Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Életünk rendjéért.../Életünk - szolgálatunk.../ Mindazokért, akik küzdenek testben és lelekben, önmagukért és másokért./Perspektívák...

2018. július 21. 05:48 - Andre Lowoa

Életünk rendjéért...


A mai nap imádsága:

Istenem! Kérlek ne próbálj engem erőmön felül, s add hogy ne felejtkezzek meg Rólad egyetlen élethelyzetemben sem! Ámen
   

Tűzbe teszem és megtisztítom őket, ahogyan az ezüstöt tisztítják, megpróbálom őket, ahogyan az aranyat próbálják. Ő segítségül hívja nevemet, én pedig meghallgatom őt.
Zakariás 13,9

"Mindenre van megoldás!" - biztatjuk magunkat és másokat is, amikor nem sikerülnek a dolgaink. Az illúzió, hogy minden szépen rendben működik, mindig csak egy darabig tart... Városunk igen híres órásmestre Zottl (cotli) bácsi mondta nekem egyszer: "Tudja, mindent karban kell tartani! Nyolcvan éves már bőven elmúltam, de nekem még mindig ugyanaz a biciklim, amit tizennégyéves koromban kaptam... de én szét is szedem minden ősszel, megtisztítom, beolajozom és zsírba teszem tavaszig... nincs is semmi baja!" Nos a dolgok valóban karbantartást igényelnek, mert minden múlandó. Elromlik a háztartási gép, meghibásodik az autó, olykor megbetegszünk. Minden élő és élettelen folyamatos igénybevételnek van kitéve, nincs kivétel!

Sokszor nem értjük: Tegnap még működött, az előbb még teljességgel funkcionált, most pedig csak bosszúságot okoz... Ki ne ismerné közülünk azt a nyomorúságos érzést, amikor a technika éppen akkor hagyott cserben minket, amikor leginkább szükségünk lett volna rá! Sokszor megtapasztaltuk talán azt is, hogy szükségünk lett volna támogatásra, segítségre, s nem kaptuk meg. Talán éppen az utasított vissza minket, akitől azt legkevésbé vártuk... Miért van mindez így?

Isten is ad próbákat - bőséggel. Egyik pillanatról a másikra lángok vesznek körbe minket, s égeti lelkünket a lelkiismeret tüze. Mi mit teszünk ilyenkor? Perlekedünk? Számonkérjük az Istenen, "Uram hát ezt érdemlem?"... Vagy alázattal felé fordulunk és beismerjük végességünket, tehetetlenségünket. Nehéz pillanatok ezek, de a hívő ember tudja, hogy nincs más alternatíva. Ha át akarjuk élni a megtisztulás, s az újrakezdés csodáját, akkor csak ezt a lépést választhatjuk. Csak ilyen krízis-pillanatokban derül ki, mi az érték, s mi nem, mi a szükséges, s mi nem... A megoldás végül is az Isten maga. Benne megnyugodva újra célt találunk. Csak ezután - ha kell századszor is - tudunk újra odafordulni feladatainkhoz, tudjuk felvállalni a magunk keresztjét vagy meghallgatni mások nyomorúságát. "Szétszedni, megtisztítani, összerakni!" - mondta Zottl bácsi... Az imádság "karbantartó munkáját" soha ne hanyagoljuk el, mert egyébként nem működnek életünk dolgai...

 




Életünk - szolgálatunk...



A mai nap imádsága:

Uram! Te állítottál arra a helyre, ahol most is vagyok. Add, hogy ne kételkedjem szeretetedben, s higgyek szavadnak, amikor azt ígéred Igédben, hogy a Téged szeretőknek minden javukra van! Ámen

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.
Mt 11,28-29

"Fáradt vagyok!" - sóhajt fel pedagógus beszélgetőtársam, így nyár közepén. Hiába a tízhónapon át tartó napi 6-8órás zaj-, gyerekzsivaly-terhelést nem lehet egykönnyen 'kipihenni'. Fáradtságnál-több tekintetét végül én fogalmazom meg: "Nem fáradt vagy Te, hanem kimerült!" Nos, aki legalább negyedszázadot "lehúzott" a magyar közoktatásban - annak nem kell különösen ecsetelni miről is van szó: fáradtság és kimerültség nemcsak két külön fogalom, de alapvetően két különféle állapot is. Míg az egyik viszonylag gyorsan, pár nap alatt kipihenhető, eladdig a másik hosszú hónapokig elhúzódhat, jelentősen megterhelve az amúgy sem könnyű hétköznapokat.

Érdemes kiemelni: Jézus nem a fáradtakat, hanem a megfáradtakat hívogatja. Azokat, akik elfelejtették lelkük töltekezésének fontosságát, akiknek a sok-sok nyomorúság, igazságtalanság és fájdalom - nemcsak sajátjuk, hanem másoké is - sebesre marta lelküket. Ön-töltekezést sok-sok módszer, iskola, tanítás - no meg rossz prédikátor(!) - ígér, a hívő ember azonban tudja, igazán feltölteni, "mértéken felül, túlcsordulóan" egyedül csak az Isten képes.

Igen elgondolkodtató, hogy Jézus a megnyugvás ígéretével nemcsak magához hív, de ezt hozzáköti a kereszthordozáshoz. Félreértés ne essék, a kereszthordozás nem egyenlő a szenvedéssel! Keresztet nem az hordoz, aki nyakába vesz olyan igát is, amit nem kellett volna, de sorozatos életvezetési hibáinak következményeként "nyakába sózta" az élet... Keresztet az hordoz, aki a másikért, a közösségért szolgálatot végez. Azaz: szelíd bizonyságtevő életével tükrözi az Isten szeretetét.

Aki szolgálja az Istent, az maga is töltekezik, aki csak 'szolgáltat', az idővel kimerül. Sokat gondolkodtam - megfáradt embereket látva, ismerősökkel, rokonokkal, nemkülönben lendületüket vesztett lelkészekkel/papokkal őszintén beszélgetve -, vajon miért omlanak össze, roskadnak magukba a 'negyvenes-ötvenes' embertársaink? Egyszerű középideji válságról lenne szó csupán? Aztán rá kellett döbbennem, többről van itt szó: Töltekezni csak az tud, aki az élet Istentől rendelt normalitását éli! Aki 'abnormálisan' él, az bizony kiég... Hiába minden felkorbárcsolt érzés, nem segít semmiféle extra-kegyességbe csomagolt rajongás, a zártközösségű 'Krisztus-elgondolások' csak ideig-óráig jelentenek "öntöltekezést". Egyszer elfogy mindaz, ami emberi!

Ellenben, aki a "krisztusi norma" szerint él - vagyis békességben, de még a "port is lerázza sarujáról", ha békességét nem fogadják -, aki felismeri saját életében az Isten szeretetének hétköznapos közvetítését, aki látja, hogy kinek válhat a samaritánusává, mert nem a külső kényszer, hanem Isten-adta belső indulat készteti a jó megcselekvésére, az nem vész el, az megmarad az első szeretetben, sőt megerősödik, elmélyül abban.

Megnyugvást találni csak akkor tudunk, ha tudjuk és érezzük, hogy Isten gondviselő szeretete által élünk, s vagyunk, akik vagyunk. Megnyugodni az életben csak akkor leszünk képesek, ha tudjuk, hogy a helyünkön vagyunk, s azt csináljuk, amire elhívott minket az Isten. Ő ugyanis nemcsak arra hívott el minket, hogy 'jó keresztények' legyünk, hanem arra is, hogy kiváló mesteremberek, asztalosok és kertészek, repülőgép-szerelők és vegyészek, tanárok és papok, orvosok és Nobeldíjasok legyünk... azaz munkánkban is megnyilvánuljon az Isten szeretete, s hogy mi is szeretjük Istent. Hiába azonban minden szakmai siker, ha valaki hitvány férj vagy feleség, családapa vagy családanya, akkor hitványsága szak-emberségét és kikezdi. Felfedezni mindennapjainkban a ránkbízott feladatot, nem más, mint elhívásunk gyakorlása, s az Isten gondviselésére való rábólintás, mely mindig békességet hoz, megnyugvást teremt lelkünkben... A Mester ezért tanít/nevel minket 'életes' példázatokban, hétköznapiságban könnyen tettenérhető hasonlatokban!

 



Mindazokért, akik küzdenek testben és lelekben, önmagukért és másokért.


A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Áldásodat ne vond meg tőlünk, adj békét testben és lélekben! Ámen.

"Az ÚR hűségét magasztalom..." Ézs 63,7a

"Ha nagyon akarod, sikerülni fog" - korunk ismerős szlogenje ez. Az akarás önmagában még kevés... a nagy akarásból folyományként adódik: a siker érdekében "add el magadd", azaz mutass többet, mint ami vagy. Manapság ezért felszínesek az emberi kapcsolatok. Rövid idejűek a "barátságok", mert hamar kiderül, valamilyen érdek fűzi csak össze a feleket. De gyorsan zátonyra fut férfi és nő kapcsolata is, hiszen ha valahol fontos, hogy az legyen valaki, ami valójában, akkor ez a két ember legmélyebb testi-lelki találkozásának keretet adó Istentől "rendelt intézmény": a házasság élestszövetsége...

Ahogyan az emberi kapcsolataink (ha hosszú távon akarjuk őket), úgy az Istennel való kapcsolatunk is csak az őszinteségen alapulhat. Azt adom, ami vagyok, s elfogadom, engedem, hogy azzá váljak, amivé az adott kapcsolat növelhet. Nem elégséges az intenzív cselekvés... kétségbeesés szélére sodródó fiatalember mondja a napokban: "Pörgök ezerrel, de halvány lövésem sincs mi lesz ebből az egészből!" ... Nem látja a közeli jövőt sem, nemhogy a távolit. Ha nincs (nagyobb)cél, nincs értelme a küzdelemnek, a munka, a mindennapok értelmetlenné válnak. A boldogság biztosítéka, a szép élet ígérete maga az Isten.

Isten könyörületes. Bármennyire is lehúz minket az anyagvilág, a vétkeink, a bűneink - Ő könyörületes, és felemel. Nincs annyira elrontott élet, amiből ne lenne kiút Vele együtt. Neki van hatalma egyedül arra, hogy rosszból is jót hozzon elő. Mi ez, ha nem az evangéliumok evangéliuma?

 



Perspektívák...


A mai nap imádsága:

URam! Teremts békességet a szívemben, hogy harmóniában élhessek mindenkivel! Ámen
Nyomorúságomban az Urat hívtam segítségül.
Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem.
Zsolt 118,5
Egy rövid élet is tele lehet hosszantartó szenvedésekkel... nem is gondoljuk, mi mindent kibír az ember! Amit más elviselhetetlen szenvedésnek lát, az egyeseknek a puszta lét garanciája. Így élnek sokan, gyógyszereken, fájdalomcsillapítókon, hogy elviseljék a testük kínjait. Ami azonban mindennél jobban tud fájni egy ember életében: az igazságtalanságok, a szeretetlenség, a gonoszság. A megtapasztalt nyomorúságban a legnehezebb: elhordozni a kínt, hogy sokszor változtatni sem tudunk az adott helyzeten...
A sok nehézség, fájdalom különösen is értékessé teszi számunkra a szabadságot, melyre valójában teremtettünk. Éppen ezért, ha valaki a másik ember szabadságát igazságtalanul korlátozza - direkt vagy indirekt módon -, Isten nyilvánvaló akarata ellen cselekszik. Szabadságot korlátozni nemcsak drótkerítéssel, ráccsal, s fizikai kényszerítéssel lehet. A szabadságot alaposan meg lehet nyirbálni félrevezetéssel, a jogtalanság jogosságként való feltüntetésével, a bizalom megvonásával. Ha valaki folyamatosan a "maga igazát hajtja", gyaníthatóan ezzel mások szabadságát határolja be. Az "én igazamnál" mindig több a "mi igazunk", de az Igazság - s ez általában csak később derül ki -, mindig az Istennél van.
Nem csoda tehát, ha egy rövidke emberöltő is elhozza a felismerést: szabadulni kellene a vétkek, mulasztások, bűnök (meg)kötözöttségéből arra a szabadságra, melyet az Isten készített el. Ez a szabadság - amivel oly sokszor nem élünk(!) - nem más, mint a szeretet szabadsága. Szabadon, kényszer nélkül, belülről fakadóan megtenni másokkal azt, amit szeretnénk, hogy velünk is tegyenek... Ezen a földi szabadságon túl azonban létezik egy olyan szabadság is, melyet próbálunk ugyan valahogyan 'megfoghatóvá' tenni, de Jézus példázatai/hasonlatai alapján sem sikerül teljes valóságában elképzelni: ez az Istennel való közösség szabadsága.
Isten és én... a vágyak nélküli nyugalom, az Isten ismerete, s a mindent elfedező szeretetben való békesség... Állapot ez, ami földi küzdelmeink során csak pillanatokban tudunk megérezni, reménységünk szerint azonban "odaát" valami ilyesminek lehetünk részesei. Eladdig azonban - mint oly sok minden más a szívünkben - csak kívánságokat szül újabb kívánságra, tovább nehezítve az egyébként sem egyszerű létünket. A hívő ember azonban tudja, hogy soha nincs egyedül - Isten tenyerén hordozza övéit - s ezért akkor sem esik kétségbe, ha földi életében csorbul az igazság, s az emberek akarata érvényesül az Isten rendje helyett...
komment
süti beállítások módosítása