1989. június 21.

Uram?

Én vagyok. Soha ne hagyd abba az imádkozást! Kövesd utasításaimat; kedves! Állj mindig Istened rendelkezésére! Mindig: közeledben vagyok, hogy megadjam azt, amiben lelked hiányt szenved. Bölcsességet kérsz? Bõkezûen oktatlak a bölcsességre. Állhatatosságot? Lelkedbe árasztom, hogy megteljék buzgósággal. Türelmet? Az enyémet adom neked. Kitartást kérsz, hogy magadért és másokért engesztelj? Belõlem fogod meríteni. Szeretetet? Én magam töltöm meg szívedet az enyémbõl. Békét? Az én békém a tied. Ó gyermekem! Miért nem kéred tõlem ezeket a kegyelmeket, amelyek a lelkedet táplálják?

Valójában nem is tudom…

Ne feledd, én vagyok a Bölcsesség és a te Nevelõd, tehát bennem bízzál! Nem én tápláltam-e idáig a te lelkedet, és másokét is? Továbbra is kiárasztom rád tanításomat, valamint a prófétálást. Bennem bízzál, engem keress, velem járj, nekem engedelmeskedj, engem szeress és imádj! Mindig jelen vagyok, érezd tehát biztonságban magadat! Én vagyok a Hatalom és a Rend, amely leszáll rád. Ó gyermekem, örökké tartóan szeretlek, ne veszõdjék lelked azzal, hogy útjaimat próbálja megérteni, mert csak kanyargó utakra viteted magad, melyeknek soha sincs végük. Tudod, hogy az én útjaim nem a ti útjaitok, és óriási különbség van a kettõ között! Fogadd el békében azt, amit adok neked, engedd meg, hogy rajtad tartsam ujjamat! Én és te, a Szeretetben egyesülve. Jöjj, mi ketten?