A 7vége imádsága:

Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené Róm 9,16

Célba érni nagyszerű érzés... a pillanat felszabadító öröme felejtetteti a szenvedést, ami a starttól kezdődően minden küzdőnek kijár. Pál apostol leveleiben gyakran hoz ismerős képeket, hasonlatokat a krisztuskövető élet jobb megértéséhez...

Gyakran felteszik a kérdést: "Na, de miben különbözik a keresztény ember a nem-kereszténytől, amikor mindannyian elesnek az élet nagy futásában?!" Tény, hogy a keresztény ember sem szent... gyakran nem sokkal jobb, mint a másik ember, s hogy mennyivel "különb" azt csak az Isten látja. Mi teszi hát mássá mégis az Istenben bizakodó embert? Először is: ha elesik, rögtön felkel.

Látszólag egyszerű feladat, de mégsem az. Igen nehéz talpra állni akkor, amikor elbukunk (mert elgáncsoltak, mert magunkat gáncsoltuk el, mert elfáradtunk, mert s egy kis gödörbe léptünk, amit észre sem vettünk)... a bukás mindig nagy fájdalommal jár! Tovább futni? Amikor a többiek messze előre szaladtak... Tovább futni, amikor ösztönösen a sebeinket akarjuk nyaldosni? "Nekifeszülni a célnak" - szinte lehetetlennek tűnik. A keresztény ember mégis megteszi. Feláll, s továbbfut. Ebben rejlik a titok. Tudja a krisztuskövető ember, hogy mindez kegyelem, s hogy az "esés" nem büntetés, hanem törvény, az élet törvénye: "Még a legkiválóbbak is eleshetnek" - mondja Ézsaiás. "De akik az ÚRban bíznak... szárnyra kelnek"

Miért is futunk a cél felé? Mert tudjuk, hogy ott a helyünk. Istennél, Istennel akarunk egyek lenni. Vonzását érezzük egész életünkben, s ahogyan nem tudja megtenni a piciny gyermek, hogy ne szaladjon szülei felé, ha hallja azoknak hívását, a hívő ember is fut, szalad Teremtője felé. A hazaváró Szeretet hihetetlen erőt ad. Megújít, ha elesünk, továbblendít, ha megfáradunk. Pál tudja, hogy mindez kegyelem, s egyedül, csakis "a Krisztusért" lehetséges a célbajutás. Ezért buzdítja övét, minket is.

Életminőségünk...

A mai nap imádsága:

Ne veszendő eledelért fáradozzatok,

hanem az örök életre megmaradó eledelért,

Jn 6,27a

Kevesen vannak, akik munka nélkül(!), élvezik a lét gondtalanságát. Mihaszna életük boldogsága maradjon az ő titkuk -, no de király, olajsejk vagy oligarcha nem lehet(?) mind a hétmilliárd ember... A "magunkfajták" - azaz a 99,9%-a az embereknek -, dolgozunk, küzdünk, kihívások és terhek között a mindennapiért, s igyekszünk megtalálni a magunk egyszeri, rövidke életünk Istentől számunkra-rendelt boldogságát. Azért valljuk meg őszintén, olykor minket is megkísért a paradicsomi gondtalanság letűnt, de fejünkben időnként fel-felbukkanó illúziója, s ilyenkor hamarabb megértjük, miért is kereste az ámuló nép oly nagy buzgalommal a kenyérszaporító Csoda-prédikátort. Bármennyire is meghatározza az anyagvilág sarában taposó életünk látásunkat, a Mester túlmutat csodás jeleivel a horizonton. Újra és újra figyelmeztet: a cél nem az út maga, földi vándorlásunk néhány évtizede nem a végállomás, csak állomás. Nagyon fontos, de nem az utolsó, van tovább!

Sokan vannak - még a keresztény testvérek között is -, akik a mennyország perfekcióját igyekeznek maguk életébe 'belehazudni'... s tudjuk, a legnagyobb hazugságokat mindig magunk hitetjük el magunkkal. A földi lét azonban nem mennyország, s nincs is a földnek olyan sarka, ahol kizárólag az égi törvények szerint történnének a dolgok. Ha lenne a földnek egyetlenegy bűntelen sarka is, akkor ki lehetne forgatni sarkaiból ezt a világot, s valóság lehetne már itt és most a mennyország! Sajnos bűntelenek földi életünkben sosem lehetünk, legfeljebb megigazítottak - simul iustus et peccator!

Nagyon sokan vannak, akik elvetve az emberlét halál utáni ígéretét teljességgel a múlandóra koncentrálnak, s a veszendő dolgok törvényei szerint rendezik be egész életüket: ha pofont ad az anyagvilág, akkor visszaütnek ők is. Ha mások könyökölnek, akkor ők is, és emberi méltóságukat felejtve, észnélkül tülekednek, hogy az élet zsíroskenyeréből egy harapással nagyobbat bírjanak a mában, mint azt a tegnapban tehették. A másikon átgázolás öntörvényűsége aztán megtermi a maga keserű gyümölcseit: hiába a nagy hajsza a siker után, csak a birtoklás nem hozza el a legfontosabbt: a lélek békességét, azaz a földi lét megelégedettségét.

Ahhoz, hogy harmóniába kerüljek önmagammal, a világgal, s nemkülönben a JóIstennel - szükségeltetik a krisztusi/keresztényi derű. Ezt a kincset ugyan mindenhol osztogatja az élet, mégis kevesen birtokolják, mert csak azok kapják meg, akik kérik! A mennyei derűben ugyanis "benne van" a hit, hogy bármennyire is kacskaringós és saras földi életünk dűlőútja, a vége mégis az Istenhez vezet. S ha Őt nem kerülhetem ki, s ha Vele vidámabb e vándorlás, mert a gondviselésébe vetett reménységünkön keresztül leveszi vállunkról aggódásunk terhét, akkor miért is hajszoljuk a veszendőt? S ha számos alkalommal megtapasztaltuk már, hogy a legfontosabb mégiscsak a horizonton túli, az "örök életre megmaradó" a legnagyobb jutalom, akkor miért akarjuk beérni a kevesebbel?

A mai nap imádsága:

Hallottátok, hogy megmondatott: Ne paráználkodj! Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében..

Mt 5,27-28

A csoki nagyon finom, s csokoládét enni olyan jó!... Bizonyára akadnak néhányan, akik nem szeretik az édességet - s, nemcsak azért mondják, mert kalóriabomba és hízlal, valóban nem szeretik az ilyen "bűnös dolgokat" -, annyi bizonyos, hogy az emberek túlnyomó részét nem hagyja "hidegen" egy-egy művészi gondossággal elkészített praliné, bonbon vagy torta-szelet látványa! (Főleg, ha édesség-majszolgatással kapcsolatban van már "saját élménye" is...)

Egy gyakorlati kérdés: Bűn-e csokoládés prospektust nézegetni? Nem. Bűn-e bemenni a cukrászdába, s megfürödni a torták édes illatában? Nem. És egy egész doboz bonbont, nyolc szelet tortát megenni? Hááát... Először is: Kinek mi köze hozzá? Nemde? .S mégis, egy-egy ilyen elvesztett csata után - amikor az édességgel szemben csúfos vereséget szenvedett az elgyengült test - az emberek többségének komoly bűntudata van: "Nem kellett volna!" Nos, a csokoládé-falás hasonlata érdekes párhuzamokat vet fel a szexualitás modernkori problematikájával kapcsolatban!

Voltak korok, amikor a szexualitásról beszélni nemcsak hogy nem illett, de minden nemiséggel kapcsolatos dolog tabu-téma volt. Ma nyíltan lehet - s kell is beszélni róla -, de a nyíltság sajnos nem mindig jár együtt korrektséggel, amit régen tisztességnek hívtak. A tisztesség ugyanis azt kívánja, hogy arról is beszéljünk, amiről általában hallgatni szoktak... Például arról, hogy aki parázna, azaz hűtlen, az elsősorban önmagát sebzi meg.

Amíg régen az együttélést "vadházasságnak, ágyasságnak" nevezték, addig ma az együttélés, mint életforma, jogi védettséget kap. Ilyen helyzetben (köz)érthetően lefordítani az avítt-csengésű szót: paráznaság, nem is olyan egyszerű feladat!

Mi tehát a paráznaság? Próbálták ezt már törésnek is fordítani, ami igen találó, hiszen ami egyszer eltörött, azt már csak összeragasztani lehet... De próbálták visszaadni eredeti jelentéstartalmát, amikor 'csorbítás'-nak fordították. Ha valaki ugyanis egy házasságot csorbít, vagy egyes működő részeit nem tölti be - vagy mással helyettesíti -, akkor az házasságtörő. Azonban a létre nem jött házasság is Isten Tervének, házasságszerző tervének megtörése-összetörése, akadályozása. Aki tehát önzése okán választott társát elhagyja, vagy a házasságát el sem(!) kezdi: az házasságtörő. De paráznaság tkp. az is, akik ugyan köthetnének egymással házasságot(szövetséget), de (kényelemből/félelemből?) mégsem teszik.

A legújabb időkig minden kultúra, minden társadalom számon tartotta tagjainak családi helyzetét, és mindig és mindenütt "megadták a módját" az új család megalapításának. A hagyományos, közösségi értéket tudatosan romboló szabadelvű gondolkodás igyekszik kikezdeni a család intézményét is, amikor azt propagálják, hogy a modern családfogalomba beleillik az "élettársi kapcsolat", s az már csak "hab a tortán", ha ezt a viszonyt a jog azonos neműek között is védelmébe veszi... A libertinista gondolkodásban a vezérelv mindig így hangzik: "Mi jó nekem?", az Isten rendje szerintiben pedig így: "Mi jó nekünk, s a mieinknek?"

A házasságtörés minden esetben gondolati síkon kezdődik. Amikor valaki saját, jobb érdeke miatt elhagyja társát - a régiek így mondták: "odaadta magát" -, elárulja a másikat, mert feladta a másikkal szerzett szövetségét... Elárulni a másikat nemcsak meleg-csalással (értsd: személlyel), de hideg-csalással is lehet: bálványozott munka, fontosságtudat - sok ilyen "odaadott életű szolgáló" vergődik így az egyházban -, de a "mama kedvence" is parázna, mert engedetlen Istennek, hiszen nő és férfi egymásnak segítőtársa kell hogy legyen... Aki tehát "nem hagyja el apját és anyját", s nem ragaszkodik feleségéhez, hogy családi életével Istennek szolgáljon - pedig adottságai okán tehetné(!) -, bizony az is parázna.

Isten törvénye, hogy mindennek "ára van", azaz következmények nélkül nem mondhatunk, nem tehetünk semmit. A szövetségtörésnek, paráznaságnak is igen nagy ára van - ezt jelzik Jézus abszurd ajánlásai is: "Ha a jobb szemed visz bűnre, vájd ki, és dobd el magadtól... ha pedig jobb kezed visz bűnre, vágd le, és dobd el magadtól!" - Hogy mekkora ez az ár, az akkor válik nyilvánvalóvá, amikor krízisbe (betegség, veszteség) kerülünk, s kellene a szövetséges társ -, de egyedül vagyunk/maradtunk... Ilyen helyzetben már csak az Isten kegyelmében bízhatunk.

A mai nap imádsága:

Ha valaki elad honfitársának valami eladnivalót, vagy vásárol valamit honfitársától, ne csalja meg egyik ember a másikat.

3 Móz 25,14

mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is.

2 Kor 8,21

Ki a honfitársam?... S, aki nem az, azt becsaphatom? Jelen gazdasági lehetetlen helyzet éppen azért állt elő, mert egyik ember becsapta a másikat, egyik érdekcsoport kijátszotta a másikat, egyik nép kiszorította a másikat. Lehetne mutogatni olcsó árukat előállító ázsiaikra, a pénzügyi világ hatalmasaira, a gazdaság működéséhez elengedhetetlen nyersanyagokat birtoklókra - a lényegen ez nem változtat semmit... Az ember már csak ilyen megromlott állapotában: csal. Csal a kereskedelemben, csal a választásokon, sőt a legintimebb kapcsolatában is csaló... Ha ugyanis a párkapcsolatban egyik vagy másik fél "nem kapja meg a magáét" - nem véletlenek ugye a házassági szerződések sem, hiszen nem a divat, a szükség hívta létre őket (mert érdekközpontúvá, ilyen "egydimenzióssá" vált a világ) -, ha a "szerződő felek" nem ügyelnek az ígért teljesítmény valóra váltására, akkor nagyon hamar felborul a kapcsolatuk... Ezt támogatja a "modern", bulvársajtó-szugerálta, társadalomromboló szexuáletika is... Mert Ezt megérdemeljük.

Csőd. Kicsiben és nagyban. Pénztárcában, de lélekben is. S a lélek elsősorban nem azért van krízisben, mert üres a pénztárca, hanem azért, mert a tisztességnél, az emberszeretetnél, a hazánál, nemkülönben a családnál sokkal, de sokkal fontosabbak a napi -felesek, -fröccsök és -sörök, s a lélekben kiskorúak nyomorúságos "pótléka": a városképet csúfító, környezetet szennyező büdös bagó! Az is nyomorúság, sőt egyenesen a civilizáció szégyene, hogy egyetemi szinten okítják a "gazdaság-etikát", holott a "Lopni nem szabad!" - egyetemes alapelvét a családból kellene magukkal hozniuk a jövő gazdaságát irányítóknak is... Akkor mi is a biztosítéka annak a "fenenagy" globális jólétnek?

Az ember Isten nélkül nemcsak önzővé és másokat kihasználóvá, de az élet normalitását totálisan felejtővé is válik. A keresztények erőssége nemcsak a Kinyilatkoztatás Nagy Krisztusi Titka volt, hanem - s ez az, ami "megfogta", elgondolkodásra késztette nemcsak a második század végén, harmadik század elejen megtért pogány filozófusokat és az egyszerű embereket is(!) -, az ebből fakadó keresztény (keresztény=krisztusi) normalitás! A Mester ugyanis nem tűri a kettős mércét, a hamiskodást! Tisztességes, azaz egyértelmű legyen az a kimondott "igen" meg a "nem" is, s az esküdözés nem javít semmit a helyzeten.

A Mester tanításán tájékozodó hívő ember jól tudja, hogy a földi nehézségeket csak akkor képes a testbe teremtett lélek legyőzni, ha az Isten szeretetfényének egy darabkája, a lelkiismeret gyertyájaként ott lobog a szívben. Enélkül tisztesség és nincs épülés, csak rombolás, enélkül nincs üdvös földi lét és üdvösség se, csak boldogtalanság és kárhozat...