A látomás ereje
Egy fiú egyszer megkérdezte Michelangelót, hogy miért dolgozik olyan elszántan azon a márványtömbön, amiből aztán egyik legnagyobb remekművét, Dávid szobrát faragta ki. A művész így felelt: „Egy angyal van a kőbe zárva, és én azon dolgozom, hogy kiszabadítsam.” Az Istentől kapott látás ereje segít meglátni a mestermű lehetőségét abban, amin mások keresztülnéznek vagy értéktelennek tartanak. Azt is elősegíti, hogy felfedezz magadban olyan dolgokat, amiről addig nem is tudtál. A legjobbat hozza ki belőled. A Szentírás sok szereplője, akiket Isten használt, veszteseknek tűntek, mielőtt győztesekké lettek volna. Miután Péterék egész éjszaka halásztak, de nem fogtak semmit, Jézus azt mondta neki: „Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” (Lukács 5:10).
Így is lett, és a tanítványok
a) felépítették az egyházat, mely kétezer évvel később is gyarapodik;
b) megírták a világtörténelem legnagyszerűbb könyveit;
c) mi pedig ma is róluk nevezzük el gyermekeinket.
Azt jelenti ez, hogy csak megálmodsz valamit, és Isten majd beteljesíti? Nem. Pál azt mondja: „… nem a magatokéi vagytok; áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent…” (1Korinthus 6:19–20 NIV). A Golgotánál elveszítetted a jogot arra, hogy tehetségedet, lehetőségeidet és tapasztalataidat arra használd, amire csak kedved van. De miért is akarnál így tenni? Mi adhatna nagyobb beteljesülést, mint Isten életedre vonatkozó terve? És mi lenne tragikusabb, mint elmulasztani azt? Evilági teljesítmények nem oltják lelked szomját. A benned lévő űrnek olyan örökkévaló dimenziója van, amit csak Krisztus tud betölteni. Ezért kell így imádkoznod: „Uram, mutasd meg, te milyennek látod a jövőmet!”
Ha Isten látást ad életedre, azzal négy dolgot kapsz:
1) Szenvedélyt. Ez ébreszt fel reggel, és kiugraszt az ágyból, mert vár rád valami, amit szeretsz csinálni; valami, amiben hiszel, és amiben jó vagy; valami, ami nagyobb nálad; aminek beteljesülését alig várod.
2) Motivációt. Richard B. Edler író mondta: „Az óvatos élet később általában bánkódáshoz vezet. Mindannyian kaptunk talentumokat és álmokat. Néha nem illik egymáshoz a kettő. De sokkal gyakoribb, hogy mindkettőről lemondunk, mielőtt kipróbálnánk. Később aztán vágyakozva nézünk vissza arra az időre, amikor arra kellett volna törekednünk, hogy megvalósítsuk álmainkat és kihasználjuk talentumainkat. Ne gondolkodj úgy álmaidról és talentumaidról, hogy azok nem elég óvatosak. Nem is kell, hogy azok legyenek… A céljuk az, hogy örömöt és beteljesedést hozzanak életedbe.”
3) Útmutatást. A látás leegyszerűsíti a döntéshozást. Minden, ami közelebb visz látásod megvalósulásához, zöld utat kap; minden egyebet kezelj óvatosan! A látás felszínre hozza, ami fontos, és kigyomlál mindent, ami utadban áll. Ha nincs Istentől való látásod, akkor a jó dolgok is akadályozhatnak abban, hogy nagyszerű dolgokat érj el. Azok az emberek, akiknek nincs világos látásuk, könnyen tévútra terelődnek. Hajlamosak céltalanul sodródni egyik dologtól a másikig. Nincs lelki, kapcsolati, pénzügyi és erkölcsi iránytűjük. Következésképpen olyan döntéseket hoznak, melyek megfosztják őket álmaiktól.
4) Célt. Ha van látásod, az olyan, mintha bepillantást nyernél a jövőbe. Azt mondja: „Ha nem leszel ott, valami fontos dolog nem fog megtörténni. Az életed számít. Nélküled nem valósul meg, ami megvalósulhatna.”
Teréz anya nem kereste a hírnevet, az találta meg őt. Ő egyszerűen csak elment Indiába, felfedezett egy szükséget, amit senki más nem töltött be, meghallotta Isten hívását, szívébe fogadta azt, és a világ legelesettebb embereinek sokasága felé szolgált Kalkutta nyomornegyedében. Egyik leghíresebb mondása volt: „Az az élet, amit nem másokért élünk, nem is élet.” Nézzünk szembe vele: mindennapi tevékenységeink nagy része nem igazán számít, amíg értéket nem nyer a teljes kép részeként. Ha veszed egy nap minden apró részletét, beledobod az Istentől kapott látás bográcsába, és megkavarod, hirtelen célt, értéket, serkentő erőt és örömöt találsz abban a tudatban, hogy betöltöd rendeltetésedet. Gondolj rá így: zsákokba homokot lapátolni önmagában nem valami dicsőséges dolog, de a belőlük épített gát megmenthet egy várost az árvíz pusztításától. A gát építése ad értelmet a homoklapátolás kulimunkájának. Ilyen az Istentől kapott látás is. Az élet mindennapos feladatait gyakran homoklapátolásnak érezzük. De ha ugyanezeket a napi teendőket az Istentől kapott látás lencséjén keresztül nézzük, hirtelen egészen másként festenek.
A látás összeszedetté teszi életedet. Rendet és célt teremt a káoszban. Segít, hogy mindent új fényben láss. A jó hír pedig az, hogy Isten szívesen ad látást – kérj hát tőle te is!
„Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám." (Jeremiás 29:13)
Állhatatosán imádkozol? Kapsz imáidra feleletet, és gazdagodsz általuk? Tapasztalható növekedés az imaéletedben? Ha nem, Frangois Fénelon, a 17. században élt francia teológus elmondja, hogyan imádkozzunk úgy, hogy annak eredménye is legyen. Ez egy kipróbált, jól bevált recept, megéri követni: „Mondd el Istennek, hogy mi van a szívedben, mint ahogy kiöntenéd örömeidet és fájdalmaidat egy barátnak! Mondd el neki a problémáidat, így meg tud vigasztalni; mondd el a vágyaidat, hogy megtisztíthassa azokat, mondd el, mi az, amitől idegenkedsz, és Ő segít legyőzni ellenszenvedet; mondd el a kísértéseidet, így Ő megvéd tőlük; mutasd meg Neki lelked sebeit, hogy meggyógyíthassa azokat; tárd fel előtte a jó iránti közömbösségedet és rosszra való hajlandóságodat, az állhatatlanságodat. Mondd el Istennek, hogy önzésed miatt igazságtalan vagy másokkal, hogy a hiúságod miatt kétszínű vagy, hogy a büszkeséged miatt valódi énedet elrejted magad és mások előtt. Ha így kiöntöd Előtte minden gyengeségedet, szükségedet és problémádat, akkor nem leszel híjával a mondanivalónak. Soha nem fogsz kifogyni a témából, hiszen mindez folyamatosan megújul. Azok az emberek, akiknek nincsenek titkaik egymás előtt, mindig találnak közös témát. Nem kell méricskélniük szavaik súlyát, mert semmit sem kell visszatartaniuk. Nem is kell keresgélniük a szavakat. Ők szívük teljességéből szólnak. Fontolgatás nélkül egyszerűen csak kimondják, amit gondolnak. Amikor kérdeznek, hittel teszik, bízva abban, hogy meghallgatásra találnak. Áldottak azok, akik eljutottak odáig, hogy ilyen bizalmas, közvetlen módon beszélgethetnek Istennel."
Nevelés és az irányításért folyó harc
„Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.” (Efezus 6:4)
Ha tizenéves gyermekeidnek nincs ínyükre, hogy megmondod nekik, mit csináljanak: nyugodj meg, ez teljesen normális náluk. Ráadásul nem csupán a serdülőkorra jellemző, már sokkal hamarabb elkezdődik.
Egy pszichológus beszámol egy anyáról és annak négyéves kislányáról, aki igencsak szeretett a saját feje után menni. Az anya ezt mondta: „Én vagyok a főnököd, az én felelősségem, hogy irányítsalak, és én pontosan ezt is fogom tenni!” A kis Jenny elgondolkodott egy percre anyja szavain, majd ezt kérdezte: „És meddig fog ez tartani?” Még csak négy éves volt, de már azt a napot várta, amikor senki sem mondja meg neki, hogy mit csináljon!
Ez olyan ösztön, amit Isten épített belénk. Az egyik első dolog, amit Isten Ádámnak és Évának parancsolt, hogy hajtsák uralmuk alá a földet. Szülőként az a feladatod, hogy kezedben tartsd a gyeplőt, amíg gyermekeid kicsik, aztán fokozatosan engedd nekik a függetlenedést az érettségük függvényében. Ez az egyik legkényesebb kérdés és legnagyobb felelősség a nevelésben. Túl hamar hatalmat adni ostobaság, de ha túl későn adjuk meg, az lázadáshoz vezet. Bölcsesség kell ahhoz, hogy tudjuk, mikor és mennyit engedjünk a száron, és Isten az, aki meg tudja adni ehhez a bölcsességet (ld. Jakab 1:5). Imádsággal, alapos megfigyeléssel és figyelmes hallgatással fel fogod ismerni gyermeked életében a meghatározó mérföldköveket. Pál azt írja: „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel” (Efezus 6:4). Szülőként ez a legjobb tanács, amit csak kaphatsz.
„... ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg..." (János 12:3)
A Biblia ezt mondja: „Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:
»Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?«" (János 12:3-5). Mária úgy dicsőítette az Urat, hogy leengedte a haját, és megtöltötte a házat dicsőítésének illatával. Jézus pedig elfogadta! íme, a tanulság: tedd félre előítéleteidet, zavarodat és amiatti aggodalmaidat, hogy mit fognak gondolni mások - öntsd ki a szívedet a dicsőítésben! Mondd a zsoltárossal együtt: ajkam téged dicsőít... téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem" (Zsoltárok 63:4-5). Ne engedd, hogy az emberek megfélemlítsenek és elhallgattassanak! Amikor megpróbálták ezt tenni Jézussal, ő így dorgálta meg őket: „...ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani" (Lukács 19:40). Istent nem lehet eléggé túláradóan dicsőíteni, hiszen Isten tudja - még ha azok, akik téged bírálnak, nem is - hogy a kövek is kiáltani fognak. Semmi sem épít olyan bensőséges kapcsolatot, mint a szeretet szavai, mellyel kifejezzük, hogy értékeljük a másikat. Mindig lesznek Júdások is, akik azt mondják: „Micsoda pazarlás!" Ha arra fordítod az idődet, hogy megállj és lelked megfürdesd Isten jelenlétében, ezt fogják mondani: „Micsoda időpocsékolás! Fölösleges erőfeszítés!" Azért viselkednek így, mert nem értenek meg két dolgot: mitől mentett meg és szabadított meg Isten; és hogy a dicsőítés számodra azt jelenti, hogy belépsz Isten jelenlétébe, és ott örvendezel és felvirágzik az életed.
„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsoltárok 147:3)
Ez minden nap megtörténik. Talán épp most történt meg a te valaha oly boldog otthonodban is: irreális elvárások, hűtlenség és megszegett ígéretek rombolják le az élethosszig tartó szeretet és bizalom álmát. Hála Istennek, Ő a tönkrement kapcsolatok és a megrendült bizalom gyógyítója. Ha valaki, akit szeretsz, megsebződött:
1) Adj neki időt! A gyógyulás egy folyamat, nem egy esemény. A szív sebei lassan gyógyulnak. Talán azt gondolod: „De már annyiszor bocsánatot kértem. Mennyi időbe fog még telni, míg el tudja engedni, és újból bízni kezd bennem?” Addig tart, ameddig tart! Ha azt követeled a másiktól, hogy a te menetrended szerint gyógyuljon, az csak késlelteti a folyamatot! „De ha valóban megbocsátott volna nekem, akkor nem hozná fel állandóan.” Ez nem így van! Ha az, akit szeretsz, felhozhatja ezt úgy, hogy nem leszel tőle ideges, a gyógyulás hamarabb bekövetkezik.
2) Ne gondold azt, hogy most már minden rendben van! Nem így lesz, és ez a normális! Felfigyeltél már arra, hogy milyen automatikusan védesz egy sérült végtagot az ütődésektől és rázkódásoktól? Ez egy természetes, ösztönös reakció. Az a helyzet, hogy az, aki okozta a fájdalmat, talán már készen áll arra, hogy a dolgok újra a régi kerékvágásban menjenek tovább, a megsebzett fél számára azonban a „normális” még túlságosan fájdalmas lenne. Ha csökkented az elvárásaidat, és tudsz várni egy keveset, akkor felgyorsítod és elősegíted a gyógyulási folyamatot.
3) Ne felejtsd el, hogy az emberek eltérő ütemben gyógyulnak! Isten azt mondta: „Megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek… Megvan az ideje az ölelésnek, és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak” (Prédikátor 3:4-5). Légy érzékeny! Engedd, hogy Isten türelemre és növekedésre tanítson, miközben időt hagysz szerettednek a gyógyulásra.
„Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Én meggyógyítalak.” (2Királyok 20:5)
Ha csak ülsz, és várod, hogy a gyógyulás megtörténjen, az nem segít, sőt inkább elnyújtja a folyamatot. Ha azon fáradozol, hogy pozitív hatást gyakorolj, az fogja előre vinni a dolgokat. Ha segíteni akarsz:
a) Hallgass! Ha a szerettednek beszélgetésre van szüksége, hallgasd meg anélkül, hogy megpróbálnád védeni, megmagyarázni, indokolni vagy mentegetni a viselkedésedet! Ne akard helyreigazítani a másik fél „téves meglátását”, és ne próbáld úgy csökkenteni fájdalmát, hogy elbagatellizálod!
b) Vedd komolyan! Ne mondd azt: „Nem kellene így érezned!” Amikor az emberek a fájdalmukról beszélnek, gyakran azt teszik, ami elengedhetetlen segítség a gyógyulásukhoz. Ha azt hozzuk tudomásukra, hogy érzéseik jogosak, nem pedig azt érzékeltetjük velük, hogy gyengék vagy ostobák, képessé tesszük őket arra, hogy túltegyék magukat a negatív érzéseken.
c) Kérj bocsánatot! Igen, megint! Bárki is mondta, hogy „a szeretet azt jelenti, hogy sohasem kell bocsánatot kérned”, nem sokat tudott az emberi kapcsolatokról. Minden őszinte bocsánatkérés elősegíti a gyógyulást. Egy szívből mondott „annyira sajnálom” gyógyszer a sérült léleknek. Tehát alkalmazd ezt, amíg nem lesz már rá szükség. Szeretted majd tudtodra fogja adni, hogy az mikor jön el. d) Hozd helyre! Ajánld fel, hogy segítesz helyrehozni azt a sérülést, amit te okoztál. „Tudom, hogy megbántottalak, és tényleg szeretném tudni, mit tehetnék azért, hogy segítsem a seb begyógyulását.” Ha őszinte szívből mondod, ezek a szavak átrendezik a helyzetet, és te a megoldás részévé válsz, nem csupán a probléma okozója leszel.
Isten azt mondta: „Meghallottam imádságodat, és megláttam könnyeidet; meggyógyítalak.” És minél hamarabb válsz aktív közreműködővé a gyógyulási folyamat elősegítésében, annál hamarabb állhatsz fel a büntetőpadról és térhetsz vissza a pályára.
„Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat - így szól az Úr.” (Jeremiás 30:17)
Nincs fájdalommentes, biztos garancia; egy kapcsolat gyógyulása mindig közös erőfeszítéssel és kockázattal jár. Bíznom kell abban, hogy végül meg fogsz bocsátani, és a sérelmet a hátad mögé veted, neked pedig hinned kell abban, hogy őszintén változni akarok. A sérült kapcsolatok meggyógyítása kétemberes feladat. A te részed az, hogy azon dolgozz, hogy újra bízz bennem, az én feladatom pedig az, hogy bizonyítékát adjam annak, hogy megbízható vagyok. Ha ezt tesszük, akkor igényeljük az együttműködést a másikkal, bátorítjuk egymást, és csökkentjük a minket elválasztó távolságot. Egy kapcsolatot működővé tenni annyit jelent, hogy eldöntitek, hogy valós és pozitív lehetőségeitek vannak, és mindketten elkötelezitek magatokat a megvalósításukra.
Ha a te árulásod okozta a sebeket, könnyebbé teheted a magad feladatát azzal, ha elszámoltathatóbbá válsz. Ha önként beavatod a társadat az időbeosztásodba, anélkül, hogy faggatnia kellene, akkor rosszfiúból teljes értékű csapattaggá léphetsz elő, és egy kölcsönösségen alapuló játéktervet követhettek, hogy mindketten nyerjetek. Azzal, hogy beleegyezel az önellenőrzésbe, kiküszöbölöd az amiatti neheztelést is, hogy a másik felügyeli a lépéseidet. Más szavakkal: ez felszabadítja őt az aprólékos ellenőrizgetés piszkos munkája alól, és megkímél téged attól a megaláztatástól, hogy úgy érzed, folyton mikroszkóp alatt vagy.
Másrészt, ha te vagy a sértett fél, megkönnyítheted társad dolgát azzal, hogy tudtára adod: ér annyit neked a kapcsolatotok, hogy a magad részéről működőképessé tedd. Mondd el neki, hogy értékeled az erőfeszítéseit! Ha mindkét félnél a kapcsolat meggyógyítása lesz a középpontban, és bevonjátok Istent, aki azt mondta: „én meggyógyítalak”, akkor be fog következni!
„Én majd meggyógyítom népemet… békét és biztonságot fognak élvezni.” (Jeremiás 33:6 NIV)
A „műtéti” szakasz – a beismerés és bocsánatkérés – gyorsan megtörténhet. A „felépülés” összetettebb folyamatához – a megbocsátáshoz, gyógyuláshoz és helyreálláshoz – idő kell. Emlékszel arra, amikor legutóbb szerelőhöz vitted az autódat? Egy bizonyos probléma miatt vitted el, és ő talált egyebet is, amiről te nem tudtál, és amire oda kellett figyelni. Ugyanígy a gyógyulás folyamata is ráirányítja a figyelmet olyan kérdésekre, amelyek kapcsolódnak az eredetihez: kommunikáció, pénzügyek, idő, nevelés és az intim kapcsolat. Ha egészséges kapcsolatot akarsz, akkor nincsenek leegyszerűsített megoldások; ezekkel a kérdésekkel foglalkoznod kell. Ha megpróbálsz csalni ebben a folyamatban, akkor az elrendezetlen ügyed továbbra is alá fogja aknázni a teljes és boldog kapcsolatra vonatkozó reményeidet. Szóval, ha eddig még nem jöttél volna rá: a helyreállítás nem a gyáváknak és lustáknak való feladat! De a jutalom bőségesen megéri, úgyhogy gyűrd fel az ingujjadat!
Támogassátok egymás erőfeszítéseit! Isten azt mondta: „Adjatok… tiszteletet annak, akinek tisztelet jár!” (Róma 13:7), mert ez egy olyan alapelv, amely működik. Megszoktuk, hogy köszönetet mondunk a pincérnek, a taxisofőrnek és kijelentkezéskor a recepciósnak. Ez a belénk vésődött, felbecsülhetetlen értékű jó modor, amit jól tennék, ha hazavinnénk. A kapcsolat helyreállításán dolgozóknak szükségük van arra a gyógyító erőre, amely az illem rendszeres adagjaiból származik. Meg fogsz lepődni, hogy a helyreállítás terén milyen eredményeket ér el már önmagában az, ha kinyilvánítod elismerésedet. A „megerősítés alapelve” azt mondja, hogy abból, amit elismersz, többet kapsz. Tehát ne felejts el köszönetet mondani társadnak a helyzet javulása érdekében tett legkisebb erőfeszítéseiért is! Ezzel nem csupán megbecsülöd azokat, de még többet idézel elő, és kamatozó betétet helyezel el a kapcsolatotok számláján.
