„A nyár ráklábon érkezik, nyúlhatom szalad el”, júniusban ugyanis a Rák csillagkép az uralkodó. A régi rómaiak Juno istennőnek, a házasélet istennőjének szentelték ezt a hónapot. A népi tapasztalat szerint e hónap időjárása sok veszélyt rejteget, noha már a nyár…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 22:04

“Gyermekem, ha a Fiamért szenvedsz, akkor rendben van, hogy sírsz a fájdalomtól, mert te végül is csak ember vagy. Amikor tanúja voltam Fiam megkorbácsolásának és az Ő borzalmas Keresztre feszítésének, magamon kívül voltam a bánattól. És amint láttam, amit szánalomra méltó Teste elvisel, melyet…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 18:22

Fejemet szétzúzzák, hasonlóan a Koronám töviseihez, ugyanazt a fájdalmat szenvedi el Egyházam vezetője, Szent Helytartóm (XVI. Benedek) is, a Földön, az üldöztetés miatt, melyet ellenségei kezei által szenved el.… Egyházam tanait nemsokára darabokra fogják szedni éppúgy, ahogy Tanításaimat is…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 17:26

Hogyan légy nagylelkű, amikor túlterhelt vagy? "Használjátok világi forrásaitokat, hogy befektessetek másokba és barátokat szerezzetek. Amikor pedig javaitok elfogynak, ők tárt karokkal várnak majd benneteket egy örök hazában... Ha megbízhatatlanok vagytok a világi javaitokat tekintve, ki…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 10:01

A rövidtávú gondolkodás megakadályoz a tisztánlátásban »Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk!« — tanakodtak egymás között a tanítványok. Jézus tudta, hogy miről beszélnek, ezért megkérdezte: »Miért aggódtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 10:00

Istenem! Őrizz meg Rendedben, őrizz meg akaratodban! ÁmenDe hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. 2 Thessz 3,3 Út-mutatónk napra-rendelt igéje/igeszakasza ide vagy oda... a perikópa (gör. körbevágottatt, kivágottat jelent) nem mindig "szerencsés" - már…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 08:56

SZENT PÁL ÜZENETE 1996. szeptember 4. Úgy éreztem, hogy Szent Pálhoz kell imádkoznom, mert napok óta õ járt eszemben, és teljesen lekötötte figyelmemet. Olyan volt, mintha követne. Olyan közel éreztem magamhoz, mint Urunkat, amikor üzenetet készül adni. Majd miután imádkoztam hozzá,…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 08:22

A szeretet az egyetlen, ami tékozlás útján gyarapszik. (Victor Hugo)Akkor töltekezel Istennel, amikor hiányát átéled.Simon AndrásAz első lépés azon az úton, hogy az ember erős legyen, abban áll, hogy az ember magának bevallja saját gyengeségét.Az engedelmesség Isten gyermekeinek…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 07:51

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 04:21

  A végeredmény rajtad áll „… ne igazodjatok e világhoz…” (Róma 12:2)   Életed kimenetelét te határozod meg, mert Isten senki másnak nem adott hatalmat lehetőségeid felett, csak neked. Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk, gyakran máshol keressük a…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.30. 00:43

Légy radikálisan nagylelkű “Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá.“ (Ap. Csel. 2:44-45) Senki nem hozott annyi áldozatot, mint a korai gyülekezet. Az Ap. Csel. 2:44-45 azt…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.29. 10:10

A szolgák mindig kéznél vannak „Aki katonai szolgálatot teljesít, nem foglalkozik az élet közönséges dolgaival. Csak azon igyekszik, hogy a parancsnoka meg legyen vele elégedve!" (2 Timóteus 2:4) Az igazi szolgálók mindig készek a szolgálatra. Nem töltik az idejüket olyan…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.29. 10:09

A gondviselés kinyitja a második ajtót, amikor az első becsukódik.A lelki béke sokszor a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből.A nagyság, és alázat nem egymást kizáró tulajdonságok.Az a madár, mely két fán lakik, egyiken sem rak…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.29. 09:34

HÁZAMAT NYUGATON KIFOSZTJÁK EGY ORSZÁGGÁ LESZ A KELET ÉS A NYUGAT   1994. október 24. Szentséges Szívem Vassulája! 1 Jobban tetszene, ha így mondanám, a Pantokrátor Vassulája? 2 Az én Nevemben vagy felajánlva. Egy vagyok és ugyanaz, de az emberek részekre osztottak. 3 Aki…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.29. 08:29

...

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.29. 07:44

Bűneink... A mai nap imádsága: Uram! Hiába is szépítenénk - eltávolodtunk Tőled! Megtépázott lelkű, szíve mélyén azért Téged követni kívánó népeden könyörülj meg! Gyújtsd meg bennünk szereteted tüzét, hogy Neked szolgálva mi is a megbocsájtás útján járhassunk! Ámen     Ha a bűnöket számon…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.29. 04:29

  Az imádság hozzáférés Istenhez „Őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által.” Efezus 3:12 Dr. James Kennedy mondta: „Olvastam egy érdekes könyvet, amit egy hitetlen ember írt, aki megpróbálta »végleg elintézni« a keresztyén hitet. Hitetlensége ellenére…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.29. 00:30

“Drága szeretett leányom, figyelmen kívül kell hagynod azt a gyűlöletet, mely azok szájából ömlik, akik azt állítják, hogy ők szent emberek és hűséges követői az Én Mélységesen Szeretett Édesanyámnak. Tudnod kell, hogy a veled szemben mutatott gyűlölet sokkal rosszabb lesz, mint bármelyik, előtted…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.28. 18:55

"Gyermekek, ebben az időben imádkoznotok kell, hogy segíteni tudjatok felvilágosítani azokat a lelkeket, akik sötétségben vannak. Ők nem ismerik Fiam Áldozatának Igazságát, sem azt, hogy szörnyű Keresztre feszítésének mi volt az értelme. Üdvösségének Ajándékát…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.28. 17:37

  Mások szolgálatával szolgáljuk Istent   "(...) hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok" (Márk 10:43) A világ a nagyság fogalmát a hatalom, tulajdon, presztízs és pozíció kifejezésével határozza meg. Ha mások szolgálatát veheted igénybe, akkor olyan ember vagy, aki már…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.28. 10:09

Hogy nyerheted meg Isten erejét „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1 Korinthus 4:20, NLT 2. kiadás fordítása) Szükséged van Isten erejére ahhoz, hogy teljes életet élj. A Bibliában azt olvassuk, hogy „...nem beszédben áll az Isten országa,…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.28. 10:08

A becsületességed jelzi a hűségedet „Aki a kis ügyekben hűséges, hűséges lesz a nagy dolgokban is; aki nem becsületes a kis ügyekben, nem lesz becsületes a nagyokban sem." (Lk 16:10 TEV fordítás) Manapság egy nagyon gyakori mondás a következő: amit a magánéletedben…

Szerző: Andre Lowoa  2018.06.28. 10:07