Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Azáltal, hogy Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket 20180711

2019. július 10. 18:07 - Andre Lowoa

Drága szeretett leányom, hadd húzzalak közelebb Szentséges Szívemhez téged, mert amikor megengeded Nekem, hogy ezt tegyem, különleges Kegyelmeket fogok a lelkedbe csepegtetni. Akkor majd az Én Munkám még több gyümölcsöt fog teremni, melyek megérnek majd, és bőségesen előtörnek szerte a Földön.

A gyümölcs, mely Tőlem származik, megtérést fog eredményezni, és amikor azt megízlelik, meglágyítja még a leginkább megkeményedettebb szíveket is. Amikor megeszik azt, akkor ez olyan módon fogja egyesíteni őket Velem, amely nagy békét hoz majd nekik. A béke, amelyet mindnyájatoknak megígérek – azoknak, akik most rám hallgatnak, amint hozzátok beszélek -, a ti fegyveretek lesz a gyűlölet ellen.

Ti ezzel a békével fogtok eltelni – beleértve azokat a lelkeket is, akik sohasem hallottak ezekről az Üzenetekről, és akik valóban szeretnek Engem -, ennek eredményeként védettek lesztek azok hangjával szemben, akik azért ordítanak rátok, mert ti az Enyéim vagytok.

Amikor egyek vagytok Velem, megígérem, hogy minden sértésért és bántalomért, melyet azért kell elviselnetek, mert Szent Szavamat hirdetitek, fel foglak emelni, őrizni és védelmezni foglak benneteket. Ti egy dicsőséges életet fogtok élvezni Új Paradicsomomban, ahol mindenki egységben fog énekelni Isten szeretetéért és dicsőségéért.


Nektek nincs miért félnetek Tőlem, de azt kérem, hogy áldozzatok időt az imára azok lelkéért, akik össze vannak zavarodva és egyes esetekben el vannak veszve. Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám, és azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket.Menjetek szeretett követőim, és tudjátok, hogy ti az Én Szívemben vagytok, Én pedig a tiétekben Vagyok.Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azaltal-hogy-keresztes-imahadjaratom-imait-imadkozzatok-meg-tudom-menteni-oket/—–
Római katolikus:

 

07-11Szent Benedek apát, Európa fővédőszentje

OLVASMÁNY a Példabeszédek könyvéből
Tárd ki szívedet az okosság megismerésére.
Fiam, ha megfogadod szavaimat, és megtartod parancsaimat, ha füledet megnyitod a bölcsesség előtt, és szívedet kitárod az okosság megismerésére, sőt ha hívod is a bölcsességet és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint rejtett kincset, akkor érted meg az Úr félelmét, és nyered el az Isten ismeretét. Mert csak az Úr adhat bölcsességet, az ő szájából származik a tudás és az értelem.
Kész üdvöt adni az igazaknak, védőpajzsuk azoknak, akik jámborul élnek. Védelmezi az igazság ösvényét és őrködik azok felett, akik hűek hozzá. Ha szívedbe fogadod a bölcsességet, akkor megérted az igazságosságot, a törvényt, a becsületet, a helyes utat.
Ez az Isten igéje.
Péld 2,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Hálát adok az Úrnak * minden időben! 2a. vers. – 4 g. tónus.
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr. 9a. vers.
Előénekes: Minden időben áldom az Urat, * dicséretét szüntelenül zengi ajkam.
Lelkem az Úrban dicsekszik, * hallják meg ezt a szelídek és örvendezzenek.
Hívek: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Magasztaljátok az Urat énvelem, * dicsőítsük az ő nevét mindnyájan.
Kerestem az Urat, és ő meghallgatott engem, * és kiragadott minden rettegésből.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Megvilágosultok, ha az Úrra néztek, * és arcotokat nem éri szégyen.
Az Úr meghallgatta a szegényt, aki hozzá kiáltott, * és minden szorongatásából kiszabadította.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Az Úr angyala minden istenfélőt körülsáncol, * és megszabadítja őt.
Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr, * boldog az az ember, aki őbenne bízik.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
E: Féljétek az Urat, ti, szentjei, * mert semmit sem nélkülöznek az istenfélők.
A gazdagok nyomorognak és éheznek, * de akik az Urat keresik, nem szűkölködnek.
H: Hálát adok az Úrnak * minden időben!
Vagy: Ízleljétek és lássátok, * milyen édes az Úr.
Zsolt 33,2-3.4-5.6-7.8-9.10-11

ALLELUJA
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ti, akik elhagytatok mindent és követtetek engem, százannyit kaptok.
Egy alkalommal Péter megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz a jutalmunk?” Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát, testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, és elnyeri majd az örök életet.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,27-29

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-11


——
Görög katolikus:

22 A Szent Szellem pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 23 szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket elítélné. 24 Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették a régi természetüket, annak szenvedélyeivel és vágyaival együtt. 25 Mivel a Szent Szellem által kaptunk új életet, ezért éljünk is a Szent Szellem vezetését követve! 26 Ne legyünk büszkék, ne ingereljük egymást, és ne legyünk féltékenyek egymásra!”https://www.biblegateway.com/passage/?search=Galatians+5%3A22-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://oca.org/readings/daily/2018/07/10
12 A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy hívő férfinak hitetlen felesége van, aki együtt akar vele élni, a férj ne váljon el a feleségétől! 13 Ha valamelyik hívő asszonynak hitetlen férje van, aki együtt akar vele élni, az asszony ne váljon el a férjétől! 14 Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, és a hitetlen feleség meg van szentelve hívő férje által. Ha nem így lenne, akkor közös gyermekeik nem tartoznának Isten népéhez, így azonban ezek a gyermekek is szentek.

15 Ha azonban a hitetlen férj, vagy feleség el akar válni hívő házastársától, ám váljon el! Ilyen esetben a hívő férj, vagy a hívő feleség nincs hozzákötve a hitetlen házastársához, hanem szabad. Isten azonban arra hívott el benneteket, hogy egymással békességben éljetek. 16 Te hívő feleség, talán még megmentheted a hitetlen férjedet! Te hívő férj, talán még megmentheted a hitetlen feleségedet!

Maradj meg abban, ahogyan Isten elhívott!

17 Mindenki folytassa azt az életmódot és hivatást, amelyet Isten adott neki! Éljen úgy, ahogyan akkor élt, amikor Isten megszólította. Így rendelkezem az összes helyi gyülekezetben.

18 Ha például valaki már körül volt metélve, amikor Isten megszólította, ne akarjon ezen változtatni! Akit viszont körülmetéletlen állapotban hívott el az Úr, az ne akarjon körülmetélkedni, 19 mert nem az a fontos, hogy valaki körül van metélve, vagy nincs. Csak egy dolog számít: az Isten parancsainak való engedelmesség.

20 Mindenki maradjon meg abban az állapotában, ahogyan elhívta az Úr! 21 Rabszolgaként kaptad az elhívást? Ne bánkódj emiatt! Azonban ha szabaddá lehetsz, akkor élj a lehetőséggel! 22 Mert az a rabszolga, akit az Úr elhívott, szabad ember az Úrban. Másfelől viszont, aki szabad emberként kapta az elhívást, az meg Krisztus rabszolgája lett. 23 Drága váltságdíjat fizetett értetek Isten, ezért csak őt szolgáljátok, ne másokat!

24 Testvéreim, bármilyen állapotban is ért benneteket Isten hívása, maradjatok meg abban azután is, amikor már Istennel együtt éltek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+7:12-24&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“… 35 Az ott lakók felismerték Jézust, és az egész környéken elhíresztelték, hogy megérkezett. Így azután minden beteget odavittek hozzá, 36 és kérték, hogy legalább a ruhája szélét érinthessék. Akik csak megérintették, mind meg is gyógyultak.”

 

Isten szava fontosabb, vagy az emberi hagyományok?

15 Ekkor farizeusok és törvénytanítók jöttek Jézushoz Jeruzsálemből. Ezt kérdezték tőle: „Tanítványaid nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek. Miért nem engedelmeskednek a régi vallási vezetők rendeleteinek?”

Jézus kérdéssel válaszolt: „Ti pedig miért toljátok félre Isten parancsait a hagyományok kedvéért? Isten ugyanis ezt mondta: »Tiszteld apádat és anyádat!«[a], és ezt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjön!«[b] Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki már felajánlotta a Templom javára azt, amivel a szüleinek segíthetne, akkor inkább a Templomnak adja, mint a szüleinek. Ezzel valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskednünk. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. Milyen képmutatók vagytok! Jól mondta rólatok Ézsaiás próféta:

»Ez a nép csak a szájával tisztel engem,
    de szíve távol van tőlem.
Látszólag tisztelnek ugyan engem,
    de nem ér az semmit,
mert tanításaik csak emberi parancsok!«”[c]

10 Ekkor magához szólította az embereket, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám, és értsétek meg: 11 nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy, hanem, ami a száján kijön.” “

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+15%3A1-11&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/11
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment
süti beállítások módosítása