A hited próba alatt van

"Ezek a próbák fogják megmutatni, hogy a hitetek valódi. Ki van próbálva hitetek, mint ahogy a tűz megpróbálja és megtisztítja az aranyat." (1 Péter 1:7a NLT fordítás)

A Biblia rengetegszer ismétli, hogy Isten megígérte, hogy betölti szükségeidet: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban." (Pál levele a filippiekhez 4:19)

A Biblia viszont azt is mondja, hogy minden ígérettel együtt jár egy kitétel. Az egyik feltétel ehhez az ígérethez, az, hogy bíznod kell benne. Minél inkább bízol Istenben, Isten annál inkább képes lesz arra, hogy életed szükségleteit betöltse.

Hogyan tudsz megtanulni Istenben jobban bízni, hogy aztán ő betölthesse szükségleteidet? Hogyan igyekezhetsz nagyobb hitre?

Hitet nem attól fogsz kapni, hogy bibliaórán ülsz, vagy, hogy beszélsz róla. A hit olyan mint egy izom, úgy fejlődik, ha használod. Minél többet használod, annál jobban növekszik. És minél jobban növekszik, annál jobban tudja majd Isten az életedet megáldani.

Azokat a körülményeket, melyekbe Isten azért helyez, hogy hitünket növelje, megpróbáltatásoknak nevezzük: "Ezek a próbák fogják megmutatni, hogy a hitetek valódi. Ki van próbálva hitetek, mint ahogy a tűz megpróbálja és megtisztítja az aranyat." (1 Péter 1:7a NLT fordítás)

Négy olyan megpróbáltatás van, mellyel Isten a hitünket teszteli, és valószínű, hogy az egyiken épp most mész keresztül. Ahogy haladsz, tudhatod, hogy ez egy lehetőség arra, hogy fejlődjön a hited, hogy Istenben jobban bízzál. Az első két megpróbáltatásról ma fogok beszélni, a maradékról pedig holnap.

1. A nyomás tesztje
A nyomás tesztje a következőt kérdezi: "Hogyan fogod ezt a stresszt kezelni?" Magadra támaszkodsz, vagy Istenre támaszkodsz? Zsoltárok 50:15 azt mondja: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." Istenhez fordulsz amikor bajban vagy nem más dolgok felé?

2. Az emberek tesztje
Isten gyakran használ embereket az életedben, hogy letesztelje, kiterjessze és növessze hitedet. Ez a teszt a következőt kérdezi: "Hogy fogod a csalódást kezelni? Az élet nagyon sokszor csalódás. Karrier, házasság, és még a tervek se úgy alakulnak, ahogy mi gondoltuk. De a legelszomorítóbb az életben az ember. Miért? Csalódunk az emberekben, mert azt a szükségletet akarjuk velük betöltetni, amit csakis Isten tud. Ez egy teszt!

A te problémád nem az életedben való emberekkel van. A probláma az életedben lévő emberek felé való reakcióddal van. Nem az emberek a problémák, és nem is ők a megoldások a problémáidra. A válasz Istenben rejlik. Amikor másoktól várod el, hogy megváltód legyenek, már várhatod is a csalódást.

Jeremiás 17:7 azt mondja: "De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, akinek az ÚR a bizodalma.". Mi történik ha az Úrban bízol? Figyelj Isten ígéretére Ézsaiás 49:23-ban: "...nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak.".

Beszéljétek át

* Melyik tesztnél jársz épp az életedben, hogy hitedet kiterjessze?
* Hogyan fogsz válaszolni a stresszre és az életedben lévő emberekre, akik tesztelik a hitedet?




A küldetés, amit el kell fogadnod

"Ahogyan engem küldtél a világba, én is elküldtem őket a világba" (angolból ford.: "ahogy nekem küldetést adtál a világban, én is küldetést adok nekik a világban") János 17:18

Tudtad, hogy Isten egy olyan különleges életüzenetet készített számodra, amelyet szeretné, ha megosztanál a világgal? Ez olyasvalami, amit meg kell tanítanunk a gyermekeinknek is. Fontos tudniuk, hogy Isten egy általános és egy személyre szabott feladatot is adott a számunkra. A mindannyiunkra vonatkozó feladat az, hogy beszéljünk Jézusról. Az egyedi feladatunk pedig a saját élethelyzetünktől, hátterünktől, jó és rossz tapasztalatainktól függ.

Istennek terve van azokkal a sérelmekkel, amelyeken már keresztül mentünk: arra akarja használni, hogy segítsünk másoknak.


Ki tud jobban segíteni egy alkoholizmussal küszködő embernek annál, aki maga is megvívta ezt a csatát?
Ki tud jobban segíteni egy fogyatékos gyermeket nevelő szülőnek annál, akinek magának is sérült gyermekei vannak?
Ki tud jobban tanácsot adni egy házassági problémákkal küzdő férfinek vagy nőnek annál, aki már maga is átélte a válás fájdalmait?
Ki tud több reményt adni egy olyan gyereknek, aki értéktelennek érzi magát az iskolában annál, aki maga is pont ugyanígy érzett gyerekkorában?


Isten a számodra kínos vagy szégyellni való dolgokat arra akarja használni, hogy másokon segíts. Gyakran azt gondoljuk, hogy erőnkkel tudunk a legjobban bátorítani, segíteni másokat, pedig igazából sokszor pont azokkal a dolgokkal segítünk rajtuk, amelyeket el akarunk titkolni előlük. Közel éreznek magukhoz, és reménység ébred bennük, amikor látják, hogy Isten hogyan vitt téged keresztül a megpróbáltatáson a gyengeségeid ellenére.


Tehát mi a küldetésed? Isten arra hívott el, hogy elmondd az embereknek, hogyan segített Jézus legyőzni az életed nehézségeit. Az Evangélium jó híre egyszerűen csak az, hogy elmondjuk az embereknek, hogy a megváltás Isten ingyen ajándéka, és nem kell kiérdemelnünk, hogy a mennybe juthassunk. A küldetésed arról szól, hogy elmondd másoknak, Isten azt akarja, hogy örökké éljenek vele együtt, és hogy az összes rosszat, amit tettek, képes eltörölni az Ő kegyelme.


"Mindez pedig Istentől van, aki megbékített minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát" (angolból ford.: Krisztus által Isten békét teremtett köztünk és Önmaga között, és Isten azt a munkát adta nekünk, hogy beszéljünk mindenkinek arról a békéről, ami lehetséges Istennel) 2Korinthus 5:18




Amikor hívod Istent, Ő válaszol

"Mert mindenki megmenekül, aki segítségül hívja az Úr nevét” (Róma 10:13)

 

 

Az életednek egy olyan szakában vagy, ahonnan szabadításra van szükséged? Kész vagy segítségért kiáltani? Nincs szükség ehhez egy különleges telefonra, vagy végveszély jelzőre. Csupán annyit kell tenned, hogy kéred Jézust, hogy mentsen ki, vagy mentsen meg ettől/ebből a helyzetből. Kérheted őt, hogy az életed bármilyen területén szabadítson meg téged: kapcsolatokra, anyagi helyzetekre, egészségre vagy bármire vonatkozólag. Ám kérned kell.

A Zsoltárok 91:15-ben Isten ezt mondja: “Mikor kiáltanak hozzám, felelek. Velük vagyok a bajban. Kimentem őket, és fölemelem őket.” (GNT fordítás) Ez nem üres beszéd, mert Isten nem hazudik. Meghasonlás lenne a jellemével szemben, mert ő a teljes igazság.

Figyeld csak meg: Isten azt mondja, hogy meg kell tenned a magad részét és ő is megteszi a magáét. Ennyi. Csak hívd segítségül az Úr nevét. És az Úr neve Jézus

Igen lényeges megérteni, hogy bármilyen életmentő műtét során, a megmentőnek kell határoznia és döntenie a mentés módszeréről. Te nem döntheted el, hogyan szabadulj meg. Nem tőled függ; a Megváltótól függ. És Jézus ezt mondja: “Én vagyok az út…senki nem megy az Atyához, csakis én általam. “ (János 14:6)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan merítesz erőt a “teljes igazság” természetéből, mely Isten jellemének része?
  • Miért fontos, amit Isten mond, hogy meg kell tennünk a magunk részét, és segítségül hívni az Urat?
  • Hogyan mentett meg Jézus téged? Melyik a legmeglepőbb része a történetednek?





Az érzelmi egészség gazdagítja a kapcsolatokat


„Az igaz körültekintően választja meg barátait.” (Példabeszédek 12:26a, NIV fordítás)

tumblr_inline_mupyjapra21qizw9b.jpg

Ha a tökéletes feleségre vagy férje vársz, azt egyszerűen nem fogod megtalálni. Hadd mondjam el miért: mindannyian sérültek vagyunk. Ezért van szükségünk egy Megváltóra. Szükségünk van Jézusra.

Isten szeret téged, de meg kell értened, hogy akivel házasságot kötsz ugyanúgy sérült lesz.

Mindenki sérült, de néhányan még jobban is, mint mások. Őket el kell kerülnöd, nem számít, hogy mennyire jóképűek, gazdagok vagy kedvesek. Ki kell kutatnod, hogy érzelmileg mennyire egészséges a leendő társad, mielőtt belelépsz egy hosszú távú kapcsolatba vele.

Miért mondom ezt? Kutatások kimutatták, hogy a szakítások és válások 80 százaléka azért történik, mert a két emberből az egyik, vagy egyik sem egészséges érzelmileg.

A következő részleges listával ellenőrizni tudod az érzelmi egészséget. Ez nem az én véleményem; ez az, amit Isten kér, hogy kerülj el.

Keress olyan valakit, akinek nincsenek dühkezelési gondjai. A Példabeszédek 22:24-ben azt olvassuk, hogy "Ne barátkozzatok indulatos emberrel, ne társuljatok olyannal, aki hirtelen haragú." (NIV fordítás) Tudod miért? Mert a kontrollálatlan düh mély bizonytalanságot és alacsony önértékelést leplez.

Keress valakit, aki nem szenved függőségben. A Biblia azt mondja: "Ne társuljatok olyan emberekkel, akik túl sok bort isznak vagy tömik magukba az ételt." (Példabeszédek 23:20, TEV fordítás) Itt csak két dolog lett említve, az étel és az alkohol, de ezen kívül ezernyi más módja van a függőségnek.

Keress valakit, aki nincs telve keserűséggel. A keserűség olyan mint a méreg - élve felemészt. Bármennyire is próbálsz ellenállni, elkezdesz majd rá hasonlítani. Hogy felhagyhass az ellenállással, el kell engedned. A Biblia azt mondja a Zsidók 12:15-ben: "Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön."

Keress valakit, aki nem önző. Miért? A Példabeszédek 28:25-ben az van írva, hogy "A telhetetlen ember viszályt szít." Ha megnézzük, hogy mi okozza a legtöbb konfliktust egy házasságban, a válasz egyszerű: az önzőség.

Keress valakit, aki nem kapzsi. A Példabeszédek 15:27-ben úgy olvassuk, hogy "Kárt okoz saját házának a nyerészkedő." Ha a házastársad kapzsi, adós leszel egész életedben.

Keress valakit, aki nagylelkű és kedves. A Biblia azt mondja: "A nagylelkű ember sikeres lesz; aki mást felüdít, maga is felüdül." (Példabeszédek 11:25, NIV fordítás) Illetve, "Önmagával tesz jót a szeretet embere, a kegyetlen pedig saját magának árt." (Példabeszédek 11:17)

Keress valakit, aki mindig igazat mond. A Példabeszédek 20:7 úgy írja, hogy "A becsületes ember a tisztessége alapján él. Áldottak a gyermekei miután ő elment." (GW fordítás) A szeretet a bizalmon alapszik, a bizalom pedig az igazságon. Ha nem mondasz nekem igazat, nem tudok megbízni benned.

Lehet, hogy most azt gondolod: "Ez kétségtelenül egy hosszú lista, Rick. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is találok valakit, aki ennek megfelel." Az igazság viszont az, hogy igenis tudsz, mert Isten gondot visel rólad, és gondot visel arról is, hogy ki lesz a házastársad. Annyit kell tenned mialatt imádsággal várakozol, hogy Isten megmutassa kivel házasodj össze, hogy azt teszed, amit Isten kér tőled. Más szavakkal: engedelmeskedj Istennek azokban a dolgokban, amikről tudod, hogy meg kell tenned és kezd el felkészíteni magad, hogy azzá az emberré válj, akit a jövendőbelid keres.

Nem számít milyen élethelyzetben vagy, emlékezz, hogy Isten a Reménység Istene. Tedd meg azokat a dolgokat, amiket Ő elvár tőled és figyeld, hogy hogyan munkálkodik az életedben.

Beszéljetek róla:

  • Mik azok az érzelmi egészség faktorok, amiket Isten szeretné, hogy megfontolj, amikor a jövendőbeli társadat keresed?
  • A helyzetedtől függetlenül, kérd Istent, hogy vezessen végig egy önértékelésen a fenti lista alapján. Utána kérd Isten, hogy segítsen a gyógyulásban azokon a területeken, ahol szükséges, de ne felejtsd el elfogadni Isten kegyelmét. Ő tudja, hogy nem vagy tökéletes és tudja, hogy még mindig növekedsz. Azzal is tisztában van, hogy melyek azok a területek, melyekben már érzelmileg egészséges vagy.

 








Szerző: Andre Lowoa  2018.05.20. 10:02