A beismerés egészségben tart

 

"Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett." (Zsoltárok 32:3.)



A bűneim beismerése jót tesz az egészségemnek; ezt akármelyik pszichológus megmondja. Jó dolog megtisztítani a lelkiismereted és megkönnyebbülni. A tested nem azért van, hogy magában tartsa. Amikor a bűnt magadban tartod, olyan minta felráznál egy szódás flakont. Robbanni fog előbb-utóbb.

A Zsoltárok 32:3-5-ben azt mondja Dávid: "Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem."

Dávid magában tartotta a bűneit, és ez fizikailag hatással volt a testére. Ha nem beszéled ki magadból a problémáid, bűneid, keserűségeid Istennek, akkor az a testeden fog meglátszódni.

Az orvosok azt mondják, hogy nagyon sokan elhagyhatnák a kórházat ma, ha tudnák, hogyan szabaduljanak meg a bűntől vagy a nehezteléstől, azoktól a dolgoktól, amiket elkövettek mások ellen, vagy mások tettek ellenük.

Beszéljetek róla!

Tölts néhány pillanatot imádsággal ma, és kérd Isten bocsánatát, azokért a dolgokért, amiket mások ellen tettél.

Aztán imádkozz a neheztelésért, keserűségért, amiket magadban tartogatsz az olyan emberekkel szemben, akik bántottak téged. Kérd Istent, hogy segítsen megbocsátani nekik, hogy tovább léphess a jobb egészség felé.





Állj biztosan Isten túláradó szeretetén

„Isten megmutatta, mennyire szeret minket azzal, hogy elküldte egyetlen Fiát a világba, hogy örök életünk lehessen rajta keresztül. Ez az igazi szeretet... elküldte Fiát áldozatul, hogy elvegye bűneinket." (1János 4:9-10, NLT fordítás)

Az életben minden változik; kapcsolatok, állás, hírnév. Egyik percben még hősnek érzed magad, a következőben már egy nagy nullának. Van azonban egy dolog az univerzumban, ami nem változik: Isten szeretete.

Az a tudat, hogy bármi is történjen – hibák, megtörtség, bűnök –, Isten szeret téged, egy szilárd alapot biztosít az életednek.

Gondolkozz el kicsit azon az apró szón, hogy úgy, ami megelőzi a szeretet szót a Biblia legismertebb versében, a János 3:16-ban. Így szól a vers: „Isten úgy szerette a világot..."

Isten túláradó, bőséges szeretettel szeret téged, amit nem vehetnek el. Ez meghaladja értelmünket. Szeret téged a jó napjaidon és a rosszakon is. Szeret, ha esik és akkor is, ha süt a nap.

Isten azt mondja, hogy nem csak azt akarja, hogy értelemmel megértsd ezt a gazdag szeretetet. Ő azt akarja, hogy érezd is. Ilyen Isten természete; Ő maga a szeretet. Isten megalkotta az univerzumot és benne mindent, csak azért, hogy szerethesse. Isten megalkotott téged is, hogy szerethessen.

Sőt, Jézusban Isten megmutatta, hogy mi az igaz szeretet, az ő szeretetét. „Isten megmutatta, mennyire szeret minket azzal, hogy elküldte egyetlen Fiát a világba, hogy örök életünk lehessen rajta keresztül. Ez az igazi szeretet... elküldte Fiát áldozatul, hogy elvegye bűneinket." (1János 4:9-10, NLT fordítás).

Sok ember mondja, hogy szeret téged, Isten viszont meg is mutatta, hogy mennyire szeret. Fájdalmasan szeret; annyira, hogy feláldozta a saját Fiát. Amikor Jézus meghalt érted, azt mondta, hogy annyira szeret téged, hogy inkább meghal, mintsem nélküled éljen.

A Biblia pedig azt mondja, ez az igazi szeretet. Az a fajta szeretet, amire felépítheted az életed. Az igazi szeretet áldozatokat hoz. Az igazi szeretet kitart a végsőkig. Az igazi szeretet mindent odaad.

Ilyen szeretettel csak Isten viszonyul feléd. Ő pedig tárt karokkal vár, hogy megmutathassa.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen érzésekkel tölt el, amikor ezt olvasod: Isten túláradó, bőséges szeretettel szeret téged, amit nem vehetnek el?
  • Mikor van leginkább hajlamos kételkedni Isten szeretetében?
  • Mit mond el neked Isten önfeláldozó szeretete, amit Jézusban mutatott meg, arról, hogy hogyan kell másokat szeretned?






Amikor másokat segítesz a növekedésben, te is növekszel

„Azt akarom, hogy segítsük egymást azzal a közös hittel, amely mindegyikünké. A te hited segít majd engem, az én hitem pedig segíteni fog téged.” (Róma 1:12b, NCV fordítás)  

roots.jpg

Isten úgy teremtett minket, hogy amikor másokat segítünk a növekedésben, az nekünk is segít növekedni. Soha nem fogsz gyorsabban fejlődni, mint amikor közösségben élsz más hívőkkel és bátorítjátok egymást a Jézus Krisztus követése iránti elkötelezettségben.

A Bibliában, 1 Timóteus 4:7-ben azt olvassuk, hogy „Folyamatosan képezd magad az istenfélő életre.” (TEV fordítás) Hogyan gyakorolhatod folyamatosan az istenhívő életet? Úgy, hogy tagja vagy egy kis csoportnak, és lelki társra teszel szert. Észrevetted már, hogy könnyebb edzeni, ha valaki mással edzel együtt? Szükséged van rá, hogy hited felfedezőútján valaki mindvégig melletted haladjon, és hasonlóképpen neked is fel kell vállalnod ezt az elkötelezettséget más emberek felé.

Semmi sincs nagyobb befolyással életedre, mint azt elkötelezettség. Mondd el nekem, mire kötelezted el magad, és én megmondom neked, hogy mi leszel 20 év múlva, mert azzá válsz, amire elkötelezted magad. A kötelezettségvállalásaid formálják az életedet! Ha pedig semmire nem kötelezted el magad, akkor más emberek fogják alakítani az életed.

Kötelezettségvállalásaid nem pusztán itt és most hatnak; az örökkévalóságot is érintik, mert minden választásod örökkévaló következményekkel jár. Ezért mondja a Biblia a Róma 1:12-ben, hogy „Azt akarom, hogy segítsük egymást azzal a közös hittel, amely mindegyikünké. A te hited segít majd engem, az én hitem pedig segíteni fog téged.” (NCV fordítás)

Ezért van szükséged a gyülekezetre, mint családodra, ezért van kis csoportra szükséged. Kisegítjük egymást!

Beszéljetek róla:

  • Milyen az, amikor valakinek van lelki társa?
  • Létezik ilyen fajta felelősség az életedben? Miért van, vagy miért nincs?
  • Mit gondolsz, miért úgy teremtett Isten minket, hogy szükségünk legyen egymásra?




Az Úr közel!

 

„Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” Máté 7,11 UF

A Biblia azt mondja, hogy Isten egy gondviselő Atya.

Ő könyörületes, szerető, kegyelmes és törődik veled.

Fontos megjegyezni, hogy Jézus amikor kimondta az „atya” szót, az arámi „abba” szót használta. Az „abba” szó az első, amit egy Közép-Keleti gyerek megtanul, mert apát jelent: apa, papa, dada, abba. A gyengédség, közelség, családiasság legvégső kifejezése ez. Ez egy olyan közvetlen szó, amely azt jelenti, hogy semmilyen korlát nincs egy kisgyerek és az apja között.

Tulajdonképpen mit tudunk mi a mennyei Atyánkról, ”Abbáról”? Engedd meg, hogy elmondjak három dolgot:

Először is, Isten soha nem túl foglalt számodra. Amikor imádkozol, Isten sosem mondja, hogy „nem most, majd beszélünk később.” Isten sosem fordul el tőled. Ő minden egyes napon veled van.

Másodjára, Isten tudni akarja a szükségeidet, mert Ő egy közel lévő Atya. A Biblia azt mondja „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” (Máté 7,11 UF) Sajnálattal kell be vallanom, hogy néha önző vagyok és énközpontú, és csak a saját szükségleteimre gondolok. Valóban, szülőként nagyon szeretek adni a gyermekeimnek. Szeretem tudni, hogy mire van szükségük. És akkor mennyivel jobban akarja tudni a szükségleteidet Isten, a mi tökéletes Atyánk.

Harmadszor pedig, Isten átérzi a szenvedéseidet. Ő soha nem túl elfoglalt, meg akarja tudni a szükségleteidet és átérzi a fájdalmaidat. Amikor Istenhez hozod a problémádat, nem azt mondja, hogy „Ó, hagyjuk már, ess már túl rajta/tedd már át magad rajta, mosolyogj egyet, ez egy semmiség, tegyél rá egy sebtapaszt!” Ha egy nagyon nehéz hét áll mögöttünk, Isten megérti azt.

A Biblia azt mondja, hogy „közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti” (Zsolt 37,19 UF) Lehet, hogy sebzett a lelked. Mit tehetsz? Fordulj Istenhez! Isten átérzi a szenvedéseidet. Ő tudni akarja a szükségleteidet. Soha nem túl foglalt számodra. Ő segíteni akar neked! Ő a te mennyei Édesapád!

Beszéljünk róla:

* Isten soha nem túl elfoglalt számodra, te viszont milyen gyakran vagy túl elfoglalt ahhoz, hogy gondoskodó Atyádhoz vidd a fájdalmaidat és aggodalmaidat?
* Mit gondolsz, mennyire érdekli Istent az életed minden apró részlete - a látszólag parányi és lényegtelen dolgok, amelyek lehúznak és elrabolják az örömöd?






Bizonytalanul a következő lépésben, de bizonyossággal az Úrban



"Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kisgyermekek, nem mehettek be a mennyek országába." Máté 18:3 (Magyar Bibliatársulat)

Amikor a legidősebb fiam baseballozni kezdett, még viszonylag fiatal volt és nem volt szokása, hogy az időhöz és a naptárhoz igazítsa az életét. Így hát az sem volt szokatlan, hogy megkérdezzem tőle, "Ma van a meccs? " Hány nap van még addig?"

Jézus mondja, hogy ez a gyermeki természet fontos ahhoz, hogy bejussunk a Menyországba. A fiam nem kérdőjelezi meg, ha valami történni fog. Bizakodó abban, hogy ez be fog következni. De mégis, függ a feleségemtől vagy tőlem, hogy valamelyikünk elmondja neki, hogy ez a valami MIKOR fog megtörténni.

Oswald Chambers mondja Krisztus mindenek felett című könyvében:

"A szellemi élet természete az, hogy bizonyosak vagyunk a bizonytalanságaink közepette is."

Azt mondja, biztosak lehetünk Istenben, akkor is, ha bizonytalanok vagyunk a következő lépésünkben, amit Ő vár tőlünk, hogy megtegyünk. Bizonyosak lehetünk az Isten velünk kapcsolatos tervét illetően, akkor is ha bizonytalanok vagyunk a pontos részletekben. Még ha bizonytalanok vagyunk is, bizakodóak lehetünk Istenben, hogy nem fog kiábrándítani bennünket. (Róma 5:5)

Ez azt is jelenti, hogy el kell engednünk azokat a dolgokat, amikért nem vagyunk felelősek és ne is aggódjunk azokért. Például a fiam biztos lehet abban, hogy el fogok menni vele a meccsére, de nem kell törődnie azzal, hogy mennyi benzinre lesz szükség, sem azzal, hogy melyik úton jutunk el a baseball pályára. Egyszerüen csak élvezheti, hogy gyerek és megélheti a pillanatot, bízva abban, hogy én kézben tartom a részleteket. Ha pedig eljön az indulás ideje, ő is meg fogja tudni.

Ez az a gyermeki hit, amit Jézus ki akar fejleszteni bennünk, ahogyan minden egyes nap növekszünk a bizonyosságban, hogy Ő a megfelelő időben és úton jönni fog hozzánk.



Életedben minek van a legnagyobb tekintélye?

“Az emberi elme mindennél jobban meg tud téveszteni. És ezen nem lehet segíteni. Senki sem tudja felfogni, mennyire meg tudja téveszteni az embert." (Jeremiás 17:9 GW)

Az életben van egy alapvető kérdés, amely minden kérdésnél lényegesebb: Mi a legnagyobb tekintély az életünkben?

Az értékrendünket milyen forrásokból merítve alakítjuk ki? A szüleink vagy más emberek példájából merítünk? Esetleg abból, amit az iskolában tanultunk vagy könyvekből olvastunk? Vagy talán a moziban látott filmekből, a TV műsorokból, vagy a dalokból, amiket szívesen hallgatunk?

Isten lehetővé teszi, hogy döntéseinket mi hozzuk meg önállóan, mivel szabad akaratot adott nekünk.

Többnyire három dologra támaszkodhatunk, amikor  választunk vagy döntünk.

1. önmagunkra: Támaszkodhatunk a megérzéseinkre azzal kapcsolatban, hogy mit tegyünk, de ezzel van egy kis gond. Több  tanulmány is bebizonyította, hogy érzékeink inkább  rossz és nem a jó irányba visznek minket, sőt előfordul, hogy időnként hazudunk is önmagunknak. A Biblia a Jeremiás 17:9-ben ezt mondja: „Az emberi elme mindennél jobban meg tud téveszteni. És ezen nem lehet segíteni. Senki sem tudja felfogni mennyire meg tudja téveszteni az embert." (GW)

2. a világra: Értékrendünk felállításakor meríthetünk más emberek véleményéből vagy értékrendjéből is. Ezzel azonban az a probléma, hogy a világ gyakran a nem értékes dolgokat tartja értékesnek. Például a világ inkább a fizikai szépségre teszi a hangsúlyt és nem a jellemre, azt mondja, hogy azt tegyük, amitől jól érezzük magunkat, és azt állítja, hogy az a nyerő, aki a leggazdagabb. A különböző médián keresztül világi értékrenddel bombáznak minket - olyannyira, hogy könnyen úgy gondolhatjuk, hogy Isten azért helyezett minket erre a bolygóra, hogy jól nézzünk ki, jól érezzük magunkat, és hogy anyagi javakat halmozzunk fel. Pedig semmi sem áll távolabb az igazságtól!

3. Isten Igéjére: Isten igéje objektív és igaz - ellentétben saját érzékeinkkel vagy a világ véleményével. Isten Igéje azt mondja, "Ha továbbra is az én Igémben maradtok ... meg fogjátok ismerni az igazságot, és az igazság szabaddá fog tenni benneteket". (János 8:31-32, NASB ford.)

A fenti három forrás közül te melyikre építed az értékrended? Melyiket választod legfőbb tekintélynek az életedben?

Mi lesz a legfőbb tekintély az életedben?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Láttál már olyan esetet, hogy más emberek rossz döntést hoztak, mert Isten helyett valami mást tekintettek értékesnek vagy legfőbb tekintélynek az életükben?
  • Miért olyan fontos, hogy mit tartunk  legfőbb tekintélynek? Miért  ez a "legfontosabb kérdés az életben"?
  • Mi lesz a legfőbb tekintély a te életben? Hogy döntesz és mit válaszolsz erre a kérdésre?





Szerző: Andre Lowoa  2018.05.27. 10:17