Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Amikor minden darabokra hullik szét - mondd el Istennek, hogyan érzel-Építs egészséges kapcsolatokat Isten segítségével

2018. augusztus 17. 10:34 - Andre Lowoa

Amikor minden darabokra hullik szét - mondd el Istennek, hogyan érzel

 

„Én vagyok az a férfi, aki nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt. Sötétben űzött, hajtott, ahol nincs világosság. Bizony, ellenem fordítja kezét folytonosan, egész nap. Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. Falat emelt körém, nem juthatok ki, súlyos bilincsbe vert. Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől. Faragott kőből emelt falat utaimra, ösvényeimet járhatatlanná tette.” JerSir 3,1-9

Jeremiás nem finomkodik a szavakkal. Egészen pontosan elmondja Istennek amit éppen érez; és tudod mi van? Isten egyetért vele. Azt szeretné, hogyha minden csalódottságodat neki mondanád el és nem a feleségedre, a gyerekeidre, a főnöködre vagy egy online blogra vetítenéd ki. Bízd teljesen Istenre, mert ő képes kezelni a helyzetet.

Isten tudja kezelni a haragodat, a panaszaidat és a csalódottságodat. Azt akarja, hogy mindezt neki mondd el, hiszen szükséged van rá, hogy kiadd magadból. Ez egy nagyon mély élmény. Ha nem teszed, akkor a következő történhet: ahogyan mondani szoktam, „Amikor folyamatosan elfojtom magamban az érzelmeimet és a haragomat, azt a gyomrom megjegyzi. Amikor a félelmemet és a dühömet nyelem le, azt pedig a hátam jegyzi meg.” Ha nem beszéled ki magadból a dolgaidat, akkor a tested látja majd kárát annak.

Egyszóval tehát ki kell adnod magadból, és Isten elfogadja, amit adsz. Csak rajta, nyugodtan legyen dühkitörésed vele. Isten a te mennyei Atyád és még így is szeret téged, ahogyan a szülő szereti a gyermekét, akkor is, amikor az esetleg „földhöz veri magát”.

Nem tudhatod, hogy Isten miért enged megtörténni bizonyos dolgokat az életedben, ő nem tartozik neked magyarázattal erre nézve, mert ő Isten, te pedig nem vagy az. De majd egy napon – és talán még azelőtt, hogy a mennybe kerülnél– képes leszel majd hátranézni és meglátni az ő tervét. De addig is, amíg ez a nap eljön, bízd az aggodalmaidat Istenre.







Építs egészséges kapcsolatokat Isten segítségével

 

"Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel, teljes elméddel, és teljes erőddel. A második ez: 'Szeresd felebarátodat, mint magadat'. Nincsen nagyobb parancsolat ezeknél." (Márk 12:30-31)

Az öt, személyiséget befolyásoló tényező közül az elsőről beszéltünk tegnap. Mindannyian csodálatosan összetetten vagyunk megalkotva, és teli vagyunk hibákkal, de amíg nem fogadjuk el magunkat - a hibáinkkal együtt - addig nem tudjuk azokat a változásokat elérni az életünkben, amelyek tényleges átalakulást hoznak.

A második tényező, ami befolyásolja a személyiségünket, az a kapcsolataink. A kapcsolataid adnak az életednek célt, értelmet és identitást. Ha nem jól működő kapcsolatokban nősz fel, akkor nem tudod, mi a célod, és az önazonosságoddal is küszködsz.

Jézus azt mondta, hogy a legfontosabb dolog, hogy szeressük Istent, és szeressük az embereket (Márk 12:30-31). Az élet nem arról szól, hogy mit értél el, mid van, mennyire vagy népszerű, vagy mekkora tekintéllyel rendelkezel. Az élet arról szól, hogy mennyire tudunk jól szeretni másokat.

Három olyan probléma van, ami visszatart minket attól, hogy úgy szeressünk, ahogy azt Isten akarja:

1. Mindannyian tökéletlenek vagyunk. Nincsenek tökéletes kapcsolatok, mert nincsenek tökéletes emberek.

2. A bűn elválaszt minket. Ádámnak és Évának volt az első sérült kapcsolata: elszakadtak Istentől és egymástól. Azóta magunkat mentegetjük, és a szeretteinket vádoljuk.

3. Minél inkább eltávolodunk, annál nagyobb lesz bennünk a félelem. Vágyakozunk az intimitásra, de félünk a sérülésektől. Vágyakozunk az elfogadásra, de félünk az elutasítottságtól.

A kapcsolataid terméke vagy. A tanulmányok azt mutatják, hogy a legjobban az határozza meg a személyiségünket, hogy a számunkra legfontosabb emberek szerintünk mit gondolnak rólunk. Azért kell biztosnak lenned abban, hogy Jézus számodra a legfontosabb személy az életben, mert Ő feltétel nélkül szeret téged.

Mindannyiunk kapcsolatai többfélék: van, amelyik egészséges, van, amelyik sérült, és van olyan, hogy valakivel nincs kapcsolatunk egyáltalán. Fontos, hogy egészséges kapcsolataid legyenek, mert ezek nagy szerepet játszanak abban, hogy milyen lesz a személyiséged. Azoknak az emberek, akiknek a kapcsolatai egészségesek, nem kell feltenniük a kérdést: "Számít valamit az életem egyáltalán?"

Talán nem volt beleszólásod abba, hogy hogyan alakult eddig a sorsod. De Isten elküldte az Ő Fiát Megváltódul, hogy megváltoztassa az életed. Nem számít, hogy jó vagy rossz kapcsolatokat létesítettél azelőtt, csak azért leszel felelős, amit ma teszel a kapcsolataidban.

Megengeded Istennek, hogy beleszóljon a kapcsolataidba? Bízni fogsz benne a jövődet illetően a nehéz múltad ellenére is? Gondozni, védeni és építeni fogod a kapcsolataidat, hogy Isten azok által is megdicsőülhessen az életedben?

Határozd el ma, hogy egészséges, és nem fájdalmas kapcsolatokat fogsz építeni Isten segítségével.

Beszéljünk róla:

Mely kapcsolataidba kell több időt vagy Krisztusi szeretetet befektetned?

Hogy sikerül megvalósítanod azt, hogy "szeresd felebarátodat, mint magadat"? Mi a helyzet a problémásabb rokonokkal, munkatársakkal, vagy egy sérült kapcsolattal?




 


komment
süti beállítások módosítása