Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Amikor tapsot kapsz, válaszd a reményt-Az igaz tanítvány megmarad Isten igéjének olvasása mellett

2019. június 12. 10:32 - Andre Lowoa

 

Amikor tapsot kapsz, válaszd a reményt

 

„Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.” (2 Timóteus 4:8.)


Ha a dicséretnek élsz, akkor valami olyannak élsz, ami nem tart örökké. A Biblia azt mondja: „Úgysem vihet magával semmit, ha meghal, nem követi kincse. Bár életében áldottnak tartja magát, és dicsérik, hogy jól megy sora.” (Zsoltárok 49:18-19.)

Arra kellene figyelnünk, hogy mi marad majd meg; a reményünk Krisztusban.

Amikor megdicsérnek, köszönd meg Istennek. Ez segít, hogy ne a dicséret lebegjen a szemed előtt. Végül úgyis minden dicséret Istené lesz.

Vannak, akik amikor fogadják a dicséretet, azt mondják: „Oh, ezt nem én tettem, Isten volt.” Ez igazából eléggé zavar engem két okból kifolyólag:

Először is miből gondolják, hogy ezt az ajándékot Isten adta nekik. Ha Isten tesz valamit velük, akkor valamiféle csodának kell történnie, mert Isten tervei sokkal nagyobbak, mint amit mi véghez tudnánk vinni.
Másodszor pedig, ezt mondva megsérthetjük azt, aki a dicséretet adta. Tudom, hogy az emberek nem így értik, de lényegében mégis csak azt mondják, hogy „Oh, nem kéne megdicsérned.”


Tudom, hogy sokan nem valami jók a dicséret fogadásában. Azt hiszik, hogy ez büszkévé teheti őket, de ha megdicsérnek, akkor fogadjuk azt el és köszönjük meg Istennek. Amikor ezt teszed, reménykedsz. Az örökkévalóság felé tekintesz, emlékezve arra, miért is dolgozol ebben az életben valójában.

A Biblia azt mondja: „Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartoztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant.” (1. Korinthus 9:25.)



Az igaz tanítvány megmarad Isten igéjének olvasása mellett

"Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok" János 8:31


Nagyon fontos lépés, amikor eldöntöd, hogy minden nap olvasod a Bibliát egy rövid ideig, mondjuk néhány hétig. Ez egy nagyon jó kezdés, de nem szabad ennyiben hagyni. Jézus azt mondta "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok" (János 8:31) A hosszútávú elköteleződés a Jézustól való tanuláshoz és az ő igéjéhez az, ami tanítvánnyá tesz bennünket.

Hogyan maradsz Isten igéjében, és maradsz kapcsolatban Jézussal a Biblián keresztül hosszútávon?

1. Döntsd el, hogy így teszel. Az egész az elhatározással kezdődik. Ne várj egy jobb alkalomra, hogy Isten igéje rendszeresen része legyen az életednek. Határozd el magad ma.

2. Lépj nyíltan. Mondd el másoknak, hogy mire készülsz. Légy számonkérhető. Ha az Istenhez való elköteleződésedet titokban tartod, sokkal könnyebb elbukni.

3. Határozd el magad. Ne hagyd hogy bármi eltérítsen a célodtól. Légy teljesen határozott abban, hogy tartós szokásoddá váljon az igeolvasás, főleg az első hónapokban. Ha elkezdesz egy-egy napot kihagyni, sokkal nehezebb lesz Isten igéjéhez ragaszkodnod.

4. Oszd meg valakivel. Legyen egy lelki társad, aki melletted lesz, hogy támogasson és bátorítson. Ez egy olyan valaki, akivel meg tudod osztani mindazt, amit a csendességed alatt tanultál. Lehet egy tag a házi csoportodból, egy barátod vagy egy családtagod. A Biblia azt mondja: "Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van." (Prédikátor 4:9)

Az Isten igéjével való időtöltés egy életre szóló szokás kell hogy legyen, nem pedig egy múló szeszély. Kutatások azt mutatják, hogy 6 hétig kell csinálnod valamit ahhoz, hogy a szokásoddá váljon. Legyen Isten igéje életed része, mostantól az életed végéig.

Beszéljetek róla:

* Milyen elhatározást hozol ma, hogy Isten igéjének olvasása szokássá váljon az életedben?
* Kivel fogod megosztani ezt az elhatározást, ki fog "számonkérni"?
* Gondold végig, hogy mik lesznek azok a dolgok, amik leginkább akadályozni fognak abban, hogy megtartsd ezt a szokásodat. Miken tudsz változtatni az életedben, hogy ezek az akadályok ne kapjanak teret?

 

komment
süti beállítások módosítása