). Valaki azt mondta: „Az öregkor nem anyámasszony katonáinak való". Míg fizikailag öregszel, nem kell, hogy a látásmódod is öregedjen. Olyan kultúrában élünk, ahol minden eldobható, ahol eltaszítják az idős embereket, mint akik begyöpösödtek és elmaradottak. Fred Smith az ellenkezőjét bizonyította. Megmutatta, hogy bár az öregedés nem éppen kényelmes, de termékeny lehet. Ha inkább arra összpontosítunk, amire képesek vagyunk, ahelyett „amit régen szoktam csinálni", nem csupán Krisztus példáját követjük, de mintát állítunk a következő nemzedékek elé is.
Hit jelen időben
Amikor egy krízis közepén vagy, akkor amit hiszel, az megmutatkozik szavaidban, viselkedésedben és tetteidben. Amikor Lázár meghalt, és nővére, Márta azt mondta: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem” (János 11:21), akkor múlt idejű hitnek adott hangot. Amikor Jézus azt mondta: „Feltámad a testvéred!” (23. vers), akkor így válaszolt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor…” (24. vers), ez jövő idejű hit. És amikor azt mondta: „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten” (22. vers), akkor mutatott jelen idejű hitet. A Biblia azt mondja nekünk, hívőknek, hogy ne a láthatókra nézzünk, hanem a láthatatlanokra (ld. 2Korinthus 4:18). A jelen idejű hit „a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsidók 11:1). Pál azt mondja: „hitben járunk, nem látásban” (2Korinthus 5:7). Érzéseink túl gyakran azon alapulnak, amit látunk, ahelyett, hogy arra alapoznánk, amit Isten mond Igéjében. De ahogy Jon Walker is írja: „Ha azt hisszük, hogy a valóság csupán arra korlátozódik, amit látunk, akkor annak a gondolkodásmódnak a csapdájába esünk, ami csak a láthatót tartja igaznak. Saját felfogóképességünk foglyaivá leszünk, elhagyjuk a hitben járást… Azoknak, akik hitben járnak, a látszat soha nem a teljes valóság… A valóság messze túlterjed a láthatókon… a nem látható dolgok örökkévalók [az idő és a körülmények nem változtatnak rajtuk, nem kisebbítik őket] (ld. 2Korinthus 4:18). Még ha a dolgok rossznak tűnnek is, Isten a javunkra munkálja azokat (ld. Róma 8:28). Ő tudja, hogy végződik a történet, ezért te is a láthatatlanokra figyelj, ne a láthatókra.”
„Szeresd felebarátodat!" (Márk 12:31)
Van két dolog, amit soha nem lenne szabad megtennünk. Először: ne számítsunk arra, hogy teljesen otthon tudjuk érezni magunkat ezen a világon, hiszen mi mennyei állampolgárok vagyunk (ld. Filippi 3:20)! Másodszor: ne járjunk annyira a fellegekben, hogy a földön semmi hasznunkat ne vegyék! Jézus azt tanítja nekünk a „só és világosság" alapelveiben, hogy legyünk jó hatással másokra, és mutassuk meg nekik Isten világosságát. Ez azt jelenti, hogy felvállaljuk, hogy jobban végezzük a dolgunkat otthon, a munkahelyünkön és minden ügyünkben. Ha csak a gyülekezetedben lévő emberek felé mutatsz őszinte törődést, akkor a sód nem ízesít, és a fényed nem űzi el a sötétséget. Krisztus „Szeresd felebarátodat!" parancsa magában foglalja a nem túl barátságos embereket is! Márpedig csak akkor tudsz szeretni másokat, ha értékesnek tekinted az életüket! „Na de ezt hogy csináljam?" - kérdezed. Íme, négy javaslat. Először is, próbáld meg valóban értékelni őket! Ehhez arra van szükség, hogy higgy bennük, mielőtt ők hinnének benned, szolgálj feléjük, mielőtt ők szolgálnának feléd, szeresd őket, mielőtt ők szeretnének téged, és adj nekik anélkül, hogy ezért viszonzást várnál. Másodszor: tedd magad értékesebbé! Nem adhatod másnak, ami neked sincs, ezért meg kell azt szerezned, és növekedned kell annak érdekében, hogy adni tudj, és utat tudj mutatni. Harmadszor: tudd meg, hogy ők mit tartanak értéknek. Mi történik akkor, ha csak a saját dolgaid foglalkoztatnak? Nagyon keveset fogsz tudni a körülötted élő emberekről. Legyen számodra fontos az, ami nekik fontos! Kérd, hogy mondják el a történetüket! Ismerd meg, mik a reményeik és álmaik! Legyen része a küldetésednek az, hogy ők sikereket érjenek el! Végül: azokat a dolgokat tedd, amelyek Isten szemében értékesek! Amikor az életed véget ér, mid marad meg mindabból, amiért éltél? Végül a földön minden porrá lesz - te is! Olyan dolgokra add oda magad tehát, amelyek tovább tartanak egy emberéletnél!
„Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz.” (Jób 30:20)
Úgy érzed Isten nem válaszol az imádra? Jób is így érzett: „Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel… Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött.” (Jób 30:20,26). Mindannyian átmegyünk olyan időszakokon, amikor úgy érezzük, Isten elköltözött, és nem adta meg az új címét. Mit csinál? Miért nem válaszol? Vannak leckék, amiket csak akkor tudunk megtanulni, amikor Isten hallgat. 1) A hallgatás nem távolmaradás. A régi szólás szerint: hallgatni arany. Néha Isten épp a hallgatásával beszél, és azt mondja: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11). Ha valakivel bensőséges kapcsolatban vagy, akkor nem érzed már kínosnak, hogy csak ültök egymás mellett csendben, és egyikőtök sem érzi kényszerét, hogy megszólaljon. A hallgatás elveszi a hangsúlyt a szavakról, és a meghittség új szintjét teremti meg, ahol már nincs szükség szavakra. Ha szeretnéd jól érezni magad Isten jelenlétében, tanulj meg csendben lenni vele. 2) A hallgatás a hit próbája. Mennyi hitre van szükség akkor, ha valaki minden lépésedet irányítja? Olyan ez, mint amikor a szülő ott fut kerékpározni tanuló gyermeke mellett. Az elején a gyereknek nincs önbizalma, de nagyon furcsán nézne ki, ha húszéves korában is ott loholna mellette az apukája! Egy pontos Isten leveszi a kezét, hogy lássa meddig jutottál a tanulással. Ilyenkor egy darabig talán bizonytalanul, ingadozva haladsz, de így derül ki, hol tartasz a tanulás folyamatában, és kiben bízol.
„… előtte van ügyed, de várnod kell.” (Jób 35:14)
Próbáltad már valaha, hogy leülsz, és végignézed, míg egy mag kicsírázik? Nem lehet, igaz? Hiszen a mag a földben van, amíg el nem jön az ideje, hogy kihajtson. Van ebben egy tanulság. Isten bizonyos dolgokat ültetett el bennünk, és ki kell várnunk, míg az meggyökerezik és növekedni kezd. Ha valami elrendezetlen dolog maradt a múltadból, az aláaknázhatja ezt a folyamatot. Általában imádság és lelkigondozói tanácsadás kell ahhoz, hogy ezek a problémák felszínre kerüljenek, hogy eredményesen kezelni tudd őket. Istennél a késleltetés nem jelent elutasítást. Jóbnak a barátja, Elíhú ezt mondta: „Bizony a hiábavalóságot nem hallgatja meg az Isten, a Mindenható figyelemre se méltóztatja. Akkor sem, ha azt mondod, hogy nem veszed észre, előtte van ügyed, de várnod kell.” (Jób 35:13-14). Milyen nagyszerű tanács! Charles Trumbull mondta: „Isten tudja, hogy mikor adja látható jelét biztatásának, és mikor tartsa vissza. Jó az, ha megerősítést küld, de gyorsabban fejlődünk, ha bízunk benne látható jelek nélkül is. Akik így tesznek, mindig a legnagyszerűbb látható bizonyítékát kapják szeretetének.” Isten minden imára válaszol, még ha némelyikre azt írja is: „Még nem jött el az ideje.” Jób azt kérdezte: „Meddig tart még ez a megpróbáltatás? Miért nem válaszol Isten?” Mert mindennek megvan az ideje – és közben általában kényelmetlenül érezzük magunkat. De van egy jó hírem: végül az imáink nem annyira arról fognak szólni, hogy válaszokat kapjunk, hanem azt fogják jelenteni, hogy kapcsolatban lehetünk Istennel. Ha engeded őt dolgozni: 1) elkezded megérteni, hogy ő veled van; 2) mélyebb, bensőségesebb kapcsolatod lesz vele;3) rájössz, hogy végig bízhatsz benne.
Vitaminok lelki egészséghez
„Hogy vagy, testvérem?” (2Sámuel 20:9)
Isten igéjének alapelvei olyanok, mint a lelki vitaminok. Most nézzünk meg egyet közülük: Soha ne mentegesd magad olyasmi miatt, ami miatt másokat elítélsz. Dávid király ezt tette. Amikor Betsabéval elkövetett bűnével szembesítette, Nátán próféta egy történetet mondott a királynak két emberről. Az egyiknek sok jószága volt, a másiknak egyetlen kisbáránya. Amikor a gazdag emberhez vacsoravendég érkezett, az elvette a szegény ember egyetlen bárányát. „Dávid nagy haragra gyulladt az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt tette! A bárányért négyszer annyit kell fizetnie, mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt. Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember!” (2Sámuel 12:5-7). Majd Nátán így folytatta: „Ezt mondja az Úr, Izráel Istene… Neked adtam uradnak a házát, és a te öledbe adtam urad feleségeit… És ha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked… A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, hogy a feleségét feleségül vehesd… Ezért nem távozik el doha a fegyver a te házadtól…” (2Sámuel 12:7-10). Dávid nem tudta, de saját magát ítélte el, amikor kimondta: „négyszer annyit kell fizetnie”. És meg kellett fizetnie. Először meghalt Betsabétól született gyermeke. Másodszor az egyik fia megerőszakolta az egyik lányát, és a királynak nem volt erkölcsi tekintélye ahhoz, hogy bármit is tegyen. Harmadszor Absolon, a kedvenc fia, akit trónörökösnek szánt, fellázadt apja ellen, és saját emberei kezétől esett el. Negyedszer polgárháború tört ki, és több ezer izraelita halt meg a csatákban. A tanulság egyértelmű: sose ítélj el másokat azért, amit magadnak elnézel!
