Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Ha keresztény vagy, pásztor is vagy-Isten elfogad téged-Isten Igéje Jó és Igaz-Kereszténység: befogadva a családba

2019. május 31. 10:26 - Andre Lowoa

 



Ha keresztény vagy, pásztor is vagy


„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efezusi levél 2,10)

Isten olyan életre hív téged, ami messze meghaladja a képzeletedet. Azért születtél a Földre, hogy valamit te is hozzáadj.

Nem csupán azért teremtettél, hogy használd a forrásokat – egyél, lélegezz, helyet foglalj el. Isten arra tervezett, hogy az életeddel változást idézz elő. Azért születtél, hogy hozzá tudj adni valamit az élethez ezen a Földön, nem pedig azért, hogy csak elvégy belőle. Isten azt szeretné, ha valamit adnál „cserébe”.

A Biblia szerint „Isten jó cselekedetekre teremtett minket, amelyeket előre el is készített nekünk." (Efézus 2,10.) Ezek a „jó cselekedetek” a világ felé való szolgálatodat jelentik. Amikor valaki felé szolgálsz (mindegy, hogy milyen módon), akkor valójában Istent szolgálod. (Kolossé 3,23-24.; Máté 25,34-45.; Efézus 6,7.)

Rád is igaz az, amit Isten Jeremiásnak mondott: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek. (Jeremiás 1,5.)” (Az angol fordításban a „népek prófétájává tettelek” rész helyett ez szerepel: „kiválasztottalak egy különleges munkára” – a ford.)

Amikor erre a „különleges munkára” gondolunk, sokunknak a pásztorok, a tanítók és a hivatásos papság jut eszébe. Pedig Isten azt mondja, hogy az Ő családja minden egyes tagjának feladata a szolgálat. A Bibliában a szolga (servant) és pásztor (minister) szó szinonímák, ahogy a szolgálat és a pásztorság is. Ha keresztény vagy, pásztor is vagy; amikor szolgálsz, tulajdonképpen „pásztorolsz”.

Gondolkodtál már azon, vajon Isten miért nem ragad el minket a mennybe abban a percben, amikor elfogadjuk a kegyelmét? Miért hagy itt minket egy bukott világban? Azért hagy itt bennünket, hogy beteljesítsük a céljait. Ha megtértél, Istennek szándékában áll használni téged a céljaihoz. Van számodra egy szolgálata az egyházában, és egy küldetése világban.

Van bármi, ami visszatart attól, hogy elfogadd Isten szolgálatra szóló hívását?





Isten elfogad téged

“Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdon népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Péter 2:9, NIV fordítás)

Sokan azzal töltjük egész életünket, hogy megpróbáljuk kiérdemelni az elfogadást. Ki akarjuk érdemelni a szüleinktől, az iskolatársainktól, a házastársunktól és azoktól az emberektől, akiket tisztelünk, de még azoktól is, akiket irigylünk. Az a vágy, hogy elfogadjanak, különböző dolgokra sarkall bennünket. Befolyásolja, hogyan öltözködünk, milyen autó választunk, milyen házat veszünk, sőt még azt is, hogy milyen foglalkozást választunk.

Egyetértesz velem abban, hogy az emberek a legőrültebb dolgokat is megteszik, csak hogy elfogadják őket? Emlékszel arra, amikor gyerek voltál és nagyon szerettél volna a "nagyok"-hoz tartozni, és ha valaki  azt mondta, “Na, ezt fogadjunk, hogy nem mered megcsinálni!”,  te már csak azért is megcsináltad azt az őrültséget?  Megtetted, mert az elfogadás utáni vágyad fontosabb volt, mint a személyes biztonságod.  Vagy emlékszel, milyen nagyszerű érzés volt, amikor gyerekként csapatsportot játszottál és a csapattagok kiválasztásánál egy jobb játékos téged választott a csapatába? És emlékszel, milyen rossz érzés volt, amikor már az utolsó két vagy három játékost válogatták, de téged még mindig nem választott senki?

Nagyon szeretjük érezni, hogy elfogadnak bennünket.

Amikor kiválasztanak, óriásit nő az önbecsülésünk. Az 1Péter 2:9 ezt mondja: “Kiválasztott nemzetség vagytok.” Ennek a ténynek növelnie kell az önbecsülésedet. Krisztus elfogadott téged – nem a teljesítményed alapján, és nem is az alapján, hogy megdolgoztál érte vagy megérdemled azt. Isten csak egyszerűen ezt mondja neked: “Kiválasztottalak.”

Lehet, hogy befogadtad Jézust az életedbe, de rádöbbentél már valaha arra, hogy Krisztus is elfogadott téged? Nem kell megdolgoznod érte, és nem is kell bizonyítanod.

“Ha anyám és  apám elhagyna is, az Úr gondoskodik rólam.” (Zsoltárok 27:10, GW ford.)

Lehetséges, hogy olyan szüleid vannak, akiknek soha nem tudtál a kedvében járni. Mindegy volt, mit tettél, nem volt elég jó. Ha hármast kaptál, akkor négyest vártak tőled. Ha négyest kaptál, akkor ötöst. Ha ötöst kaptál valamiből, akkor ők minden tárgyból ötöst akartak.

A tragédia az, hogy közületek néhányan még ma is megpróbáltok bizonyítani a szüleiteknek. Próbáljátok kiérdemelni, hogy elfogadjanak, pedig ez nagy valószínűséggel nem lesz így, ha eddig nem történt meg, és ez az ő problémájuk. Viszont a jó hír az, hogy nincs is szükséged az ő elfogadásukra ahhoz, hogy boldog legyél! Több mint 7 milliárd ember él a világon. Ha ebből két ember nem szeret, akkor mi van? Te Isten családjába tartozol, és téged Isten elfogadott!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mire alapozod az önbecsülésed?
  • Milyen fizikai, érzelmi és szellemi hatása van rád annak, hogy szeretnéd, ha mások elfogadnának?
  • Könnyen vagy nehezen tudod elfogadni azt az igazságot, hogy Krisztus elfogadott téged? Miért?





Isten Igéje Jó és Igaz


"Isten nem hazudhat." (Zsidók 6:18b)


Megbízhatsz a Bibliában, mert dogmatikailag helyes. Megbízhatsz a Bibliában, mert teológiailag helyes. Megbízhatsz a Bibliában, mert pontos, ami az erkölcsöt és etikát illeti.

De azért is megbízhatsz a Bibliában, mert történelmileg pontos.

Miért fontos ez?

A Biblia azt mondja a nekünk a Zsidók 6:18-ban: "Isten nem hazudhat." Az univerzum csak azért működik, mert Isten igaz, minden időben.

Ha a Bibliában egyetlen hazugság is lenne, akkor nem Istentől származna. Azért, mert Isten nem tud hazudni. A Zsoltárok 33:!-ben ezt olvassuk: "...az Örökkévaló szava igaz...". Ez azt jelenti, hogy a Biblia igaz a megváltással kapcsolatban és a történelemmel kapcsolatban.

Honnan tudjuk, hogy a Biblia történelmileg pontos? Ugyanonnan, ahonnan más történelmi dolgokról is megítéljük, hogy igaz, vagy nem.

* A Biblia "első kézből" származik. Egy történész megnézné, hogy az adott történelmi tényt olyan valaki írta-e le, aki látta, vagy másodkézből származik, vagy legenda, amit évszázadokkal később írtak le. A Bibliát elsődleges szemtanúk írták. Mózes látta, amikor a Vörös tenger kettévált. Józsué ott volt, amikor Jerikó falai leomlottak. Jézus tanítványai ott ültek a felső szobában, és látták, amikor a feltámadt Jézus megjelent.
* A Bibliát kiemelkedő gondossággal jegyezték le. Amikor az Ószövetség másolói - az írnokok - a tekercseket másolták, úgy dolgoztak, mint egy fénymásológép! Hosszú listájuk volt a másolás szabályairól, hogy biztosak legyenek benne, hogy pontosan másolták le a szöveget. Bizonyos számú oszlop volt az Ószövetségben, és mindegyiknek pontosan ugyanott kellett lennie. Még az oszlopok hosszának is ugyanakkorának kellett lennie. Tudták, hogy hány betű van minden egyes könyvben. Például, tudták, hogy 1653 "mint" szó van a könyvben. Ha 1654 volt, eldobták a tekercset és újrakezdték.
* Az archeológia is bebizonyította, hogy a Biblia igaz. Az archeológusok ásatásokat végeztek azokon a helyeken, amelyeket a Biblia említ. Például megtalálták Siloám tavát, ahol a vak ember meggyógyult, és megtalálták Heródes templomának egy részét. A Hettita Birodalom egy nagyszerű példa arra, hogy a régészet hogyan bizonyította be, hogy a Biblia igaz. Generációkon keresztül nem volt feljegyzés, hogy a Hettita birodalom valaha is létezett. A korai 1900as években egy régész talált 10.000 agyagcserepet a Hettita fővárosban. Mostmár mindenki tudja, hogy a Hettiták valamikor léteztek.

Beszéljetek róla

* Miért fontos az, hogy a Biblia dogmatikailag, morálisan és a történettudomány szempontjából is helyes legyen?
* Mit mondanál annak, aki azt mondja, Isten Szava történelmileg nem pontos?



Kereszténység: befogadva a családba


„Mindannyian egybe vagytok kapcsolva, és együtt dicsőítitek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét, Atyját. Krisztus elfogadott titeket, ezért ti is fogadjátok el egymást, ez fog dicsőséget hozni Istennek.” (Róma 15:7 - NCV fordítás)

Csak két módon lehet bekerülni egy családba. Vagy beleszülettél, vagy örökbefogadtak. Isten mindkettőt megtette érted. Az egyiket úgy hívják az újjászületés, a másikat úgy hívják, hogy Isten családjába való örökbefogadás. Isten végzi mindkettőt.

A római jog szerint, melyet az újszövetségi időkben követtek az emberek, kitagadhattad a vér szerinti gyermekedet. Ha azonban örökbe fogadtál egy gyermeket, azt soha nem tagadhattad ki. Isten azt mondja, nem csak újjá születtél a családjába, hanem Ő örökbe fogadott, és semmilyen módon nem fog soha kitagadni. Ez a jó hír.

Megkérdezheted, „Valóban nem számít, hogy mit teszek?” Nem számít, mit teszel!

Ha egyszer megszülettél, nem tudsz nem megszületett lenni. Ha egyszer újjászülettél, nem tudsz nem újjászületett lenni. A kapcsolat megtörhet, de nem számít, hogy a szüleid mit mondanak, mindenki tudja, hogy az ő gyermekük vagy. Ugyanúgy ha egyszer tagja lettél Isten családjának, benne is fogsz maradni Isten családjában.

1 Timóteus 3:15-ben azt mondja a Biblia: „Akarom, hogy tudd, hogyan kell élniük azoknak, akik az Isten családjának tagjai. Isten családja a gyülekezet.” (GW fordítás) Isten családja vagyunk. A gyülekezet nem valami, ahova járhatsz. A gyülekezet olyan valami, ahova tartozol. Be lettél oltva a szőlőtőbe, az élet fájába. Újjászülettél, és be lettél fogadva Isten családjába. Mindezeket Ő maga mondja. Be vagy épülve Krisztus testébe.

Legtöbb ember úgy gondol a kereszténységre, mint egy hitrendszerre. Magában foglalja ezt is, de több annál. Kapcsolatról, valahova tartozásról szól. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy Isten családjához tartozol. Azt jelenti, hogy Krisztus testének tagja vagy.

A Biblia azt mondja, olyan ez, mint beleszületni egy családba.

Róma 15:6-7 azt mondja: „Mindannyian egybe vagytok kapcsolva, és együtt dicsőítitek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét, Atyját. Krisztus elfogadott titeket, ezért ti is fogadjátok el egymást, ez fog dicsőséget hozni Istennek.” (NCV fordítás)

Ez volt Isten terve mindvégig, hogy az Ő családjának tagjává tegyen!

Beszéljetek róla

  • Milyen előnyöket jelent Isten családjához tartozni?
  • Milyen bizonyítékai vannak az életedben annak, hogy Isten családjához tartozol? Jól képviseled a családodat?
  • Hogyan használhatod ajándékaidat és képességeidet Krisztus testének szolgálatára, és hogyan mutathatod meg a világnak, mit jelent Isten családjához tartozni?




komment
süti beállítások módosítása