Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Nagylelkűség és közösség-Ne vesztegess időt a sajnálkozással-Nem számít mi történt, Isten az ő dicsőségére tudja használni a múltad

2019. június 01. 10:14 - Andre Lowoa






Nagylelkűség és közösség

"A hívők közössége egy szív és lélek volt...minden javuk közös tulajdon volt." (Apcsel. 4:32 NASB fordítás)

Amikor nagylelkűek vagyunk egymással, akkor közelebb kerülünk egymáshoz, és ennek közösségteremtő ereje van.

Valaki a gyülekezetemből küldött nekem egy levelet egyszer, ami így szólt: "A szomszédom megkérdezte, hogy kölcsönkérheti-e a létrámat. Igent mondtam. Később megtudtam, hogy volt neki is sajátja. Nem lett volna szüksége az én létrámra, igazából arra használta a kölcsönkérést, hogy építse a kapcsolatunkat. Amikor kölcsönkérte a létrámat, azt éreztette velem, hogy szükség van rám, és ez jó érzés volt. Most már megtanultam, hogy én is így tegyek a többi szomszédommal. Egyiknek például van egy porszívója, és minden péntek este kölcsönkérem, hogy kitakaríthassam az autómat a fiammal. Roger már elől is hagyja nekem, nem is kell kérnem. Elmondtam nemrég Rogernek, hogy most már tudnék venni magamnak egy porszívót, de olyan jó az a személyes kapcsolatot, ami a kölcsönkéréssel alakult ki köztünk. Roger arra kért, hogy ne vegyek porszívót. Ő is látja, hogy milyen kapcsolat van a nagylelkűség és a közösség között."

A Biblia ezt mondja a Máté 6:21-ben: "Ott lesz a szíved, ahol a kincsed van" (NCV ford). Más szavakkal, amibe fekteted az időd, a pénzed és az energiád, az okoz örömöt neked. Tehát minden alkalommal, amikor nagylelkű vagyok veled vagy a szegényekkel vagy bárki mással, azok felé hajlik a szívem is. Minden idő, amit Istennek adok, közelebb viszi a szívemet is Istenhez. És minden idő, amit rád szánok, közelebb viszi hozzád a szívem is.

Az első keresztények híresek voltak a nagylelkűségükről. Az Apostolok Cselekedetei 4:32 ezt mondja: "A hívők közössége egy szív és lélek volt...minden javuk közös tulajdon volt" (NASB ford.). Egy család voltak. Önkéntesen osztották meg egymással a javaikat. Nem kommunizmus volt. A kommunizmus azt mondja, "Ami a tiéd, az az enyém, és én elveszem tőled." A kereszténység azt mondja, "Ami az enyém, az a tiéd is, és te is megoszthatod velem, ami a tiéd."

Szülőként szereted látni, hogy a gyerekeid megosztják egymással a dolgaikat? Persze, hogy szereted. Az egyik legfontosabb lecke az életünkben az, hogy megtanuljuk megosztani másokkal, amink van. Amikor látod, hogy a gyerekeid önzetlenek, nagyon örülsz.

Isten ugyanígy van ezzel! Amikor Isten lenéz ránk és látja, hogy milyen nagylelkűek vagyunk egymással, azt mondja: "Ez az, Fiam! Ez az, Lányom! Azt teszed, amit én is szeretnék, hogy tegyél." Isten nagylelkű, és szeretné, ha olyanná válnánk mi is, mint Ő. A nagylelkűség közösséget teremt.

Beszéljetek róla!

  • Szerinted a te kincsed hol van? És mit mondanak erről mások?
  • Miért nehéz nekünk, felnőtteknek, hogy megosszuk amink van, különösen az időnket?
  • Mi motivál téged, amikor nagylelkű vagy?

 




Ne vesztegess időt a sajnálkozással


"Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz!" (Példabeszédek 4,25)


Nem kell lehorgasztott fejjel járnod a vétkeid terhe miatt. Pál apostol azt mondja: "...mindenki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének. Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Jézus Krisztus által." (Róma 3,23-24)

Isten meg akar bocsátani neked. Képzelj el egy hatalmas táblát, ami telis-tele van írva a bűneiddel, majd Isten jön egy hatalmas szivaccsal, és letörli az egészet. Olyan ez, mint a gyerekek varázsrajztáblája: megrázod, megfordítod, és a tábla újra tiszta lesz. Isten bűnbocsánata is ehhez hasonló, és ez jó hír, ugye?

Azonban szükségünk van arra, hogy elfogadjuk Isten bűnbocsánatát. Bár értelmünkkel tudatában lehetünk ennek, de hinnünk is kell ezt, mélyen és erősen, elfogadva hitből, hogy ez igaz - merthogy az.

Az egyik gyakori akadálya, hogy elfogadd Isten bocsánatát az, hogy nem tudsz megbocsátani saját magadnak. Meg kell bocsátanod magadnak múltbeli kudarcaidért és bűneidért, azokért a szokásaidért és hibáidért, amelyek a bűn felé vittek. Bocsáss meg magadnak. Isten arra tanít, hogy: "Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz!" (Példabeszédek 4,25) (angolból fordítva: nézz egyenesen előre őszinte bizalommal, és ne csüggeszd le fejed szégyenedben).

Voltál már úgy, hogy bűnt követtél el és bocsánatot kértél Istentől, és bár tudod, hogy Ő megbocsátott, te még mindig szánalmasan érzed magad? Mit szoktál tenni ilyen helyzetekben? Újra és újra bocsánatot kérsz ugyanazért a bűnödért? Újból és újból megvallod azt Istennek?

Nem. Csak egyszer kell megvallanod egy bűnt Istennek, és Ő megbocsátja azt. Bár lehet, hogy magadnak százszor is meg kell bocsátanod, és újból és újból ismételgetned, míg végül igazán felfogod, hogy: "Isten megbocsátott nekem. És kész."

Valahogy azonban mégis szeretjük Istent emlékeztetni olyan bűneinkre, amiket Ő már elfejtett. Egyszer valaki megkérdezte Eleanor Roosevelt-et, hogy "Hogyan sikerült olyan sok mindent elérnie élete során?" Erre ő azt válaszolta, hogy "Soha nem pazaroltam időt arra, hogy sajnálkozzak azon, ami már megtörtént."

Ne pazarold az életedet sajnálkozással. Fogadd el Isten bocsánatát, és bocsáss meg magadnak.

Beszéljünk róla

* Mit kell ma megbocsátanod magadnak?
* Elképzelted valaha Istent olyannak, aki nyomon követi, számon tarja minden bűnödet? Ez milyen hatással van arra, hogy el tudd fogadni az Ő bocsánatát?





Nem számít mi történt, Isten az ő dicsőségére tudja használni a múltad

"Mindenki vizsgálja meg saját tetteit; ezután képes lesz megállapítani saját értékét; nem kell másokhoz hasonlítsa magát." (Galata 6:4., Knox fordítás)

 

A legjobb módja annak, hogy rájöjj, hogyan akar használni téged Isten a jövőben az, ha megnézed hogyan használt a múltban.

Isten nem szeretné ha elpazarolnád a múltad, Isten használni akarja.

A Biblia azt mondja: "Mindenki vizsgálja meg saját tetteit; ezután képes lesz megállapítani saját értékét; nem kell másokhoz hasonlítsa magát." (Galata 6:4., Knox fordítás)

Ez nem arról szól, hogy mit csinálnak jól a szüleid, vagy mit csinál jól a házastársad. A Biblia azt mondja, hogy a saját tetteinket kell megvizsgálnunk.

Hogy is állj neki? Íme egy egyszerű feladat a kezdéshez:

Szánj rá egy fél órát a héten. Ülj le egy papírral és oszd fel egy-egy vonallal. hogy minden 10 évedre jusson egy hasáb. Próbálj leltárt készíteni az életedről. Vizsgáld meg saját tetteidet.

Miben voltál jó az életed egyes szakaszaiban? Mi volt az, amit élveztél? Mindegyik fontos.

Figyeld a mintákat. Ha jó voltál valamiben fiatalon, akkor valószínűleg még mindig az vagy.

Használd fel azt, amit tanultál magadról arra, hogy segítsen megérteni, mit szeretne Isten kezdeni az életeddel.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Miért fontos, hogy ne hasonlítsuk össze saját tálentumainkat másokéval?
  • Mik azok a dolgok, amikben régen jó voltál, de ma már nem csinálod? Mit gondolsz, miért változott meg a helyzet?
  • Mit gondolsz, miért hagyjuk abba néha azoknak az ajándékainknak és tálentumainknak használatát, amikben fiatalon aktívak voltunk?





komment
süti beállítások módosítása