Az őszinte Istenhez fordulásokért.
A mai nap imádsága:
Uram! Ismertesd meg velem utamat, hogy járhassak azon akaratod szerint. Ámen
Magasztalunk, ó Isten, magasztalunk téged, mert közel van neved azokhoz, akik hirdetik csodáidat. Zsolt 75,2
Rövid életünkben jónéhányszor felvetődik bennünk a kérdés: miért? Ok-okozatok sűrű erdejében próbáljuk megtalálni a kivezető ösvényt, hogy végre tisztán láthassuk: miért a szenvedés, miért a kereszt? Ezékiel prófétának adott kijelentésben azt mondja az ÚR: mindenki a maga bűnéért felel, nincs érvényessége a régi mondásnak, "Az apák ették megh az egrest, s a fiak foga vásott bele". Ez azt ejelenti, hogy mindenki elégséges bűnt követ el ahhoz életében, hogy kizárja magát az Istennel való közösségből - akár örökre is.
A megtérés szót sokan sokféleképpen magyarázták már az egyháztörténelem folyamán, s magyarázzák ma is. Ez egy olyan szó, amit nem magyarázni kell, hanem meg kell cselekedni. Döntést hozok. Egyszer, s véglegeset. Ahogyan furcsán nézünk arra, aki már harmadszor mondja ki a boldogító igent aktuális társának, ugyanolyan furcsán kellene néznünk mindazokra, akik azt mondják nem nekem van szükségem megtérésre, hanem a környezetemnek kellene megváltoznia. "Nem tehetek róla", "kudarcot vallottam"... s lehetne ide citálni mindazokat a formulákat, amivel takaródzik a lélek. Megtérés nélkül tehát nincs istenes élet, ahogyan szerelmi vallomás nélkül sincs romantika, legfeljebb kölcsönös előnyöket figyelembe vevő szexuális kapcsolat.
"A bűn zsoldja a halál" - ez elsősorban törvény, s csak másodsorban büntetés. Tény, hogy nem tudunk szentül élni vagy legalábbis keveseknek sikerül. Régebben talán voltak, akik megpróbálták a szent élet keskeny ösvényét járni. Ilyen huszonegyedikszázadi zarándokok kevesen vannak, de azért vannak. Az igazi életes öröm, ha magam is megpróbálom a krisztusi ajánlásokat megvalósítani életemben. Ennek első lépése, hogy megismerjem az utat, amin járok, s ha kell, akkor egy határozott lépéssel elinduljak a Kereszt felé.
Magasztalunk, ó Isten, magasztalunk téged, mert közel van neved azokhoz, akik hirdetik csodáidat. Zsolt 75,2
Rövid életünkben jónéhányszor felvetődik bennünk a kérdés: miért? Ok-okozatok sűrű erdejében próbáljuk megtalálni a kivezető ösvényt, hogy végre tisztán láthassuk: miért a szenvedés, miért a kereszt? Ezékiel prófétának adott kijelentésben azt mondja az ÚR: mindenki a maga bűnéért felel, nincs érvényessége a régi mondásnak, "Az apák ették megh az egrest, s a fiak foga vásott bele". Ez azt ejelenti, hogy mindenki elégséges bűnt követ el ahhoz életében, hogy kizárja magát az Istennel való közösségből - akár örökre is.
A megtérés szót sokan sokféleképpen magyarázták már az egyháztörténelem folyamán, s magyarázzák ma is. Ez egy olyan szó, amit nem magyarázni kell, hanem meg kell cselekedni. Döntést hozok. Egyszer, s véglegeset. Ahogyan furcsán nézünk arra, aki már harmadszor mondja ki a boldogító igent aktuális társának, ugyanolyan furcsán kellene néznünk mindazokra, akik azt mondják nem nekem van szükségem megtérésre, hanem a környezetemnek kellene megváltoznia. "Nem tehetek róla", "kudarcot vallottam"... s lehetne ide citálni mindazokat a formulákat, amivel takaródzik a lélek. Megtérés nélkül tehát nincs istenes élet, ahogyan szerelmi vallomás nélkül sincs romantika, legfeljebb kölcsönös előnyöket figyelembe vevő szexuális kapcsolat.
"A bűn zsoldja a halál" - ez elsősorban törvény, s csak másodsorban büntetés. Tény, hogy nem tudunk szentül élni vagy legalábbis keveseknek sikerül. Régebben talán voltak, akik megpróbálták a szent élet keskeny ösvényét járni. Ilyen huszonegyedikszázadi zarándokok kevesen vannak, de azért vannak. Az igazi életes öröm, ha magam is megpróbálom a krisztusi ajánlásokat megvalósítani életemben. Ennek első lépése, hogy megismerjem az utat, amin járok, s ha kell, akkor egy határozott lépéssel elinduljak a Kereszt felé.
A mai nap imádsága:
Uram, Istenem! Mai napi fáradozásomat is áldd meg, hogy feladataim elvégzése közben is hálát tudjak adni mindenért! Ámen
"Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet."
Mt 13,44
Gyorsan szálló éveimben azt tapasztaltam, hogy Isten az "egylapos játkosokat" szereti. Egy élet, egy hit, egy kegyelem, egy feleség... Kellő "fifika" híján magamat is "egylapos"-nak látom. Nem tudni miért, de Isten kedveli a "minden vagy semmi" felállását. Az evangélium tulajdonképpen nem más, mint az, hogy Ő "a minden". Ha mást tartasz a mindennek, akkor semmit nem kapsz az élettől.Ugyanakkor be kell látnod, meg kell tanulnod, hogy az igazi ász-lapok soha nem a te kezedben, hanem az Ő ingujjában lapulnak, hogy a legváratlanabb pillanatokban előhúzza azokat... ez a kegyelem.
Milyen a mennyek országa? Azt, hogy milyen valójában nem tudjuk, csak sejthetjük, hiszen Jézus azt mondja: "Hasonló...". Egy bizonyos: nem mi kutatjuk azt (ezoterika!), hanem az talál ránk, ez a megtérés. Isten nem azért küld ki minket az élet szántóföldjére, hogy ott össze-vissza turkáljunk, hanem azért, hogy szántsunk, vessünk, arassunk - azaz tegyük a dolgunkat. Ha valaki ehelyett ideológiákat gyárt, mesés kincsekről álmodozik, akkor éhen hal vagy a élősködöjévé válik embertársának. Az egyház missziója sem az, hogy az ekére rállva prédikáljon, mert akkor nem halad a munka! Az sem megoldás, ha keze ugyan ott van az eke szarván, de hátratekint. Csakis egy megoldás lehetséges: kezünket az eke szarván tartanai, nyomni azt, vagyis keményen dolgozni, s előre tekinteni... Ez már önmagában jutalom, sőt kiváltság! Szántás vagy vetés, alkotás mindkettő. Az aratás reménységében élni pedig nemcsak izgalmas, de megelégítően szép is. Rácsodálkozni a munkánkon keresztül az egész teremtettségre önmagában olyan kincs, amely elismerést, de hálát, s köszönetet érdemel... Ezek a látható kincsei az életnek: Az éles eke, a tehetség a föld művelésére, ilyen "egyszerű dolgok"... Ahogy Luther mondja: "Mindennapi kenyér, lábbeli, derék feleség, jó gyermek, s szomszédok..."
Ha valaki sokat szánt, akkor egyszer kiforgathatja a láthatatlan kincset is, az Istent magát. Az öröm ilyenkor óriási, képes az ember eladni mindenét - feltenni mindent egy lapra -, hogy "birtokolhassa" azt, ami minden gondjára-bajára gyógyír, ami minden örömének értéket, s értelmet ad. Idővel rájövünk, hogy más szántóföldek is vannak, s másnak is kifordul a kincs... milyen jó, ha az embernek ilyen "szomszédai", azaz felebarátai vannak, akik vele együtt tudnak örülni, mert maguk is átélték a kincstalálás örömét...
Manapság nagy divat "detektorral" régi pénzeket keresni a föld mélyén, egyeseknek ez a "hobbija". Hatályos törvényeink szerint, amit a föld rejt, az az államé... azaz csak a megtalálás öröme a mienk teljesen, a "kincsnek" pedig a töredéke. Mondhatnók: Aki a világban keresi a "szerencséjét" az így jár... Isten szántóföldjén munkálkodva azonban, ami nekünk kifordul, az teljességgel a mienk.
"Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet."
Mt 13,44
Gyorsan szálló éveimben azt tapasztaltam, hogy Isten az "egylapos játkosokat" szereti. Egy élet, egy hit, egy kegyelem, egy feleség... Kellő "fifika" híján magamat is "egylapos"-nak látom. Nem tudni miért, de Isten kedveli a "minden vagy semmi" felállását. Az evangélium tulajdonképpen nem más, mint az, hogy Ő "a minden". Ha mást tartasz a mindennek, akkor semmit nem kapsz az élettől.Ugyanakkor be kell látnod, meg kell tanulnod, hogy az igazi ász-lapok soha nem a te kezedben, hanem az Ő ingujjában lapulnak, hogy a legváratlanabb pillanatokban előhúzza azokat... ez a kegyelem.
Milyen a mennyek országa? Azt, hogy milyen valójában nem tudjuk, csak sejthetjük, hiszen Jézus azt mondja: "Hasonló...". Egy bizonyos: nem mi kutatjuk azt (ezoterika!), hanem az talál ránk, ez a megtérés. Isten nem azért küld ki minket az élet szántóföldjére, hogy ott össze-vissza turkáljunk, hanem azért, hogy szántsunk, vessünk, arassunk - azaz tegyük a dolgunkat. Ha valaki ehelyett ideológiákat gyárt, mesés kincsekről álmodozik, akkor éhen hal vagy a élősködöjévé válik embertársának. Az egyház missziója sem az, hogy az ekére rállva prédikáljon, mert akkor nem halad a munka! Az sem megoldás, ha keze ugyan ott van az eke szarván, de hátratekint. Csakis egy megoldás lehetséges: kezünket az eke szarván tartanai, nyomni azt, vagyis keményen dolgozni, s előre tekinteni... Ez már önmagában jutalom, sőt kiváltság! Szántás vagy vetés, alkotás mindkettő. Az aratás reménységében élni pedig nemcsak izgalmas, de megelégítően szép is. Rácsodálkozni a munkánkon keresztül az egész teremtettségre önmagában olyan kincs, amely elismerést, de hálát, s köszönetet érdemel... Ezek a látható kincsei az életnek: Az éles eke, a tehetség a föld művelésére, ilyen "egyszerű dolgok"... Ahogy Luther mondja: "Mindennapi kenyér, lábbeli, derék feleség, jó gyermek, s szomszédok..."
Ha valaki sokat szánt, akkor egyszer kiforgathatja a láthatatlan kincset is, az Istent magát. Az öröm ilyenkor óriási, képes az ember eladni mindenét - feltenni mindent egy lapra -, hogy "birtokolhassa" azt, ami minden gondjára-bajára gyógyír, ami minden örömének értéket, s értelmet ad. Idővel rájövünk, hogy más szántóföldek is vannak, s másnak is kifordul a kincs... milyen jó, ha az embernek ilyen "szomszédai", azaz felebarátai vannak, akik vele együtt tudnak örülni, mert maguk is átélték a kincstalálás örömét...
Manapság nagy divat "detektorral" régi pénzeket keresni a föld mélyén, egyeseknek ez a "hobbija". Hatályos törvényeink szerint, amit a föld rejt, az az államé... azaz csak a megtalálás öröme a mienk teljesen, a "kincsnek" pedig a töredéke. Mondhatnók: Aki a világban keresi a "szerencséjét" az így jár... Isten szántóföldjén munkálkodva azonban, ami nekünk kifordul, az teljességgel a mienk.
Sötétség...
A mai nap imádsága:
Uram! Te tudod, hogy életemre olykor árnyékok vetülnek, s néha a bűn sötétsége is ráborul. Kérlek tarts meg engem a Te világosságodban, hogy soha ne tévesszem el a helyes irányt, s egész életemben, úgy szavaimban, mint cselekedeteimmel a Te szeretetedről tudjak bizonyságot tenni! Ámen.
Vigyázz, hogy a világosság benned sötétség ne legyen!
Lk 11,35
Amíg egy kicsinyke fénysugár is belevetül az életünkbe, addig nem veszítjük el reménységünket... Ha azonban a sötétség leple egyre inkább belep minket, eltűnnek a számunkra korábban nyilvánvalóan meglévő tájékozódási pontok, s nemcsak a reménységünk kezd elillanni, de a bátorságunk is. Egyik pillanatról a másikra a "Merre? Hogyan tovább?" kétségbeejtésig szorongatóan uralkodik el egész gondolatvilágunkon. Ezért különösen fontos, hogy ami világosság életünkbe adatott, azt megőrizzük. De mi is ez a világosság?
Természetesen nem fizikai világosságra gondol Péter apostol sem, hanem lelki világosságra. A lelkünket pedig semmi és senki nem világosíthatja meg, csak az az Istentől kapott "láng", amit az Újszövetség Szentlélekként magyaráz. Nem véletlen, hogy Isten "Lelkét" a tűzzel jelzi a Szentírás. Gyufagyújtás-egyszerűségtől kezdődően életünk része a tűz, mégis nagyon keveset tudunk az anyag eme állapotáról. Ahogyan elképzelhető az átlag-keresztény számára a Krisztus, ahogyan nem szükséges (s nem is lehet!) a nem látható Istent kiábrázolni és ezért nem is igyekszik az ember a lehetetlen megvalósítására, olyannyira érdekes és meglehetősen sokrétű a Szentlélekről vallott számos nézet és elképzelés. Ahogyan a lángok igen sok színben és formában (a lassú égéstől a robbanásig) van jelen életünkben, a keresztény vallásos életben is a Lélek legkülönfélébb formái tapasztalhatók... Nyilvánvaló, hogy kinek-kinek más és más fontos. Az egyiknek a Láng melege, a másiknak a fénye, a harmadiknak a perzselő ereje a fontos, s van akit a Tűz szelíd lobogásának hangja ejt különös ámulatba. Nemcsak kortól sé körülménytől, de lelki habitusunktól is függenek mindezek, ezért nem szabad elfejtenünk az, hogy a Lélek azonban ugyanaz...
Hogyan válhat sötétséggé bennünk a Lélek világossa? Úgy, hogy elfogy az "oxigén" - azaz nem tápláljuk a lángot. Ennek a Lángnak a (meg)léte az Istentől függ. Ha Istennel nincs kapcsolatunk, akkor kialszik - ezért nagyon fontos az imádság, hiszen ezen a "csatornán" keresztül él(ed fel) a Lángok Lángja...
A legnagyobb tragédia, amikor valaki a "Szentlelket szomorítja" meg valaki. Hasonló ez ahhoz, mint amikor azt akarjuk szeretni ugyanolyan "első szerelemmel", aki már egyszer megcsalt minket... Ahogyan ez az abszurd állapot nehezen elképzelhető, ugyanígy vagyunk a Szentlélek-ÚRIstennel is. Éppen ezért, aki megtapasztalta az Isten hűségét, az maga is hűséges kíván maradni Őhozzá.
Vigyázz, hogy a világosság benned sötétség ne legyen!
Lk 11,35
Amíg egy kicsinyke fénysugár is belevetül az életünkbe, addig nem veszítjük el reménységünket... Ha azonban a sötétség leple egyre inkább belep minket, eltűnnek a számunkra korábban nyilvánvalóan meglévő tájékozódási pontok, s nemcsak a reménységünk kezd elillanni, de a bátorságunk is. Egyik pillanatról a másikra a "Merre? Hogyan tovább?" kétségbeejtésig szorongatóan uralkodik el egész gondolatvilágunkon. Ezért különösen fontos, hogy ami világosság életünkbe adatott, azt megőrizzük. De mi is ez a világosság?
Természetesen nem fizikai világosságra gondol Péter apostol sem, hanem lelki világosságra. A lelkünket pedig semmi és senki nem világosíthatja meg, csak az az Istentől kapott "láng", amit az Újszövetség Szentlélekként magyaráz. Nem véletlen, hogy Isten "Lelkét" a tűzzel jelzi a Szentírás. Gyufagyújtás-egyszerűségtől kezdődően életünk része a tűz, mégis nagyon keveset tudunk az anyag eme állapotáról. Ahogyan elképzelhető az átlag-keresztény számára a Krisztus, ahogyan nem szükséges (s nem is lehet!) a nem látható Istent kiábrázolni és ezért nem is igyekszik az ember a lehetetlen megvalósítására, olyannyira érdekes és meglehetősen sokrétű a Szentlélekről vallott számos nézet és elképzelés. Ahogyan a lángok igen sok színben és formában (a lassú égéstől a robbanásig) van jelen életünkben, a keresztény vallásos életben is a Lélek legkülönfélébb formái tapasztalhatók... Nyilvánvaló, hogy kinek-kinek más és más fontos. Az egyiknek a Láng melege, a másiknak a fénye, a harmadiknak a perzselő ereje a fontos, s van akit a Tűz szelíd lobogásának hangja ejt különös ámulatba. Nemcsak kortól sé körülménytől, de lelki habitusunktól is függenek mindezek, ezért nem szabad elfejtenünk az, hogy a Lélek azonban ugyanaz...
Hogyan válhat sötétséggé bennünk a Lélek világossa? Úgy, hogy elfogy az "oxigén" - azaz nem tápláljuk a lángot. Ennek a Lángnak a (meg)léte az Istentől függ. Ha Istennel nincs kapcsolatunk, akkor kialszik - ezért nagyon fontos az imádság, hiszen ezen a "csatornán" keresztül él(ed fel) a Lángok Lángja...
A legnagyobb tragédia, amikor valaki a "Szentlelket szomorítja" meg valaki. Hasonló ez ahhoz, mint amikor azt akarjuk szeretni ugyanolyan "első szerelemmel", aki már egyszer megcsalt minket... Ahogyan ez az abszurd állapot nehezen elképzelhető, ugyanígy vagyunk a Szentlélek-ÚRIstennel is. Éppen ezért, aki megtapasztalta az Isten hűségét, az maga is hűséges kíván maradni Őhozzá.
Tanítás...
A mai nap imádsága:
URam! Adj nekem bölcsességet, hogy a Te utaidon járhassak! Ámen
Jézus meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani.
Mk 6,34
Hol, s ki rontotta el az embert? Miért van az, hogy vérünkben van a pusztítás vágya, s a jóra való nevelésben hosszan tartó munkával is csak részleges eredményeket érünk el? "Jót tenni, jó!" - buzdítottak minket nem is olyan rég óriásplakátokról, csak hát a jócselekedeteknek nem sok értelme van, ha ugyanaz a szisztéma buzdít emberségre, amelyik ellehetetleníti az ember emberhez méltó jogának gyakorlását... Már-már meghatódnánk, hogy hova is jutott el a technika révén a 21. századi ember, milyen fantasztikus orvosi beavatkozásokra vagyunk képesek, s hogy a jólétben hány tízezer árucikkből válogathatunk, ha nem jutna eszünkbe, hogy naponta ezrek válnak erőszakos cselekmények áldozatává, hogy csúcstechnológiás drónok nélkül, puszta kézzel is ölnek - gyakorlatilag szünet nélkül... Ha az ember, az ÚRIsten "csúcsteremtménye" - vagy a nem hívő ember szerint az evolúciós győztes ember - csak erre képes, akkor érthető, hogy egyesek miért gondolják/mondogatják: "Valaki nyomja már meg azt a piros gombot, s legyen már vége, mert ennek így semmi értelme!"
Hívő embernek tartom magamat, de nem vagyok hiszékeny. Nem hiszek az utóbbi években elburjánzott, rajongó elméletekben, miszerint az ember nagyon hamar meg fog változni, s ránkköszön végre a várva-várt aranykor... Szép, lélekemelőnek reklámozott, egyesítő teóriák keringenek a spirituális váltásról, korszakzáró világvégéről -, melyek persze inkább a kiábrándultságot, a célttévesztettséget jelzik, mintsem a dolgok jobbra fordulását. Az ember maradt az, aki volt: erőszakos, destruktív és primitív... csak manapság humanitárius okokból gyilkol! (Megjegyzendő: régen katona ölt katonákat a fronton, manapság katona öl civiliket a hátországban!)
Jézus, az Isten-Ember tehát tanítja a sokaságot, a pásztornélküli "juhocskákat"... A kérdés nem provokáló, nagyon is elméleti, antropológia válaszokat kereső: "Birkák vagyunk vagy birkabőrök alatt ragadozó vadállatok szunnyadnak?" Amíg csak Jézus URunk tanított, az eredmények fantasztikusak voltak: tömegek tértek meg, de ahogyan az ember is "besegített" a JóIstennek és" sikerre vitte a Jézus-vallást" - a pedagógiai eredmény lesújtó lett. Csak "boszorkányokból" tízezrek égtek el a máglyákon, több száz esetben gyermekeikkel, olykor csecsemőkkel együtt, hiszen: "A rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt."
Tanítás. Ez a legfáradtságosabb munka, ráadásul az eredménye csak évekkel, évtizedekkel később tapasztalható. Óvodapedagógusokat, általánosiskolai tanárokat szándékosan, méltánytalanul alacsony bérosztályba sorolták - ne lepődjünk meg: a nyugati világban is(!!!) -, el is veszítette attraktivitását ez a hivatás (is!), az eredmény már körvonalazódik... "Politikusainknak elképzelése sincs, hogyan orvosolják azokat a problémákat, melyeket ők maguk hoztak létre!" - nyilatkozta nem olyan rég egy elismert, idős mértékadó német közgazdász professzor.
Jézus tanít. Nem társadalomelméleteket, hanem: Életet. Olyat, ami nem emberi elvárások szerint alakítja sorsát, hanem Isten törvényeire alapoz, melyek életet védenek, s a növekedést, a gyarapodást szolgálják. Ennek a tanításnak mindig vonzása lesz, mert azt mutatja be, amiért érdemes nemcsak élni, de akár halni is: ez pedig az el nem múló örök, isteni Szeretet...
Törvények...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy a szeretet vezérelje minden cselekedetemet! Ámen
URam! Add, hogy a szeretet vezérelje minden cselekedetemet! Ámen
Előírhatok nekik ezernyi törvényt,
azt gondolják, nem tartozik rájuk.
Hós 8,12
azt gondolják, nem tartozik rájuk.
Hós 8,12
Németországban évente mintegy 180ezer(!) gyermekelhelyezési per folyik, melyekben a döntések több mint fele(!), még mindig nem a gyermek, hanem az elvált szülők - többnyire az anyuka - érdekeit veszi figyelembe... Így történik meg, hogy a gyermekek nem láthatják egyik vagy másik szülőjüket, egészen nagykorúvá válásukig, jóllehet a gyermeknek "joga van" az apukájához is meg az anyukájához is! A szülők viszonya egymáshoz olykor úgy elmérgesül, hogy a gyermek már csak eszköz a másik fél "terrorizálásában"...
Szinte minden bírói igyekezet hasztalan, a gyűlölködő felek nem hajlandóak egymással kooperálni. Újabb és újabb törvények születtek a helyzet normalizálására - csekélyke eredménnyel. Egy új törvény azonban - úgy néz ki - mégis megoldhatja az évtizedek óta fennálló problémát: Ha egyik vagy másik szülő nem működik együtt a gyermek érdekében - értsd: korlátozza/megakadályozza az "ex" jogos gyermekláthatóságát - a bíró azonnal felfüggeszti a nem kooperáló fél jogait, s a gyermek azonnal átkerül a másik félhez, esetleg állami gondozásba kerül. Nahát! Ki gondolta volna? Nézni kell a gyermek érdekeit is...
Amióta az ember a papiros-törvényekkel igyekszik megoldani az Élet gondjait - egyre inkább kiviláglik: az ember törvényei mindig valamilyen érdeket szolgálnak. Ezzel szemben az Isten törvényei kizárólagosan az Életet szolgálják, amelyik törvény nem ezt teszi, arra csak mondják, hogy Isten törvénye, de valójában nem az, csak emberi rendelkezés!
Sok ilyen rendelkezés nyomorítja a hívők táborát: lehetne sorolni a katolikus dogmatika olykor fura elgondolásait, de az igazán "vad" vallásos elképzelések az újprotestáns szektáknál találhatóak meg! Elszomorító az emberi butaság, még elszomorítóbb az az arrogancia, amivel igyekeznek az ilyen megbillent-lelkű prédikátorok és önkéntes segítőik "keresztülverni" beteges nézeteiket... Aki persze józanul gondolkodik, az mindenhol meglátja a hatalom-, és bírvágy-motiválta erővonalakat...
A teremtettség azonban soha nem emberi elgondolások, hanem Isten örök és megmásíthatatlan törvényei szerint "működik". S ez evangélium... a gonosz erők minden sebző együttállása ellenére is!
