Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Így maradj lelkes-Isten az Ő Igéje által szabadít meg bennünket

2019. június 11. 10:33 - Andre Lowoa





Így maradj lelkes

“A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róma 12:11-12 RÚF)

Ahhoz, hogy céljaidat elérhesd, rá kell jönnöd, hogyan tarthatod fenn magadban hosszú távon a lelkesedést.

A befolyásos amerikai író, Ralph Waldo Emerson így fogalmazott: „Senki sem ért még el nagyszerű dolgot lelkesedés nélkül.” Ezzel teljes szívemből egyetértek. Azt gondolom, hogy ez az életemben valóban így van. Sosem jutsz el a célvonalig, ha nincsen benned szenvedély, ha nem vagy lelkes.

A legtöbb ember azt mondaná, hogy én egy lelkes ember vagyok. Ez igaz is. De nem egy hete vagy egy hónapja vagyok motivált. Sőt! Nem is öt vagy tíz éve. Következetesen lelkesedem azon céljaimért, amelyeket már több, mint 30 éve kitűztem magam elé.

Hogy éred ezt el? Hogyan maradhatsz nap mint nap lelkes minden késedelem, nehézség, határidő, gond, nyomás és kritika ellenére? Hogyan lehetsz több, mint 30 évig kitartóan lelkes?

Nem elég a pozitív gondolkodás. Nem elég ha pszichológiai fogódzkodókba kapaszkodni. Önmagunk optimizmusba hajszolása sem elég.

Ha megvizsgáljuk a lelkesedés szó angol formáját, máris tanácsot kapunk az életen át tartó lelkességhez. Az angol “enthusiasm” (lelkesedés) szó a görög “en theos” kifejezésből ered. Ez a kifejezés pedig az jelenti: Istenben (en: -ban/ben, Theos: Isten).

Ha Istenben élsz, lelkes leszel. Ez pedig egy olyasfajta lelkesség, amelyet nem befolyásol az időjárás vagy a gazdaság helyzete, sem a körülményeid, hanem örökös. Örökös, mert az örök Istenhez köt téged Krisztusban.

A Rómaiakhoz írt levélben Pál erről beszél: “A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róma 12:11-12 RÚF)

Ha ebben az évben szeretnéd elérni céljaidat, Isten erejére van szükséged. Ehhez örömmel kell remélned, a szenvedést türelmesen kell tűrnöd és hittel kell imádkoznod.

Mondd el ma ezt az imát: “Uram! Szeretném, ha mostantól az életemben lennél, irányítanád a szívemet. Felajánlom neked a testem. Neked ajánlom magamat. Mindenért, amit értem tettél, áldozatul ajánlom magamat, és így dícsérlek Téged.

Alázatosan megvallom, hogy szükségem van a segítségedre. Szeretném, ha segítenél megújítani az elmém. Add, hogy úgy gondolkozzam, ahogy Te szeretnéd! Bocsásd meg büszkeségemért! Nem szeretnék többet gondolni magamról, mint ami vagyok. Hitemnek növekednie kell. Segíts nekem mérhető célokat kitűzni, amelyeket kezelni tudok! Bocsásd meg, hogy egyedül akarok változni!

Szeretném, ha eltöltenél szeretettel. Szeretném Veled betölteni az életemet. Add, hogy a közösség támogatását élvezhessem! Add, hogy örömömet leljem mások tiszteletében; hogy életemet odaajánljam, hogy Te töltsd be szükségeimet! Benned szeretném a lelkesedésemet növelni. Segíts, hogy örömmel reménykedjek, a szenvedésben türelmes legyek és hittel imádkozzam! Neked ajánlom magam, a nevedben imádkozom. Ámen.”






Isten az Ő Igéje által szabadít meg bennünket

Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: "Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok;megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." (Ján.8:31-32 MBT)


Az igazság az, hogy még csak meg sem tudod sejteni, mire vagy képes. Erre csak a Teremtőd tud választ adni. Csakis Isten, aki megformált téged, tud mindenről, amire képes vagy életedben. A szüleid, a házastársad, a barátaid vagy a főnököd - ők mind csak egy futó pillantást kaphatnak mindabból, amire képességet kaptál.

Csak Isten a tudója, mi az, amire valóban képes vagy.

Az agyadnak csak egy egészen kis töredékét használod. Nem még több észre van szükséged, hanem arra, hogy a már meglévő értelmed nagyobb hányadát is használni kezdd.

A legtöbb ember más emberek véleménye szerint éli az életét. Életük legnagyobb részét azzal töltik, hogy afelől aggodalmaskodnak, hogy mások mit gondolnak róluk. Az életed behatárolódik más emberek hazugságainak keretei közé. Lehet, hogy észre sem veszik, mégis hazugságokkal tömik a fejedet. Ők mondták neked azt is, hogy ezt vagy azt képtelen vagy megtenni, nem is érdemes próbálkoznod vele, mert amúgy sincs meg benned, ami ehhez kell.

Ezeket a mondatokat ismételgeted az elmédben időtlen idők óta. És ez mind hazugság. Azoknak az embereknek, akik ezeket az állításokat tették felőled, fogalmuk sincs a benned rejlő potenciálról. Ha az igazat akarod megtudni magadról, ebben a témában a Teremtődhöz kell fordulnod.

Egyedül Ő tudja, mit tud tenni rajtad keresztül. És egyedül Ő képes felszabadítani a benned rejlő lehetőséget.

Hogy hogyan?
Az Úr az Ő Igéje által szabadít fel bennünket. Jézus mondja ezt a János 8:31-32-ben:
Ha ti (engedelmesen) megmaradtok az én beszédemben, valóban az én tanítványaim vagytok. És meg fogjátok ismerni az igazságot, és az igazság szabadokká tesz majd titeket. (Csia)

Isten Igéje fogja felszínre hozni mindazt, amit meg kell tenned és amivé lenned kell. Rajta keresztül válsz képessé, hogy megtegyél dolgokat, amiről sohasem gondoltad volna, hogy képes vagy rá.
Hogyan?
1. Tanuld meg Isten Igéjét. Isten nem nyit ajtót addig, amíg te nem nyitod ki a Bibliát és nem kezded el tanulni az Igét. Az igazság nem fog bediffundálni a fejedbe csak úgy, magától. Neked kell elkezdened megtanulni, mit mond az Ige.
2. Fogadd be Isten Igéjét. A Biblia kell, hogy az első számú tekintéllyé váljon az életedben. Nem kell, hogy tetsszen, amit olvasol, de ha azt akarod, hogy Isten a legjobbat adja neked, el kell fogadnod, amit az Ige mond, mint legnagyobb tekintélyt arra nézve, hogy hogyan éld az életed.
3. Engedelmeskedj Isten Igéjének. Nem elég tanulni, és elfogadni Isten igazságát. Cselekedni is kell, amit a Biblia tanít nekünk. Nem abból az Igéből nyersz áldást, amit megtanultál, hanem amit meg is teszel.

Sokkal többre teremtettél, mint amit valaha is álmodtál. A Biblia azt mondja nekünk az 1Korintus 2:9-ben:

„Amit szem nem látott, és fül nem hallott, ami ember szívében fel nem ötlött, azt készítette Isten az őt szeretőknek.”

Nyisd hát ki Isten Igéjét, és légy készen arra, hogy megtedd azt, amit csak Isten tudott elképzelni


Beszéljünk róla:

* Voltál már olyan periódusban, amikor nehezedre esett kinyitni Isten Igéjét? Mit teszel ma ezért a területért?
* Az életed mely területein imádkozol Isten áldásáért? Ez egy olyan terület, amelyiken hűséges vagy?



komment
süti beállítások módosítása