Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Elfogadásért.../Hívő élet.../Hűséges emberekért./Kapcsolataink.../Örökélet.../Szolgálat...

2018. július 20. 05:49 - Andre Lowoa

Elfogadásért...

A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Te látod, hogy milyen könnyen a világ hatása alá kerülök, s elfogadom igazságnak azt, ami szépre kerekített, s csillogó. Kérlek adj nekem bölcs szívet, hogy észrevegyem akaratodat életem mindennapos dolgaiban, s úgy cselekedjek, hogy az testem, s lelkem üdvére váljon! Ámen



"Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom néktek megkapták jutalmukat. Amikor pedig te böjtölsz, kend meg fejedet, és mosd meg arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; és Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked."
Mt 18,3

Amióta világ a világ, a böjt mindig vallásos cselekedet volt, minden kultúrában. Napjainkra az ész átírta ezt is, s meghirdette a "harcot" a kalóriák ellen... Nos, hogy hányan buknak el ezekben a kínnal, s keservvel vívott csatákban azt láthatjuk szűk környezetünkben, de talán tapasztalhatjuk magunkon is! 2:3-as meccsek ezek - 2kg le, 3 kg fel... Hol a hiba? Nem elég a jó szándék? A szándék mindig a legfontosabb, kérdés csak az, hogy ki támogatja azt, mert egyedül nem megy. (Érdekes, s igaz: Az "egyedül nem megy" igazságát csak a kereszténység meri felvállalni...)

A böjt vallásos cselekdet, amelynek célja nem a testsúly csökkentése, hanem közelebb kerülés az Istenhez. A böjt hamis gyakorlata az, amit a reklámokban látunk, hogy ti. azok, akik az adott metódust(sportszer vagy táplálék) választják, darázsderekúak, s atlétatermetűek lesznek, s mindenki csodálni fogja őket. S, ki ne kívánná ezt, hogy ő legyen a központ, mások csodálatának tárgya? Először is: A böjtöt nem másokért, hanem magunkért tesszük, s nem is a testünkért, hanem a lelkünkért. Másodszor: a böjt valójában nem lemondás(negatívum), hanem felajánlás(pozitívum). Az eltorzult, "csakazértis" arc mindent elárul. Ilyenkor nem energiát nyer az ember, hanem erőt veszít. Jézus azt, mondja "kend meg fejedet, és mosd meg arcodat" , azaz ünnepelj! Érdekes módon, ha ünnepelünk, ha éppen jót teszünk másokkal (ajándékozunk), akkor nem hiányzik a zsíroskenyér. Csak akkor kerülünk a kísértés örvényébe, ha beszűkítjük a világot, s önmagunkat tesszük meg a legfontosabbnak... Isten azonban úgy alkotta meg a világot, hogy akkor kapjuk a "jutalmat", ha megtartjuk az Ő törvényeit. (A törvény betöltése a szeretet!) Ha valaki a törvény szerint szolgál embertársainak, akkor fut, szalad, mozog, teszi a dolgát, s lám: egyenletesen kopik minden szerve. Ha valaki kerüli a teljességet, vagy annak megélését egysíkúvá teszi - evés vagy ivás -, akkor egyenlőtlenül kopnak szervei, s csak idő kérdése mikor borul fel életének testi és lelki egyensúlya.

A nagy igazság: Isten megfizet - mindenért. Nem azonnal, nem látványosan, de megfizet. Az istentelenségben felnőtt generáció megérdemelt "fizetsége", hogy a következő generáció még istentelenebb lesz... Így válik súlyos bűnné a közömbösség/tolerancia imádott semlegessége is. Azok a társdalmak, ahol nem a közösség érdeke a legfontosabb, hanem az egyéné, azok meghasonlanak. Így hasonlik meg a keresztény Európa is... Ez nem borúlátó feltevés, hanem szomorú tény: pusztulunk, az Isten legyen nekünk irgalmas!


Hívő élet...


A mai nap imádsága:

Uram! Te nemcsak életre hívtál, de a Téged dicsérő életre is elhívtál. Adj nekem Uram bölcsességet, s erőt, hogy akaratod szerint élhessek jónak és szépnek teremtett világodban, s evangéliumi örömmel szolgálhassak másokat! Ámen



A mai napi cél-imádságunk:
Istenem, segítsd meg azt a testvérünket, akit ma műtenek! Adj neki lelki erőt a szenvedések elviseléséhez, s ajándékozd meg őt Erőddel, hogy meggyógyulhasson! Ámen

Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért. Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk.
Fil 3,13-16

Nem vagyunk tökéletesek... s érdekes módon konfliktusaink jelentős része abból fakad, hogy a tökéletesség utáni vágyunk ütközik a valósággal. Szeretünk nagyívű álmokban fürödni, de legvégül az élet realitása térdre kényszerít minket. Hiába a szép cél, a nagy elhatározás, a magunkat is buzdító szép szavak áradata, s a megfeszített akarat - a valós lehetőségek, a tényleges körülmények végül gátat szabnak a megvalósulásnak.

Saul-Pál, akit a zsidó vallási hagyományok a törvényszabta perfekcionista életre neveltek - sőt maga is erre nevelődött ifjúként a híres Gamáliel rabbi iskolájában -, jól tudja, többször be-, és elismeri, hogy nem tökéletes, mert megtapasztalta: senki nem lehet tökéletes a törvény által. A törvény ugyan jó, de az mindig csak követi az életet, egy meglévő jó szokásrendet foglal törvényi keretekbe. Az új kihívásoknak rögtön megfelelni pedig csak akkor lehet, ha a szívünkben-lelkünkben mindig jelen van az Isten szeretete, mely irányítja gondolatainkat, s így jóakarattal nemcsak helyeset, őszintén jót és igazat szólunk, de jobbító bölcset is... Ezért írja itt a pogányok apostola: "nem gondolom magamról, hogy már elértem" - azaz senki nem perfekt.

Ugyanakkor az életre, a mindennapok küzdelmeire Pálnak stratégiája van, ezért mondja: "ami mögöttem van azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé" Ebben a mondatban minden szó hangsúlyos! Ami múlt, azt el kell felejteni, mert a múlt az nemcsak nagyon tud fájni, de sokszor meg is kötözi a jelent. Hátrahagyni a múltat azonban csak Istennel együtt lehetséges. Isten az, aki fájó emlékeink éles köveit "kegyelmének habarcsával" körbefogva beépítheti életünk vastag falaiba, hogy azok épüljönek az Istentől rendelt Alapon, tartsanak, s végül a lélek templomává formálódjanak... Isten szava a bűnökkel terhelt, szétfolyó múltunkat végül stabil, terhelhető, hasznos kővé alakítja át - így építhetünk a negatív tapasztalásainkra is.

"Amire eljutottunk, aszerint járunk" - azaz aszerint élünk. Isten igazságainak átfogó felismerése nem történik meg egyik pillanatról a másikra. Ahogyan az életet sem kapjuk készen: először csak várjuk, majd megfogan, s elindul fejlődésének sajátos útján, ugyanígy van ez hívő életben is. Bizony komoly időbe telik, míg az elvetett mag (Isten szava) kibújik életünk földjéből, láthatóvá válik, növekszik, s majd sok-sok idő után fává is terebélyesedik és végül gyümölcsöt is terem... Amit azonban igazságként megtapasztaltunk, azt jó szívvel tovább adhatjuk! Ezáltal ugyanis mások is okulhatnak/épülhetnek/növekedhetnek és szavaink, életpéldánk láttán talán még erőt is meríthetnek, ha a nagy futásban (élet) meglankadtak volna...

 



Hűséges emberekért.


A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Taníts engem utaidra... hogy megmaradhassak a hűségben. Ámen.

Te vagy a látás Istene. 1 Móz 16,13a

Soha annyira nem volt szüksége a világnak hűséges emberekre, mint manapság. Hűség és hűség között azért van különbség. A német katonák szíjcsatján ez a felirat volt olvasható: Meine Ehre heißt Treue. (Becsületem a hűség.) A világ "hűséget" lát a fanatizmusban, a behódolásban is, jóllehet a hűség isteni fogalom. Sokszor megcsodálom az állatokat, melyek "életreszólóan" választanak maguknak társat... az állatvilágban, a monogamitás nem mindig előnyös, hiszen a túlélésért vívott küzdelemben a legjobb DNS átörökítése a cél, hogy fennmaradjon a faj... az embervilágban még ezt sem lehet felhozni a hűtlenek mentségére.

A hűségnek nemcsak szexuális vetülete van, hiszen a hűség megnyilvánul hitben, életfelfogásban(elvekben). Hűtlen csak egyszer kell hogy legyen valaki... attól a pillanattól áruló. Érdekes szó: áru+ló. A ló a birtoklás megtestesítője a szimbolikában, ugyanakkor a ló a szabadság - az erővel teljes - képi jelentést is hordozza. Valaki tehát valamiért(áru) felááldozza lovát (a szabadságát). A testiségért(a megfoghatóért) feláldozza a lelkiséget, azaz áruló. Nos, aki elárulta hitét, elveit, barátját, szerelmét... az Istent - az elveszett ember. Nincs mentsége önmaga előtt. (Luther: lelkiismeret tüze!)

Hűségben megmaradni egyféleképpen lehet. Keresek egy erősebb szövetségest. Aki megvéd erőtlen pillanataimban. (Ha Ő velünk, ki ellenünk?) Ezért magasztalja a hívő ember Istenét, mert az Isten megtartja övéit hűségükben. Ez az igazi méltóság, istenfiúságos lét, az az állapot, amire mindenki törekszik, még akkor is, ha nem tudja, hogy ő tkp. ezt akarja. Az ÚR hűsége a garancia életünk szépségére, teljességére. Önámítás, ha bizakodunk hitünkben, reménységünkben vagy szeretetünkben. Minden elmúlik, egyedül Isten marad... s ha hiszük Őt, mi is megmaradunk Őbenne.

 




Kapcsolataink...


A mai nap imádsága:

URam! Köszönöm Neked emberi kapcsolataimat! Add, hogy tartalmasan élhessem meg azokat, s kegyelmed révén épüljön és növekedjen a szeretet közöttünk! Ámen
Jézus mondja: "Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám."
Mk 3,35
"Barátainkat megválogathatjuk, családunkat nem" - tartja a közmondás. Így igaz, ahogyan az is, hogy a családon belüli viták igen megkeserítik az emberek életét, sőt nemegyszer erőszakba csapnak át az indulatok. A "családon belüli erőszak" jogi kategória, az más kérdés, hogy a jog ereje csak akkor érvényesülhet, ha a sértett tisztában van a jogával, s azt megfelelő úton érvényesíteni is tudja. Sokszor azért nem kerülnek napvilágra súlyos bűnök, bántalmazások, mert generációkon átívelő "tradícióról" van szó: "Apám engem is vert, mégis rendes ember lett belőlem, nem árt annak a gyereknek néhány pofon!"... Ha pedagógiai célzattal elcsattanó gesztusértékű atyai füles nem is árt, a súlyos bántalmazások nem ebbe a kategóriába tartoznak. Mai társadalmunk általános közbiztonsága, a közerkölcsök azért olyanok, amilyenek, mert a családapák és családanyák "felfogása" emberről, Istenről, életről és világról olyan volt, amilyen... Hitvány szociális közeg, többnyire hitvány embereket formál. Kivételek persze vannak, de azért nem minden dudván nő lótuszvirág!
A család, ahol minden más, mint odakint a világban - tulajdonképpen egy érdekcsoportnak tekinthető, de a családi kötelékeknél is van erősebb: ez az őszinte, tiszta szeretet. Ez adja alapját a tartalmas kapcsolatoknak, legyen az barátság vagy éppen szerelem. Az őszinte barátság és a szerelem azért annyira szép, s emelő, mert önkéntes. A hitélet is akkor szép, s emelő, ha önkéntes döntésen alapul. Sok keresztény családban érvként hangzik el a megfáradt (hit)élet ellenében: "Ezt nem teheted, hiszen mit szólnak majd hozzá a többiek?" vagy "A mi társadalmi helyzetünkben ezt nem engedhetjük meg magunknak!" Élni az életet lehet "csakazértis"-alapon, de az ilyen élet nem a saját életünk, hanem valaki másé...
Vannak élethelyzetek, amikor kiderül, hogy a másik emberrel "egy lélekcsoport" vagyunk. Ez nemcsak azt jelenti, hogy szeretjük egymás társaságát, hanem elsősorban azt: félszavakból is megértjük egymást. Mert azonos az értékrendünk, hasonló a gondolkodásunk, s nyilvánvaló hogy mindkettőnk embersége egy irányba mutat. Jézus azokat mondja "rokonainak", akik cselekszik az Isten akaratát, s ezzel a kijelentéssel azt deklarálja, hogy az igazi összekötő kapocs nemcsak ember és ember, de Isten és ember között is az, ha az ember is az Élet szolgálatában áll, ahogyan az Isten sem szűnik meg "szolgálni", hiszen gondviselésével fenntartja ezt a világot.
Isten családba rendelt minket, nemcsak földibe, de mennyeibe is! Ez utóbbi erősebb elkötelezettség, mint az előbbi, mert ott nem ember, hanem az AtyaIsten a "családfő". Isten családjában viszont nem a hierarchia a fontos, hanem Isten jelenvalósága, mert ha Ő jelen van, akkor teljes a lét - akár itt, akár ott vagyunk...

 




Örökélet...


A mai nap imádsága:

Istenem! Nem értem elmúlásomat, mégkevésbé létem miértjét. Add, hogy bölcsüljek Lelked által, s megnyugvást találjak Tebenned, lázadó lelkemnek! Ámen



És ezt mondta nekem: "Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.
Jel 21,6-7

"Hiszem a test feltámadását. Másképp nem is hinnék. Hiszem, hogy a szellem által ezerszer megalázott test, az anyag, megkapja majd azt a méltóságot, ami megilleti. Az időkön túl, minden földi tülekedés végső elsimításakor, amikor a szolgák a Szolgák Szolgájától elveszik jutalmukat. És mindannyiunk néma rabszolgája, az anyag, elsőként részesül majd a kitüntetésben. És dicsősége talán nem is lesz egyéb, mint az, hogy kivétel nélkül mindenki megpillantja, és mindenkor látja kimondhatatlan szépségét, mesterkéletlen, játékos eleganciáját. Ebben hiszek, mert a test feltámadásában hiszem látásunk feltámadását is.     

Hiszem, hogy rányílik majd szemünk az Ige által teremtett anyagba kezdettől elrejtett vigasztalásra.  Hiszem, hogy a teremtés Őrizője megőriz mindent, ami a keze nyomát őrzi, s amiben valaha is a kedvét lelte. Ezért hiszem, hogy megmaradnak a fák - mint fák, a kutyák - mint kutyák, a gyerekek - mint gyerekek. Minden, ami a teremtő Ige gyönyörűségében született a múlandóságra. Az Ige nem múlik el. Ezért marad meg minden, ami az Igétől született. Megmarad, mert újjászületik. Megfürödnek, de önmaguk maradnak. Fehér ruhába öltöznek, és ragyognak majd ámuló szemeink előtt. Hiszem, hogy a kutyák és a tehenek szemének szomorú barnája lesimíttatik, hogy öröm költözzék a tekintetükbe. Hiszem, hogy szavak nélküli szolgálatuk jutalmául elnyerik ők is azt a könnyű derűt, ami a Történet végén áthatja a mi Urunk és egyetlen, egyetlen boldog reményünk, a feltámadott Krisztus alakját.

Hiszek a test megdicsőülésében. Hogy - mint elvásott ruhát - levetheti majd fájdalmait és erőtelenségeit. Hiszem, hogy a csonka-bonkák, a kéz - és lábnélküliek angol keringőt járnak majd az új teremtés örökre maradandó rétein. És a fűszálak ragyogva egyenesednek fel könnyű lábuk után.  Hiszem, hogy az időnap előtt elpusztultaknak és elpusztítottaknak megadatik mindaz, amiben részük itt nem lehetett. Feltámadott és megdicsőült testük örök jelenében egyszerre élhetik meg a gyermekkor bizalmát - félelmek nélkül; a kamaszkor szabadságát - kíméletlenség nélkül; a felnőttkor munkálkodását - a birtoklás vágya nélkül; az öregkor tűnődését - szomorúság nélkül.

Hiszem, hogy megdicsőült testünkben őrizni fogjuk mi is ráncainkat és sebeinket, ahogyan Krisztus felmagasztalt teste is őrzi a szögek helyét. Úgy fogjuk majd hordani ezeket, mint egy öreg papucsot, amely egyre inkább hozzánk tartozik. Ahogyan a Megváltó viseli örökre szabadításunk emlékeit, úgy hordhatjuk majd mi is szabadulásunk emlékeit. 

Hiszek a boldog tülekedésben, amelyben csak mosolygunk a régi kérdésünkön: 'de hogyan férünk majd el annyian?' Hiszek a végidők terített asztalában, ahol senki sem kérdezi a szomszédját: 'te hogy kerülsz ide?' És hiszem, hogy az asztal gyertyáinak fényében már semmit sem kell kérdeznünk, és minden imádság beszélgetéssé változik majd át. Hiszem, hogy egyszer majd 'fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák. És megérzik a fényt a gyökerek. És szél támad. És fölzeng a világ...  Hiszem a test feltámadását."

 




Szolgálat...


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy örömmel szolgálhassak! Ámen

Péter így szólt: "Az én lábamat nem mosod meg soha." Jézus így válaszolt neki: "Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám."
Jn 13,8

A lábmosás aktusa nyilvánvalóan túlmutat önmagán. Jézus a tanítványaival együtt töltött utolsó órákban megmossa lábukat, s szerzi az úrvacsorát. Ünneprontásnak is vehetnénk, hiszen amikor ilyen emelkedett dolgok történnek, mint a páska-vacsora megülése, talán mégse illene lábmosással tölteni a drága időt... Jézus cselekedete azonban kinyilvánítja, ég és föld összetartoznak, sőt találkoznak a szolgálatban. Igazi szolgálat mindig az, amikor nemcsak a test, de a lélek is kap! A keresztények mai szolgálata is akkor eredményes, ha elsősorban nem a szociális ellátórendszer hiányosságait akarja pótolni, alázatosan eltakarítva a társadalmi igazságtalanságokból fakadó szemetet, hanem caritatív akciójával inkább alternatívát mutat, hogy ti. lehet másképpen is, s nem kellene ennek így lennie, ahogyan van...

Az Isten akarata tehát az, hogy a földi dolgaink az "égi minta" szerint történjenek. Amiben tehát az "isteni" és az "emberi" találkozik, az a szolgálat. Nem a kiszolgálás, a "service" - ezt a mai szolgáltatói világban különösképpen ki kell hangsúlyozni(!) -, hanem a szolgálat, azaz az elhívás-szerinti munka. A munka tehát akkor igazán munka, s Isten szerinti, ha az magában foglalja az alkotás szépségét (így lehet alkotás egy rántotta elkészítése is vagy - Lutherünk után-, az udvar felseprése is) mely kiteljesedést hoz szolgálónak éppenúgy, mint annak, akinek szolgálnak. S mire van elhívásunk? Arra, amire talentumot kaptunk! Aki kettőt kapot, az ne akarjon öt-talentumosként tündökölni, s ne szomorkodjék, hogy "csak" négyet, hármat vagy kettőt kapott, s ne ássa el, mint aki csak egyet kapott, hiszen az egyet sem elásásra kaptuk... Még az egy talentum is teljességbe emel!

Aki tehát szolgál, az nemcsak isteni akaratot teljesít, nemcsak közösséget épít/erősít szolgálatával, de egyben misztikusan átéli a találkozást Teremtő Istenével. A következetes, szolgáló élet öröme tartós, s akkor is érezzük felemelő erejét, amikor néha hullámvölgybe kerülünk. Ez a krisztuskövető "kicsik" nagy tudása: a jó hír. Az evangélium (eüangelion=jó hír) mindig akkor válik örömhírré, ha valaki nemcsak hallgatja, de meg is cselekszi azt! Betölteni tehát az élet isteni törvényét csak egyféleképpen lehet: ha szeretünk. Folyamatosan, megújulva szeretni azonban csak az tud, akit az Isten is szeret! S mivel a szeretethez az önkéntesség is szükséges - el kell hogy fogadják a 'felajánlott' szeretetet -, ezért a JóIsten is szabad döntésünkre bízza, fogadjuk-e vagy elvetjük az Ő gondviselő szeretetét?
komment
süti beállítások módosítása