Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Hogyan örülj az isteni jóság megnyilvánulásának mások életében-Igazság vezeti lépteimet-Jézus imádkozik érted-Küzdelmeid vannak?

2019. július 07. 10:37 - Andre Lowoa



Hogyan örülj az isteni jóság megnyilvánulásának mások életében

“Örüljetek azokkal, akik örülnek, sírjatok azokkal, akik sírnak.” (Rómabeliekhez írt levél 12:15 ESV fordítás)

Amikor látjuk, hogy Isten szerető és kegyelmes másokhoz, válaszunk lehet az öröm is, semmint a neheztelés.

A szőlőmunkások példázatában épp az ellenkezőjét tették a munkások: „A munkások, akiket elsőként vettek  fel napszámba a szőlősbe, úgy gondolták, hogy nagyobb jutalmat kapnak, mint a később érkezők. De miután kiderült, hogy egyenlő fizetségben részesül valamennyiük, panaszkodni kezdtek a szőlősgazdának… [És ő így válaszolt] ’Irigyek vagytok, amiért bőkezűen jutalmazok?’” (Máté evangéliuma 20:10-1, 15b CEV/NIV fordítás). Azok a munkások, akik egész nap dolgoztak, a megállapodás szerint kapták meg fizetségüket. Nem lettek becsapva; mégis elkezdtek neheztelni amiatt, hogy azok, akik a nap utolsó óráiban kezdték el a munkát, ugyanazt a fizetséget kapták, mint ők. Ahelyett, hogy élvezték volna fizetségüket, megsértődtek.

A Rómabeliekhez írt levél 12:15-ben a Biblia azt mondja, „Örüljetek azokkal, akik örülnek, sírjatok azokkal, akik sírnak.(ESV fordítás). Ennek a mondatnak a második felével sokkal könnyebb azonosulni, mint az elsővel. Egyszerű sírni a sírókkal. Amikor valaki nehézségeken megy keresztül, könnyű együttérzéssel viszonyulni hozzá.

De sokkal nehezebb együtt örülni valakivel, aki valamilyen sikert ért el. Gyakran nem tudjuk jól kezelni mások sikerességét, és sértődötté válunk. Ez azért van, mert az a kép él bennünk a világról, hogy az egy óriás pite, ami szeletekre van felosztva. Azt hisszük, Ha valakinek a szelete kicsivel is nagyobb, mint az enyém, akkor az enyém biztosan kisebb lesz emiatt.

Ez a gondolkodás helytelen. Isten kezében ott van minden, amivel ezt a képzeletbeli pitét meg tudja tölteni! Sosem fogy ki az áldásaiból. Sosem fogy ki a kegyelemből. Sokkal több van mindenki számára, mint ami elég lenne, és csak azért, mert Isten megáld valaki mást, nem jelenti azt, hogy nem marad elég áldása számodra is. Téged is meg akar áldani, de talán másféleképpen.

Az igazság az, hogy az irigység távol tart attól, hogy örülni tudj mások örömének. Ennek eredményeként, nem fogod örömöd lelni a körülötted zajló világban. Az irigység nyomorulttá tesz téged.

De ha úgy döntesz, hogy örülni fogsz az Isten mások életében való jóságának, mindig derűs lehetsz – mert valami jó mindig történik valakivel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan láthatod meg Isten áldást osztó kezét az életedben?
  • Gondolj arra, Isten milyen úton-módon áldotta meg a körülötted lévőket mostanában. Hogyan osztozhatsz velük az örömükben?





Igazság vezeti lépteimet

 

„Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.” (János 16:13)

Hit által tudom, hogy a következők igazak:

Az igazság Lelke dolgozik bennem, és egyre mélyebbre vezet az Isten igazságába. Az igazság Lelke vezet engem, hogy megtaláljam az igazságot mindenhol, ahol megtalálható, mert minden igazság Isten igazsága (János 16:13).

Az igazság Lelkének „nincs határidőnaplója”, nem foglalkozik mással, kivéve, hogy az igazságot mondja, és kijelenti az eljövendő dolgokat(János 16:13).

Az igazság Lelke arra bátorít, hogy hitben tegyek lépéseket. Tudom, hogy ez igaz, és eszerint élek. „Hiszek, Uram, segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9:24) Az igazság lelke vezet engem azokra a helyekre, ahol szembesülni fogok a félelmeimmel, azonban amint Isten erejével nézek szembe velük, úgy eltűnnek, elfonnyadnak, mint mikor a perzselő napfény elárasztja az indákat.

Az igazság Lelke vezet keresztül a pusztaságon, hogy „gyomláljon és irtson, pusztítson és romboljon, építsen és plántáljon” az életemben(Jeremiás 1:10).

Többé nem félek emberektől, mert az Úrban bízom, aki oltalmaz engem, és megtart engem az igazságban(Példabeszédek 29:25).

Beszéljetek róla

* Milyen igazságot jelentet ki neked Isten legutóbb?
* Küzdesz a hitetlenséggel? Mikor úgy érzed, hogy nincs hited, kérd Istent, segítsen a hitetlenségeden, és ma jelentse ki neked az Ő igazságát.





Jézus imádkozik érted

"Ki az, aki elítél bennünket? Senki. Jézus Krisztus, aki meghalt, sőt feltámadt,  az Isten jobbján van, és közbenjár értünk." Róma 8:34, NIV ford.
Isten mindent tud, tudja, mi fog történni. Ő mindentudó. Egyszerre ismeri a múltat, a jelent és a jövőt is. Ő már tudja azt is, hogy mi fog történni veled ma délután. Tudja, hogy mi fog történni az életedben a jövő héten, a jövő hónapban, a jövő évben és az életed hátralévő összes napján. Ez azt is jelenti, hogy imádkozni is tud értünk, mielőtt azok a dolgok megtörténnének velünk.
Várjunk csak egy kicsit! Isten imádkozik? Úgy értsük, Isten magához beszél?
Te is folyamatosan beszélsz magadhoz. Amikor Isten teszi ugyanezt, az imádság. Apaként gyakran beszélek magamnak a gyerekeimről, és Isten is folyamatosan beszél magához veled kapcsolatban.
A keresztre feszítése előtti éjszakán Jézus a tanítványaival volt. Péter valamelyest kérkedve azt mondta: "Uram, én meghalnék érted!" Jézus szerette Pétert, de tudta, hogy egy kicsit lobbanékony természet. Azt is tudta, hogy Péter háromszor fogja megtagadni a következő reggelig. Jézus azt mondta a Lukács 22:32-ben: "Imádkoztam érted, hogy ne veszítsd el a hitedet! Segíts a testvéreidnek megerősödni, amikor visszatérsz hozzám." (NCV fordítás) Jézus már imádkozott Péterért azelőtt, hogy ezen a viharon átment volna.
Jézus már érted is imádkozott azokkal a helyzetekkel kapcsolatban, amiken ebben az évben kell majd keresztül menned. Valójában Jézus a mennyben most is a gyermekeiért imádkozik. Közbenjár érted, ami annyit tesz, hogy Istennel beszél a te érdekedben.
A Róma 8:34 ezt mondja: "Ki az, aki elítél bennünket? Senki. Jézus Krisztus, aki meghalt, sőt feltámadt,  az Isten jobbján van, és közbenjár értünk."  Ezt teszi Jézus. Imádkozik érted, hogy át tudj menni a saját viharaidon.
Nagyszerű, amikor emberek imádkoznak értünk. Én szeretem, amikor imádkoznak értem! És érzem is. Azt is tudom, amikor nem imádkoznak értem.  Már az is jó dolog, amikor emberek imádkoznak érted, hát még ha Isten Fia imádkozik érted!
A Biblia azt mondja, hogy mindegy, min mész keresztül a mai napon, a jövő héten vagy a jövő évben, Jézus imádkozik érted. Ő a te oldaladon áll. Ha Őrá bíztad az életedet mint Megmentődre, közbenjár érted.
Beszéljetek róla
  • Jézus milyen tulajdonságai válnak nyilvánvalóvá számodra, amikor arra a tényre gondolsz, hogy Ő imádkozik érted?
  • Hogyan változik az önbizalmad vagy a hozzáállásod, ha elgondolkozol azon, hogy maga Isten Fia imádkozik érted?
  • Milyen viharon mész keresztül jelenleg? Kérd Istent, hogy segítsen neked hinni abban, hogy Jézus már imádkozott érted ezzel a helyzettel kapcsolatban.


Küzdelmeid vannak?

 

"A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz.Én nyomorult!" Róm 7,23-24a (SZIT)



Feltetted-e valaha magadnak azt a kérdést, hogy valóban keresztény vagy-e? Elfogadtad Krisztust, minden rendben ment, aztán azt kezdted érezni, hogy állandó küzdelem a jót tenni és ez nem is mindig sikerül. Mi történhetett?

Pál apostol is küzdött ezzel. A Róma 7,15-23-ban megosztja személyes küzdelmeit. Kifejti, hogy jelen vannak azok a régi természete szerinti küzdelmek, mielőtt még keresztény lett volna és ez konfliktusban áll új természetével, amit Jézus Krisztus kegyelme által kapott.

Neked is hasonló küzdelmeid és kísértéseid lesznek mindaddig a napig, amíg be nem lépsz a menybe. Pál azt állítja, hogy el fogod veszíteni a két természeted közötti csatát, ha a saját akaraterődre támaszkodsz. Nem mondhatod egyszerűen azt: "Többé nem fogok vétkezni". Nem fog működni. Csupán frusztrációhoz vezet.

Az elkövetkező napokban szeretnék bemutatni néhány olyan frusztrációt amikkel a Biblia szerint találkozni fogsz, ha egymagad akarod megnyerni a csatát. Majd szeretném kifejteni azt a három dolgot, amikről Pál azt állította, hogy segítenek megnyerni a csatát. Szóval, tarts ki mellettem!

Kérd Istent, hogy segítsen tisztán látni döntéseid meghozatalában és kérd, hogy megérthesd vezetését, amiről a Szentlélek által gondoskodik számodra.



 

komment
süti beállítások módosítása