„… bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek…” (Efezus 4:32)
A megbocsátás ereje csodálatos dolog. Nélküle egyetlen kapcsolat sem marad életben, még kevésbé virágzik. Bármi is a kérdéses ügy, a megbocsátás mindkét felet felszabadítja, kiüti a sátán kezéből a fegyvert, és megnyitja az ajtót Isten előtt, hogy ő tudjon dolgozni a helyzeten. Ez leginkább így van a családban. Az igazság az, hogy könnyebb megbocsátani egy ellenségnek, akivel ritkán találkozol, mint egy szerettednek, akivel minden nap együtt élsz. Mégis meg kell tenned! George Herbert mondta: „Aki nem bocsát meg másoknak, felégeti a hidat, amin saját magának át kell jutnia.” Pál azt írja: „Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet…” (Kolossé 3:12-14). Tanítsd meg gyermekeidnek a megbocsátást! Ha rájuk zúdítod haragodat, tégy meg mindent azért is, hogy kegyelmedet is megismerjék. Tanítsd meg nekik, hogyan kezeljék a helyzetet anélkül, hogy támadnák a másik embert! Add tudtukra, hogy a nézetkülönbségek olyan döntéshez is vezethetnek, ami mindenkinek jobb, és hogy családtagként akkor is jól bánnak veled, ha esetleg „rossz” vagy. Lehet, hogy ezzel olyat kell tanítanod nekik, amire téged sosem tanítottak. Ha így van, tanulj szüleid hibájából, és ne add tovább azokat gyermekeidnek! „… a nap ne menjen le a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek” (Efezus 4:26-27). Másként fogalmazva: bocsáss meg, ha bántás ért, ne vidd magaddal neheztelésedet az ágyba!
„… bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen…” (Kolossé 3:13)
Gordon MacDonald írja: „Egy emlékkép mélyen belém égett, amikor egy értekezletre repültem, ami további szolgálatomat nagy mértékben meghatározta. Tudtam, hogy kétségbeesett szükségem van lelki tűzre, ami bölcsességet ad, és segít alárendelni magam Isten céljainak. Ez a buzgóság azonban hiányzott, mert nehezteltem egy munkatársamra. Napokon át próbáltam megszabadulni a bosszúálló gondolatoktól, de akárhogy erőlködtem, még az éjszaka közepén is arra ébredtem, hogy a bosszú kifinomult módjain töprengek. Meg akartam szégyeníteni azért, amit tett, el akartam érni, hogy ne legyen hitele társai előtt. A neheztelés kezdett eluralkodni rajtam, és azon a repülőúton rájöttem, milyen rosszul állnak a dolgok… amikor a gép ereszkedni kezdett, némán sírtam, és kértem Istent, hogy adjon erőt a megbocsátáshoz, hadd élhessem át mérgezett lelkem szabadulását. Hirtelen mintha egy láthatatlan kés lyukat vágott volna mellkasomba, szó szerint éreztem, hogy valami undorító sűrű anyag kijön belőlem. Néhány pillanattal később már repülni tudtam volna. Leesett rólam a szörnyű negatív teher, szabad voltam. Vígan szálltam le a gépről, és egyenesen arra az értekezletre mentem, ami valóban új irányt adott az életemnek.” A megbocsátás 1) Kiszabadít a negatív erő szorításából. 2) Megnyitja az utat Isten áldásainak. 3) Megtanít, hogyan válhatunk kicsinyes emberekből nagyszerű emberekké.
„…amit az Atya tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon” (János 5:19 NRS)
Jézus úgy tett, mint egy fordító. Elhozta Atyja üzenetét, aztán lefordította a körülötte lévő embereknek. Ő hallott egy hangot, amit mások nem. Amit pedig hallott, az hatással volt arra, ahogyan élt. Emlékszel, amikor a tanítványok vak ember miatt problémáztak? Jézus nem. Ő tudta, hogy ez a helyzet Isten hatalmát fogja megmutatni (ld. János 9:3). Emlékszel, amikor mindenkit felzaklatatott Lázár betegsége? Jézust nem. Nem rohant oda barátja betegágyához, hanem ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja…” (János 11:4). Létezhet ennél bensőségesebb kapcsolat? Jézusnak állandó közössége volt Atyjával. Hogyan csinálta? Hajnal előtt felkelt imádkozni. Nem számítottak neki mások szüntelen követelései és elvárásai, neki az volt a fontos, hogy napirendje Isten tervéhez igazodjon. Gondolod, hogy az Atya tőled is ezt szeretné? Pontosan! Pál azt mondja, hogy Isten arra rendelt minket… „…hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez” (Róma 8:29). Isten ilyen életet ígért, de nem garantálta. Nem ingyen kapod – ára van! Felkészültél rá, hogy megfizesd? János azt írja: „Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az Ő Fiával, a Jélzus Krisztussal.” (1János 1:3). Csak akkor tudsz Jézusról beszélni úgy, hogy az emberek valóban foigyeljenek rád, ha időt töltöttél Isten jelenlétében, ha „láttad és hallottad”.
„Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.” (1Péter 4:9)
Egy család egyszer meghívta a lelkészüket vacsorára, s az édesanya megkérte ötéves gyermeküket, hogy ő mondja el az asztali áldást. A gyerek zavartan megkérdezte: „De mit mondjak?” „Mondd azt, amit tőlem hallottál!” A kislány lehajtotta a fejét, és így imádkozott: „Édes Istenem, ugyan miért is hívtam el a pásztort vacsorára?!” Legyünk őszinték, a vendégszeretet nehéz munka. Áldozatot kíván. Ráadásul „zúgolódás nélkül” kell tenned (szívből és nagylelkűen… panaszkodás nélkül… mint aki Krisztust képviseli). Kit képviselsz? Istent! Ez új megvilágításba helyezi mindezt, igaz? Pál azt írja: „gyakoroljátok a vendégszeretetet!” (Róma 12:13) - legyen szokásotokká! Péter ezt mondja: „Legyetek vendégszeretők… testvéri szeretettel forduljatok… az ismeretlen vendégek felé… az idegenek, külföldiek, szegények és mindenki más felé” (1Péter 4:9 AMP). Volt mostanában ismeretlen, külföldi vagy szegény vacsoravendéged? Egy férfi, aki tanulmányt készített a gyülekezetekről, levelet írt az egyik széles körben ismert újság tanácsadó rovatának szerkesztőjéhez: „Csaknem 200 gyülekezetet látogattam meg, és csak egyetlen alkalommal szólt hozzám más is, mint a „hivatalos ajtónálló” – és ez az egy is csak azért, hogy szóljon, hogy az ő helyén ülök!” Könnyű vendégszeretőnek lenni az ismerősökkel, de Jézus azt mondja: „ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek… erre bárki képes” (Máté 5:46 TM). Nos, mi újság az ismeretlenekkel? Azokkal, akik nem illenek bele a társadalmi köreidbe? Igen, tudsz mentségeket találni – túl elfoglalt vagy, nem akarsz belekeveredni, kényelmetlenül érzed magad idegenek között. De Isten azt mondja, hogy te őt képviseled, és ez azt jelenti, hogy feláldozod időbeosztásodat, adsz az idődből és a pénzedből, lejárod a lábad olyanokért, akiket nem is ismersz vagy még csak nem is kedvelsz, és a többi embert Isten szemével nézed. Ezt jelenti a vendégszeretet gyakorlása!
Ha Isten elhív
„Buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában!” 1Korinthus 15:58
A pályaválasztás a te döntésed, de a hivatást felülről kapod. Amikor a karrieredet építed, akkor magadért dolgozol, amikor a hivatásodat végzed, akkor Istenért. A karrier rangot, pénzt és hatalmat ígér; a hivatás általában nehézségeket, szenvedést és lehetőséget arra, hogy Isten használhasson. A karrier véget érhet a nyugdíjba vonulással és egy sereg megszerzett dologgal; a hivatás egy életen át elkísér. A karriert mindenféle esemény derékba törheti, de Isten képessé tesz arra, hogy betölthesd hivatásodat a legnehezebb körülmények között is. A Szentírás szereplői közül néhány számára az Isten hívásának való engedelmesség rabszolgaságot, fogságot, száműzetést vagy halált jelentett. Pályájuk íve nem tűnt ígéretesnek, mégis betöltötték hivatásukat, méghozzá rendkívüli módon.
Chuck Colson Amerika egyik legnagyszerűbb karrierjével dicsekedhetett. Nixon elnöksége alatt hatalma és befolyása volt, mégis börtönbe került. Karrierjének vége volt, de hivatása még csak most kezdődött. Isten arra hívta, hogy általa elérhessen hozzá hasonlókat. Így emlékezik vissza: „A legnagyobb kudarcom – az, hogy elítélt voltam – lett életem igazi küldetése. Isten akkor tudott kezdeni használni, amikor nagy megaláztatásomra börtönbüntetésre ítéltek; kiválasztotta az életem legdicstelenebb tapasztalatát, és felhasználta az ő dicsőségére.”
Isten gondviseléséből karriered vége a hivatásod kezdete lehet. Tehát bármire is hívott Isten, a Biblia azt mondja: „buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Korinthus 15:58).
„És különbségek vannak az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de Isten, aki mindezt véghezviszi mindenkiben, ugyanaz.” 1Korinthus 12:6)
A gyakorlott fazekasok felismerik, hogy az agyag, amit formáznak, mekkora nyomást bír el, ez jelzi nekik, hogy mit lehet belőle kialakítani, és mit nem. Az amatőr fazekasokból gyakran hiányzik ez a felismerőkészség – és munkájuk eredményén ez meg is látszik. Ha nem tartod tiszteletben az alapanyagot, a veled született adottságaidat, a valóság az ellenségeddé válik. Az elhívatás szó egy elhívó hangot feltételez. Ahhoz, hogy felismerd élethivatásodat, figyelmesen kell hallgatnod erre a hangra. Ha befogod a füled és olyan dolgot hajszolsz, amire nem kaptál elhívást, és nem is rendelkezel a hozzá szükséges adottságokkal, állandó szorongással fogsz élni, ami ezt suttogja: „olyasmit próbálsz tenni, amit Isten nem kért tőled.” Ha van bátorságod beismerni, hogy mi nem vagy, az hatalmas szabadságot ad, ennek hiánya viszont börtönbe zár.
Parker Palmer azt írja: „Nem választhatod meg a saját hivatásodat, engedned kell, hogy az élet szóljon hozzád.”
Lehet, hogy arra lettél teremtve, hogy tanulj, és közben mások hasznára légy. Ha így van, akkor vonzódni fogsz az olvasáshoz, elmélkedéshez, íráshoz, tanításhoz. Ám ha meg vagy győződve arról (vagy hagyod, hogy mások meggyőzzenek), hogy az üzleti életben kell sikert elérned ahhoz, hogy az életed számítson, akkor állandóan árral szemben fogsz küszködni. Ne ülj háttal a lóra, tanulj meg jó irányba haladni! Mortimer Adler filozófus ír arról az asztalról, mely köré zseniális elmék ülnek le, hogy „az emberiség nagy beszélgetésében” részt vegyenek. Tudod mit? Kilencvenkilenc százalékunk soha nem fog leülni ahhoz az asztalhoz! De bizakodva várhatjuk a dicséretet: „Jól van, jó és hű szolgám” (Máté 25:21), amit Isten megígért azoknak, akik meghallották az ő hívását, elfogadták, és odaszánták az életüket annak betöltésére.
„Az Úr azonban harmadszor is szólította Sámuelt.” 1Sámuel 3:8
Nem úgy érkeztünk e világra, hogy már tisztán felismerjük hivatásunkat és tehetségünk már teljesen kibontakozott. Isten hívásának felismeréséig általában próbálkozásokkal és kudarcokkal teli úton jutunk el. Sámuelt négyszer szólította, mire az felismerte az isteni hangot. Mielőtt Péter a vízen járt volna, azt mondta: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj!” (Máté 14:28–29 RÚF). Van ebben egy tanulság: a vízen járás nem rajtad múlik, hanem Jézuson! Nem arról van szó, hogy rendelkezésedre áll valamilyen hatalom, amit bármikor, bármire felhasználhatsz, ahogy kedved tartja. Mielőtt úgy döntenél, hogy kiszállsz a csónakból, biztosnak kell lenned abban, mire is vagy hívva – és hogy biztosan Jézus az, aki elhívott. Isten az ösztönös cselekvésnél többet vár. Néha könnyelmű döntéseket hozunk kapcsolatok, anyagiak vagy munkahely vonatkozásában, aztán megpróbáljuk kimagyarázni őket valamilyen „kegyes szöveggel” álcázva. Sok „segíts magadon” könyv tartja ajánlatosnak a kockázatvállalást, de keresztyénként csak azt a kockázatot vállalhatjuk, ami az Istennek való engedelmességgel jár. Ha izgalmakra vágyó, veszélyt kedvelő személyiség vagy, akkor különösen is kísérthető vagy ezen a területen. Az unalom sebezhetővé tesz, és arra csábít, hogy a problémáidat elhamarkodott döntésekkel oldd meg, amelyek nincsenek összhangban Isten akaratával. Keskeny a határvonal a „ne félj” és a „ne légy ostoba” között, és könnyen elmosódik. Ahhoz, hogy tudd, mikor kell kilépned a csónakból, nem csupán bátorság kell, hanem bölcsesség is, hogy feltedd a szükséges kérdéseket, tisztánlátás, hogy fel tudd ismerni a Mester hangját, és türelem, hogy kivárd, amíg ő mondja: „Jöjj!”
„A jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.” Róma 8:18
Néha Isten elhívását rózsaszín szemüvegen át nézzük, de Isten hívását hallani nem ugyanaz, mint beleszeretni egy álomkarrierbe. Amikor Isten elhívta Jeremiást, hogy prédikáljon a népnek, aki nem akart rá hallgatni, ő annyira sírt, hogy „a zokogó próféta” néven kezdték emlegetni. Az Istentől kapott megbízatásokra az első reakciónk általában a félelem.
Henry Blackaby írja: „Vannak, akik azt mondják, hogy Isten soha nem kér tőlünk olyat, amit ne tudnánk megtenni. Én eljutottam odáig, hogy ha úgy érzem, hogy egy feladattal Isten bíz meg, és tudom, hogy képes vagyok megbirkózni vele, akkor tudom, hogy ez valószínűleg nem Istentől való. Azok a megbízatások, melyeket Isten ad a Bibliában, mind Isten-mértékűek. Meghaladják az emberileg lehetségest, mert Isten az ő természetét, az ő erejét és az ő jóságát akarja megmutatni általuk a figyelő világnak.”
Igent mondani Isten hívására gyakran azt jelenti, hogy keményen kell dolgoznod akkor is, amikor nincs kedved hozzá. És nem mindig jutalmaz meg olyan elismeréssel, amilyet reméltél. Az emberek talán nem helyeslik, amit teszel, és megpróbálnak megakadályozni benne. Biztosan lesz benne próbálkozás és kudarc és néhány téves kezdés. A természetes tehetség nem elég hivatásod betöltéséhez; ahhoz, hogy azt tedd, amit Isten vár tőled, szükséged van ötletekre, erőre, kreativitásra a saját forrásaidon túlmenően is. Pál azt mondja: „mi Isten munkatársai vagyunk” (1Korinthus 3:9), mert ahhoz, hogy sikert érjünk el, együtt kell működnünk Istennel. Ő nem csupán arra hív, hogy érte dolgozzunk, hanem arra, hogy vele együtt!
Jabéc
„Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét.” (1Krónikák 4:10)
A Bibliában a Krónikák első könyvében egy Jabéc nevű emberről olvasunk. Az első kilenc fejezet nemzetiségi táblázatokból áll, több mint hatszáz név felsorolásával. E sok név közül Isten kiemel egyet, egy férfi nevét, akit Jabécnak hívtak. Az egész Bibliában csak két igevers szól erről az emberről, de ő az egyetlen a hatszáz közül, aki külön, megtisztelő említést kap. Miért emeli ki őt Isten? Mit tett Jabéc, ami miatt neve négyezer év után is emlékezetes maradt? Mi emelte őt az átlag fölé? A következő néhány napban nézzük meg, mit tanulhatunk tőle. „Jabéc tekintélyesebb volt testvéreinél” (1Krónikák 4:9). Miben különbözött a többiektől? Abban, hogy mert Istentől nagy dolgokat kérni, és hitte is, hogy megkapja. „Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt mondta: Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! És megadata neki Isten, amit kért.” (1Krónikák 4:10). Isten azt akarja, hogy kérjünk tőle nagy dolgokat! Jeremiásnak azt mondta: „Kiálts hozzám, és én válaszolok, hatalmas és rejtett dolgokat jelentek ki neked, melyekről még nem tudsz!” (Jeremiás 33:3). Pál azt mondja, hogy Isten „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (Efezus 3:20). Nem tudsz nagyobbat kérni, nem tudsz nagyobbat álmodni Istennél, ezért kezdd el kérni, amit szeretnél, és hidd, hogy megadja neked!
„Bárcsak nagyon megáldanál…” (1Korinthus 4:10)
Jabéc életének három területére kérte Isten áldását: 1) „kiszélesítenéd határomat”: az volt az álma, hogy nagyobb területet birtokoljon, és Isten áldását kérte erre. Ha felhagysz az álmokkal, elveszíted életed irányát. Ha nem tűzöl ki célokat, nem fogsz növekedni. Kell, hogy legyen előtted egy határozott irány, ami felé haladsz. Akkor leszel lelkileg és érzelmileg egészséges, ha tág a látóhatárod. 2) „és a te kezed én velem lenne” (Károli). Isten keze az ő hatalmát jelképezi. Jabéc felismerte, hogy ha nagyobb területet birtokol, akkor a felelősség is nagyobb rajta. Több elvárásnak kell megfelelnie, nagyobb a nyomás rajta, tehát nagy szüksége lesz Isten segítségére. Ezért kérte, hogy Isten legyen vele. Márpedig, ha Isten jelenlétét kérjük az életünkbe, akkor biztosak lehetünk abban, hogy erre a kérésre ő válaszol. 3) „és megoltalmaztál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom.” Jabéc Isten védelmét kérte. Miért? Mert akkoriban minél több földje volt valakinek, annál nagyobb befolyással bírt, és annál többen bírálják. Minél nagyobb a birtoka valakinek, annál több ellenség fogja támadni. Minél közelebb vagy az Úrhoz, és minél erősebb keresztyénné válsz, az ördög annál inkább zaklatni fog, mert nem akarja, hogy növekedj. De abban biztos lehetsz, amit Jabéc is tudott, hogy ha Isten oltalmaz, nem kell félned senkitől és semmitől. Ki akarsz törni a középszerűségből? Akkor kérd azt, amit Jabéc is kért imádságában!
„És megadta neki Isten, amit kért.” (1Krónikák 4:10)
Amikor Jabéc így imádkozott: „bárcsak… kiszélesítenéd határomat”, azzal azt mondta: „Uram, többet szeretnék, mint amennyim van, és ezt tőled kérem!” Ennek az embernek nagy törekvései voltak, és Isten megáldotta azokat. Három közkeletű téveszme tart vissza minket attól, hogy nagy ambícióink legyenek: 1) Összetévesztjük a félelmet az alázattal. Azt mondjuk: „Ó, ez nekem soha nem sikerülne!” – és azt hisszük, alázatosak vagyunk. De ez nem alázat. Ez félelem – a félelem pedig kishitűség. Az alázatos ember azt mondaná: „Isten segítségével képes vagyok rá. Isten áldásával sikerülni fog. Lehet, hogy egyedül nem tudom megtenni, de Isten segítségével igen.” Ez az igazi alázat. 2) Hajlamosak vagyunk összekeverni a lustaságot az elégedettséggel. Pál apostolt idézzük: „megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van” (Filippi 4:11). De ez nem azt jelenti, hogy ne legyenek céljaink. Pál nem azt mondta: „nincsenek terveim vagy céljaim a jövőre nézve”. Sőt, épp az ellenkezőjét írta: „nekifeszülve futok egyenest a cél felé” (Filippi 3:14). Ha nincs semmilyen álmod vagy célod, kérj Istentől! 3) Összetévesztjük a kicsinyes gondolkodást a lelki beállítottsággal. Vannak, akik azt mondják: „én a magam kis szerény módján szolgálom Istent.” Miért nem szolgálod őt hatalmas módon? Miért nem hagyod, hogy jobban használjon? Mások azt mondják: „Nos, én jól vagyok így, ahogy vagyok. Isten ilyennek teremtett.” Nem helyes Istent hibáztatni a növekedés hiányáért, mert ő megadott számodra minden eszközt és ötletet a növekedéshez. A lényeg: gondolkozz nagyban, különben útjában állsz Istennek!
„Bárcsak… velem lennél….” (1Krónikák 4:10)
Jabécnak nem csupán nagy törekvései voltak, hanem egyre növekvő hite és bizalma Istenben. Volt hite arra, hogy imádkozzon, és számítson válaszra. Olyan volt, mint az úttörő misszionárius, William Carey, aki azt mondta: „Számíts nagy dolgokra Istentől, és igyekezz nagy dolgokat tenni Istenért!” A Biblia nem említi, hogy Jabécnak valamilyen különleges képessége vagy tehetsége lett volna. Azt sem mondja, hogy gazdag vagy iskolázott volt. Csupán egy átlagos ember volt átlagon felüli hittel. Ne aggódj amiatt, amivel nem rendelkezel – ha van hited! Isten meg fogja adni a szükséges erőt. Ő szívesen használ átlagembereket, akik hajlandóak bízni benne, és sikerre vezeti őket. Sok nagytehetségű ember üldögél az oldalvonal mentén, miközben átlagemberek, akiknek hitük van, gólt szereznek és győznek. Te is egy lehetsz közülük. Egy másik érdekes tény, hogy a Jabéc név azt jelenti: fájdalmas. A szülés olyan nagy fájdalommal járt Jabéc édesanyja számára, hogy Fájdalmasnak nevezte el őt. Te hogy éreznéd magad, ha ilyen névvel kellene felnőnöd? Lehet, hogy nemkívánatosnak tartották és nem szerették. De ő legyőzte a hátrányát, és hite segítette a továbbhaladásban. Nem a múltra tekintett, hanem a jövőre. Hitte, hogy Isten áldásaival a jövője nagyszerűbb lesz, mint a múltja volt. Mi a te gyengeséged? Fizikai jellegű? Vagy lelki? Boldogtalan gyermekkor? Csalódást okozó munka vagy tönkrement házasság? Bármi is az, Jézus azt mondta: „minden lehetséges annak, aki hisz” (Márk 9:23).
Problémák a házasságban
"Isten... adja meg nektek,az egyetértés lelkét..."(Róma 15:5)
Túl sok házaspár küzd olyan „ gyógyítható” problémákkal, melyeket a négy házassági mítosz egyike okoz.
Meg tudom változtatni társamat, ha igazán próbálom. Add fel ezt! Ha azt a „nagyszerű” tervet követed, miszerint keményen küzdesz és nem adod fel, gondold át újra! A Biblia azt mondja: „ … ne gondold magad többnek, mint ami vagy …” (Róma 12:3)
Az igazság az, hogy te csak saját magadon formálhatsz. Ha te változtatsz a tánclépésen, házastársad is ehhez kezdi igazítani lépteit. Továbbá, ha felismered saját hibáidat és igyekszel kijavítani azokat, ezzel megnyered a társad bizalmát, és olyan környezetet teremtesz, amely elősegíti a változást. Íme itt van néhány dolog amit megtehetsz:
a) Dicsérd azokat a tulajdonságait, melyeket legjobban becsülsz (emlékszel az udvarlás idejére?) és építsd ezeket! Amikor pozitív változást látsz, ismerd el, és bátorítsd!
b) Ne hagyd, hogy a helyzet fokozódjon! Tedd szokásoddá, hogy megkérdezed: „Foglalkoztat valami, amiről nem beszéltünk mostanában?” A Biblia azt mondja, ne feküdjetek le haraggal (ld. Efézus 4:26), tehát kezeljétek a dolgokat, mielőtt nehezteléshez vezetnének, és viszályt okoznának!
c) Próbálj megértőbb lenni! Amikor az emberek meg nem értést tapasztalnak, még inkább megmakacsolják magukat és ellenállnak a változásnak.
d) Csökkentsd a társadtól való függésedet! Emlékezz rá, senki sem töltheti be mindig minden szükségedet! Szükséged van barátokra, akikkel beszélgethetsz, és közös tevékenységet folytathatsz.
e) Mindezek mellett légy türelmes – te sem vagy tökéletes! Kérd Istent, hogy adja nektek az „egyetértés lelkét”! Tartsd észben, hogy az önkontroll az Isten Szentlelkével való betöltetés eredménye, nem pedig emberi ertőfeszítés. (ld. Galata 5:23)
Egyszerűen nem illünk össze. A házasságban az egyet nem értés öt kategóriába sorolható: pénz, szex, anyós-após, gyerekek és a házimunkával kapcsolatos felelősségvállalás.
Túl sok házaspár azt gondolja, hogyha ezeken a dolgokon vitatkoznak, az automatikusan váláshoz vezet. A konfliktus nem öli meg a kapcsolatot! Az a fontos, hogyan kezelitek, nem pedig az, hogy létezik.
Egy asszony ezt mondta: „ A férjem gyűlöli a konfrontációt, ezért amikor problémák adódtak a házasságunkban, ő egyszerűen elment. Én majd felrobbantam, és semmi sem oldódott meg. Végül meg tanultunk beszélni a nézeteltérésekről és kezelni azokat – ő többé nem ment el és én nem kezdtem hisztizni. Ez működött… most együtt dolgozunk azon, hogy megoldjuk a problémákat”
A harag csak egy mód érzelmeink kifejezésére; Isten nem tévedett, amikor ezt is beletervezte. De azt akarja, hogy megfelelően kezeljük (ld. Máté 6:15). Az, hogy ideges vagy, még nem jogosít fel arra, hogy kiabálj, és ajtókat csapkodj. Salamon azt mondta: „Szabadjára engedi haragját a bolond… de a bölcs kontroll alatt tartja magát.” (Példabeszédek 29:11)
A meggondolatlan szavak sebeket okoznak, és nem lehet visszaszívni őket.
Dávid azt mondta: „Haragotokban ne vétkezzetek… csendesítsétek le szívetek!” (Zsoltárok 4:5) Más szavakkal: gondolkozz, figyelj és nyugodj le, mielőtt cselekszel! És soha ne folyamodj a megbélyegző szavakhoz (ld. Máté 5:22); ezek semmi jót nem szolgálnak, de szándékosan bántják az embert.
Manapság a pereskedés és a megtorlás kultúrájában élünk, de a szemet szemért, fogat fogért elvre épülő házasság csak szenvedéshez vezet. Isten azt mondja: „Ne álljatok bosszút önmagatokért… Enyém a bosszúállás, én megfizetek” (Róma 12:19). Fizikailag és érzelmileg belebetegedsz abba, ha a keserűséget táplálod. Tehát engedd el és kérd Istent, hogy töltse be szívedet az ő szeretetével. És Ő meg is fogja tenni!
Már nem szeretjük egymást. Hallottál már arról a nőről, aki újsághirdetést adott fel a következő szöveggel:"Férjet keresek". Nagyon sok választ kapott, mely mind ugyanazt tartalmazta: "Megkaphatod az enyémet!" Komolyra fordítva, ha a negatív hozzáállás és a keserűség aláássa házasságodat, itt az ideje néhány változásnak, a következők segítségével.
1) Emlékezz a történtekre! Valószínűleg jó barátként kezdtétek. Tehát kérdezd meg magad, hogyan bánnál a legjobb barátoddal, ha kapcsolatotokban problémák merülnének fel. Nem ítélkezően és védekezően,igaz? Kezdetben mi vonzott titeket egymáshoz? Mikor lettetek szerelmesek? Hogyan viselkedtetek, amikor jól mentek a dolgok? Idézd vissza emlékezetedben a legjobb pillanatokat és ismételgesd őket!
2) Összpontosítsd gondolataidat arra, hogy Isten mire képes! Ne a társad legjobb tulajdonságaiban bízz, hanem kezdj el hinni abban, hogy Isten teljesen át tudja formálni kapcsolatotokat. Ne feledd, sokkal inkább képes vagy arra, hogy megváltoztasd a házastársadra vonatkozó véleményedet, mint azt gondolnád. Tehát koncentrálj a házasságoddal kapcsolatban azokra a dolgokra, melyek "jó hírűek"!(Filippi 4:8)
3) Alakíts ki magadban figyelmes viselkedést a kapcsolatotok érdekében! Írj egy listát azokról a dolgokról, amelyekről tudod, hogy házastársadat boldoggá tennék! Figyelj a részletekre is! Például öleld meg férjed, ha hazaérkezik a munkából egy kemény nap után, vagy segíts feleségednek a házimunkában. Légy figyelmes! Töltsd meg újra a kapcsolatotokat figyelmességgel, előzékenységgel!
4) Nézd a társadat Isten szemével! Megpróbálni úgy szeretni másokat, ahogyan Isten szeret minket, ez jó szabály minden kapcsolat számára, csak nem a házasságra. És ha nem szereted magad, emlékezz arra mit mondott rólad Isten: áldott vagy... szeretett ...értékes... és csodálatosan megalkotott!
Semmi sem tudja rendbe hozni a kapcsolatunkat. Egy asszony egyszer megkérdezte a barátnőjét: „Miért nem a megfelelő ujjadon hordod a jeggyűrűdet?” A barátnője így felelt:
„Mert nem a megfelelő férfihoz mentem férjhez.” Ismerősen hangzik? A legnagyobb hiba, amit elkövetsz, ha letudod a dolgot annyival, hogy azt hiszed, nem a megfelelő személlyel házasodtál össze, és semmi sem mentheti meg a házasságodat, legfeljebb egy csoda.
A jó hír ma az, hogy Isten még mindig nem szállt ki a csoda üzletágából. Vele „semmi sem lehetetlen” (Lukács 1:37) Ezért, amikor a problémák leküzdhetetlennek tűnnek, ez az Isten visz át rajtuk. Jeremiás azt mondja: „Uram, Te alkottad az eget és a földet nagy hatalmaddal… Neked semmi sem túl nehéz.” (Jeremiás 32:17) Az a baj, hogy közülünk túl sokan élnek a valószínűség birodalmában, azt gondolva, hogy a dolgok valószínűleg nem lesznek jobbak… valószínűleg mindig lesznek pénzügyi gondok … valószínűleg el fogunk válni.
Ehelyett a lehetőségek birodalmában kellene élnünk! A hit a biztos bizonyosság abban, hogy meg fog történni, amit remélünk… és a nem látható dolgoknak a bizonyítéka.” (Zsidók 11:2)
A Biblia azt mondja: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29:11) Ha elcsüggednél a kapcsolatotok miatt, próbáld a gondolataidat arra összpontosítani, amit Isten képes tenni8. A Biblia azt mondja, ha kitartóan keressük őt, meg fogjuk találni (ld. 2Krónikák15:2). Ő nem valami távoli Istenség, akinek semmilyen kapcsolata sincs az életed mindennapi kihívásaival. Nem, Ő azt szeretné, ha bensőséges kapcsolata lehetne veled, hogy használd az Ő erejét és hatalmát arra, hogy átalakítsd a házasságodat valami maradandóvá és csodálatossá.
Tanulás és növekedés
Egy ismeretlen szerző írta: „Ha kávé nélkül is el tudod kezdeni a napot; ha tudod tenni a dolgod serkentőszerek nélkül; ha mindig derűs vagy, és ügyet sem vetsz a fájdalomra; ha kibírod panaszkodás nélkül, és nem untatsz másokat a gondjaiddal; ha megelégszel minden nap ugyanazzal az étellel, és még hálás is vagy érte; ha megérted, hogy szeretteid túl elfoglaltak, és nincs idejük rád; ha meg tudod bocsátani egy barátnak a meggondolatlanságát; ha meg tudod bocsátani, hogy a szeretteid rajtad adják ki mérgüket akkor is, ha egyáltalán nem a te hibád, hogy rosszul alakultak a dolgok; ha neheztelés nélkül el tudod viselni a kritikát és a hibáztatást; ha elnéző tudsz lenni, ha egy barátod kevésbé iskolázott, és nem igyekszel folyton kijavítani; ha gazdag barátaiddal nem bánsz jobban, mint a szegényekkel; ha hazugság és csalás nélkül szembe tudsz nézni a világgal; ha nincs szükséged különböző szerekre a feszültségoldáshoz; ha ki tudsz kapcsolódni alkohol nélkül is; ha tudsz aludni altató nélkül; ha őszintén ki tudod mondani, hogy nincsenek a szíved mélyén előítéletek világnézet, bőrszín, vallás vagy politika tekintetében; akkor, barátom, majdnem olyan jó vagy, mint a kutyád.”
Majdnem, de nem egészen! E fenti szösszenetet kétféle embertípusnak ajánlom:
1) Az állatbarátoknak.
2) Azoknak, akik elkötelezték magukat a tanulásra és növekedésre: „Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!"
„Ha szavaidra találtam, ettem őket…” (Jeremiás 15:16 NKJV)
Egyszer egy nő vett egy papagájt, és hazavitte, de másnap már vitte is vissza az állatkereskedésbe. „Ez a madár nem beszél” – mondta a boltosnak. „Van tükre?” – kérdezte a boltos, majd így folytatta: „A papagájok szeretik a tükröt. Látják benne magukat, és akkor beszélgetni kezdenek a tükörképükkel.” Erre a nő vett egy tükröt. Másnap már újra ott volt a boltban. A madár még mindig nem beszélt. „Mit szólna egy létrához? A papagájok szeretnek le s föl mászkálni a létrán. Egy boldog papagáj hamarabb megszólal.” A nő megvette a létrát. Persze másnap újból visszajött azzal, hogy a madár még mindig nem beszél. „Hintája van? Ha nincs, akkor ez a gond. A hinta megnyugtatja, és akkor majd megszólal.” A nő kelletlenül vett egy hintát is, és távozott. Másnap egészen megváltozott arckifejezéssel lépett a boltba. „A papagáj elpusztult” – mondta. Az állatkereskedő megdöbbent. „Igazán sajnálom. És mondja, szólt legalább egy szót valamikor?” – kérdezte. „Igen, pont mielőtt elpusztult” – felelte a nő. „Azt mondta: »Ételt egyáltalán nem árulnak abban a boltban?«” A tanulság ez: eltöltheted az idődet a tükör előtt a megjelenésedre összpontosítva; vagy létrákon, a karrierre és a sikerre koncentrálva; vagy hintákon, a szórakozás kedvéért – és közben lelkileg éhen halsz. Teréz anya azt mondta, hogy a legnehezebb esetek, amikkel meg kellett küzdenie Kalkuttában, azok voltak, amikor az emberek teljesen elvesztették az étvágyukat, vagy annyira betegek voltak, hogy nem tudtak enni, vagy nem tudták megemészteni az ételt. Lelki halált okoz az, ha nem táplálkozol minden nap Isten Igéjével! Jeremiás azt mondta: „Ha szavaid elém kerültek, csak úgy nyeltem őket; kedvem telt szavadban és öröme szívemnek” (Jeremiás 15:16 katolikus fordítás).
