Írta: Dr. Makrai Tibor


"Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni." (Sören Kierkegaard)
Az esztendő fordulóján, - vagy ahogy Kányádi Sándor írja, amikor „férfiasan kezet fog múlttal a jövendő" - a fenti gondolat jutott eszembe. Ebben az időszakban az ember egy kicsit elcsendesedik és értékeli az eltelt időt.
Ilyenkor érdemes megállni és visszanézni az elmúlt esztendő eseményeire, hálát adni Urunk gondviselő és bűnbocsátó kegyelméért, számba venni csodatételeit, ajándékait, megköszönni azt, hogy hűtlenségünk ellenére is hű maradt és megőrzött bennünket, velünk volt a próbatételek és nehézségek idején.
De lehet más lelkülettel is visszatekinteni: bosszankodni az elszalasztott lehetőségek miatt, sajnálkozni a bennünket ért veszteségeken, felemlegetni sérelmeinket, elpanaszolni a megélhetési nehézségeinket, mennyi baj ért bennünket.
Igaza van az ókori gondolkodónak: Az embert nem maguk a dolgok, hanem az a mód zavarja meg, ahogy a dolgokat látja."(Epiktétosz).
Hasznosabb megelégedett, hálás szívvel visszatekinteni, és békességgel magunk mögött hagyni az elmúlt esztendőt, mint elégedetlenkedve és siránkozva.
Mindennek ugyanis következményei vannak az előttünk álló esztendő megítélését illetően is. Előbbi esetben nyugodtan és békés szívvel tudunk az új évre tekinteni, hiszen az az Isten, aki az elmúlt évben velünk volt, az ezután is velünk lesz. A másik lelkület aggodalmaskodva néz a jövőbe, milyen veszteségek, milyen betegségek érnek majd bennünket, milyen mértékben terjed ki a válság, hogyan fogok megélni. Fontos az, hogy mire vagy kire nézünk az elmúlt esztendő értékelésében és az új év várásában.

Tanács az új esztendőre:
Tekints magadba, és elcsüggedsz, tekints magad köré, és félelem fog el, tekints Jézusra, és békesség lesz az osztályrészed.

A polgári légi közlekedés eddigi legsúlyosabb szerencsétlensége (nem számítva a 2001. szept.11-i tragédiát) történt 1977. március 27-én, a Kanári szigeteken, a tenerifei repülőtér kifutópályáján. A ködös időben két Boeing-747-es repülőgép ütközött össze még a földön, 583 ember halálát okozva. Az egyik gép pilótája az indulással nem várta meg az irányítótorony engedélyét, így az összeütközés elkerülhetetlen volt. A pilóta azt gondolta, hogy helyesen cselekszik, de tévedett. Pedig minden pilótának már a kiképzés elején meg kell tanulnia, hogy nem a saját elgondolásai, döntései szerint vezeti a repülőt, hanem az irányítótorony utasításai alapján. Különösen igaz ez rossz látási viszonyok között. Az irányítótoronyban levő személyzet látja át a helyzetet, ő tud biztonságosan vezetni.

Igaz ez a mindennapi életünkben is. Azt sem látjuk, hogy a következő percben mi fog történni, nem hogy a következő évben. Az előttünk álló esztendő eseményei ködben vannak: „sűrű sötét van mindenfelé”. Rémisztő híreket is hallunk válságról, globális problémákról, megoldhatatlannak tűnő nehézségekről; biztosnak látszó erkölcsi tájékozódási pontok tűntek el. Emiatt sokan félnek az új esztendőtől.

A keresztyén ember Mennyei Atyja azonban az „irányítótoronyban” ül, aki követte a múltját, figyelemmel kíséri a jelenét, és már látja a jövőt és a teremtett világ következő eseményeit is. Ő tud tehát biztonságosan vezetni, nyugodtan rábízhatjuk magunkat az új esztendőben is. Ne a saját fejünk után, elképzeléseink szerint döntsünk, hanem Urunk bölcs tanácsait vegyük figyelembe, aki felajánlja segítségét, Igéjével és Szentlelkével vezet bennünket, így nyugodt és vidám szívvel léphetünk át az új esztendőbe.

Dr. Makrai Tibor / Mátészalka

Ígéret 2013-re is: „Bölccsé teszlek, és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsolt 32,8)

Írta: Dr. Makrai Tibor



Ezen a héten búcsúzunk a 2014. évtől, és Isten kegyelméből elkezdjük a következő esztendőt. Ez az időszak a vissza- és előretekintés, az értékelés, valamint a tervezés ideje is.

A mögöttünk levő év eseményeinek számbavételekor jellemezzen bennünket a hálás emlékezés és a jótékony felejtés! Emlékezzünk Istenünk gondviselő, hordozó szeretetére: „Emlékezzetek meg az ő csodáiról, amelyeket cselekedett!” (Zsolt 105,5); viszont felejtsük el a bennünket ért sérelmeket, megvallott bűneinket, és ne emlegessük veszteségeinket! Fogadjuk meg a neves angol írónő tanácsát: „Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.” (Charlotte Bronte).

Az új esztendőre való készülésben pedig az alábbi történet segítsen bennünket!

Ifjú földművesek versenyeztek, egy darab ugart kellett felszántaniuk. Az volt a mérték, hogy ki tudja a legegyenesebb barázdát szántani. A legtöbbje csak görbe barázdát szántott. Amikor a jutalom kiosztására került a sor, az elhangzott kérdésre: Mire figyeltél szántás közben? – a görbe barázdát szántók ilyen válaszokat adtak: az eke szarvára; az eke vasára; a barázdát néztem. Az viszont, aki egyenes barázdát szántott, ezt mondta: Én a lovak között arra, a messze lévő, egyedül álló fára figyeltem.

Ha különböző emberi vélekedésekre hallgatunk, ha önmagunkra vagy a körülményeinkre nézünk, akkor letérünk az Isten által kijelölt utunkról. Az új esztendőben nézzünk csak fel és egyenesen előre, Jézusra – a hit elkezdőjére és bevégzőjére – és akkor életünk útja egyenes lehet. Azon járva nem tévesztjük majd el a célt!

„Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívása jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van.” (Fil 3,13-14)

Ezen a héten hagyjuk magunk mögött az óesztendőt, és lépünk át az új évbe. Ilyenkor megérinti az embert az elmúlás szele, és gondolkodóba esik élete, sorsa, jövője felől. Az elmúlt esztendő mulasztásai, bűnei nyomasztják, és a következő év számára ismeretlen eseményei félelmet keltenek. Az alábbi vers (Túrmezei Erzsébet Jó reggelt kegyelem!) sorait a mögöttünk levő és az előttünk álló esztendő napjaira is érthetjük. Nagyszerű lehetőség, hogy a múlt terheit és a jövő okozta bizonytalanságot, félelmeket letehetjük hatalmas és kegyelmes Urunk kezébe. Bátorítson bennünket annak tudata, hogy gondviselő Istenünk kegyelme napról napra ránk árad! Bízzad Újra Életed Krisztusra!

„A tegnap terhe már a tegnapé, / A holnap árnya még a holnapé. / Minden új reggelen örök útitársam köszönthetem: / Jó reggelt, Uram, Jézus, jó reggelt öröm, / Jó reggelt békesség, jó reggelt kegyelem! / Jó reggelt, Uram, Jézus, jó reggelt öröm, / Jó reggelt békesség, jó reggelt kegyelem!"

 Hideg téli nap volt. A völgyben sorakozó házacskák barátságosan pipáltak a hótehertől hajladozó fák között. A kis házakba behúzódva, egy fedél alatt melegedtek a nagy családok: apró gyermekek, dolgos szülők, lassuló életű nagyszülők. Várták az idő melegebbre fordulását a januári szürkeségben. A helyszín, az Alpok nyugati karéjában rejtőző Piemont hegység, a dátum: 1655. A házak lakói pedig reformált hitű valdensek, Vald Péter XII. századi előreformátor késői követői.
Langyos tavaszi fuvallat helyett azonban egy fagyos hír fut házról-házra. Szavoja hercegének futárai hozzák a hírt: vagy részt vesznek a vasárnapi misén gyermektől öregig mindahányan, vagy el kell hagyniuk földjüket, házukat, mindenüket. A herceg számára nem volt kétséges a válasz, hisz tél volt, és minden vagyonuk ide kötötte a kis völgy lakóit… de nem így történt. Mindannyian felkerekedtek, és a völgy távoli felső végébe menekültek hittestvéreikhez. Szavoja hercegének kegyetlensége itt is utolérte őket. Miután földjeiket és házaikat idegenek foglalták el, a herceg katonákat küldött utánuk, akik 1655 húsvét hajnalán lemészárolták a teljes közösséget.
Hogy jön ez ide? – kérdezheti a kedves olvasó. Nem valami vidám újévi köszöntés kellene ilyenkor? A 2017-es év a reformáció éve. Amikor itt, a mai Magyarországon békében ünnepeljük az újévet, ne feledjük, hogy hittestvéreink az évszázadok folyamán sokszor életüket is kockára tették, de hitüket nem tagadták meg. Kísértéseink közt merítsünk erőt hitvalló elődeink példájából!
„Azért mi is, akiket a bizonyságok ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőteret.” (Zsid 12,1)