Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A dicsőítés fontossága-Amikor az érzések és a hit összeütköznek-Hitben járni-Légy kegyelmes!-Lelki egészség-Ne engedd, hogy a féltékenység tönkretegye házasságodat!-Veszélyes pontok!

2019. július 07. 00:36 - Andre Lowoa

A dicsőítés fontossága

„Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltárok 150:6)
Az amerikai Kansas Cityben egy nő bement egy cukrászdába, hogy vegyen egy tölcsér fagylaltot. Miután megkapta a fagyiját, megfordult, és szembe találta magát Paul Newmannel, aki éppen a Mr. és Mrs. Bridge című film forgatásán tartózkodott a városban. „Hello” – köszönt rá a férfi. Sugárzó kék szemétől a nő térde reszketni kezdett. Nagy nehezen ki tudta fizetni a fagylaltot, majd dobogó szívvel elhagyta a boltot. Miután kissé megnyugodott, észrevette, hogy nincs meg a fagyija. Visszaindult a boltba, és az ajtóban újból összetalálkozott Newmannel. „A fagylaltját keresi?” – kérdezte a színész. Az asszony bólintott, mivel képtelen volt megszólalni. „Betette a táskájába a visszajáróval együtt” – felelte a férfi mosolyogva. Mikor volt legutóbb, hogy Isten dicsőítése közben a térded elgyengült, a pulzusod megugrott, és a szívedet mintha elöntötte volna valami? Ha nem emlékszel rá, akkor az önérdek, a sokféle elfoglaltság, vagy a lelki gőg, az önteltség arra csábított, hogy kisebb dolgokban keress megelégedést. Az egyik énekíró így határozza meg a dicsőítés fogalmát: „Amikor elveszünk, elmerülünk a csodálatban, a szeretetben és a dicséretben”. A zsoltáríró az emberi érzelmek teljes skáláját leírja, de mindenek felett egy dologra összpontosít: a dicsőítésre. Utolsó zsoltárában így ír: „Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!” (Zsoltárok 150:1-6)



„Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” (Zsoltárok 95:6)
Bob Green, a Chicago Tribune rovatvezetője kislányának első évét írja le a Jó reggelt, Napsugár! című könyvében. Amikor a kis Amanda mászni kezdett, ezt jegyezte fel róla: „Ehhez nagyon nehezen tudok hozzászokni. Mondjuk, az ágyban fekszem, és olvasok, vagy tévézek. Hirtelen lenézek, és az ágy lábánál ott van a kis Amanda feje, és engem bámul. Úgy tűnik, olyan tárgy lettem, ami egészen lenyűgözi őt… Miután hónapokig én mentem hozzá, most úgy döntött, hogy ő jön hozzám. Nem igazán tudom, hogy reagáljak. Csak arra gondolhatok, hogy tetszik neki az ötlet, hogy idejöjjön, és engem nézzen. Nem vár érte semmilyen viszonzást. Tekintetünk találkozik, aztán pár perc múlva úgy dönt, hogy visszatér a nappaliba, megfordul és elmászik.” Elég csak ránéznünk arra, akit szeretünk, és már ez élvezettel tölt el bennünket. Ugyanez az érzés örvendeztet meg minket, amikor Istent dicsőítjük, és jelenlétének napfényében sütkérezünk. Ez olyan dolog, amire időt kell szakítanunk, másként nem fogjuk megtenni. Veszélyes minden olyan tanítás vagy dogma, ami csak arra koncentrál, hogy mi mit akarunk kapni Istentől, és figyelmen kívül hagyja azt, hogy Ő mire teremtett és miért váltott meg minket: hogy Őt dicsőítsük (Jelenések 4:11). Hogyan közeledhetünk Istenhez? „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!...” (Zsoltárok 100:4). Milyen gyakran kell dicsőítenünk Őt? „Naponta hétszer dicsérlek téged…” (Zsoltárok 119:164). Miért kell dicsőítenünk Istent? „…hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Péter 2:9).




Amikor az érzések és a hit összeütköznek

„Szomorú az én lelkem mindhalálig…” (Márk 14:34)

Hallottad már valaha ezeket a szavakat: „Nem kellene így érezned. Ha jobban bíztál volna Istenben, akkor most nem lennél ennyire letörve érzelmileg, és nem éreznéd úgy, hogy fel akarod adni. Egy jó nagy adag hitre és imádságra van szükséged!” Amikor az életben minden összedől, a jó szándékú barátok azt hiszik, hogy az ilyen szavak segítenek azonnal összeszedni magad. De ez nem így van; sőt megtörténhet, hogy ettől csak még rosszabbul érezzük magunkat. Emlékszel Jób barátaira? Akkor hát mit kell tennünk, ha ilyen gyötrő, aggasztó, csüggesztő érzések lesznek úrrá rajtunk? 1) Értsd meg, hogy az érzések sem nem jók, sem nem rosszak. Attól, hogy ilyesmit érzel, nem leszel kevésbé lelki, és nem leszel hívőbb attól, ha nem érzel ilyet. Ezek csak emberi érzések, melyek mindannyiunkban megvannak. Senki sem élt át nagyobb érzelmi fájdalmat, mint Jézus: „Szomorú az én lelkem mindhalálig”. Úgy érezte, hogy mindjárt belehal. Ilyen mély érzések fenyegették életét! Ő azonban nem rejtegette vagy tagadta érzéseit, és nem kárhoztatta magát azért, mert így érez. A tagadás csak erősíti az érzelmet. Jézus nyíltan megvallotta érzéseit, a megfelelő módon kezelve őket. Gyötrődésében kétszer is így imádkozott: „Atyám… Kérlek, vedd el tőlem… ezt a szenvedést…” (Márk 14:36 NLT). Az Atya nem tett szemrehányást, nem dorgálta meg azért a kéréséért, hogy szerette volna elkerülni ezt a helyzetet; nem szidta le érzéseiért, és téged sem fog leszidni érte. 2) Értsd meg, hogy nem az érzéseid diktálják a lehetőségeidet, és nem érvénytelenítik választásaidat. Lehetnek rossz érzéseid, és mégis tudsz jó döntéseket hozni! Fájdalomtól összetörten Jézus ezt mondta: „…mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Márk 14:36). Válaszd Isten akaratát, bárhogy is érzel, és Ő meg fog erősíteni, hogy kezelni tudd a nehéz időket.



Hitben járni

 

Azon az úton vezetlek...

„… hitben járunk, nem látásban.” (2Korinthus 5:7)

 

Amikor egy vak ember vakvezető kutyát használ, akkor „hitben jár”. Elhiszi, hogy amit a kutya lát, az lefordítható olyan jelzésre, amiből megérti, mikor kell menni, megállni, jobbra vagy balra fordulni. Ezeket a jeleket úgy érzi meg, hogy a kutya hámját fogja, így van összeköttetésben a kutyájával. Miért bízik meg a kutyában? Mert a kutyája rendelkezik valamivel, amivel ő nem: látással. Ugyanez igaz rád és Istenre. Ma talán nem világos számodra, hová visz Isten. Ezért kell a vaknak fognia a hámot, ezért kell kapcsolatban maradnia kutyájával. Lehet, hogy így tűnődik magában: „Miért állok ilyen sokáig ezen a sarkon?” Mert nagy a forgalom, és kutyája így védi őt a számára nem látható veszélyektől.

Isten azt mondja: „Vezetem majd a vakokat olyan úton, amelyet nem ismertek, ismeretlen ösvényeken viszem őket. A sötétséget világossággá változtatom előttük, a rögös utat simává. Ezeket a dolgokat véghezviszem, nem mulasztom el.” (Ézsaiás 42:16).

Isten már eltervezte a holnapodat, bár te még nem jártál ott. Ő az idő keretein kívül dolgozik, ezért nem tartják vissza olyan korlátok, amilyenekkel mi küszködünk. Pál azt írja, azért imádkozik, hogy Isten: „… világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik a Krisztusban, miután feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben…” (Efezus 1:18–20).


Bízzál az Úrban!

„… hitben járunk, nem látásban.” (2Korinthus 5:7)
 

Amikor úgy határozunk, hogy bizonyos helyre repülőgéppel kívánunk eljutni, több tényező együttműködésére van szükség.

1) Ki kell választanunk a megfelelő légitársaságot és repülési menetrendet, amivel a tervezett célállomásra utazhatunk.

2) A repülőgépnek menetrend szerint kell közlekednie, amiből tudható, mikor indul, mikor érkezik, és amihez viszonyítva a pilóta előre megtervezheti a repülési útvonalat.

3) A légitársaságnak meg kell határoznia az árait, így eldönthetjük, hogy az megfizethető-e számunkra. Aztán be kell írni a nevünket egy számítógépbe, és már kész is minden az induláshoz.

De vannak olyan dolgok is, amik nem fognak megtörténni, amikor a repülőtérre érsz. Nem fogod kérni, hogy magyarázzák el a repülőgép működését, hogy tudd, milyen gombokat kell a pilótának megnyomnia, és azok milyen berendezéseket kapcsolnak be, ha benyomják őket. Nem fogod leellenőrizni a repülési útvonalat, nem fogsz arról érdeklődni, hogy milyen sebességet terveznek, vagy milyen repülési magasságot, azt sem kérdezed, hogy a pilóta kézi vezérléssel fogja-e vezetni a gépet, vagy a robotpilótára bízza. Nem fogsz alkudozni az árról, hiszen már lefoglaltad és kifizetted a menetjegyedet. Miért nem teszed mindezt? Mert biztos vagy abban, hogy a berendezések működnek, és a pilóta tapasztalt, ezért tudod, hogy biztonságban el fogsz jutni célodba. Azt kérded, mi van akkor, ha a gép lezuhan? Ha Isten megváltott gyermeke vagy, akkor bár a gép lezuhan, te felmész! „… elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:23). Mindenképpen csak nyersz. Lényegében megbízol a gépben, a pilótában, a légitársaságban.

Isten sem kér ma tőled se többet, se kevesebbet, csak ennyit: bízz benne!





Légy kegyelmes!

„... bűneink bocsánata... kegyelme gazdagságából" (Efezus 1.7)
Észrevetted már valaha, hogy milyen könnyen elítéljük mások hibáit, míg magunknak mindenféle engedményeket teszünk? Pál arról beszél, hogy Isten „kegyelme gazdag­ságából" bőkezűen adott nekünk. Ám mi eltorzítjuk ezt a kegyelmet, amikor nem adjuk tovább másoknak. Jézus azt mondta: „...amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket" (Márk 11:25). Nem rajtad áll, hogy eldöntsd, melyik sértést bocsátod meg, és melyiket nem, hogy folytonosan Damoklész kardjaként tarthasd valaki feje fölött. Azt a parancsot kaptuk: „...szeressed az irgalmasságot..." (Mikeás 6:8 Károli). Ez azt jelenti, hogy erre kell törekednünk, ezt kell célul kitűznünk. Ne mondd: „Megbocsátok, ha majd bizonyítja, hogy megérdemli". A bibliai megbocsátás nincs feltételekhez kötve, nem le­het megfizetni, nem lehet kiérdemelni, nem lehet kialkudni. Jézus azt mondta: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!" (Máté 10:8). „De ha megbocsátok neki, megússza." Ez nem így van, attól, hogy te megbocsátottál az ellened vétőnek, attól még vár rá bűnének következménye, valamilyen büntetés, amit meg kell fizetnie - de nem a te dolgod, hogy ezt behajtsd rajta. „Ha megbocsátok neki, megint bántani fog." A megbocsátás nem azt jelenti, hogy a kapcsolat mindig ugyanolyan marad, mint volt. A bizalom újjáépítéséhez idő kell, és ahhoz is, hogy megtudjunk győződni arról, hogy a megbánás valóban őszinte. Ha valaki bántalmaz vagy veszélyeztet, bocsáss meg neki, de tarts biztonságos távol­ságot. „De ha megbocsátok neki, akkor azt hiszi, hogy újra megbánthat." Az igazság az, hogy így is, úgy is megteheti; mint ahogy te is megbocsáthatsz, akkor is, ha nem kéri az, aki megbántott, vagy nem mutatja a megbánás semmi jelét.




Lelki egészség


„Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” 3János 2
 

Szemem állandóan az Úrra néz...

János azt írta: „kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” A lelki egészséghez az kell, hogy:

1) A kétségeidet kérdőjelezd meg, ne a hitedet! Túl sok időt töltünk aggályainkkal, a hitünk pedig szalmalángként hamar ellobban. Isten ígéretei a hívőknek szólnak, tehát kezdd el végre elhinni, amit mond.

2) Ne légy magányos farkas! Nem véletlen, hogy az Ószövetség Isten népének történetét mondja el, az apostoli levelek pedig gyülekezeteknek íródtak. Elszigeteltségben nem lehet növekedni, csak közösségben!

3) Őrizd gondolatvilágodat! Gyakorold a gondolataid feletti uralmat! Ha gondolataidat a bűnös test irányítja, az halálhoz vezet, mert „a test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség” (Róma 8:6).

4) Adj hálát, amikor lefekszel, és amikor felkelsz! Ez át fogja formálni a napodat. „Mindenben hálákat adjatok” (1Thesszalonika 5:18 Károli).

5) Szabadulj meg mindentől, ami elvonja a figyelmedet Istenről! Dobd ki a haszontalan könyveket, és ha kell – a tévét is!

6) Mindig maradj az irgalom oldalán! Philip Yancey írja: „Csodálom Isten alázatát, aki leereszkedik, hogy itt éljen gyarló teremtményei között, de vajon én ugyanilyen hozzáállást tanúsítok azok felé az emberek felé, akikben valami kifogásolni valót találok?”

7) Légy konkrét, ne beszélj általánosságokban, ha a hitedről teszel tanúságot! Pál nem szégyellte az evangéliumot (ld. Róma 1:16), neked sem kellene.

8) Légy nagylelkű a bosszantó emberekkel! Ne feledd, Isten őket is szereti. Néha könnyebb nagylelkűnek lenni a nem hívőkkel, mint az aggályos, ítélkező keresztyénekkel. De ha nem gyakoroljuk feléjük is a nagylelkűséget, akkor lényegében mi is ítélkezők vagyunk.

9) Bocsáss meg azoknak, akik megbántottak! Ha haragot tartunk magunkban, az akadályozza a gyógyulást. Inkább vidd fájdalmadat Isten elé!





NE ENGEDD, HOGY A FÉLTÉKENYSÉG TÖNKRETEGYE A HÁZASSÁGODAT!

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet.” (1János 4:18)

Salamon azt írja: „Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja.” (Énekek éneke 8:6). Egyes fordítások azonban így adják vissza az igevers második felét: „a féltékenység olyan kegyetlen, mint a sír: lángjai, mint a tűz lángjai” (NKJV). Valóban, a féltékenység a házasság halált okozhatja. Ha féltékeny vagy társadra, akkor nem bízol benne, és megpróbálod minden lépését irányítani. Ez kétszeresen is így van, ha valaki a múltban elárulta a bizalmadat. Attól félsz, hogy ez újra megtörténhet, és emiatt társad úgy érzi, mintha folyton tűzbe tartanák. Ha sokáig ezt csinálod, akkor pont azt fogod elérni, amitől félsz: el fogod őt űzni magadtól. Még ha marad is, érzelmileg elszigetelődik, és soha nem adja át magát teljesen neked. Ezt szem előtt tartva figyeld, mit mond a Biblia: „Mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeret, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is ő benne… A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” (1János 4: 16,18). Ha tudod, hogy Isten szeret téged gyarlóságaid ellenére is, akkor önértékelésed növekszik, és elhiszed, hogy szerethető vagy. Ha ez megtörténik, könnyebben el fogod hinni, hogy házastársad is szeret, és hűséges hozzád. Olyan ez, mint kiszabadulni egy börtönből: a féltékenység nevű börtönből, amit magadnak építettél. Ma Isten meg akar szabadítani a féltékenységtől, és olyan kapcsolattal szeretne megajándékozni, amilyenre mindig is vágytál. Beszélj vele erről!






Veszélyes pontok!

„Ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana…” (Máté 24:43)

Van három veszélyes pont, ahol az ellenség támadni fog téged: 1) fáradtság. Az ószövetségi időkben az elsőszülöttségi jog azt jelentette, hogy az illető kétszeres részt kapott az atyai örökségből. Normális esetben Ézsau fontolóra sem vette volna, hogy eladja a születési jogát, de mégis megtette kimerült állapotban. A fáradtság eredményezheti azt, hogy elveszíted a távlatot, és inkább az alapján hozol döntéseket, hogy mi kényelmes, ahelyett, hogy azt néznéd, mi lenne jó számodra hosszú távon. Figyelj a jelekre: ha éhes, haragos, magányos vagy fáradt vagy, akkor sebezhető vagy, és valószínűleg rossz döntéseket fogsz hozni. 2) izgalom. Heródes királyt elbűvölte egy táncoló lány, ezért minden óvatosságot sutba dobva ezt mondta: „Bármit kérsz, megadom neked” (Márk 6:23). Ő erre Keresztelő János fejét kérte. Heródes pedig, mivel király volt, nem vonhatta vissza a szavát. Ez a pillanatnyi gyengeség Heródesnek a királyságába és az életébe került. Vigyázz, hogy hol keresel izgalmat, és hogy hogyan reagálsz, amikor megtalálod. Sokba kerülhet az neked! 3) csüggedés. Péter egy csüggedt pillanatában olyat tett, amire nézve megesküdött, hogy soha nem fogja megtenni: megtagadta Urát. A csüggedés rávehet, hogy olyasmit mondj, amit nem is gondolsz komolyan, és olyasmit tégy, ami nem illik hozzád. Júdás azt írja: „épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében” (Júdás 20-21). Ézsau fáradtsága, Heródes izgatottsága és Péter csüggedése volt az, amire Jézus gondolt, amikor azt mondta: „Ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana.”
komment
süti beállítások módosítása