„Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” (Zsidók 13:5)
Valahol a magányosságon túl van egy nagyszerű megnyugvás. Amikor úgy tűnik, a természetes világban minden ajtó becsukódott, akkor feltárulnak a szellemi világ ajtói. Ekkor kezded meglátni annak a lehetőségét, hogy olyan kapcsolatod legyen Istennel, amilyen még soha nem volt. János egyedül volt Patmosz szigetén, száműzve egy börtönszigetre, amikor Isten elragadta őt, és megmutatta neki a menny dicsőségét. Ennek köszönhetjük a Jelenések könyvét. Pál börtönben volt, amikor legnagyszerűbb leveleit írta. A teremtés csodálatos művét Isten akkor végezte, amikor egyedül volt, senki nem volt, aki tapsoljon neki, ezért önmagát dicsérte meg ezt mondva, hogy mindez „igen jó” (ld. 1Mózes 1:31). Ezt neked is meg kell tanulnod. Ha mások szép dolgokat mondanak rólad, az az ő véleményüket tükrözi. De ha te beszélsz elismerően önmagadról, akkor az a saját véleményed tükrözi – és ezzel kell együtt élned minden nap. Ahhoz, hogy kezelni tudd a magányosságot, el kell vetned magadtól azt az elképzelést, hogy valaki más társasága jobb önmagad társaságánál. Egy többezernyi házaspár között végzett felmérés azt mutatta, hogy 50 %-uk nem házasodna össze még egyszer ugyanazzal a személlyel. Ennek sok oka lehet. Az egyik: Istenen kívül senki sem töltheti be igazán a benned lévő lelki űrt. Gondolkodj el ezen egy percre, és rá fogsz jönni, hogy néha a magányra nem egy másik ember a megoldás, hanem egy cél. Nem attól vagyunk magányosak, mert nincs aki szeressen, hanem attól, hogy az életünk nem tart sehová. Márpedig, ha szeretnél jó irányt és célt az életedbe, akkor ezt egyetlen helyen kell keresned: Istennél!
Írd le – aztán tépd össze!
„Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3:14)
Mindig lesznek olyan emberek, akik rosszat mondanak rólad. „Sohasem viszi semmire… a szülei senkik voltak, a nagyszülei senkik voltak, belőle sem lesz soha semmi!” A kérdés az, kinek hiszel, Istennek vagy a bírálóidnak? A Szentírásban az áll: „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Korinthus 5:17). Isten azt mondja, hogy kegyelme által be fogod tudni bizonyítani, hogy kritikusaid tévednek, ezért ne hallgass sötét jövőt festő jóslataikra. Ne higgy azoknak a családtagoknak, tanároknak, munkáltatóknak és állítólagos „barátoknak”, akik el akarnak csüggeszteni. Legyen süket a füled a rasszizmusra és a szexizmusra. Jézus azt mondta: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8:32). Minden nap újítsd meg gondolkodásodat Isten Igéjének igazságával (ld. Róma 12:1–2). Lehet, hogy rosszul bántak veled, bántalmaztak, kihasználtak, elutasítottak és elhanyagoltak, de itt az ideje, hogy ezeket a dolgokat elfelejtsd, hátrahagyd, és elindulj előre, a cél felé. Amikor Isten kimondja igéjét az életedre, akkor részéről ez már „befejezett ügy”, olyan, mintha már meg is valósult volna. A te dolgod az, hogy elhidd, kimondd, és minden nap aszerint járj. Amikor valaki olyasmit mond, amivel megsebzi a szívedet vagy a gondolataidat, tedd ezt:
1) Írd le egy darab papírra.
2) Kérd Isten segítségét, hogy meg tudj bocsátani az illetőnek, és kérd, hogy gyógyítsa be a sebet.
3) Tépd össze a papírt, dobd a szemetesbe, és ami előtted van, annak nekifeszülve fuss egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért (ld. Filippi 3:14).
Isten gondoskodni fog rólad!
„…ő gondot visel rád…” (Zsoltárok 55:23)
Gladys Aylward, aki több mint ötven évvel ezelőtt misszionárius volt Kínában, menekülésre kényszerült, amikor a japánok megszállták Juncsenget. Egyetlen segítővel száz árva gyereket vezetett át a hegyeken a szabad Kína felé. Az út során megragadta a félelem. Egy átvirrasztott éjszaka után reggelre már semmi reménye sem maradt arra, hogy eljussanak a biztonságba. Egy tizenhárom éves lány emlékeztette őt kedvenc történetükre, ahogy Mózes átkelt a Vörös-tengeren. „De én nem vagyok Mózes” – sóhajtott Gladys kétségbeesetten. „Persze, hogy nem vagy,” – mondta a lány – „de Isten még mindig Isten!” Amikor Gladys az árvákkal végül átjutott, újból bebizonyosodott, hogy nem számít, mennyire alkalmatlannak érzed magad, Isten még mindig Isten, és még mindig bízhatunk Benne.
Néha Isten lecsendesíti a tengert, máskor engedi, hogy a vihar kitombolja magát, és minket csendesít le. Akár így, akár úgy, Ő megőriz és átvisz rajta minket. Mindig van választásunk: vagy átadjuk a terhet Istennek, vagy megpróbáljuk magunk cipelni. Hogyan gondoskodik rólunk Isten? Egyszerre csak egy napig. Emlékszel az izráelitákra a pusztában? Táplálásukra Isten naponta mannát küldött az égből. Figyeld csak meg, hogyan működött ez: családtagjaid száma határozta meg a kapott manna mennyiségét – se többet, se kevesebbet nem kaphattál. Továbbá Isten csak annyi mannát engedett gyűjteni, amennyi egy napra elég, ha megpróbáltál többet felhalmozni, rádrohadt. Érted a lényeget? Tehát bízz ma Istenben, és hagyd a holnapot az Ő kezében! „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád!”
„Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket…” (Márk 10:14)
Márk feljegyzi: „Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: »Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket…« Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.” (Márk 10:13-16). Figyelj meg három dolgot; először: Jézus sohasem volt túl elfoglalt ahhoz, hogy ne lett volna ideje egy gyermekre. A gyermek ötéves korára már a 75%-át megtanulta mindannak, amit egész életében tudni fog. 18 éves korukra az elméjük olyan, mint a termékeny talaj. Még ha nincs is saját gyermeked, törekedj arra, hogy példakép lehess minden gyermek számára, aki megismer! Emeld fel őket! Jézus ezt tette! Másodszor: Jézus csodálta a gyermekek bizalomra való képességét. Mi felnőttek nagyon sokat tudunk, ám annál kevesebbet hiszünk. Túlkomplikáljuk a hitet. Megszűrjük az értelmünkön vagy az élettapasztalatunkon keresztül. Racionalizáljuk a hitünket, és ilyeneket mondunk: „Igen, tudom, hogy az Isten megígérte, de…”. Jézus azt mondja: „Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba” (Márk 10:15). Végül: Jézus szerette és bátorította a gyermekeket. „Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.” Hűha! Azok a gyerekek soha nem felejtették el ezt az élményt. Emlékezz vissza arra a pillanatra, amikor az Úr megszólított, karjaiba vett, fejedre tette kezét, és megáldott! Mekkora örökség! Ebben az elfoglalt világban, ha komolyan veszed, hogy egyre jobban Jézusra akarsz hasonlítani, meg kell tanulnod szeretni a gyermekeket.
