„… dicsőségről dicsőségre” (2Korinthus 3:18)
Hogyan lehet jellemezni egy lelkileg érett embert? Leonard Wedel azt mondja: „Az érett ember nem veszi magát túl komolyan… elméje éber… de nem fúj riadót azonnal, ha valami kellemetlen helyzet támad… elég nagy ahhoz, hogy ne legyen kicsinyes… de nem tartja rangon alulinak vagy megalázónak a kis feladatokat sem… nem hiszi sem a sikerről sem a kudarcról, hogy végleges… képes uralkodni indulatain… nem fél hibázni… bízik magában, és ezt a bizalmat Istenbe vetett hite csak erősíti.” Nos, ha ezzel mérjük, te hogy állsz? Képes vagy értékelni előrehaladásod anélkül, hogy elcsüggednél, vagy kárhozatra ítéltnek éreznéd magad? Tudsz úgy nézni a messze lévő célra, hogy közben értékeled és ünnepled, ameddig már eljutottál? A Biblia azt mondja, hogy változásunk fokozatos, így jutunk el „dicsőségről dicsőségre”. A lelki érettséghez kis lépések vezetnek, nem hatalmas ugrások. Meg kell tanulnod Isten Igéje szerint élni, nem pedig aszerint, hogy érzel, mert Igéje azt mondja, hogy ha hiszel, akkor Isten munkálkodik benned. „… amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek” (1Thesszalonika 2:13). Egyenes arányosság van a lelki érettség és a napi Szentírás-beviteled között. A jó hír az, hogy Isten nem várja el, hogy egyedül érjük el a lelki érettséget: „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre.” (2Korinthus 3:18)
A megbocsátás ereje
Íme, négy dolog, amit tudnod kell a megbocsátásról:
1) A megbocsátás nem hozza helyre, ami veled történt; a megbocsátás azt jelenti, hogy elhatároztad, nem engeded, hogy a történtek uralják életedet. A megbocsátással és a kapcsolat helyreállítására való törekvéssel visszanyered lelki nyugalmadat. A bántást akkor is meg lehet és meg kell bocsátani, ha a másik személy nem hajlandó elismerni, hogy rosszat tett. A megbocsátás nem a másik emberen múlik, hanem rajtad.
2) A megbocsátás számít, akkor is, ha a vétkes fél nem ismeri el bűnösségét. Ha arra vársz, hogy valaki elismerje, hibázott, azzal jövődet annak az embernek a kezébe teszed. A megbocsátás elsősorban a saját javadat szolgálja, nem a másokét. A megbocsátással elengeded a fájdalmat és megbántottságot, és tovább tudsz lépni.
3) Ha kész vagy megbocsátani, ez a másik embert arra indíthatja, hogy kérje is a bocsánatot. Lehet, hogy az, aki ártott neked, úgy érzi, nem is érdemel bocsánatot. Vagy lehet, hogy tudja, rosszat tett, de nincs bátorsága előállni és bocsánatot kérni. Ha te megteszed az első lépést, ez ajtót nyit neki, hogy elinduljon, és megértésre, irgalomra találjon.
4) Könnyebb megbocsátani, ha elismered, hogy mindannyiunknak szüksége van a bocsánatra. Ha azért nem bocsátasz meg, mert úgy gondolod, hogy valaki más nagyobbat vétett, mint te, akkor ez büszkeség. Márpedig „Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad” (1Péter 5:5). A Biblia azt mondja: „legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban” (Efezus 4:32). Ha felismered, milyen nagy Isten kegyelme irántad, könnyebb ezt a kegyelmet kiterjeszteni másokra is.
Alkalmatlannak érzed magad?
„De ki alkalmas erre?” 2Korinthus 2:16
A korinthusiakhoz írt második levél második részében Pál apostol felteszi a kérdést: „Ki alkalmas erre?” A harmadik fejezetben pedig választ is ad: „a mi alkalmasságunk Istentől van” (2Korinthus 3:5 RÚF). Tisztában vagyunk korlátainkkal, amikor családunk szükségeinek betöltéséről vagy munkahelyi elvárásokról van szó, amikor ki kell tartanunk, ha egy hosszan tartó fájdalom minden energiánkat elszívja, amikor régóta küszködünk egy rossz szokással, amikor bele kell tanulnunk egy új munkába, miután az előző munkahelyünkről elbocsátottak, amikor nem menekülünk el egy problémás házasságból, amikor minden nap erőt kell gyűjtenünk a továbbhaladáshoz, amikor álmaink összetörtek. Úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, mintha minden helyzetet kezelni tudnánk, de mélyen belül tudjuk, hogy ez nem megy. Az igazság az, hogy Isten kegyelme és hatalma nélkül valóban alkalmatlanok vagyunk. Ezt a gondolatot talán nehéz elfogadni azoknak, akik büszkék vagy rámenősek. Aláássa az egójukat, ha el kell ismerniük, hogy Isten nélkül nem tudnák a helyes dolgot tenni, a megfelelő módon tenni, és nélküle nincs is erejük tenni. Nehezükre esik beismerni, hogy mindig tudatosan Istenre kell támaszkodniuk. De ha egyszer elfogadod ezt az alapállást, és elkezdesz Istentől függni, akkor ott állsz annak az életnek a küszöbén, amire mindig is vágytál. Mi volt a titka Pál erejének? Engedte, hogy Krisztus átvegye az irányítást, így mondhatta el: „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős” (2Korinthus 12:10). D. L. Moody mondta: „A gyenge ember erős lesz, ha Istenre támaszkodik.” Nem számít, mióta jársz Jézussal, sose feledd, hogy minden cseppnyi alkalmasságod tőle ered.
Beszélj valakinek Jézusról!
„Egy samáriai asszony jött vizet meríteni…” (János 4:7)
János feljegyzi: „Egy samáriai asszony jött vizet meríteni”. Öt tönkrement házasság után a bizalma összezúzva, az önértékelése nulla, tehát óvatosan közeledik Jézushoz. Jézus pedig apránként, tégláról-téglára lebontja a falat, mely mögött az asszony bujkál. Amikor Jézus átjut, az asszony átformálódik. Micsoda ellentét: egy fejezettel korábban Nikodémus, egy vallási vezető éjszaka jött Jézushoz, azt sugallva ezzel, hogy nem akarta vállalni annak kockázatát, hogy megláthatják Jézussal. Miután azt mondta neki, hogy újjá kell születnie, Jézus így folytatta: „…Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy…” (János 3:21). Ezen a ponton Nikodémusnak döntenie kellett. Három tanulság van ebben a két történetben: 1) Krisztus akkor is látja benned a lehetőséget, amikor mások nem. „A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: »Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük«” (Lukács 15:2). És igazuk volt! Ez az asszony volt az első, akinek Jézus Messiásként mutatkozott be. Miért nem akkor tette ezt, amikor tanítványait elhívta, amikor János bemerítette őt, amikor megtisztította a templomot, amikor első csodáját tette, vagy amikor Nikodémus meglátogatta őt? Azért, mert Jézus nem a múltad alapján mér, hanem a benned rejlő lehetőség szerint. 2) Krisztus meg fog téged változtatni, majd arra fog használni, hogy másokat megváltoztasson. Csodálatos módon ez az asszony volt az első, aki az evangéliumot hirdette Samáriában. „…a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott…” (János 4:39). 3) Krisztusnak nincs szüksége arra, hogy megvédjék, csak arra, hogy bemutassák. „Az ő szavának sokkal többen hittek, az asszonynak pedig meg is mondták: »Már nem a te beszédedért hiszünk, hanem mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy valóban ő a világ üdvözítője«” (János 4:41-42). Ma beszélj valakinek Jézusról!
„Akkor majd úgy fogtok énekelni, mint az ünnepszentelés éjjelén, és szívből örvendeztek majd.” (Ézsaiás 30:29)
Miért mondja a Biblia, hogy „milyen jó Istenünkről énekelni, milyen gyönyörű a szép dicséret” (Zsoltárok 147:1)? Mert ha Isten ígéreteit énekelve nyilvánítjuk ki, akkor hitünk erősödik. Az 1930-as években, a nagy gazdasági világválság óriási csapás volt egy J. C. Penney nevű üzletemberre, még az egészsége is veszélybe került. Hatalmas pénzügyi veszteségei miatt Penney annyira mélyre süllyedt az aggodalomba és kétségbeesésbe, hogy úgy érezte, már nincs is miért élnie. Még a családja és a barátai is magára hagyták. Egyik éjjel a kórházban annyira elcsüggedt, hogy úgy érezte, a másnap reggelt már nem éri meg! Akkor énekszót hallott a kórházi kápolnából. Ezt az éneket énekelték: „Ne rettegek, bármi sújt téged! Isten gondol reád. Szárnya alatt van védelmed, Isten gondol reád.” Bement a kápolnába, végighallgatta az éneket, a bibliaolvasást és imádságot. Azt írta: „Hirtelen valami történt. Nem tudom megmagyarázni. Csak csodának tudom nevezni. Úgy éreztem, hogy hirtelen valami kiemelt a sötét börtönből a ragyogó, meleg napfénybe.” Attól a naptól kezdve J. C. Penney-t sohasem gyötörte többé aggodalom. A kápolnában töltött percekről így ír: „életem legdrámaibb és legdicsőségesebb húsz perce”. Amikor 95 éves korában elhunyt, a nevét viselő, 1660 áruházból álló üzletláncot hagyott hátra. Amikor semmi más nem működik, Isten dicsőítése, mely dallamban csendül fel, kiemeli lelkedet a félelemből. Ezért mondja a Biblia, hogy „jó Istenünkről énekelni.” Próbáld ki te is! Működik!
Foglald el helyed Isten tervében!
„…Én vagyok… Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene...” (2Mózes 3:6)
Manapság megszoktuk, hogy az azonnali kielégülés szempontjai szerint gondolkodjunk. Az a generáció vagyunk, akik egy ebédidő alatt elintézzük az arcfelvarrást, és közben még sms-eket is küldünk. Gyűlölünk bármire is várni. Gondolj vissza arra, amikor legutóbb várnod kellett valamire, ami „csigapostán” érkezett, vagy sorba kellett állnod egy pénztárnál. Ezek azok a helyzetek, melyekben nagyot tévedünk: elvárjuk, hogy bármit is kezdett el általunk Isten, azt fejezze is be, amíg még itt vagyunk, és láthatjuk az eredményt. Nem szeretjük, ha Ő úgy dönt, hogy valaki más által folytatja munkáját, vagy ami még rosszabb – a következő generációt használva! De Isten így dolgozik. Amikor felfed valamit előtted, az általában már egy olyan keretben van, amely már jóval azelőtt elkészült, hogy te színre léptél volna a vásznon. Isten azt mondta Mózesnek: „Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”. Isten ígéreteket adott Mózes ősatyáinak több száz évvel Mózes születése előtt, most pedig eljött Mózes ideje, hogy elfoglalja helyét Isten tervében. Megalázó lehet elfogadni, hogy te csak egy kis láncszem vagy egy nagy-nagy láncban, de amikor Mózes megértette ezt, akkor tudott bekapcsolódni és összpontosítani arra, ami jóval nagyobb volt, mint ő. „Nem az számít, ki ültet, az sem, ki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, együtt dolgoznak ugyanazért a célért, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja kemény munkájáért” (1Korinthus 3:7-8 NLT). Csodálatos, mi mindent tudsz elérni, ha nem az foglalkoztat, hogy ki fog a fáklyával a célba érni.
„Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta.” (Lukács 2:19)
Max Lucado írja: „Vannak dolgok, amire csak egy édesanya képes… például egyik kézzel behintőporozni a baba popsiját, miközben a másik kézzel a telefont tartja… Egész napot orrtörölgetéssel, zoknimosással, csekkbefizetéssel tölteni – és mégis komolyan gondolni, amikor hálát ad Istennek gyermekeiért. Vannak dolgok, amiket csak egy édesanya tud megjavítani… például a konyhaszekrény ajtaját, amit a férj nem tudott megcsinálni, és meggyógyítani a férj sebzett egóját, amikor rájön, hogy a felesége csinálta meg. Csak egy anya tud helyrehozni elszakadt cipőfűzőket… összetört szíveket… és a kedveseddel való szkítást. Vannak dolgok, amiket csak egy édesanya tud… például, hogy mennyi időbe telik elérni a zongoraóráról a fociedzésre… hogy hány pizzát kell rendelni, ha a barátok itt alszanak… hogy hány nap van még hátra a félévből. Mi többiek csak tűnődünk rajta… »Anya, milyen volt, amikor a csecsemősírás először betöltötte a szobát? Milyen volt, amikor először vitted iskolába, puszit nyomtál az arcára, és integettél, amikor bement – a háromkerekűje pedig ott maradt az udvaron mozdulatlanul és némán? Hogy érezted magad? Sírtál? Mosolyogtál? Olyan voltál, mint Mária, aki csendben őrizte mindezeket kincsként a szívében? «” A gyermekét szerető és gyermekéért imádkozó édesanya olyan erő, amit számításba kell venni. Egyszer egy lelkész azt mondta neki: „Most nem beszélhet vele, éppen imádkozik.” Ugyanis Susanna Wesley minden nap egy órát töltött azzal, hogy egyenként mind a tizenhét gyermekéért imádkozzon. Végül közülük kettő, John és Charles Isten szolgálatába állt, és elindították azt az ébredést Nagy-Britanniában és Amerikában, ami létrehozta a Metodista Egyházat. Ilyen hatása van egy imádkozó édesanyának.
Isten ígéretében bízni
„…mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsidók 11:6)
Christopher Pylant szülei nem voltak hajlandók elhinni, hogy már nincs remény fiuk számára, akinél rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak. A röntgenfelvételek tanulmányozása után Ben Carson idegsebész azt mondta nekik: „Semmivel sem tudom önöket biztatni”. Az anya így válaszolt: „Georgiában is ezt mondták a szakértők, de Isten elvezetett minket Baltimore-ba, és azt mondta, hogy itt van egy orvos, aki segíteni tud. Mi úgy hisszük, hogy ön ez az orvos.” „Megteszek mindent, ami tőlem telik” – felelte Carson csodáért imádkozva. Műtét közben úgy tűnt, hogy Christopher agytörzsét már teljesen felemésztette a tumor, anélkül pedig nincs igazi élet. A várószobában az orvos ezt mondta Pylantéknak: „Sajnálom, nem tudok segíteni a fiukon. Mindnyájan imádkoztunk, de időnként nem érthetjük Isten útjait”. A szülők megingathatatlanul állították: „Isten meg fogja gyógyítani a fiunkat. Mi bízunk az Ő ígéretében”. Carson csodálta a hitüket, de a lelet egyértelmű és megcáfolhatatlan volt. A kis Christopher három napig kómában volt, de tekintete fókuszált volt, és mozgásképességei javulást mutattak. Egy újabb vizsgálat után Carson ismét megoperálta a fiút, és miután eltávolított egy hatalmas rákos szövetet, és megtisztította az alatta lévő rétegeket és minden kis zugot, egyszer csak ott volt az egészséges agytörzs, eltorzultan, de sértetlenül! Egy hónappal később a szülők hazavihették a fiút, az orvossal együtt adtak hálát Istennek a csodáért. „…mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő… megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Az idegsebész ezt mondta: „Amikor kimentek aznap a kórház kapuján… fény ragyogott az arcukon, és hallottam, ahogy édesanyám újra ezt mondja nekem: »Ha kérsz valamit Istentől, és hiszed, hogy Ő megteszi… akkor Ő megteszi«.”
„Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét… az nem lehet az én tanítványom.” (Lukács 14:27)
Brenda Goodline mondta el: „Egy barátom úgy döntött, hogy ideje okos kis négyéves fiával, Benjivel Krisztus befogadásáról beszélni. »Benji – kérdezte csendesen – szeretnéd befogadni Jézust a szívedbe?« Benji szép kék szemein látszott, hogy komolyan megfontolja a kérdést. Végül így válaszolt: »Nem. Nem hiszem, hogy vállalni akarok ekkora felelősséget.«” Nos, lehet, hogy nem tetszik Benji válasza, de őszinteségéért tisztelnünk kell. Ő nem csupán a tanítványság jutalmára gondolt, de belegondolt a felelősségbe is, amivel jár. Lőrinc barát, egy francia szerzetes ezt így fogalmazta meg: „Gondoljunk gyakran arra, hogy egyetlen feladatunk ezen a világon, hogy Isten tetszésére legyünk.” Képzeld el, hogy minden tetted, minden szavad és viselkedésed előtt megkérdezed magadtól: „Tetszik ez Istennek?” Mennyiben lenne más így az életed? Hogyan hatnának döntéseid a körülötted lévőkre? Jézus azt mondta: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” A keresztek nem arra készültek, hogy éljenek velük, hanem hogy meghaljanak rajtuk. Minden reggel, amikor felébredsz, kimész a fürdőszobába és belenézel a tükörbe, mondd ezt: „Ma arra kaptál elhívást, hogy meghalj az önmagadnak való kedvezésnek, az önérdeknek és az önmagad előtérbe helyezésnek.” Tom Landry, a Dallas Cowboys nevű amerikai futballcsapat híres edzője egyszer ezt mondta: „Az edző feladata az, hogy rávegye a játékosokat arra, amit nem akarnak megtenni, azért, hogy elérjék azt, amik mindig is akartak lenni.” Ez a tanítványság lényege. Sőt, Jézus egyenesen azt mondta, ha erre nem vagy hajlandó, nem lehetsz a tanítványa.
