A változás kezelése
Gondolj csak bele, mekkora ostobaság sikerért imádkozni, ha nem akarjuk mindazt a változást, ami a sikert elhozná! Mégis ezt szoktuk csinálni, nem? Nézzünk szembe vele, könnyebb megelégedni az adott helyzettel, mint vállalni a sok „mi lesz, ha?” gondolatot, ami a fejlődés velejárója. Sőt, olyanok is vannak, akik azt gondolják, hogy önző és nem lelki emberhez való dolog sikerért imádkozni.
Jabéc nem így gondolkodott! Hallgasd csak imádságát: „Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! És megadta neki Isten, amit kért.” (1Krónikák 4:10).
Gondold végig, melyek azok a változások, amiket nem akarsz vállalni? Otthagyni egy munkahelyet, ahol nem tudsz kiteljesedni; saját vállalkozásba kezdeni, vagy megszüntetni egyet, ami nem hoz nyereséget; megtanulni a számítógép használatát; megszakítani egy mérgező kapcsolatot; eladni egy házat vagy autót, aminek túl nagy a fenntartási költsége számodra; lemondani a költekező életstílusról, felelősségteljes költségvetést összeállítani? Ezek a változások mind természetes részei mindennapi életünknek. A pánik akkor tör ránk, ha váratlan változással találkozunk. Ilyenkor látjuk meg a különbséget aközött, amit mondunk, és amiben valóban hiszünk.
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:28). A kulcsszavak ebben a szentírási részletben: a „minden”, a „javukra” és az „elhatározása szerint”. Mivel Krisztusban vagy, bármi, ami téged ér, előtte rajta halad át. A mindenbe beletartoznak azok a dolgok is, amiket nem szeretsz, Istennek terve van, és e szerint az elhatározása szerint munkálkodik a javadra. Visszatekintve majd ezt fogod mondani: „Ha nem mentem volna keresztül mindezeken, nem tapasztaltam volna meg Istennek azokat az áldásait, melyeket ma élvezek.”
Hogy éreznéd magad, ha Isten azt mondaná, hogy hagyd ott az állásodat, add el a házadat, és költözz egy olyan városba, amit nem ismersz? Ez történt a hetvenöt éves Ábrahámmal, és hatvanöt éves feleségével, Sárával. „Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!” Miért kér ilyet Isten? Mert különleges sorsot tervezett el mindannyiunk számára! Ábrahámnak ezt mondta: „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” (1Mózes 12:2). Ábrahám vonakodás nélkül elfogadta a változást, bízott Istenben, és hatalmas jutalmat aratott. Nem csoda, hogy a Biblia a hit atyjának nevezi. Ahhoz, hogy Istennel járj, és betöltsd akaratát, olyan gondolkodásmódodnak kell lennie, ami vállalja a változást – néha azt a változást is, ami kényelmetlen, vagy nagy árat kell fizetni érte. Hogyan tudod megtenni? „Hit által” (Zsidók 11:8)! Milyen hit által? Önmagadban való hit által? Másokba vetett hit által? Nem! Isten jóságába vetett hit által!
Tudtad, hogy azok, akik ahelyett, hogy ellenállnának, engedik, hogy magukkal sodorja őket a változás, kevésbé feszültek, egészségesebbek és általában boldogabbak is? Kezdd el hát kifejleszteni a változást felvállaló gondolkodásmódot! Törj ki a megszokások régi kerékvágásából, alakíts ki új rutint, és ha komolyan gondolod, kérd meg barátaidat és családtagjaidat, hogy mutassanak rá életed azon területeire, ahol rendszerint rugalmatlan vagy.
Hogyan kezdj hozzá? Ezzel az igével: „Minden gondotokat [aggodalmatokat, nyugtalanságotokat egyszer s mindenkorra] őreá vessétek, mert neki [szeretetteljes törődéssel] gondja van rátok” (1Péter 5:7 AMP). Élj aszerint az alapelv szerint, hogy ahová Isten vezet, ott gondoskodni is fog rólad!
Amikor előttük a Vörös-tenger volt, mögöttük pedig a fáraó hadserege, Mózes ezt mondta az izraelitáknak: „Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az Úr benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak útnak.” (2Mózes 14:13–15). Figyeld meg, Isten két dolgot mondott Izráelnek. Először, hogy harcolni fog értük. Másodszor, hogy el kell indulniuk akkor is, ha félnek. Természetes dolog, hogy félelmet érzel, ha az ismeretlennel állsz szemben, de pont ilyenkor kell bíznod Istenben! Ahhoz, hogy Isten betölthesse neked tett ígéretét, engedelmeskedned kell neki.
Hogyan lehet helyesen kezelni a változást? Háromféle módon:
1) Összpontosíts a hosszú távú haszonra a rövid távú kényelmetlenség helyett!
2) Légy őszinte magaddal a változással kapcsolatos érzelmeidet és félelmeidet illetően, és vidd mindezt imában Isten elé!
3) Légy nyitott az új ötletek felé, ne engedj a rugalmatlan gondolkodásúak befolyásának!
Állj rá erre az igére: „Széles helyet keress sátradnak, feszítsd ki sátorponyváidat teljes szélességükben! Húzd meg köteleidet, erősen verd le cövekeidet! Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz…” (Ézsaiás 54:2–3). Isten nem változik, de mozgásban van! Ahhoz, hogy sikereket érj el, neked is mozdulnod kell vele!
„... Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően." (Filippi 2:13)
Isten elkötelezte magát arra, hogy megvalósítja életedre vonatkozó tervét, az ő tervét, nem a tiédet! Nem mondhatod: „Uram, íme, a tervem, áldd meg!" Lehet, hogy megteszi, lehet, hogy nem. „Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efezus 2:10). Nem mondhatod: „Ezekben a dolgokban az én módszereim szerint teszem a dolgokat, de azokban a dolgokban isten vezet". Nem, minden egyes lépésednek összhangban kell lennie a Szentlélekkel. Semmi sem lehet számodra fontosabb, mint tartani az ütemet vele. Pál azt írja: „mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően" (Filippi 2:13). Isten rajtad keresztül munkálkodik, ha megnyitod a szellemedet, elkötelezed a gondolkodásodat, és felhasználod talentumaidat arra, amit Ő már rég elhelyezett a szívedben. Abban a pillanatban, amikor igent mondasz, megadja az erőt ahhoz, hogy teljesíteni tudd akaratát. Figyeld meg, Isten nem úgy dolgozik, hogy először kijelenti akaratát, és aztán elhív. Nem. Először megszólít, és amikor elindulsz és engedelmeskedsz Neki, akkor kijelenti akaratát lépésről lépésre. Isten minden nap formál, és így egyre inkább fogsz hasonlítani Fiára. Ez az Ő célja. Nem csak úgy kószálsz odakint, tartasz valamerre! Újra meg újra olyan helyzetbe fogsz kerülni, amely egyre érettebbé tesz, amíg eljutsz arra a pontra, amikor ugyanolyan lesz a hozzáállásod, a szemléletmódod, a reakcióid és a tisztánlátásod, mint Jézusé. Amint ezt megérted, egészen új értelmet nyer számodra az Istennel járás. Fel fogod ismerni, hogy az ő testre szabott terve az életedre az egyetlen terv, mely valaha is igazi elégedettséget adhat.
Ki mondja meg neked az igazat?
„Jó szándékúak a baráttól kapott sebek, de csalárd a gyűlölködőnek a csókja.” (Példabeszédek 27:6)
Egyikünk sem látja önmagát tisztán, mindig van valami, amire vakok vagyunk. Ezért van szükségünk olyan emberekre, akik megmondják nekünk az igazat, a teljes igazságot és csakis az igazat. Ha valaki igazán szeret, akkor kötelességének érzi, hogy rámutasson gyengeségeinkre, bűneinkre és azokra a területekre, ahol fejlődnünk kellene. Talán kísértést érzel arra, hogy ne vedd figyelembe őket, de túl kell tenned magad szavaik szúrásán, és oda kell figyelned mondanivalójukra.
A Példabeszédek írója ezt mondja nekünk: „Jó szándékúak a baráttól kapott sebek, de csalárd a gyűlölködőnek a csókja.” Az igazság néha fáj. De hinned kell, hogy azok az emberek, akik általában biztatni szoktak, most is a javadat akarják. Ha valaha is érezni akarod az életben, hogy elértél valamit, akkor szükséged van valakire, akiben bízhatsz, valakire, aki látja, hol tartasz most, és azt is, hová vezet az utad. Ha igazán ismerni akarod önmagadat, és tudni akarod, milyennek tűnsz mások szemében, akkor szükséged van egy megbízható tükörre, ami az igazat tükrözi vissza, nem pedig azt, amit hallani akarsz. És ha azon veszed észre magad, hogy éppen arra a véleményre neheztelsz, amire legnagyobb szükséged van, akkor gondolkodj el ezeken az igéken: „A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra” (Példabeszédek 12:15). „A kevélységből csak civódás lesz, de a tanács megfogadásában bölcsesség van” (Példabeszédek 13:10). „Meghiúsulnak a tervek, ha nincs tanácskozás, de megvalósulnak, ha van sok tanácsadó” (Példabeszédek 15:22). A kérdés tehát ez: ki mondja meg neked az igazat? Az az ember valóban a barátod!
„Dániel elhatározta szívében…” (Dániel 1:8 NKJV)
Dániel olyan körülmények áldozata volt, melyek felett nem volt irányítása. Nebukadneccar király elfoglalta hazáját, őt pedig fogságba vitte Babilonba. Elvesztette szabadságát, otthonát, kultúráját, barátait és nemesi rangját. Meg kellett tanulnia egy idegen nyelvet, és olyan helyen kellett élnie, ahol soha nem akart. Ha te lettél volna Dániel, nem estél volna abba a kísértésbe, hogy az irányításodon kívül eső dolgokra összpontosíts, például panaszkodtál volna amiatt, hogy Nebukadneccar milyen rossz uralkodó, vagy a fogságot hibáztattad volna a boldogtalanságodért és sajnáltad volna magad? De Dániel nem így tett! Ő „elhatározta, hogy nem szennyezi be magát a király ételével…” (Dániel 1:8). Idejét arra fordította, hogy a számára legértékesebbnek tartott dologra gondoljon, és elhatározta, hogy tisztelni fogja Istent, és ragaszkodni fog meggyőződéséhez, még a kis dolgokban is. A kis csaták felkészítenek arra, hogy megnyerjük a nagyokat. Ha Dániel nem lépett volna akcióba idejekorán, akkor nem lett volna ereje arra, hogy nemet mondjon a bálványimádásnak, és félelem és megalkuvás nélkül szembenézzen az oroszlánok barlangjával. Lehet, hogy most semmit sem tudsz kezdeni azzal a házzal, amiben élsz, vagy a munkahellyel, ahol dolgozol, de meg tudod változtatni az életed azzal, hogy akcióba lépsz a kis dolgokban. Lehet, hogy mint Dánielnél, ez arra fog vonatkozni, hogy mit eszel, vagy mivel táplálod az elméd, vagy hogy mi jön ki a szádon. Esetleg nem engeded, hogy a főnököd vagy a házastársad határozza meg a hangulatod azzal, hogy hogyan bánik veled. Dánielhez hasonlóan te is dönthetsz. Ha „elhatározod magad a szívedben”, hogy tisztelni fogod Istent, akkor Ő megáld téged, és olyan módon vesz részt az életedben, ahogy soha el sem tudtad volna képzelni.
„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre.” (Zsoltárok 90:1)
Egy nehéz nap végén jólesik hazatérni orrhonunkba, az ismerős környezetbe, ahol lerúghatjuk a cipőnket, szaladgálhatunk egy szál köntösben, és nem kell aggódnunk amiatt, hogy ki mit gondol. Isten jelenléte – senki ne értse ezt tiszteletlenségnek – ugyanilyen otthonos, kényelmes lehet számunkra. Idővel megtanulhatod, hogy itt keress erőt, védelmet és útmutatást. Isten azt akarja, hogy otthon érezd magad jelenlétében, és mindig tudatában légy közelségének. Istenről általában isteni személyként beszélünk, és nem gondolunk rá úgy, mint egy lakóhelyre, de Isten azt akarja, hogy úgy tekintsünk rá, hogy „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17:28). Amikor Isten a pusztán át vezette Izráel népét, nem csupán megmutatkozott naponta egyszer, hogy aztán eltűnjön. Nem, a tűzoszlop egész éjszaka ott volt velük, és a felhőoszlop egész nap ott volt velük. Isten soha nem hagy el minket. Jézus megígérte: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28:20). A zsoltáros így fogalmazott: „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben” (Zsoltárok 27:4). „Szép – mondod – én is szeretnék Isten házában lakni, de itt ragadtam a való világban.” Nem, éppen ellenkezőleg: csupán elhatározás kérdése, hogy Atyád jelenlétében lehess. Nem a lakcímeden kell változtatnod – csak a felfogáson!
Törekedj a kiválóságra!
„Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, mivel rendkívüli lélek volt benne…” (Dániel 6:4)
Dánielre három dolog miatt emlékezünk: 1) Kiállt az isteni alapelvek mellett, még akkor is, ha ez az oroszlánok vermébe jutatta. 2) Hallotta Isten hangját, és le is jegyezte szavait. 3) Mindig kiválóságra törekedett magatartásában és munkájában. John Gardiner mondta: „Egy olyan társadalomban, amelyben lenézik azt, ha valaki kiváló a vízvezeték-szerelésben, mert az megalázó foglalkozás, viszont elfogadják a silányságot a filozófiában, mert az fennkölt tevékenység, nem lesznek sem jó vízvezeték-szerelők, sem jó filozófusok. Sem a vízvezeték csövek, sem az elméletek nem fogják kibírni a terhelést.” Horace Mann volt Amerika egyik legnagyszerűbb pedagógusa. Jogász volt, nem pedig tanár. 1837-ben kezdett politizálni, és Massachusetts állam Szenátusának elnöke lett. Prófétai jövőképében maga előtt látta, milyen nagy lehetőséget adna a nemzetnek a közoktatás fejlesztése. Erőfeszítéseinek következtében Massachusetts államban alapították meg az első iskolatanácsot – kísérletképpen. Amikor felajánlották neki, hogy az iskolatanács vezetője legyen, barátai – akik úgy gondolták, hogy politikai karrierje felfelé fog ívelni egészen addig, míg az Egyesült Államok elnöke nem lesz belőle – egyre arra próbálták rávenni, hogy utasítsa ezt vissza. De Mann elfogadta az állást. Azt mondta csalódott barátainak: „Ha ez a cím nem eléggé tiszteletreméltó, akkor nyilvánvalóan rajtam áll, hogy azzá tegyem!” Nemhogy nem örvendett köztiszteletnek az állás, de az évi 1500 dollár fizetés is csak töredéke volt annak, amit azelőtt jogászként keresett. Erről azt mondta: „Egy dolog biztos: ha élek és egészséges leszek, mindent meg fogok tenni azért, hogy 1500 dollárnál értékesebb dolgot tegyek”. Meg is tette. Helyzetéből adódóan felállíthatott Massachusettsben egy olyan közoktatási rendszert, amelyet aztán a többi állam is átvett, ezzel gazdagítva milliónyi akkor élő és majdan születendő gyermek életét. Törekedj tehát a kiválóságra!
