Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Isten, az Atya: Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van 20180704

2019. július 03. 18:24 - Andre Lowoa

2013.07.03 23:15

“Drága szeretett leányom, a háborúk és a zavargások – amint az meg volt jövendölve – futótűzként terjednek az egész Földön. A világnak csak nagyon kevés részére nem lesz hatása a háborúknak és a rémhíreknek.

Miközben a keserűség megosztja a nemzeteket, a bizalmatlanság és a félelem továbbra is polgári zavargásokat fog okozni, a hitetlen törvények továbbra is gyarapodni fognak úgy, hogy a gyilkosság és az abortusz, akárcsak a Szentségek elleni cselekedetek áthaladnak országaitokon. Sokan az ilyen törvények miatt fognak bűnbe esni és nagyon hamar megjelenik a lélek sötétsége miatt érzett fájdalom, és csak kevesen lesznek képesek ezt figyelmen kívül hagyni.

Miért van ilyen furcsa hangulat? – kérdezni fogják sokan ott, ahol már eltűnt az egymás iránti bizalom. Miért nehéz úgy élnünk az életünket, ahogyan azt Krisztus előírta? A félelem miatt, mert bolondnak neveznek minket? A válasz abban a tényben rejlik, hogy országaitok, egyik a másik után, nemcsak újból elítélnek Engem, hanem még a bűnt is jogszerűnek nyilvánítják ki. Amikor ez megtörténik, akkor a Sátán és hadserege ámokfutóvá válnak.

Ők már nagyon erőteljesek lettek és a liberális törvények által, melyek elnézik a bűnt, őket teljesen elfogadták és ennek eredményeként már nem lesz béke az ember szívében. Olyan ez, mintha a gyermekeket ellopnák szüleiktől, és fogságban tartanák, apró örömökkel etetnék őket, kárpótolván amiatt, hogy börtönben vannak. Annak ellenére, hogy örömöket kínálnak fel nekik, ezek nem hoznak vigaszt számukra. Helyette ezek a gyermekek nyugtalannak és üresnek fogják érezni magukat és sóvárogni fognak arra, hogy Igaz szeretetet érezzenek, amelyet csak a szülők jelenléte hozhat meg számukra.

Isten Jelenléte még mindig a nemzetetekben van, de mivel Engem, az Emberfiát, gyorsan elutasítanak az országotokba való gonosz törvények bevezetésével, és az egyházaitok által, olyanok lesztek, mint az eltévedt árvák, akik sehova sem hajthatják le fejüket.

Isten nélkül nincs béke. Nélkülem, Jézus Krisztus nélkül, aki Jelen vagyok Tanításaim által, lassan éhen haltok. Ne engedjétek az ilyen törvényeknek, hogy megakadályozzon benneteket Irántam való hűségetekben, mert ebben az időben eljövök hozzátok – sokkal inkább, mint eddig bármikor– és megadom nektek azt a vigaszt, amelyre vágyakoztok.

Szeretlek benneteket. Sírok elhagyatottságotok miatt és megígérem, hogy ez az üldöztetés rövid életű lesz.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/mikozben-a-keseruseg-megosztja-a-nemzeteket-a-bizalmatlansag-es-a-felelem-tovabbra-is-polgari-zavargasokat-fog-okozni/

2013.07.04 18:40

“Drága leányom, elérkezett az Én Időm, hogy erőszakkal beavatkozzak a világba, a Velem szembeni nagy bűn időszakában.

Türelmem próbára van téve és Haragom fellobbant, amint a legnagyobb sértéseknek vagyok szemtanúja, melyeket Ellenem követnek el.

Mint minden élőlény Megteremtője, Én vagyok az élet Szerzője. Úgy teremtem azt meg, ahogyan szeretném és Szent Akaratomnak megfelelően vetek véget annak. Amikor az ember megpróbál beavatkozni Akaratomba, akkor Én visszavágok, mert nem fogom eltűrni az ilyen gonoszságokat.

Azoknak mondom, akik bármelyik gyermekemet megölik: a ti életetek véget fog érni. El fogom venni az életeteket, nemcsak testben, de lélekben is. Nem lesz örök életetek, az meg sem adható nektek. Az élet, amelyet elvesztek, a ti bukásotok lesz. „Szemet szemért” lesz a büntetésetek.

Vigyázzanak közületek azok, akik továbbra is életet pusztítanak, annak minden formájában. Én tudom, hogy mit tesztek. Tudom, hogy az abortusz terve világszerte irányítva van egy köztetek lévő csoport által. Tudom, hogy azok az országok, akik a trágár jogszabályok által lázasan sietnek igazolni az abortuszt, pusztán csak bábok. Őket zsinegeken (zsinórokon) tartják, miközben az Egy Világ Csoport dallamára táncolnak, mely csak egyetlen mesternek engedelmeskedik. Az ő hűségük a fenevadé, akinek az a legnagyobb terve, hogy több százmillió életet pusztítson el, és aki már sikert ért el az abortusz bűne által. A meg nem született gyermekek könnyű célpontok a szemükben. Az abortuszt arra használják, hogy beavatkozzanak Törvényeimbe és az emberre hagyományozott legnagyobb Ajándékba: az Élet Ajándékába.

Az ember arroganciája, mely egyesült a fenevad „csípőfogásával” és azokkal közületek, akiket ő elbolondított, undorít Engem. Szeretetem erőteljes, de a ti gonosz szándékotok, hogy elpusztítsátok, ami az Enyém, olyan váratlanul lesz megállítva, hogy ti ordítani fogtok az életetekért. Hogyha most nem hívtok Engem a Megbékülés (gyónás) Ajándéka által, akkor alig lesz Irgalmasság mutatva irányotokba. Azok közületek, akik támogatják, vagy bárhogyan is részt vesznek a meg nem született gyermekek életének elvételében: ugyanazt a büntetést fogják elviselni. Pusztítsátok (csak) el azokat az ártatlan életeket és a saját életetek is el lesz véve! Szörnyű fájdalommal figyeltem oly hosszú időn át, hogy hogyan sértegettek Engem. A ti időtöknek most vége, mert ti most szigorúan meg lesztek büntetve ezért az Istenségemmel szembeni súlyos cselekedetért.

Ne feledjétek, csak kevés az időtök, hogy felhagyjatok az abortusz elfogadásával. Haragom hamarosan kiárad a Föld négy sarkára. Az abortusz bűne az, amiért az ember a legrosszabb büntetést fogja elviselni. Egy ország sem lesz kihagyva ezekből a büntetésekből. Csak azok lesznek megkímélve a szörnyű fájdalomtól, melyet a világnak okozok, akik nem engedélyezik az abortuszt.

Mivel Én vagyok az élet Szerzője, egy embernek sincs joga ahhoz, hogy Ellenem forduljon. Senkinek sem. Az, aki szembe mer szállni Velem, azáltal, hogy az élet elvételével utánoz Engem, meg lesz fosztva minden élettől.

Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-az-atya-tudom-hogy-az-abortusz-terve-vilagszerte-iranyitva-van/

—–
Római katolikus:
2018-07-04

13. évközi hét szerda

OLVASMÁNY Ámosz próféta könyvéből
Az Úr megkönyörül népén, de őszinte megtérést kíván.
A hűtlen népet prófétája által így inti az Úr:
A jót keressétek, ne a rosszat, és akkor élni fogtok; és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, úgy, amint valljátok.
Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, juttassátok diadalra az igazságot, amikor ítélkeztek; így talán megkönyörül az Úr, a Seregek Istene József maradékán.
Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem.
Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; rá sem tekintek a békeáldozatra, amelyet hizlalt állatokból mutattok be.
Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom.
Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak az igazságosság.

Ez az Isten igéje.
Ám 5,14-15.21-24

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét. 23b. vers. – 9. tónus.
Előénekes: Halljad, én népem, hadd szóljak: † Én vagyok Isten, a te Istened, * Izrael, ellened tanúskodom.
Hívek: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Nem áldozataid miatt dorgállak meg én, * égőáldozataidat mindig látom.
Nem fogadok el borjakat házadtól, * kecskéket sem kívánok legelődről.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Úgyis enyém az erdők minden vadja, * és a hegyeknek ezernyi vadállata.
Ismerem én az ég minden madarát, * és az enyém, ami csak a réten mozdul.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Ha éheznék, nem szólnék neked, * mert enyém a föld és egész teljessége.
Megeszem talán a bikák húsát, * vagy a bakok vérét iszom?
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
E: Törvényeimet miért emlegeted, * és miért veszed ajkadra szövetségem?
Hiszen gyűlölöd a törvény fegyelmét, * hátat fordítasz szavaimnak.
H: Aki szeplőtelenül járja az élet útját, * annak mutatom meg az Isten üdvösségét.
Zsolt 49,7.8-9.10-11.12-13.16bc-17

ALLELUJA
Mennyei Atyánk életre hívott minket az igazság igéje által, * hogy a teremtmények első zsengéje legyünk. Jak 1,18 – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus kiűzi a gonosz lelket két megszállottból.
Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni.
A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?
Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett.
A kanászok elfutottak, és a városba érve mindent jelentettek, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 8,28-34

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-04


——
Görög katolikus:

Mert azt mondja az Írás:

„Amit szem nem látott,
    fül soha nem hallott,
    ember szíve meg sem sejtett,
olyan dolgokat készített Isten
    azoknak, akik szeretik őt.”[a]

10 Nekünk azonban Isten mégis megmutatta ezeket a dolgokat a Szent Szellem által, aki mindent megvizsgál és kikutat, még magának Istennek a mélységes gondolatait is. 11 Mert senki sem ismerheti a másik ember gondolatait, csakis az illető saját szelleme, amely benne lakik. Ugyanígy, Isten gondolatait sem ismeri más, csak Isten Szelleme. 12 Mi azonban nem ennek a világnak a szellemét kaptuk, hanem az Istentől származó Szent Szellemet, hogy általa megismerjük mindazt, amit Isten nekünk ajándékozott.

13 Amikor ezekről a dolgokról beszélünk, nem az emberek bölcsessége szerint szólunk, hanem úgy, ahogy a Szent Szellem tanít: szellemi dolgokat szellemi módon magyarázunk. 14 Akiben csak a régi, emberi természet él, az nem tudja felfogni az Isten Szellemétől származó dolgokat. Számára mindez csak bolondság. Egyszerűen képtelen megérteni, mivel ezeket csak a Szent Szellem segítségével lehet megismerni. 15 A szellemi ember viszont mindent képes megvizsgálni és helyesen értékelni. Őt azonban — a nem szellemi emberek — nem tudják kiismerni és helyesen értékelni. Mert, ahogyan az Írás mondja:

16 „Ki ismeri és érti az Örökkévaló gondolatait,
    s tanácsot ki adhat neki?”[b]

Márpedig mi Krisztus gondolatai, szándékai és gondolkozásmódja szerint gondolkozunk.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+2%3A9-16&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Isten az, aki felnevel titeket

Veletek azonban, testvéreim, eddig nem beszélhettem úgy, mint szellemi emberekkel, hanem csak úgy, mint akik a Krisztus követésében még kisgyermekek: nem szellemi, hanem testi természetűek. Úgy tanítottalak benneteket, ahogy az anya tejjel táplálja a gyermekét. Tejjel és nem felnőtteknek való étellel, hiszen azt még nem bírtátok volna el. Sőt, még most sem tudnátok befogadni, hiszen még mindig a régi emberi természet uralkodik bennetek! A köztetek lévő féltékenység és a veszekedések ugyanis ezt mutatják. Úgy viselkedtek, mint a hitetlenek. Amikor egyikőtök azt mondja: „Pált követem”, a másik meg így szól: „én Apollós embere vagyok”, vajon nem úgy beszéltek-e, ahogy a hitetlenek szoktak?

Mert ugyan kicsoda Apollós, és kicsoda Pál? Csak Isten szolgái, akik elvezettek benneteket a hitre, ahogyan az Úr erre képessé tette őket. Igen, én ültettem el bennetek az Isten beszédét, Apollós öntözte a palántát, de mégis Isten az, aki felnevelte. Tehát nem az a fontos, aki elülteti, sem nem aki öntözi, hanem egyedül Isten, mert ő neveli fel. Aki elülteti, meg aki öntözgeti, egy célért dolgoznak, és mindketten jutalmat kapnak érte.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1+Corinthians+3%3A1-8&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A mustármag és a kovász példázata31 Ezután egy másik hasonlatot is mondott nekik: „Isten Királysága hasonló ahhoz, mikor egy ember a kertjébe mustármagot vet. 32 Ez a legkisebb a magok között, de mire felnő, nagyobb lesz minden más kerti növénynél. Szinte fává nő, rászállnak a madarak, és fészket raknak az ágai között.”

33 Mondott nekik egy másik hasonlatot is: „Isten Királysága hasonló ehhez: egy asszony kovászt kevert három mérce[a] lisztbe, majd állni hagyta, amíg az egész tészta megkelt.”

34 Jézus mindig ilyen jelképes történetek segítségével tanította az embereket, példázatok nélkül nem mondott nekik semmit. 35 Így teljesedett be, amit Isten a prófétán keresztül mondott:

„Példázatok és hasonlatok által szólok.
    Olyan titkokról beszélek,
    amelyek a világ teremtése óta rejtve voltak.”[b] …”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+13%3A31-44&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/04
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html

komment
süti beállítások módosítása