Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Három előny, ha beszélsz másoknak az álmodról-Isten a javadra munkálkodik-Isten arra használja tálentumainkat, hogy tesztelje önzetlenségünket.-Isten azokat használja, akik használni szeretnék a tőle kapott szenvedélyt-Isten remekműve vagy-Kezdj el g

2019. április 29. 10:07 - Andre Lowoa

Három előny, ha beszélsz másoknak az álmodról

 

 

„Az életem önmagában mit sem ér nekem; csak be akarom teljesíteni küldetésem és elvégezni a munkát, amit az Úr Jézus bízott rám.” (ApCsel 20:24a GNT fordítás)

 

Amikor megkapod álmodat Istentől, ne tartsd magadban, hanem mondd el másoknak. Csak azzal már, hogy megosztod másokkal, megvallod a hitedet és erre majd ők is köréd sereglenek, hogy részt vállalhassanak benne. Először csak elképzeled, aztán szavakká formálva kimondod az álmot: „Azt hiszem, ez az, amit tenni akar Isten az életemben.”

1980. március 30-án a Saddleback Gyülekezetben tartottam első prédikációmat, melynek alkalmával 60 ember előtt állva olvastam fel a saddlebacki álmot. A hitvallást, hogy Saddleback olyan gyülekezet lesz, ahol a szenvedő megértést és bátorítást találhat, ahol egy nap hatékony szolgálatunk folyományaként 20.000 tagot üdvözölhetünk Isten családjának közösségében, ahol tagok ezreit küldjük majd ki missziós küldetésekre szerte a világon és évente legalább egy új gyülekezeti egységet indítunk, és ahol egyszer majd egy legalább 20 hektáros imahelyen fogunk Istentiszteletet tartani és szolgálni.

Magabiztosan szónokoltam a Saddleback Gyülekezetnek ezekről az álmokról és hitbeli meggyőződésem volt, hogy valóra is válnak. Hogy miért? Mert Istentől fakadtak. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltam halálra rémülve! Viszont tisztában voltam vele, hogy a kudarctól való félelem eltántorítana attól, hogy azt tegyem, amire Isten elhívott.

Három előnye van annak, ha beszélsz másoknak az álmodról:

  1. A kezdő lépés megtételére ösztönöz. Ha egyszer kimondtad, már szavadon lehet fogni, hogy próbálkozz és mozdulj.
  2. Mozgósítja más emberek segítségét. Amint kinyilatkoztattam az álmomat, az emberek belelkesültek és részt akartak vállalni benne. Egy Istentől való álom olyan embereket fog hozzád vonzani, akikről még csak nem is sejtenéd, hogy segítségedre lehetnek.
  3. Működésbe hozza Isten erejét. Hited kapaszkodóján kilépsz a csónakból és elkezdesz a vízen járni. Isten meg fog tartani!

„Az életem önmagában mit sem ér nekem; csak be akarom teljesíteni küldetésem és elvégezni a munkát, amit az Úr Jézus bízott rám.” (ApCsel 20:24a GNT fordítás)

Beszéljetek róla:

  • Milyen félelmek akadályoznak abban, hogy megoszd másokkal Istennek az életedre meghatározott álmát?
  • Kivel oszthatod meg az álmod?
  • Miként igényled mások bátorítását, midőn felfedezed és véghezviszed Istennek az életedre szóló álmát? Kik azok az emberek az életedben, akik ezt meg fogják tenni neked?



Isten a javadra munkálkodik


"Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján." (Zsoltárok 23:6a) 

capture.JPG


Isten a fájdalmaid, szokásaid és elakadásaid közepette őriz és vigyáz rád.

Amikor Dávid király azt mondja, hogy "Bizony, jóságod kísér engem..." akkor nem azt mondja, hogy "Bizony, csupán csak jó dolgok fognak történni velem!" Tudta, mint ahogy mindenki tudja, hogy rossz dolgok is történnek a jó emberekkel.

Amiről Dávid király itt beszél az az, hogy Istent követi az Ő jósága. Nem számít, hogy valami mennyire rossznak vagy gonosznak tűnik, Isten a javadra fogja fordítani azt.

Ez Isten egyik legnagyszerűbb ígérete, amit a hívőknek adott: Tudjuk, hogy minden, ami velünk történik azt Isten a javunkra használja – ha szeretjük Istent és ha beleillenek a terveibe. (Róma 8:28) Ha hívő vagy, akkor a Biblia azt mondja, hogy minden a javukra szolgál. Nem azt, hogy minden jó, hanem hogy a javunkat szolgálja.

Nincs olyan nehézség, kényszerhelyzet, vereség vagy szerencsétlenség egy hívő ember életében, amit Isten végső soron ne tudna a saját céljaira fordítani.

Beszéljetek róla

  • Milyen olyan nehézséggel, kényszerhelyzettel vagy vereséggel találkoztál, amivel lehetetlen volt szembenézni?
  • Mit gondolsz Isten hogyan szeretné, hogy válaszolj ezekre, ha hiszel a Róma 8:28-ban leírtaknak?
  • Gondolj, egy olyan helyzetre, amikor Isten az életedben lévő rosszat jóra fordította. Miért fontos emlékezni arra, hogy Isten hűséges volt hozzád a múltban?






Isten arra használja tálentumainkat, hogy tesztelje önzetlenségünket.

“Mindegyikőtök kapott Istentől valamilyen szellemi ajándékot. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást.” ( 1 Péter 4:10, GNT fordítás)

 

Isten használja talentumainkat, hogy tesztelje önzetlenségünket. El kell döntened az életben, hogy kiért és miért élsz. Vagy önközpontú és zsugori életet élsz, vagy valami magadnál nagyszerűbbért – Isten Királyságáért élsz.

A hűséges emberek nem magukért élnek. Ők tudják, hogy azok a talentumok, melyeket Istentől kaptak, nem a saját maguk hasznára adattak; hanem arra, hogy a világot egy jobb hellyé tegyék.

Amikor Isten téged teremtett, akkor mindenféle ajándékot, talentumot és képességet adott neked. Ezek a következők: lelki ajándékaid; a szíved, képességek, személyiség és tapasztalatok. Ezek, mind az öt, tesznek téged egyedivé; ettől vagy te, Te. Isten teremtett téged ilyennek. Az egész világon senki nincs hozzád hasonló; és Isten azt szeretné, hogy az Ő dicsőségére önmagad legyél.

Isten arra formált, hogy szolgáld őt és csupán egy mód van erre; mégpedig az, ha másokat szolgálsz.

A hűséges emberek tudják, hogy talentumaik nem a saját hasznukra adattak. Lehet, hogy van érzéked a művészetekhez és mondjuk azért csinálod “mert szereted csinálni.” Ez klassz, ám nem  elég jó ok. Isten nem azért adott neked artisztikus képességet, hogy csupán szeresd csinálni; hanem azért adta, hogy a művészetedet úgy használd, hogy másokat vagy másokon segítesz.

Vannak akik, képesek megjavítani dolgokat. Mások a matematikában jók. Néhányan abban jók, hogy véghezvisznek egy üzletet. Mások a zenéhez értenek. Megint mások jó szervezőkészséggel rendelkeznek, illetve ügyesen kertészkednek, valamint nyírják a szegélyt.

Isten mindannyiunkat különbözőnek teremtett azért, hogy a világban minden megoldódjon. Ha mi mindannyian ugyanazt a dolgot tennénk, akkor sok minden dolgavégezetlen maradna.

Te magad vagy a talentumaid sáfára és Isten megnézi, hogy ténylegesen használod-e, amit neked adott itt a földön. Ha eredményesen használod ezeket a talentumokat, akkor több felelősséget bíz rád a Mennyben.

Elgondolkodtál valaha azon, hogy Isten miért nem csak úgy teremtett bennünket, hogy aztán felvigyen a Mennybe? Miért helyezett bennünket ide erre a megtört Földre 70 vagy 80 évre? Azért tett ide, mert az élet teszt, bizalom és egy ideiglenes feladat. Isten figyel és megnézi, hogy hűséges vagy-e azokban, amiket rád bízott itt a Földön, hogy megáldj másokat.

A Biblia ezt mondja az 1 Péter 4:10-ben: “Mindegyikőtök kapott Istentől valamilyen szellemi ajándékot. Ezzel az ajándékkal szolgáljátok egymást.” Isten adott neked talentumokat és azt akarja, hogy légy hű ezeken.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan szolgálsz másokat a talenumaiddal?
  • Teszteld az indítékaidat mindenben, amit teszel. Például szolgálsz-e valahol azért, hogy másoknak segíts és magasztald Istent vagy a figyelemet magadra akarod felhívni és önmagadat dicsőíteni?




Isten azokat használja, akik használni szeretnék a tőle kapott szenvedélyt

"Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek."(Gal.4,18)

Isten szenvedélyes Isten. Ő szenvedélyesen szeret dolgokat, és szenvedélyesen utál más dolgokat. Ahogy egyre közelebb kerülsz hozzá, ő neked is ad majd ebből a szenvedélyből egy olyan dolog iránt, ami számára fontos, hogy te ezáltal az ő szószólója lehess a világban.

Ez lehet egy probléma iránt való elkötelezett szenvedély, egy célért, egy elvért vagy akár emberekért. Bármi legyen is az, te késztetést fogsz érezni az iránt, hogy felszólalj azért a dologért és hogy cselekedd azt, ami tőled telik, hogy változtass rajta.

Nem tudsz nem beszélni arról, ami a leginkább foglalkoztat. Jézus azt mondta: "Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj."(Mt.12,34)

Itt van erre két példa:

* Dávid, aki azt mondta: "A házad iránti féltő szeretet emészt" (Zsolt. 69,10)



* Jeremiás, aki pedig ezt mondta: "Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam. " (Jer. 20,9)


Van úgy, hogy Isten egyes embereknek isteni szenvedélyt ad, hogy egy ügyért harcoljanak. Ez gyakran lehet egy olyan probléma, amit maguk is megtapasztaltak, mint például a bántalmazás, függőség, terméketlenség, depresszió, egy betegség vagy más egyéb nehézség.

Néha az Úr elkötelezettséget ad embereknek, hogy felszólaljanak másokért, olyanokért, akik nem tudnak felszólalni magukért: a meg nem született gyermekek, az üldözöttek, a szegények, a bebörtönözöttek, akikkel rosszul bánnak, a hátrányos helyzetűek és azok, akiktől megtagadták az igazságot. A Biblia sok helyen felszólít minket arra, hogy védjük a védteleneket.

Isten az elkötelezett embereket arra használja, hogy az ő Királysága dicsőségét szolgálják. Ő adhat neked elhívást az iránt, hogy új gyülekezetet alapíts, hogy megerősíts családokat, hogy Bibliafordításokat támogass, hogy keresztény vezetőket képezz, vagy akár az iránt, hogy bizonyos csoportokhoz eljuttasd az evangéliumot: az üzletemberekhez, a tinédzserekhez, a külföldi cserediákokhoz, a fiatal anyákhoz vagy egy bizonyos hobbit vagy sportot űzőkhöz.

Ha kéred Istent, akkor ő indíttatást adhat a szívedbe, hogy egy olyan országba menj el, vagy egy olyan etnikai csoporthoz, amelynek nagy szüksége van egy erős keresztény bizonyságtevőre.

Isten különböző szenvedélyeket ad nekünk az Ő ügyei iránt, hogy minden, amit ő szeretne hogy a földön megvalósuljon, az meg is fog valósulni. Ne várd el, hogy valaki más legyen elhivatott arra, ami a te elhívásod. Inkább legyünk figyelmesek, és értékeljük egymás szolgálatát, mivel senki sem tudhatja egyből, hogy mi is az. Soha ne értékeljük alul a másik elhívását.
A Biblia azt írja, hogy : "Helyes az, ha valaki mindenkor a jóért buzgólkodik, és nem csak akkor, amikor ott vagyok közöttetek." (Gal.4,18)

Beszéljetek róla


* Neked mi iránt adott Isten ilyen szenvedélyt?
* Jelenleg mit teszel azért, hogy eleget tegyél ennek az elhívásnak?
* Hiszed, hogy, Isten azt akarja, hogy valamit jobban vagy másképp tégy azért, hogy véghezvidd az ő céljait?
* Hogyan tudod segíteni a barátaidat és a családodat az ő elhívásukban?




Isten remekműve vagy

"Egész valómat te alkottad. Már édesanyám méhében megformáltál. Magasztallak, mert elképesztő és csodálatos módon teremtettél meg. Amit tettél csodálatos. Jól tudom ezt." (Zsoltárok 139 13-14, szabad fordítás)


Isten elképesztő és csodálatos módon teremtett meg téged. Zsoltárok 139:13-14 így írja: "Egész valómat te alkottad. Már édesanyám méhében megformáltál. Magasztallak, mert elképesztő és csodálatos módon teremtettél meg. Amit tettél csodálatos. Jól tudom ezt." (szabad fordítás)

Isten egy művészeti alkotásnak lát téged. Nem kritikusan, hanem mélységes szeretettel tekint rád. A testünk az ő mestermunkája.

Ezt tudva mi a legjobb hozzáállás a testedhez? Ne utasítsd és ne hanyagold el.

A testedet gondozni egy lelki gyakorlat. Isten alkotta a tested, Jézus meghalt érte, a Szentlélek lakik benne, a tested kapcsolatban áll Krisztussal, és egy nap majd feltámad. Egy nap Isten számon kéri majd rajtad, hogyan bántál a testeddel.

De ebben nem hagy egyedül. Az Erős Dániellé válásod útjának minden lépésében veled van.

Beszéljetek róla

* Isten adta a tested, ami ahhoz kell, hogy azzal itt a földön betöltsd a küldetésed. Hogyan változtatja meg ez a testedhez való viszonyodat?

* Amikor visszautasítod a tested, akkor lényegében ezt mondod: "Istenem, hibáztál." Milyen jobb módon tudnál Istennel beszélni a testedről?

* Melyek azok az erősségek, amelyeket Isten neked adott? Hogyan használhatnád fel ezeket Isten dicsőségére?







Kezdj el gyógyulni: Mondd el az Úrnak!

„Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat.
Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal.
Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat...
Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől.”

(Jeremiás siralmai 3:4-6,8)

Mindnyájan átmegyünk olyan időszakokon, amikor úgy látszik, hogy az életünk darabjaira hullik. Elveszítjük az állásunkat. Szakításon megyünk át. Valaki meghal, akit ismertünk. Az egészségünk rosszra fordul.
Az ilyen időkben azt gondoljuk, Isten elhagyott bennünket. De ez nem igaz.

Jeremiás próféta is ugyanebben a csónakban evezett, amikor a Jeremiás Siralmai-t írta. Hazájában, Júdában éppen gazdasági válság volt, és ellenséges támadásoknak is ki voltak szolgáltatva. Szemtanúja volt a népe elleni szörnyűséges és embertelen cselekedeteknek. Az embereknek nem volt munkájuk és az éhhalál fenyegette őket.

Mit tett ekkor Jeremiás?
Először is elmondta Istennek, hogyan is érez. A Jeremiás Siralmai 3-ban Jeremiás azt mondja: Elsorvasztotta húsom és bőröm, összetörte csontjaimat. Körülbástyázott engem méreggel és fáradsággal. Vaksötétbe helyezett engem, mint a régen meghaltakat. … Ha segítségért kiáltok is, elzárkózik imádságom elől.

Meglep téged, hogy ezek a szavak állnak a Bibliában?
Jeremiás úgy érezte, hogy Isten megfeledkezett róla. De Jeremiás nem hagyta figyelmen kívül, amit érzett. Nem szépítette a helyzetet. Elmondta Istennek, ami a szívén volt. Egyébként Jeremiás öt fejezeten keresztül taglalja Istennek, hogy mit gondol az adott szituációról. Azt mondta Istennek: „Itt valami nagyon nincs rendben!”

Miért hagyta benne Isten ezeket a szakaszokat a Bibliában?
Mert azt akarja, hogy tudd, hogy Ő képes kezelni a haragodat, a lázadásodat és a bánatodat is. Jeremiás egy egész könyvet fordít arra, hogy kiengedje a gőzt. Ha Isten elég hatalmas volt arra, hogy Jeremiás fájdalmát kezelje, akkor elég hatalmas arra is, hogy a tiéddel is ugyanezt tegye.

Amikor elfojtod az érzéseidet, csak kárt teszel magadban. Még a gyomrod is megfájdulhat emiatt. Add át inkább a terheket Istennek.

Amikor a gyerekeim még kicsik voltak, néha hisztiztek, de ettől én még ugyanúgy szeretettem őket. Ettől még nem gondoltam úgy, hogy a korábbi döntésem esetleg nem volt helyes. Nem éreztem kevésbé magam az apjuknak. Ezek a dühkitörések inkább arra emlékeztettek, hogy a gyermekeim még éretlenek. Nem tudják azt, amit én már tudok.

Isten sem szeret kevésbé téged, amikor hisztizel. Bár nem tartozik nekünk magyarázattal, sosem tart attól, amit mondani fogunk neki. Tehát mond el neki! Ez lesz a gyógyulásod kezdete.


Beszéljünk róla:

* Mik azok a dolgok az életedben, amiről féltél eddig beszélni Istennek?
* Miért nehéz őszintének lenni Istennel a küzdelmeinkkel kapcsolatban?
* Próbálj meg "levelet írni" Istennek a harcaidról. Miben segíthet, ha papírra veted ezeket? Mi az, amit könnyebb leírni, mint elmondani Istennek?







Nem válthatod meg saját magadat!

Jézus megmentett bennünket … azzal, hogy önmagát adta áldozatul a mi bűneinkért. Isten akarata az, hogy mi mindannyian felismerjük ezt a szabadítást! (Gal.1.4 MSG alapján)



Dávid egyike volt Izráel legnagyszerűbb királyainak – erőteljes uralkodó volt, okos és gazdag. Bármit megtehetett, amit csak akart, mégis felismerte, hogy nem képes üdvözíteni magát. Egyedül egyvalaki mentheti őt meg:

Csendesen állok az Úr színe előtt, várakozom a te megmentésedre. Segítségem egyedül csak tőled jön (Zsolt.62:1 LB alapján)

Ki van zárva, hogy a mennybe vezető utat mi készítsük el, vagy megvegyük azt, vagy akárcsak kiérdemeljük. Ha az üdvösségre gondolunk, ráébredünk, hogy képtelenek vagyunk megmenteni magunkat. A kormány sem tud megmenteni minket. A népszerűségünk sem üdvözíthet minket. A sikereink sem tudnak megváltani bennünket.

Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, (Zsolt.49:8-9; MBT)


Ha nem lett volna szükséged Megváltóra, Isten nem küldte volna el Őt érted. Ő azonban tudta, hogy a szellemi állapotod sokkal inkább megromlott, mint azt gondoltad volna, ezért küldte el Jézust a te megmentésedre.

Ki van zárva, hogy bejuss egy tökéletes Mennyországba a saját erődből. Lehetetlen, hogy kifizesd a saját megváltásodat. Az ár messze meghaladja a teljesítőképességedet, így Jézus fizette ki ezt azzal, hogy eljött és meghalt a kereszten érted. Az életével egyenlítette ki a számlát.

komment
süti beállítások módosítása