Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Élet - halál.../Istenképűség.../Külső és belső rendért./Szent élet...

2018. október 30. 07:15 - Andre Lowoa

Élet - halál...

A mai nap imádsága:
Uram! Add, hogy mindig tiszteljelek, féljelek Téged, hogy őszintén tudjak szeretni! Ámen

   

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!
Lk 23,39-40

Vannak olyanok, akik az utolsó pillanatokig "kitartanak"... Ahogy éltek, úgy is halnak. Igaz ez a latorra éppenúgy, mint azokra, akik soha senkinek, "még légynek sem ártottak". Több mint húszéves gyülekezeti munka után, tapasztalatból mondhatom, hogy az egyik embert a nehézségek, a nyomorúságok alázatossá, a másikat pedig (Ki tudja, egyedül az Isten - de még az is lehet, hogy Kálvinnak igaza van a predesztinációval?) érzéketlenné, önzövé teszi.

Az a lator, aki szintúgy sok bosszúságot okozott embertársainak, gyaníthatóan rabolt, talán még embert is ölt, az utolsó pillanatokban mégis előjön benne az "ősi jó", azaz felvillan lelkében, hogy ő tulajdonképpen "Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember." Az istenképű ember pedig méltósággal bír, nem is akármilyennel! Az az ember, aki felismeri magában ezt, az másokban is meglátja Isten teremtettségbéli csodáját - s félni kezdi az Örökkévalót! Nem rettegés ez, hanem tiszteletteljes félelem. (Ahogyan Albert Schweitzer mondta: Ehrfurcht vor dem Leben.) Olyan etikai pozíció ez, amely minden korban és helyzetben kiállja a próbát! Ezért mondhatjuk meggyőződéssel, hogy igazi etika csak Istennel együtt lehetséges. Istent ugyanis nem lehet viszonylagossá tenni, ha mégis megtörténik, akkor az már nem az az Isten, csak istenkép.

Akármilyen véget is rendelt nekünk Isten - szép halált, amikor mindent elrendezve magunk körül egyszercsak nem ébredünk fel reggel vagy kínlódásosat, mely után csak káosz, tüskék, fájdalom és átkos emlék marad -, a vég, az élet után jön az "elszámolás". Hogyan, az nem lényeges. Egy bizonyos: cselekedeteink alapján ítél meg minket Isten, s kapunk felmentést, azt csakis a hitünk alapján remélhetünk. A hit pedig nem az, amit mi annak tartunk (vallásoskodás, templombajárás, aminek semmi látszata az életünkben), hanem amit Isten annak tart: őszinte ráhagyatkozást, s szívbéli elismerését annak, hogy Ő Teremtő Isten, mi pedig teremtmények vagyunk. Nincs alternatív megoldás vagy másfajta pozíció! Egy viszony létezik: a Mindenható Isten és én a véges ember.

Ettől sokan talán elszomorodnak, de a keresztény hit lényege, hogy a Krisztusban/Krisztussal új életben járhatunk. A halál tragédiája így válik életté, melyben kiteljesedhetünk. Végességünk ellenére olykor-olykor megtapasztalhatjuk a Végtelen Isten szeretetét, s ilyenkor megerősödik bennünk: jó ösvényen járunk, amit nekünk rendelt a Teremtőnk...



Istenképűség...

A mai nap imádsága:
Istenem! Irgalmaddal ölelj ál engem, hogy magam is irgalmassá váljak, s szeretni tudjam embertársaimat, s az egész teremtettségedet! Ámen



Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette.
1 Móz 1,27

Vagy kifejlődött? - ahogyan az evolúcionisták hiszik. Sokkal többről ugyanis nem lehet szó "náluk" sem, mivel a fejlődéselméletnek jónéhány bizonytalan pontja van. Annyi bizonyos, hogy nemcsak az Isten-elgondoláshoz kell jókora hit, de ahhoz is, hogy a kövekből egysejtű lesz, majd azokból növények és állatok, sőt a sor végén értelmes ember. Ez olyan hit, mintha valaki abban hinne, hogy az udvarában heverő kavicsok sok millió év múlva (maguktól, külső beavatkozás nélkül!) összeállnak, s mondjuk egy hihetetlenül bonyolult űrrepülő lesz belőlük... A hívő ember azt mondja: a kő (az anyagvilág) évmilliárdokkal később is (Isten, Legmagasabb Intelligencia nélkül!) csak kő marad. Ha ugyanis az anyag általános fizikai, kémiai törvényeiből indulunk ki, akkor azt láthatjuk, az anyag mindig az alacsonyabb, az egyszerűbb, a kiegyensúlyozott állapotra törekszik. Érdekes módon, ennek az igazságát az embervilág egynegyede érti csak meg - gondoljunk csak a Magvető példázatára.

A Biblia első lapjain lévő mondatok, melyeket nem angyalok, hanem hús-vér emberek írtak le - mely gondolatok messze az írásbeliség előtti időből származnak -, arról tesznek bizonyságot, hogy az embert a Legfelső Hatalom hívta életre. "Ráadásul" a maga képmására teremtette az embert, azaz - amennyire lehetséges a cseppnek a tengert visszatükröznie - annyira az Isten is szerette volna önmaga visszatükröződést látni az emberben... Hogy mit tükrözött és tükröz vissza az ember az Isten felé, azt a történelem szomorú tanúságai és mindennapjaink kaotikussága jól példázzák.

Az ún. keresztény világ birtokolja a földi javak majdnem háromnegyedét, a technikai világ kiváltságosai vagyunk: 800 milló autóból 600 millió ebben az ún. fehér-kultúrában berreg, körbevesz minket mobilfónia és internet, szervezett a közigazgatásunk és jólétben élhetünk. S melyik kultúra halódik? Ez, a keresztény! Mindenünk megvan, amivel jót tehetnénk magunknak és másoknak: hihetetlen magasságokba emelhetnénk művészeteket és tudományos ismereteket, a kultúra csodálatos fellegvára lehetnénk... Ehelyett a pusztulás, az öregedés övezetévé váltunk! A keresztény országok a célországok, ide szállítják a kábítószerek nagy részét, itt eszik és isszák magukat halálra az emberek, leginkább itt feslett az általános erkölcs, s ebben a világban a legkisebb a közösségi összetartás.

Mi ez, ha nem torz tükörképe annak, amit az Isten látni akar bennünk? Isten nem erre teremtett minket! Életünkbe Önmaga képét kódolta bele, s mi ezt naponta megtagadjuk... Vajon mit válaszolhat erre az Isten? "Jól van gyermekeim, csináljátok csak így tovább?!" Jézus egyértelműen beszél a számonkérésről, a külső sötétségről, s fogcsikorgatásról. Ha evolúció lenne, akkor egyre nagyobb békességben élnénk, de inkább visszafejlődünk, mint előre... Harmóniára törekvésünkben ezért nem lehet kikerülni a Krisztust, aki megváltásában az egyedüli korrekciós lehetőséget adja nekünk.


Külső és belső rendért.

A mai nap imádsága:
Uram! Kereszted koordinátarendszerét tedd nyilvánvalóvá életemben, hogy megtaláljam helyemet Tebenned, s magam is a békesség követévé válhassak! Ámen.



   

Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene.
1 Kor 14,33

A "bábel" szó zűrzavart jelent. Ismerős a történet vége, mi is történt akkor, amikor egyik ember elfelejti a másikról, hogy ő is ember, s már csak néhány szónak marad meg a jelentése, de azok saját életénél is fontosabbak: szurok, tégla, magasabbra, gyorsabban... A "bábel-szindróma" ma is létező, valóságos probléma, csak néhány szó változott, azok is csak formailag. Mert a pénzhez úgy ragadnak az emberek, mint a szurok, s embertelenségükben olyan kemények, mint a tégla... Önmaga istenítése az embert eleddig még mindig a zűrzavarba vetette. Bábel tornyánál ugyanis az ember el akarta érni az isteni magasságot, mint létének a biztosítékát. Mégis szétszéledtek.

Az ember ma is szeretné bebiztosítani magát, hogy szét ne széledjen. Bábel tornyánál is magasabbra emelkednek azok a jogszabályok, melyek az egységesítést szolgálják... Vajon tényleg az egységes pénz: euró, dollár... globo(?) adja a biztosítékot az emberiség megmaradásra? Aligha. Ha az ember a pénzt isteníti, s az Isten hatalmát kisebbíti azzal, hogy kicseréli az Örök Törvényeket a saját maga alkotta rendre... akkor csúszását a lejtőn semmi nem állíthatja meg...

A megmaradás egyetlen garanciája csakis az alázat. Isten is úgy tudott végérvényesen rendett teremteni az ember által zűrzavarossá tett világban, hogy "belealázta" magát az anyagvilágba, s mint abszurditás, nonszensz, botrányként és megbotránkoztatásul engedte, hogy teremtménye megölje Teremtőjének lényegiségét: a megtestesült Szeretetet... Isten azonban az élet Istene, nem pedig a halálé, mert feltámadásával tökéletesítette a világot és nyilvánvalóvá tette: a megbocsájtás nélkül nincs teljessége az embernek. Világban vagy családban, nemzetben vagy párkapcsolatban a békesség útja csakis a megbocsátáson keresztül gyakorolt, Istentől kapott megtartó rend.


Szent élet...

A mai nap imádsága:
Uram! Számtalan nyomorúságot tapasztalunk ebben a világban, s olykor nem tudunk semmit sem tenni ellene... Ezért kérünk Téged, hallgasd meg imáinkat, s könyörülj ezen a világon, hogy mindannyian Hozzád fordulhassunk és dícsérhessünk Téged gondviselő jóságodért, nemcsak szóval, hanem azokat hitelesítő cselekedetekkel! Ámen.



Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok.
1 Kor 3,16-17

Könnyű lenne éppen erre az igére hivatkozva a prédikátornak "elverni a port" az alkoholistákon, a drogosokon, a szenvedélyesen zabálókon, a testi gyönyöröket eszelősen keresőkön... De ettől még nem fényeskedik jobban az evangélium, hiába is sároznánk tovább a világot. Pedig a helyzet elszomorító: Csak Magyarországon a jegyzett alkoholisták száma nyolcszázezer(!), s akkor nem számítottok bele a "rendszeren" kívül ivókat, akik felé a - bár egyre kevésbbé -, de mégis elnézőbb a társadalom. Aki ugyanúgy "tökrészegre" issza magát mint a másik embertársa, de ennek ellenére (még) megvan a család anyagi jóléte, s a házas- vagy élettárs több-kevesebb sikerrel még menedzseli a családot - korrigál és kooperál a környezettel -, akkor az adott közösség jobban tolerálja a gyalázatot... Aki meg segélyosztástól segélyosztásig tengődik, s nemcsak saját magát rántja a pocsájába, de családját is -, nos ott nincs irgalom, az elutasítás egyértelmű.

Pedig nem helyes dolog kettős mércét alkalmazni. Mindegy, hogy száz méterről vagy egy kilométerről ugrunk ki ejtőernyő nélkül - az eredmény gyaníthatóan ugyanaz, s az is mindegy, hogy egy milliméterre vagy 10 méterre a víz alatt fulladunk meg... A bűn bűn marad, az elhajlás mértéke pedig mindig az idő fügvényében mutatkozik meg.

Amióta létezik ember, s civilizáció, azóta osztja meg magát az ember jók és rosszak táborára, pedig az igazság az, hogy az igazak oldalán is vannak hitványak, s az ellenség között is találhatunk gerinces embereket. Attól még nem javul a világ, ha a "rosszakat" kegyetlenül büntetjük, a világ csak akkor javul, ha a "jók" is felismerik, s elfogadják, hogy az ő lelkükben is ott motoszkálnak a gonosz gondolatok. Az ilyen ember, ha rögtön talán nem is látványosan, de szép lassan az irgalom útján kezd el járni. S akin irgalmat gyakorolnak, az "a maga módján" igyekszik jobbá válni, akit viszont pofoznak, az bizonyosan maga is agresszív marad...

Testünk valóban a Szentlélek temploma, s ha arra gondolunk, hogy hányszor szentségtelenítette meg az ember ezt a "szent helyet" a Lélek templomát, akkor beleborzongunk... Másról sem szól a történelem, mint háborúkról, ahol egymást ölik az emberek, ha nem gyorsan és látványosan fegyverrel, akkor gazdasági hatalommal és lassan - az eredmény ugyanaz. Templomot lerombolni nagy bűn, de újjá lehet építeni. Az ember azonban, ha vét az Élet szentsége ellen, azt soha nem tudja már jóvá tenni... Ha tudná, akkor az áldozatok feltámadnának a sírból vagy akiken erőszakot követtek el azok az elkövetők legjobb barátaivá válnának... Ilyen márpedig nincs! És mégis... de ez nem embertől, hanem az Istentől jön, s az Egyház legnagyobb kincse: a Krisztus-titok...
komment
süti beállítások módosítása